A hazai klubélet egyik legjelentősebb helyeként számon tartott győri A Beton, a hazai és nemzetközi színtéren is kedvelt koncerthelyszín-, vagy épp kiállítótér-, közösségi terep minden tekintetben a küldetéséhez hűen: az underground alapja. Nagyon színes és sokrétű koncertek-, tematikus party-sorozatok-, kiállítások, workshopok mellett az egyik fontos esemény a két napba adaptált BetonFest, amire mi is meghívást kaptunk és örömmel merültünk el a győri undergroundba.

Különleges szerveződésű A Beton, ami egyben azt gondolom a biztonságos közeg (és akár a biztonságos szórakozás) záloga is, mert az itt megvalósult események zártkörű magánrendezvények, amik csak egyesületi tagsági kártyával látogathatóak, és az eseményre adott hozzájárulás 100%-ban a fellépő zenekarok költségeit és a Beton működését támogatja.

A hely varázsát és hitelességét nem csak a miliő adja, – ahol a kialakított térben szinte megszűnik az idő érzékelése is -, hanem az a hozzáállás, amit a szívvel – lélekkel vitt tulajdonosi szemlélet és az üzemeltetésben résztvevő emberek egymásra figyelése és baráti viszonya is megalapoz.

A BetonFesten ez alkalommal a szombati napot tudtuk csak figyelemmel követni, ahol -, ahogy az egy rendezvény esetében szinte mindig előforduló állandó-, hogy biztosan változni fog valami a menetrendben, most is megtörtént. A szépen lefutó pénteki program után, egy ilyen változásnak köszönhető, hogy az eredetileg a pénteki programba tervezett, de egy kis logisztikai egyeztetés után szombaton korai kezdéssel a pozsonyi Wargame hozta a d-beat/crush punk friss ütemeit, amit így mi is hallhattunk.

A BetonFesten ez alkalommal a szombati napot tudtuk csak figyelemmel követni, ahol -, ahogy az egy rendezvény esetében szinte mindig előforduló állandó-, hogy biztosan változni fog valami a menetrendben, most is megtörtént. A szépen lefutó pénteki program után, egy ilyen változásnak köszönhető, hogy az eredetileg a pénteki programba tervezett, de egy kis logisztikai egyeztetés után szombaton korai kezdéssel a pozsonyi Wargame hozta a d-beat/crush punk friss ütemeit, amit így mi is hallhattunk.

A BetonFesten ez alkalommal a szombati napot tudtuk csak figyelemmel követni, ahol -, ahogy az egy rendezvény esetében szinte mindig előforduló állandó-, hogy biztosan változni fog valami a menetrendben, most is megtörtént. A szépen lefutó pénteki program után, egy ilyen változásnak köszönhető, hogy az eredetileg a pénteki programba tervezett, de egy kis logisztikai egyeztetés után szombaton korai kezdéssel a pozsonyi Wargame hozta a d-beat/crush punk friss ütemeit, amit így mi is hallhattunk.

A BetonFesten ez alkalommal a szombati napot tudtuk csak figyelemmel követni, ahol -, ahogy az egy rendezvény esetében szinte mindig előforduló állandó-, hogy biztosan változni fog valami a menetrendben, most is megtörtént. A szépen lefutó pénteki program után, egy ilyen változásnak köszönhető, hogy az eredetileg a pénteki programba tervezett, de egy kis logisztikai egyeztetés után szombaton korai kezdéssel a pozsonyi Wargame hozta a d-beat/crush punk friss ütemeit, amit így mi is hallhattunk.

Minden zenekar átszerelésére 5 -10 perccel számoltak a srácok, amit amúgy nagyon profin le is vezényeltek, így a menetrend szerint egy-, talán az est legfiatalabb tagjaival érkező budapesti Meat Grinder brutal death metallal robbant a színpadra. Alapvetően nagyon jól indult a blokkjuk, de a srácoknál valami kimondatlan belső feszültség generálódott, mert nagyjából a félidejükben megcsinálták az este showját “a dob és a basszus összekülönbözésével”. Időközben azt is bejelentette a zenekar, hogy ebben a formájukban megszűntek létezni, de bízom benne, hogy az amúgy ígéretes megmozdulásuk más formában visszatér a hazai underground vérkeringésbe, mert nekem a rövidre formálódott blokk is elég meggyőző volt arra, hogy abszolút létjogosultságuk van még a színtéren.

Mindeközben a további terekben megnyílt Baranyai Gréte és Nyári Barbara közös munkáját bemutató BetonArtShop is, és a zenei csemegék mellett valódi étekre vágyók a Food Not Bombs Budapest crew különítmény vegán lencseburgerét falatozhatták az este folyamán.

Némi kitekintő után visszasoroltunk a budapesti hardcore punk vizeken hajózó Dehumanizátor hullámcsapásaiba. A háromtagú zenekar (Kissik Petra Lukács Gyula, Rozgonyi Tamás Márk) abszolút hozta azt a ‘90-es évek agyalós budapesti hardcore/punk hangulatot, amit vártam, amihez azt gondolom, hogy a női vokál abszolút jól illik.

A zenekarok átszerelései remek alkalmak voltak arra, hogy tudjunk beszélgetni, mind a fellépő zenekarok tagjaival, mind a szervezőkkel vagy épp a BetonFestre érkező közönséggel. Nagyon jó volt azt is látni, hogy az elmúlt évekre jellemző-, és sokszor szomorú látványt adó klubéletben ez alkalommal nem csak a zenekarok közvetlen holdudvarából érkeztek az emberek. Sőt! Erősen jelen volt az az “utánpótlás”, ami miatt sok szervező egyre inkább aggódva figyeli az underground színtéren is érzékelhető, szűkülő zene-fogyasztó közösséget és személyes részvételt egy-egy hasonló megmozduláson.

Mindezen gondolatok között, a színpadra lépett a budapesti LÁZ zenekar is, akiket hallgatva olyan érzésem támadt, mintha időben és térben is elveszve,  a 80-as/90-es évek idő pillérén-, egy Xantus János vagy Bódy Gábor film forgatási helyszínére csöppentem volna, ahol éppen az egyik főzenekar vezetett volna ki ebből az időlabirintusból.

Mindemellett a Láz, ez alkalommal a szeptemberben megjelent albumát tisztességgel odatette elénk, és ahogy azt kell, az utolsó akkorddal szépen mentek is tovább.

Az est egyik kedvenc szakasza volt számomra ez az időutazó hangulat.

Némi áthangolódást követően a hazai viszonylatban abszolút kuriózumként is aposztrofálható szombathelyi Trux hozta a málladozó, “pestisthordozó” deathrockot. Először láttam / hallottam őket, de remélem nem utoljára. 

Ezután jött a kompromisszumok nélküli-, abszolút a klasszikus hardcore vonallal-, de elementáris és friss hangzással kevert, színtisztán a veganizmus és a straight edge mellett elkötelezett veszprémi formáció, az Escalate, akiknek hamarosan megjelenő új anyaga is erősen jelen volt most is a programban. 

Figyelve a koncertet az fogalmazódott meg bennem, hogy a belőlük áradó intenzitás és önazonos megnyilvánulás az értékrendjüket hitelesen és vérprofin közvetítette ezen az estén is, amivel nemzetközi terepen is abszolút helyük van a srácoknak.

Ismét profi áthangolást követően, ahogy haladtunk az éjszakába, megérkezett a legsötétebb blokkal a Havária is a színpadra. 

A Havária  – saját megfogalmazásukban – egy punk metál zenekar, fekete fémhatásokkal, amit a hanghatásokhoz kapcsolódó  vizuállal – sötét színpadot időnként atomvillanással bevilágító erős stroboszkóp fénye tett még baljósabb hangulatúvá. Zseniális együttállás volt ez így, amit leginkább csak az emlékképeinkben tudtunk maradandóan rögzíteni.

A Havária után érkezett a színpadra a Turbonegro Lemmyvel fűszerezett magyar hangja, az Elektrik Wale. Az estére jellemző nehéz témákat hozó hangzásvilág után, nagyon jó hangulatú, karcos – pörgős R’N’R szólt. Éberen tartva a még szép számmal jelenlévő közönséget, akik az idei bál szombati programját-,

és egyúttal az idei BetonFestet a hazai terepen működő és A Betonban debütáló új taggal a WatchMyBag hardcore punk muzsikájával befejezett igen intenzív élményekkel térhettek haza. 

A mögöttünk levő igen masszív pár óra turbulenciájában és tér-időben elveszve is elmondható, hogy egy példaértékűen szervezett-, változatos-, és nagyon barátságos fesztiválba csöppentünk, ahol kifejezetten szerettem látni a zenekarok egymás iránti tiszteletét-, figyelmét-, baráti kapcsolódását is.

Jövőre érkezik a 10. BetonFest, amit már most kíváncsian figyelünk, milyen extrákkal kiegészülve ünnepli-, és vési be a köztudatba és még mélyebben A Beton falaiba továbbra is az underground alapját.

Fotók: Major Brigi / Brigiri