Interjú Stu Gregg-gel (Aesthetic Death) és Greg Chandlerrel (Esoteric)

Nagaarum

2020. október 26.

0

Stu Gregg 1994-ben hozta létre az Aesthetic Death kiadót tizennyolc évesen. Greg Chandler 1992-ben hozta létre az Esotericet tizenkilenc évesen. Ez a két ember azóta underground történelmet ír, karrierjük alakulása pedig oly sok ponton kapcsolódik, hogy ennek a közös interjúnak az elkészítése csak idő kérdése volt részemről. A szemlélet, amit képviselnek illetve támogatnak, ködösen átmosódik műfaji korlátok és ideológiák között, egy biztos: személyük kikerülhetetlen a kortárs vagy mondjuk úgy az elmúlt három évtized doom – death – ezoterikus színterén belül. Mikor belekezdtünk a beszélgetésbe, még nem gondoltam, hogy ilyen hosszú lesz, így Farrrkas hathatós segítségére volt szükségem, hogy a magyar fordítás elkészüljön, ezúton is köszönöm a segítséget!

A Metamorphogenesis lemezt eredetileg az Eibon Records adta ki 1999-ben, nyersebb hangzással. Most azonban az Aesthetic Death és az Eibon összefogott, hogy vinilen is megjelenjen a korong. Tartalmaz az új kiadvány újra felvett dalokat, vagy csupán újrakevert és remaszterelt változatról van szó? Egyáltalán hogyan jött az ötlet?

Greg: Azzal kezdődött, hogy Stu egy box-szett megjelentetésén agyalt, amely az összes lemezünket tartalmazta volna vinilen, hiszen eddig csak CD-n vagy dupla CD-n jelentek meg.  Ez még a The Maniacal Vale albumunk felvételei előtt volt. Viszont olyan borsos ára lett volna legyártatni az öt vinilt egy box-szettben, hogy inkább úgy döntöttünk, egyenként jelentetjük meg őket, és félreteszünk elengedő példányt mindegyikből egy későbbi box-szett összeállításához. Mára az összeset sikerült vinilen is kihozni, így hozzá is láthatunk a box-szetthez.

A második és a harmadik lemezünket újrakevertük, mert a csapat egyöntetűen elégedetlen volt az eredeti keveréssel, és mivelhogy megvoltak az eredeti szalagok felvételei, ennek nem volt semmi akadálya. Már 20 éve dolgozom stúdiósként főállásban, úgyhogy megvan a tapasztalatom és a felszerelésem ahhoz, hogy sokkal jobb munkát végezzek rajtuk.  Annak idején, amikor a demót és az első két nagylemezünket felvettük, még nem voltam jártas a stúdiómunkában, és még a Metamorphogenesis felvételei alatt is csak zöldfülű hangmérnök voltam. A dobokat abban a stúdióban vettük fel, ahol elkezdtem dolgozni, a többi hangszert pedig otthon, egy kezdetleges számítógép segítségével. A lehetőségeink tehát korlátozottak voltak.  Ami azt illeti, egyetlen mikrofonunk volt és egy előerősítőnk, mindent ezekkel vettünk fel, ráadásul 1998-ban a számítógépek sem voltak még a helyzet magaslatán keverés szempontjából. Rendes plug-inek sem léteztek, hacsak nem sajnált az ember több tízezer fontot kiadni egy profi DAW-ra. Sőt, még azok is rendkívül kezdetlegesek voltak a maiakhoz képest.

Mi újrakevertük volna a demót és az első lemezt is, de anno nem állt módunkban multitrack szalagokra rögzítenünk, mert egyszerűen nem engedhettük meg magunknak.  Mindkét anyag egy analóg 24 sávos keverővel lett rögzítve, a szalag meglehetősen drága dolog volt. A későbbi lemezek keverése már rendben zajlott, így azok csak a vinil formátumnak megfelelő remaszterezést kapták meg. Persze, utólag már sok mindenen javítana az ember, de igazából csak annál a két lemeznél éreztük, hogy megéri azt a befektetett időt és energiát, amit a teljes újrakeverés és maszter megkívánt, és ahogy említettem, csak ennek a két anyagnak voltak meg a multitrack felvételei.

Nem vettünk fel újra és nem szerkesztettünk át semmit. Csupán néhány dalból kellett minimális hosszt lefaragnunk, hogy ráférjenek a vinilre. Az eredeti hangzást és az effekteket megtartottuk, ez mindenképpen fontos volt számunkra. Nem akartunk magán a zenén, az albumon változtatni, ahogy a hangzáson sem, mindössze azt, hogy tisztábban szóljanak a dalok, mivelhogy rengeteg apró részlet esett áldozatul az eredeti keverésnek. A masztert pedig meg kellett feleltetni a vinil formátum követelményeinek.

Stu: Én azért egyáltalán nem mondanám nyersnek a Metamorphogenesis hangzását, mivel a körülmények adta lehetőségekhez képest nagyon is jól szól. Érződik rajta a lemez egységét képező kreatív erő, ami remekül működött azon a korongon.

És igen, óriási lehetőség vinilen megjelentetni a Metamorphogenesist, hála Mauro Berchinek és az általa működtetett Eibon kiadónak. Az ő szerepe rendkívül fontos volt a vinilek megjelenésében, sokat dolgozott velünk a dizájn és a külcsín megtervezésében. Ami pedig a Metamorphogenesis körüli közös munkát illeti, zökkenőmentesebb már nem is lehetett volna.

Ha jól emlékszem, 2004-ben beszéltünk először arról, hogy vinilen is ki kellene hozni az albumokat; épp az Esoteric turnéján voltam (talán Lipcsében), és a koncert előtt egy kocsmában merült fel a vinilszett lehetősége. Eltartott pár évig, amíg valóra váltottuk a tervünket, de hát ez eleve hosszú távra szólt.

Ahogy Greg folyamatosan tanult és fejlődött hangmérnökként, úgy volt számomra is fontos, hogy visszatekintsek az addigi teljesítményemre, és megnézzem, mi az, amit kiadóként hozzá tudok tenni. Úgy érzem, hogy a Metamorphogenesis újrakiadásán megmutatkozik majd az évek alatt összegyűjtött tudás, és remélem, hogy a kiadvány magáért beszél majd e tekintetben. Rengeteg idővel, energiával és elkötelezettséggel járt, hogy valóban egy igényes kiadványt tehessünk le az asztalra. Ahogy mindig, most is csupán a zene iránti szeretetből és elhivatottságból dolgozom ezeken a vinileken, nem valami gyors megoldást keresek a pénzszerzési lehetőségre.

Stu, a nyers hangzáson nem azt értettem, hogy rossz, én inkább valamilyen eredeti, ősi hangzásra gondoltam. Számos zenész igyekszik ezt a fajta „nyers” hangzást elsajátítani, de nem tudják, mert, ahogy te is mondtad, maga a felszerelés is kellett hozzá. A mai kütyük túl jók ahhoz, hogy azt az elemi nyers hangzást létrehozzák.

Stu: Nos, az effajta nyers hangzás valóban közel áll hozzám, és igazad van, nevezhetjük ezt eredetinek vagy ősinek. Ennek ellenére sokan azt hiszik, hogy jó felszereléssel nem lehet azt a mágiát elérni, viszont ha az embernek megvan a kellő tudása és van egy jó hangmérnök mellette, el lehet választani a jófajta nyers hangzást a csapnivalótól. Vannak bandák, amelyek egyszerűen nem hajlandók hozzányúlni bizonyos technikákhoz, ami abból a téves felfogásból ered, hogy azokkal már nem lehet megteremteni a kitűzött célokat.

Greg: Nem csak az eszközökön múlik, hanem az egyéni technikán és magukon a hangokon, amelyeket létrehozol. Használhatsz te drága berendezést is nyers hangzáshoz, minden attól függ, hogyan akarod használni.  És ez fordítva is igaz, amatőr eszközökkel is lehet jó hangzást létrehozni, csak érteni kell hozzá.   

Szerintetek milyen a jó doom metal hangzás? Hol van az egyensúly a nyers és a hi-tech között?

Greg: Én személy szerint minden albumnál eldöntöm, mi az, ami pontosan illik a zenéhez. Nem lehet egy egész műfajra kiterjedő tökéletes hangzásról beszélni. Szerintem egy zenekarnak ki kell tűznie azt a célt, hogy megtalálja a saját hangzását, ha nem akar úgy szólni, ahogy mások. Bizonyos zenekarok dalaihoz jobban passzol egy polírozottabb sound, másokéhoz pedig a nyersesség illik. Mindez a zenétől és a banda elképzelésétől függ. Én jobban szeretem, ha egy doom vagy bármilyen lassú zenét játszó banda természetes megszólalással bír. Ha túlságosan polírozott, elveszíti a keménységét és a súlyosságát, ugyanakkor a legfontosabb tényező mégis az, hogy magához a zenéhez passzoljon a hangzás.  Az egyetlen dolog, amit nem értek, és ami meglehetősen gyakori manapság a lassú zenékben, az a dobok triggerelése, amellyel helyettesítik a valódi dobhangokat.  Azt megértem, hogy a lábdobot azért kell néha triggerelni a gyors death és black metal zenékben, hogy tisztábban szóljon, de a lassú és terjedelmes zenék esetében ennek nem látom értelmét.  Persze, néhány banda nem engedheti meg magának, hogy stúdióban rögzítse a dobokat, de nem is róluk beszélek most. Komoly szerződéssel rendelkező zenekarokról és a stúdiófelvételeikről van szó.

Stu: Szerintem nincs olyan, hogy „legjobb hangzás”, és a hi-tech kifejezés is több dologra utalhat. Azonban, ha azt jelenti, hogy túlpolírozni, agyonproducelni valamit, akkor attól én is távol tartom magam. Azok a bandák amúgy sem túl érdekesek számomra, akik ilyen hangzást akarnak maguknak.

Én ösztönösen vonzódom az obskúrus, sötét, underground zenékhez, és akik ilyen zenét játszanak, valahogy természetes módon nem is polírozzák agyon a lemezeiket. Ők inkább a zene organikus erejét és annak nyugtalanító hatását kívánják elérni, és tudják, hogy mindez a steril hangzással elveszne. Egy jó hangmérnök dolga a maximumot kihozni a zenéből anélkül, hogy a zene elveszítse magát a lényeget.

Másrészt, a „legjobb hangzás” és „legjobb egyensúly” ízlés dolga is. Szóval, ha én azt mondom valamire, hogy jól szól, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy te is így fogod érezni. Azt hiszem, a sok eltöltött évem a kiadó működtetésével rásegített, hogy néhány emberben mára körvonalazódjon, mit szeretek, milyen zenéket adok ki, és milyen hangzás várható a kiadott korongokon. Kiadóként csupán annyit tehetek, hogy olyan zenékkel foglalkozom, amilyeneket én magam is szeretek. A megjelenés után az anyag önálló életet él. Az én megítélésem a lemez hangzását illetően ekkor már semmit sem számít.

Van kedvenc zenei stílusotok, vagy hallgattok mindenfélét, legyen az akár a pop vagy klasszikus zene?

Greg: Nekem vannak kedvenc stílusaim, de tényleg nyitott vagyok bármilyen műfajra.  Nagyra értékelem, ha egy adott zenét jól megír valaki, még akkor is, ha ez kívül esik a személyes érdeklődési körömön. Mindig is a metal és általában a sötét zenék álltak hozzám a legközelebb, de azért mást is meghallgatok. A klasszikus zenében vannak is kedvenceim, mint amilyen Stravinsky, Stockhausen, Beethoven, Paganini, Liszt, de igazából sok műfajt kedvelek: progresszív rock, post rock, folk, new world, ambient, dark ambient, industrial, noise, trip hop, avantgárd, pszichedelikus, grunge és egyebek.  A modern pop zenében azonban majdhogynem semmit sem tudnék kiemelni, ami tetszene.  Abból az időszakból, amikor még a pop zenét nem vállalatok uralták, hanem előadók, tudnék pár számomra is értékelhető nevet mondani.

Stu: Én kimondottan eklektikusnak és szerteágazónak mondanám a saját zenei ízlésemet. Az ízlés fejlődik és változik, ahogy az ember is fejlődik azzal, hogy megtapasztal különböző lelkiállapotokat, érzéseket és gondolatokat. Én klasszikus zenei nevelést kaptam, és az iskola rendszeresen vitt is szimfonikus hangversenyekre, ami akkoriban roppant unalmasnak tűnt, most mégis úgy gondolom, hogy segített jobban megérteni a zenét és annak szerkezetét.

Tizenéves koromban főleg thrash és death metalt hallgattam. Ám mivel mindenféle zenei ízlésű barátok és családtagok vettek körül, másba is beleláttam, annak ellenére, hogy leginkább a death metalra voltam rákattanva. A tinédzser korszakom végétől elkezdve rengeteg extrém metalt hallgattam (mivel az extrém doom metal híve vagyok), de persze egyebek is szóba jöttek: klasszikus zene, dark ambient, industrial, noise, pszichedelikus, stoner, ebm, techno, trance és klasszikus rock. Nincs értelme bandaneveket sorolnom, rengeteg van belőlük.

A kedvenc bandáim közötti kapcsolódási pontokat a zene sötét hangulatában és az így kiváltott érzésekben kellene keresni, hiszen a zenének meg kell érintenie belül. A zene annyira személyes és érzelmekkel teli művészeti forma, hogy nehéz helyesről és helytelenről beszélni – elég, ha tetszik az embernek. Pop zenét viszont nem hallgatok, és nem is tudok sokat róla. A legutolsó megvásárolt albumom, amelyet esetleg popnak nevezhetnék, Lana Del Ray lemeze volt. Na, az tetszett.

A hetedik Esoteric album 8 évvel a Paragon of Dissonance után jelent meg. Van-e különösebb oka a hosszú szünetnek?

Greg: Ami azt illeti, számos oka van. Korántsem tudtunk annyit próbálni az utóbbi időben, mint régen. Mindenkinek vannak egyéb kötelezettségei is. Voltak időszakok, amikor nem sokat haladtunk, és úgy általában kevésbé voltunk motiváltak, mint korábban. A zenekar dolgait csakis szabadidőnkben tudjuk egyengetni, mivel mindenki főállásban dolgozik valahol, és ráadásul távolság szempontjából is szét vagyunk szóródva.  Az emberek egyéni körülményei is állandóan változnak. Ezért a bandát takaréklángra tettük. Több megírt anyag gyűlt össze az idő során, mint amennyit végül a lemezre feltettünk, így legalább a következő anyagra nem fog kelleni annyit várni. Viszont amióta kijött az album, mintha megfiatalodtunk volna, és sokkal többet is próbálunk. Attól függetlenül, hogy lassabban mentek a dolgok, mi a lehető legtöbb időt és energiát fektettük a dalírásba, a hangzás kialakításába és a próbákba. Az volt a tervünk, hogy idén sok koncertet adunk, új helyekre is el akartunk jutni, de a számításainkat keresztülhúzta a pandémia és az abból adódó korlátozások.

Greg, az Esoteric lemezek hagyományos próbák útján jönnek létre? Úgy értem, kipróbáltátok az e-mailes módszert (mp3-as dalrészletek küldözgetése)? Sokan ezt használják.

Greg: Nincs egyetlen jól bevált módszerünk a dalírásra. Van, hogy egy dal oroszlánrészét egy ember írja meg, majd lehozza a próbákra, és ott a zenekar hosszasan dolgozik rajta, míg el nem nyeri a lemezen hallott formáját. Máskor párban dolgozunk, leülünk együtt zenélni, de még az is előfordul, hogy a banda a próbateremben közösen ír meg bizonyos részeket.  Néha improvizációkból születnek meg bizonyos dalrészletek, amelyeket később tovább szövögetünk.  Együttműködtünk már online is, küldözgettük egymásnak az ötleteket, majd egyénileg kidolgoztuk őket, de ez kevésbé jellemző ránk. Ez alól a basszusgitáros kivétel, mert ő nagyon messze lakik tőlünk, nem tud részt venni minden próbán. Akárhogyan is szülessenek meg az ötletek, magukat a dalokat a zenekar rakja össze a próbateremben, ahol bőven van idő kísérletezgetni mind a zenével, mind a különböző hangzásokkal. Majd csak ezután alakulnak ki a felvételen is hallható végleges változatok. Nekem mindenképpen az fekszik jobban, ha a zenekar együtt próbál és közösen alakítja a dalokat. Tudom, hogy vannak, akik külön írják meg a zenét, és anélkül rögzítik, hogy akár egyszer is elpróbálták volna közösen; sőt, lehet, hogy ez működik is náluk, de én ezt a módszert nem kedvelem. Ha a banda közös hullámhosszon van, együtt rakták össze a dalokat és jól begyakorolták azokat, a lemezfelvétel is simábban zajlik, a koncertek is patentebbek, és a zenekar is készen áll arra, hogy akár azonnal eljátssza az új szerzeményeket élőben. Semmi sem helyettesítheti a gyakorlást és a próbákat, ráadásul együtt létrehozni mindezt sokkal inspirálóbb, mint egy monitor előtt üldögélni. Élőben jobban fel vagyunk villanyozva, és jobban értjük, hogy pontosan mit is csinál a másik.

Greg, a zenekari tevékenységek közül melyiket élvezed a legjobban? A dalszerzést, a próbákat, a stúdiózást vagy a koncertezést?

Ez attól függ. Mindegyiknek megvan a jó és rossz oldala. Amikor azt érzem, hogy minden remekül összeáll, az a legjobb pillanatok egyike, függetlenül attól, hogy ez otthon, a próbán, a stúdióban vagy a színpadon történik. Mondjuk, a maradandó élmények a lemez felvételei körül és a koncerteken születnek.

Az ADCD 001 volt az első Esoteric lemez, amelynek a megjelenése már negyed évszázaddal ezelőtt volt. Tudom, hogy szeretitek a magánéleteteket elrejteni a külvilág elől, de a rajongók kíváncsiak néhány dologra. Hogyan jött létre az együttműködés köztetek?

Stu: Igen, az ADCD 001 volt az első Esoteric lemez, 1994-ben jelent meg. Magánélet ide vagy oda, nincsenek különösebb rejtélyek, amelyeket megoszthatnék. Amikor elkezdtem ezt az egészet, a disztróval foglalkoztam sokat, de kiadót akartam alapítani. Sok koncertet megnéztem akkoriban egy Edwards No 8 nevű kis helyen, Birminghamben. 1990 és 1993 között rengeteg jó bandát láttam ott megfordulni: Carcass, Entombed, GGFH, My Dying Bride, Morbid Angel, Massacre, stb. Egy-két koncerten a disztrómat népszerűsítő szórólapokat osztogattam az embereknek. Adtam egyet Gregnek is.

Erre ő elküldte az Esoteric demót. Megvettem belőle pár darabot, és éreztem, hogy a demó egészen különleges zenét rejt. Meg sem tudtam magamnak fogalmazni, miért is tetszett annyira, mivelhogy a death metal volt a mindenem akkoriban. Néhány beszélgetés után felajánlottam, hogy kiadom az első Esoteric lemezt, anélkül hogy halljam, milyen irányt vett a zenekar, és azt sem szabad elfelejteni, hogy ez rengeteg pénzembe került. 1993 végétől elkezdve időnként találkozgattam a bandával, majd barátok lettünk. Nagyszerű időszaka volt ez az életemnek.

Nem tudom, mennyire végeztem jó munkát kiadóként, de a szívünket is beleöltük, az biztos. Meg kell említenem, hogy 1994-ben kevés külső támogatást kapott a kiadó, akárcsak az Esoteric. Emlékszem, egy nagyobb underground kiadó azt mondta egyszer nekem: „Ez szar, kész öngyilkosság a kiadót ezzel a lemezzel indítani. Senki sem fogja megvenni ezt az anyagot”. Én meg szépen figyelmen kívül hagytam az ilyen megjegyzéseket, és csak toltuk a szekeret tovább. Az együttműködés az Esoteric tagjai és köztem mindig flottul ment – ők segítették a kiadómat, én meg a zenekart. Ennyi az egész.

Greg: Nem arról van szó, hogy elrejteném a magánéletemet a külvilág elől, csupán úgy gondolom, hogy egy zenész élete nem feltétlenül érdekel másokat is. Ha kíváncsiak rá, megosztom, de nem ez a legfontosabb. Szerintem az extrém zene a zenéről kell, hogy szóljon, nincs értelme a popkultúrát majmolni. Nem kell, hogy a zenész élete körül forogjon a világ.  Olvashatok én akárhány interjút valakiről, azt az embert, aki a zene mögött áll akkor sem fogom megismerni.

Úgy tűnik, Stu sokkal jobban emlékszik arra, hogyan ismerkedtünk meg, mint én. Valóban rémlik, hogy elvettem tőle egy szórólapot egy metal bulin Birminghamben, és elküldtem neki a demónkat.  Stu vett tőlünk néhány darabot, majd azt mondta, felvehetjük az első lemezt az Aesthetic Death-nél. Arra azért jól emlékszem, amikor először rendesen találkoztunk. Eljött Birminghambe, a bőgősünk lakására, hogy megismerkedjen a bandával. Már az elején jól kijöttünk egymással, és idővel nagyon jó barátokká váltunk. Az elején sokat lógtunk együtt. Igaz, akkor még volt időnk; ma már mindketten jóval elfoglaltabbak vagyunk. Stu vállalta a kockázatot, hogy anyagilag befektet a bandába, míg más kiadót egyáltalán nem érdekelte a zenénk. Az elején kaptunk is hideget-meleget. Akkoriban a death és black metal nagyon gyorsan fejlődött, és a sebességen volt a fő hangsúly. Az extrém doom mint műfaj még többé-kevésbé gyerekcipőben járt, csupán egy maroknyi zenekar létezett világszerte. Ez azonban egy cseppet sem tántorított el minket. Mindig is, ahogy most is, magunknak zenéltünk, és ha rajtunk kívül még tetszik valakinek, az már a bónusz. Lényegesen sokat fejlődött a zenénk a demó és az első lemez, majd az első és második lemez között. Idővel pedig egyre több ember lett nyitott arra, amit csinálunk. Egyszerűen csak időbe telt, míg az emberek olyan extrém muzsikát is befogadtak, amely eltért az akkori trendektől.

A demó, amelyet említettél, idézeteket tartalmaz Anton Szandor LaVey Sátáni Bibliájából. A később megjelent lemezeken ezek a gondolatok árnyaltabban mutatkoztak meg. Greg, ma mennyire tudsz azonosulni azzal a hedonista szemlélettel? Vagy az csupán az átlagtól való elhajlás művészi megnyilvánulása volt?

Greg: Akkoriban mindannyiunk érdeklődve olvasott és tanult a sátánizmusról, különféle filozófiákról és az okkultizmusról.  Különösképpen Crowley és LaVey témaboncolgatása az akaratról rezonált a mi életképünkkel. Ennek ellenére sosem követtünk semmilyen szabályrendszert, és a sátánizmusra vagy az okkultizmusra sem követendő doktrinaként tekintettünk, nem akartunk mások tapasztalatai vagy tanításai szerint élni. Ezért is fogalmaztunk árnyaltabban a későbbiekben, hiszen akkorra már kialakítottuk a saját szellemiségünket, az egyéni gondolkodásmódunkat. Valóban voltak művészi okai is, de ez nem éppen ilyen egyszerű.  Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a saját filozófiánkat ültettük bele a zenébe, amelyet megtámogattunk néhány hasonló üzenetet közvetítő idézettel.

Nekem úgy tűnik, mintha a funeral doom lenne a legkevésbé népszerű zenei stílus a világon. Erről mit gondoltok? Az Esoteric zenéjében milyen mértékben van jelen a funeral doom?

Stu: Nem vennék rá mérget, hogy a legkevésbé népszerű stílus lenne, de azért meglehetősen népszerűtlen. Engem viszont ez egyáltalán nem érdekel. Én ezt a műfajt szeretem, hallgatom és továbbra is támogatni fogom. Maga a tény, hogy nem szeretik annyian, csak szimpatikusabbá teszi. Nincs szándékomban a népszerűséget vagy a pénzt hajszolni, amikor kiadok egy anyagot. Én csak olyan zenével foglalkozom, amilyet én magam is szeretek. A legkevésbé sem érdekel, hogy a többség mit gondol róla.

A zenét és általában a művészetet kimondottan személyes dolognak tartom. Ha őszinte az ember magához, és azt hallgatja, amit szeret, nem számit, hogy rajta kívül ki vásárolja meg az adott zenét.

Az Esotericet azonban nem nevezném funeral doom zenekarnak, annak ellenére, hogy megvannak az egyértelmű hasonlóságok. Az Esoteric annál sokkal összetettebb és szerteágazóbb, és mindig is az volt.

Greg: Egyáltalán nem a funeral doom a legnépszerűtlenebb műfaj, kapásból tudnék pár másikat mondani, de ez nem is igazán lényeges.  És még ha az is lenne, az semmit sem változtatna azon, amit elértünk.  Ha a népszerűség érdekelt volna, választhattunk volna magunknak egészen más zenét.  Akármilyen stílust is játszik egy zenekar, mindig lesz egy rajongótábora, legyen az bármilyen kicsi.  Amíg a zene elérhető, mindig lesznek olyanok, akik értékelni fogják.  A funeral doom mint kifejezés még nem létezett, amikor mi elindítottuk a zenekart, évekkel később jelent meg és utólag aggatták ránk.  Én sem tenném be a zenénket a funeral doom skatulyába, mivel túl sok olyan elemet rejt, ami nem illik bele a műfaj definíciójába.  A zenei ízlésünket ennél tágabbnak érzem.  Az Esoteric-kel megpróbálunk egyediek lenni, és olyan zenével előrukkolni, amely nem egyenes leszármazottja a hatásainknak.

Az Egysesült Királyságot több változás is érte, például az, hogy kiszáll az EU-ból, na meg itt ez a pandémia is. Milyen hatást gyakorol ez az életetekre? És a metal színtérre?

Greg: Nos, hivatalosan valóban kiléptünk az EU-ból, de ami a szabad mozgást illeti, a Brexit feltételeit még nem ültették gyakorlatba, így nincsenek különösebb befolyásoló tényezők a működésünkre nézve. Ez 2020 decemberében következik majd be, hacsak nem tolják el ismét az időpontot későbbre. Ami a zenei színteret illeti, a turnézás költségtöbblettel és akár nehézségekkel is járhat az EU-ból átjövő és innen az EU-ba utazó bandák számára.  Főleg helyi szinten lesz érezhető, és az underground bandáknak lesz nehezebb dolguk, ahol az anyagi háttér eleve szűkös. Szerintem csak azok a zenekarok fognak olajozottan működni, akik már most profitot termelnek, és bejegyzett vállalkozásként funkcionálnak. Ha a teljes képet nézem, akkor én gazdasági hanyatlásra számítok az Egyesült Királyságban a következő néhány évben, és majd csak aztán lesz esély a javulásra. Józanésszel nézve, ez elkerülhetetlen egy olyan helyzetben, amikor a gazdaság megtorpan. Meg kell várni, míg újra feltalálja magát a kereskedelem. A hivatalnokok és maga a kormány inkompetenciája vagy gyenge rálátása a helyzetre, na meg amit én olvastam össze a témában arra engednek következtetni, hogy a metal szféra és általában a zeneipar meg fogja szenvedni a Brexit következményeit. A pandémia persze már így is keményen ránk nyomta a bélyegét, de ez világszerte így van.  Minden koncertlehetőséget elvesztettünk 2020-ra, holott európai és ausztrál turnét terveztünk, fesztiválokon akartunk fellépni, és hétvégi bulikon is játszottunk volna Európában és itthon. Mindez elúszott, beleértve az őszre már bejelentett koncerteket is. Bár lassan elkezdenek visszatérni a bulik, a korlátozások még mindig azt jelentik, hogy a helyszíneknek nem jövedelmező az üzlet, és ahol karantén van, ott egyszerűen lehetetlen valamit összehozni.  A munkánkra szintén nagy hatással voltak a körülmények. Akik alkalmazottak voltak, valahogy boldogultak. Kényszerszabadságra küldték őket vagy otthonról dolgoztak (vagy mindkettő), de akinek hozzánk hasonlóan önálló vállalkozása van, folyamatosan jelentkező általános költségekkel, az sokkal többet veszített a kijárási tilalom és a korlátozások ideje alatt.  Ahogy az várható volt, a kormány túl lassan reagált a helyzetre, így nem tudta kiszorítani a vírust az országból. Az évek óta tartó megszorítások, az alulfinanszírozott egészségügy és közszolgálati szervezetek hatalmas szerepet játszottak abban, hogy az ország ilyen pocsékul kezelje ezt a helyzetet. Sokkal gyengébb lábakon álló gazdasággal és infrastruktúrával rendelkező országok mérföldekkel jobban reagáltak, mint mi.

Stu: Greggel ellentétben az én életemet nem forgatta fel fenekestül a Brexit. Mindig lesz, akinek kifizetődnek a radikális változások, akár kicsiben vagy nagyban gondolkodunk; legyen az intézményi, politikai vagy belföldi szinten. Lesznek győztesei és vesztesei a dolognak. Az Egyesült Királyság (feltehetően) határozottabban tudja majd védeni a szuverenitását és identitását, mivel nem egy meg nem választott szuperállam kormányának a paraméterei fogják irányítani. Ugyanakkor (feltehetően) csökkenni fog a szabad mozgás, a hozzáférés a kereskedelemhez, stb.

Engem annyira nem érdekel az üzleti szféra, sem a gazdaság – a kiadómmal folytatni fogom azt, amit mindig is csináltam, Brexit ide vagy oda. Én semmilyen formában nem igazodom a gazdaság aktuális helyzetéhez – saját magamtól függök, a saját dolgomat végzem. Nem tartom valószínűnek, hogy engem annyira befolyásoljanak a történtek, mint a turnézó bandákat, amilyen az Esoteric is. Lesznek árnyoldalai a dolognak, amelyek részben megnehezítik majd a munkámat, de nem számítok legyűrhetetlen nehézségekre.

Összességében valós fenyegetésnek tartom a Brexitet a művészetekre és a zenére nézve, különösen rövid távon, azonban úgy gondolom, hogy hamar megszokjuk majd az új normákat. Az emberek feltalálják magukat és alkalmazkodni fognak; meglelik a módját, hogy érvényesüljenek, hogy például a bandák ugyanúgy tudjanak turnézni, mint azelőtt. Nem arról van szó, hogy a hatóságok elnyomása alá kerülnénk, ahogy egyes országokban élnek az emberek, ahol a szólásszabadságra és az önkifejezésre rossz szemmel néznek, vagy egyenesen tiltják.

A világjárvány persze személy szerint rám is hatással volt, ahogy bizonyos mértékben mindenkire az országban. Ami a kiadó ügyeinek igazgatását illeti, még talán több munkám is van 2020 márciusa óta, mint az ilyenkor lenni szokott, és nekem is több időm van a kiadóval foglalkozni. Nézzük a jó oldalát ennek a kétélű helyzetnek.

Persze, jobb lenne, ha ez a Covid-mizéria meg se történt volna, de én együtt tudok vele élni, tudok hozzá alkalmazkodni.

Lenne olyan kérdés, amelyet meg szeretnétek válaszolni, de nem tettem fel?

Stu: Inkább kérdeznék. A magyarországi bandákat szerinted hogy érinti a jelenlegi helyzet? És Orbán Viktor irányítása kedvez-e Magyarországnak és a hozzánk hasonló közegben tevékenykedő embereknek?

A magam részéről köszönöm az érdeklődést. Nagyra értékelem a támogatást és az együttműködést, mint mindig.

Greg: Én nem fűznék hozzá semmit, csupán meg szeretném köszönni az interjúval nyújtott támogatást. Sokat jelent nekünk!