(2010, Metropolis Media Group)

Arkagyij és Borisz Sztrugackij neve már gyermekkoromban beleégett a tudatomba, hiszen apám Galaktika és sci-fi gyűjteményének egyik központi elemét képezte az orosz testvérpár munkássága. Legalább is, ami akkor megjelenhetett sok átírás és cenzúra után. Szinte már teljesen lemondtam a XX. századi sci-fi irodalmáról, amikor is egy hosszabb tetszhalál után főnixként feléledt Galaktika kiadó / Kozmosz Könyvek / Metropolis Media ismét elhozta a stílus kedvelőinek az aranykort. A kiadó másodvirágzásának egyik zászlóshajója a Sztrugackij életmű szisztematikus megjelentetése, sok esetben az eredeti, cenzúra előtti verziók formájában. Gondolom ha Sztrugackij neve elhangzik, akkor a legtöbb embernek a Stalker ugrik be. No, hát pont ezért nem erről fogok írni pár gondolatot. A Stalkert végtelen mennyiségben feldolgozta már a játékipar, a filmvilág és a ponyvairodalom is. Nagyon nincs mit hozzátenni. Másrészt az olyan regényekről, mint A kárhozott város, vagy az Egymilliárd évvel a világ vége előtt, meg baromira nehéz. A társadalomkritikára, individuálpszichológiára épülő szimbólumrendszerük nehezen megfogható, nagyon mély elemzést igénylő művekké teszi őket. Szerencsére a testvérpáros volt annyira termékeny, hogy életművükben helyet kaptak az olyan könnyedebb regények is, mint amilyen a Hazatérés, vagy a Kammerer trilógia.

Jelen esetben a Kammerer trilógia kettes könyvével kapcsolatban osztanék meg pár gondolatot, ami a Bogár a hangyabolyban címet kapta a keresztségben. Ahogy már említettem, a Kammerer trilógia kétségtelenül a könnyedebb vonalhoz tartozik. A három könyv egyenként is értelmezhető egységet képez, akkor is, ha keresztbe utalásokkal és mindegyik regényben megmozgatott, visszatérő karakterekkel operálnak. Amit a sztoriról érdemes tudni nagy spojlerezés nélkül az annyi, hogy főszereplőnk Maxim Kammerer a KONBIZ-2 különleges ügynöke. Szűkebb feladatkörét tekintve idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvételekben és együttműködésekben játszik fontos szerepet. A személyére felépített trilógia második részében egy nagyon homályos megbízást kap főnökétől. Meg kell találni egy, a Földön eltűnt Progresszort. Kapcsolatfelvétel tiltott, találkozás tiltott, az eltűnt Progresszor környezetével való interakció minimálisan engedélyezett. Minderre rendelkezésére áll öt nap. Természetesen Maxim megkezdi a felkutatást, aminek során nem, hogy válaszokat kapna, de egyre homályosabbá válik minden. Munkája közben az olvasó is csak zavarral, nehezen értelmezhető és összevissza reakciókkal találkozik, ami egyfajta szürreális, lázálom jelleget kölcsönöz a történetnek. A kereséssel párhuzamosan Lev Abalkin (eltűnt Progresszor) utolsó küldetésébe is betekintést nyerhetünk, ami nem kevésbé homályos. Valahol a könyv háromnegyedénél már a teljes megzavarodás állapotában szinte feladná az ember az események megértését, azonban a cselekmény fojtott feszültsége kiválóan hajtja előre az olvasót. Ahogy az a Sztrugackij testvérek szintjén elvárható, a végkifejlet egy, a vártnál sokkal nagyobb csattanóval zárul.
 

Amiért a Bogár a hangyabolyban számomra kiemelkedő alkotás még a Sztrugackij életműben is, az az irodalmi teljesítmény, ahogy a teljes sötétségben tudja tartani az olvasót gyakorlatilag az utolsó pillanatokig. Mégis feszültséggel teljes minden perc és folyamatosan olyan közelségben tartja a megértés lehetőségét, hogy egyszerűen képtelenség letenni a sztorit. A totális csattanó és az írói nagyság jele, hogy  ha van is halvány, ködös elképzelésünk arról, hogy hova fogunk kilyukadni, az ezer százalékig biztos, hogy teljesen hibás. A másik erőssége a regénynek, hogy a főszereplő nem főhős. Kammereren keresztül ismerjük meg a sztorit, azonban ő maga sosem válik hőssé. Nincsenek különleges képességei, nem menti meg a világot senkitől, nem válik ideállá. Elkerüli az olcsó ponyva minden buktatóját. Csak részszerepe van az események folyamában, amely események messze túlnyúlnak az emberen, az ismert univerzumon, vagy a feltárt események láncolatán.

A Bogár a hangyabolyban gyakorlatilag játékot játszik az olvasóval. Maxim Kammerer keresi az okokat és magát Lev Abalkint, mi keressük az események közötti összefüggéseket és megpróbálunk okosabbak lenni, előre látni a sztori végkimenetelét. Majd kapunk egy nagyvonalú sallert és pillanatok alatt expandálódik a regény univerzuma egy olyan távolságba, ami maga a teljes időbeli és térbeli ismeretlen. Ez az ismeretlen az emberiségen, az aktuális időszeletben virágzó világokon és fajokon túlmutat, ahogy például teszi azt Arthur C. Clarke – Randevú a Rámával-jában is. Egy olyan eseménylánc egyetlen szeletébe enged betekintést, amiről semmit nem tudunk, értelmét, célját nem látjuk, egyszerűen csak tudjuk, érezzük, hogy a folyamat kapcsolatos velünk és semmit nem tehetünk ellene.

Jó szórakozást!