Aornos – sokáig meg voltam arról győződve, hogy ehhez a zenéhez nem fogok megfelelő tagokat találni

Armand

2020. május 22.

0

Az Aornos a Frost, illetve a Carcharoth gitárosaként megismert Tátrai Csaba által 2014-ben életre hívott, eredendően egyszemélyes formáció, mellyel Csaba 2015 és 2018 között összesen hét hivatalos kiadványt jelentetett meg. Az azóta eltelt két évben viszont keveset lehetett hallani az Aornos-ról. Csabát a hallgatás okáról, illetve az azt megelőző időszak kiadványairól és történéseiről kérdeztem.

(2015 tavaszán, majd 2016 őszén egy-egy átfogó Aornos interjú jelent meg az oldalunkon. Azóta egy nagylemez és több speciális kiadvány is érkezett, hivatalos videoklippel jelentkeztél, vagyis inkább jelentkeztetek, hiszen az Aornos 2017 őszén teljes zenekarrá alakult át.)

Kezdjük is talán ezzel a jelentős változással; miért döntöttél úgy, hogy további zenészeket kérsz fel a csatlakozásra? Bemutatnád az új tagokat? Társaid az élő fellépéseken túl a stúdió munkálatokban, illetve a dalszerzésben is részt fognak venni?

A további zenészek csatlakozásának ötlete először 2014-ben merült fel bennem komolyabban, amikor elkészültem a bemutatkozó Orior anyaggal. Ám előtte sem volt olyan eltökélt szándékom, hogy az Aornos mindig is one-man band maradjon, ez nem volt a koncepció része. Inkább csak kényszerből alakult így 2017-ig. Három évig tartott a megfelelő társak felkutatása, ami alatt elég sok embert megkerestem, de a sok ígéret ellenére nem alakult valami fényesen a dolog; olyannyira nem, hogy egy időben le is tettem róla. Egyébként még külföldi dobos is képben volt egy időben (fel is játszotta a Gelum nevű dalt az egyes lemezről), ám a kezdeti kecsegtető indulás után ez a konspiráció is hamvába holt; elsősorban nem nekem köszönhetően.

Ennek következtében egy jó darabig meg voltam róla győződve, hogy Magyarországon ehhez a zenéhez megfelelő tagokat nem tudok találni, vagy csak olyan kompromisszum mellett, amit nem biztos, hogy érdemes meghozni… Aztán, amikor már végkép letettem a “rendes” zenekar összekovácsolásának ötletéről- megkeresett a Svoid (illetve a Formorket) meghatározó alakja: S. Mondván, hogy tényleg jó lenne ezt összehozni, vágjunk bele. Vagyis igazából neki köszönhetem, hogy végül mégiscsak megvalósulhatott az élő felállás, mert amikor ezzel kapcsolatosan felhívott, már rég megbékéltem azzal a gondolattal, hogy Aornos koncertek nem igen lesznek belátható időn belül. Természetesen felvillanyozott, S javaslata és ez motivált abban, hogy akkor legyen meg a többi tag is – mert S-en kívül, aki a bőgős posztot vállalta az Aornos-ban – szükség volt még másik gitárosra, szintisre, na és persze nem utolsó sorban egy dobosra. Egyik sem tűnt túl könnyű dolognak külön-külön sem (baromi nehéz dolga van az embernek, ha megfelelő, elkötelezett zenésztársakat keres hosszabb távra; gondolom ez minden illetékes számára közhely), de így összesítve még keményebb dió volt.

Végül azért szerencsém lett és a zenészi “pályafutásom” múltja itt kapóra jött. A másik gitáros, Terebesi Tibor kivételével (akihez a MabtherA, illetve a Velm zenekarok nevei fűződnek), mind a szintetizátort kezelő Lőrincz Dávid (Carcharoth, Frost, Crashing Days) mind a dobos Mester Róbert (Neural Booster, Frost, Nervekiller, Infected, Catheter /jelenleg Zord/, The Quintessence, Soliloquium, stb.) nem volt ismeretlen számomra, hiszen velük már jó sok éve együtt nyomtam; konkrétan Robival a Frost, illetve Dáviddal jó darabig párhuzamosan a Carcharoth és a Frost soraiban. Amikor a Frost-ból 2015-ben mindhárman kiszálltunk, akkor a zenei kapcsolatom megszakadt velük egy kis időre, de ugye aztán ők ketten később a kérésemre – és a legnagyobb örömömre – beszálltak az Aornos-ba a több tagos felállást erősítvén. Azonban Terebesi Tibit sem mondhatom teljesen idegennek, mert ő meg úgy került képbe, hogy mint vendégénekes, szerepelt néhány Frost koncerten, amikor előadtuk a Tormentor – Elizabeth Bathory örökbecsű klasszikusát. Sőt, volt közös Frost, MabtherA koncert is.  S-t meg kb. 15 éves kora óta ismerem, még azokból az időkből, amikor lejárt a bekecsi Carcharoth próbákra. Mindazonáltal ő már nem tagja az Aornos felállásának, mivel nem tudta vállalni a tagságot ettől az évtől. Szerencsére azonban kisvártatva megtaláltuk a méltó utódját P személyében, akihez szintén számos S-el és Czakó Dániellel közös zenei megmozdulás köthető túl a Svoid, Pagan Megalith zenekarokon is; elsődlegesen a Paragon Zero neve említhető itt meg. Sőt, vagy 11 éve volt egy közös death metal zenekarunk (Sickdom) még itt Miskolcon, szóval eléggé ésszerű volt őt megkeresni S kiszállása után, ismerve az elkötezettségét, hozzáállását. Csak úgy, mint korábban S, ő is vállalja, vállalta a Pestről Miskolcra utazás fáradalmait egy-egy komolyabb próba alkalmával, bár természetesen a kialakult járványügyi helyzet egyenlőre jegelte a próbákat, illetve a majdnem teljes vagy teljes tagságú zenekari próbákat.

Noha az elsődleges cél a többi zenekartag megtalálásával az élő fellépések létrejötte volt, természetesen semmi nem zárja ki, hogy a többiek ne tegyék hozzá a magukét ezen túl is az Aornos zenéjéhez. Sőt, erre már most is van precedens bizonyos új témákat vagy akár régebbi dalokat tekintve, mert akár a gitárokat, bőgőt, szintit, s főleg a dobokat tekintve jó néhány részt szándékosan már most sem úgy adtunk elő az eddig lezajlott koncerteken, ahogy lemezre rögzítettem. Főleg a dobtémák területe az, ahol magától értetődő módon változás történt az Aornos zenéjében; a hús-vér dobos által.

Lassan egy éve nem érkezett friss hír az Aornos felől. Hogyan állnak az új szerzemények? Mennyire aktuális ez a kérdés, jelenleg folyik-e dalszerzés?

A négy-öt év alatt megjelent hét kiadvány mennyisége talán indokolja is, hogy némileg lazítva legyen a gyeplőn az anyagok megjelenésének gyakoriságát tekintve. Egyébiránt nem hinném, hogy az egy vagy akár két év sok lenne abban a tekintetben, amíg egy adott zene nem igazán hallat magáról, főleg az underground – esetünkben mély underground – muzsika világában. Sőt, szerintem ez teljesen megszokott és érthető jelenség, de akár az ettől jóval több éves “csend” is. Mivel eddig összesen csak három koncertünk valósulhatott meg (sokkal több akkor sem lehetett volna, ha megfeszülünk), nyilván nem tudunk orrba-szájba koncertekről, turnéról hírt adni, azok képeit, videóit rogyásig posztolván. Mivel mi nem vagyunk szüntelenül az instán és más közösségi média felületeken, már-már zavaró mértékben feltűnősködő banda, így olybá tűnhet a külső megfigyelő számára, hogy nincs semmi mozgás a zenekar körül. Ám csak azért, hogy legyen valami fb poszt, nem fogunk folyton-folyvást mondjuk egy próbatermi bohóckodást közzé tenni; az ilyen felvételek legnagyobb többségben inkább megmaradnak privátnak.

Amúgy amíg ki nem tört a pandémia-őrület, serényen folyt a munka a próbaterem sötét vermében, illetve a dalszerzést tekintve, általam itthon is. A veremben is főként az új, negyedik album dalaival foglalkoztunk, aminek a zenei anyaga már néhány hónapja el is készült, teljes egészében fel is demóztam itthon. Szóval igazából most már nem a dalszerzés van hátra, hanem a konkrét anyag végső formába öntése, azaz bizonyos hangszerek rögzítése, az egész zene keverése, masztere. Ám a kialakult járványos mizéria egyenlőre akadályt gördít például a dobfelvétel elé is.

Kezdettől fogva külföldi kiadói háttérrel alkotsz. Hogyan jött össze annak idején az együttműködés a fehérorosz céggel és a társkiadókkal? Elégedett vagy a munkájukkal? Lemezenként újítjátok meg az együttműködést, vagy eleve több CD kiadásában állapodtatok meg?

Annak idején az Orior kapcsán sok külföldi kiadót megkerestem, és igazából Aleksey kiadója volt az (Satanath Records, Symbol Of Domination), ami érdemben foglalkozni tudott, akart az anyaggal. Ez is akkor történt, amikor már belenyugodtam, hogy szerzői kiadás lesz.

Noha aki képben van, az nagyon is tisztában van vele, hogy már egy jó ideje, és különösen manapság egy kiadói tevékenység közel sem azt jelenti, mint mondjuk korábban, a metal hőskorában. Nincs is akkora jelentősége, főleg hogy – csakúgy mint a zenék esetében – ebben is bőséges túlkínálat mutatkozik, nem csak hogy boldog-boldogtalan próbálkozik manapság zenészi tevékenységgel, de ugyanígy rengeteg mondják magukra, hogy kiadók, pedig ez sok esetben maximum csere-bere, csencselés formájában nyilvánul meg. Nyilván tisztelet a kivételnek, mert a kisebb és egészen kicsi kiadók között is rengeteg ellen, illetve pozitív példa található.

Aleksey elég korrekten – első körben legyártat 500 db hivatalos CD-t, ezen kívül kapni szoktam 50 példányt tőle, valamint rendszeresen recenziók jelennek meg az aktuális anyagról azáltal, hogy a kiadóval eljut olyan helyekre is az Aornos zenéje, ahova amúgy nyilván nem jutna el. Valamint olykor kapok általa közvetített interjú megkereséseket is. Ezenkívül rendszeresen csinál klipszerűségeket is egy-egy új dalhoz, sokszor azokat különböző youtube csatornákon debütáltatva, konspirációban. Kb. ennyi, ami történik, de úgy gondolom, hogy ez nem kevés, és abszolút megbecsülendő a mai világban.

Nincs semmilyen előre rögzített megállapodásunk, ez eddig mindig így történt (sarkítva):

-Kész az új Aornos. Érdekel?

–Még nem adta ki más? Persze, akkor igen. Küldd el a dalokat, borítót.

-Ok, megy.

A sorlemezeken kívül a speciális kiadványok hazai színekben, a Fekete Terror, illetve a Hands of Doom (HOD Presents) gondozásában láttak napvilágot. Kezdjük a legkülönlegesebbel, a díszdobozos kazettacsomaggal! Honnan jött a gyűjtemény ötlete? Milyenek voltak a visszajelzések a közönség részéről?

A gyűjteményes díszkiadás ötlete teljes mértékben Dudás Attilától származik (Fekete Terror Productions, Tales of the Morbid Butchers fanzine), amiért nagyon hálás vagyok neki. Főleg annak tükrében, hogy milyen pazarul sikerült kivitelezni Anvil Kvltnak köszönhetően, aki a borítót, külcsínt tekintve megint csak szemet gyönyörködtető munkát végzett, csak úgy mint a de profundis zenekarral közös Hymnen an die Nacht split anyaga, vagy a The Great Scorn anyag CD illetve kazetta változata esetében.

Elég limitált példányszámban jelent meg, ami természetesen már rég elfogyott. Még jó, hogy a magam számára egy példányt meg tudtam menteni. Annak a maroknyi embernek, aki beszerezte, nyilván nagyon tetszik, különben ugye nem szerezték volna be.  Ám objektíven nézve és az érintettségemet megpróbálva félretenni, erre igazán kevés ember mondhatja, hogy nem elég jó, legyen az bármilyen kicsinyes, vagy köcsögösködő. Igazi ajándéktárgyként is maximálisan beválna, ha persze lenne még belőle…

További kazetta kiadványod volt a hazai de profundis zenekarral közös split, szintén a Dudás Attila vezette Fekete Terror színeiben. Ha jól tudom, a közös szövegi koncepció alapja, a sötétség, illetve maga az éjszaka volt. Milyen tapasztalataid voltak az együttműködés kapcsán?

Jók.

Bővebben; ez is Dudás Mester ötlete volt, mármint a split anyag létrejötte. A szövegi koncepciót azt hiszem a de profundis legénysége közül vagy Szele Zoltán, vagy inkább a másik tag, Yzokras hozta, annak folyományaként, hogy az Aornos – Into The Night dalának szövege Novalis  – Himnusz az éjszakához című művének szemelvénye. Eképpen a szövegi koncepció az Éjszaka köré fonódott, mind a de profundis, mind az Aornos esetében.

Szerintem végeredményben elég jól sült el a dolog, mert bár nyilvánvaló módon különbözik a két zene, mégis az atmoszférát tekintve a kékes-fekete Éjszaka lényegét fogja meg mindkét formáció; a de profundis esetében egy álmodozósabb, sötéten romantikus, olykor folkosabb, de mégis komor oldalról, míg az Aornos-nál egy mordabb, súlyosabb megközelítésben, illetve ez utóbbinál ugye egy Arcturus feldolgozás képében is. Mellesleg mind Zoltánban, mind Yzokrasban szimpatikus, jópofa egyéneket volt szerencsém megismerni, ha csak online is.

Konkulzióként elmondható, hogy máskor is nagyon szívesen szerepelnék közös anyagon hasonló nívójú zenekarral.

Ezen a spliten, sőt már a debütáló Orior albumon is szerepelt egy-egy feldolgozás. Az átdolgozásoknak két külön kiadványt is szenteltél, ezek egyik a rendkívül limitált, 25 példányos, 2015-ben megjelent Alea Iacta Est EP. Az alapzenekarok mellett számomra meglepő választás volt a Bonanza Banzai dalának átértelmezése. Jelenleg is hallgatod a régi zenekart, illetve követed Ákos munkásságát is?

Igazából még jóval több feldolgozás is tervbe volt annak idején véve, de ugye jóból is megárt a sok… Nem akartam az Aornos második megmutatkozása gyanánt egy Metallica – Garage Inc. féle anyagot kihozni. Túlzott és korai lett volna. Egyébiránt erről a 2015-ös EP-ről végül lehagytam (leginkább puszta szeszélyből) a Bathory – The Woodwoman feldolgozását (a Blood on Ice az egyik legmeghatározóbb album számomra). Ez a mai napig nem jelent meg hivatalos kiadványon, noha az Aornos youtube csatornáján már a megszületése óta elérhető.

Szerintem igazi kuriózum a Land Of Charon – Az Első, az Utolsó, és az Egyetlen dala is az Alea Iacta Est EP-t tekintve, mert én nem tudok olyanról, hogy addig bárki is elkövetett volna L.O.C. feldolgozást, főleg rögzített formában. Sajnos aktuális is lett a tiszteletadás eme igazi unikum csapat felé, mert a mélységes, mágikus szövegeket, zenéket jegyző frontember Janeth akkortájt hagyta itt eme földi siralomvölgyet.

Ha a Bonanza Banzai feldolgozás meglepő, akkor mi lett volna Kamondy Ágnes esetében? Mert sokáig ez is opció volt. Hm, Ákos és a Bonanza Banzai…

Azt hiszem, valahol már beszéltem arról, hogy a B.B. – A halál dalol szám inkább magának a dalnak az elismerése, mintsem az egész Ákos jelenség (hiszen már ilyen is van egy jó ideje…) kultiválása. Való igaz, hogy jó néhány Bonanza vagy akár korai Ákos dalt kedvelek az említetten kívül is.  Mondjuk az szerintem nettó baromság, amikor valaki pusztán személyes vagy politikai ellenszenv alapján fikkantja úgy en bloc az összes Bonanza, vagy Ákos művet, mindenféle tehetséget megtagadva tőle, maximum egy magyar Depeche Mode klónt (Bonanza esetén) vagy később egy U2, illetve Bono másolást látva benne (Ákos szóló pályája). Efféle megjegyzések gyakran máskor amúgy elég cizellált és értelmes figuráktól is jönnek, bizonyítván azt a tényt, hogy előítéletei árnyékából sokszor senki nem tud, de leginkább nem is akar kilépni, hiába gondolja magát bármilyen értékes és objektivitásra, azaz igazságosságra törekvő személynek. Na persze nekem is erős fenntartásaim vannak Ákos mértéktelenül túlburjánzó egoizmusával, prófétikus gúnyát öltő, kárhoztató kinyilatkozásaival, a (hamis) keresztény felsőbbrendűségét propagáló szólamaival kapcsolatban, ami némi rosszul értelmezett hamvasizmussal, máraisággal, túlbecsült konzervativizmussal, de leginkább kapitális sznobizmussal van nyakon öntve.

Kis kitérés. Az alkotót és a művét szerintem valóban bajos teljesen elválasztani. Hiába bevett panel ez már évszázadok óta a művészetben, azon belül a zenében is: “én csak egy közvetítő csatornája vagyok a felsőbb Szellemnek, nem én vagyok fontos, hanem maga az üzenet, a mű”. stb. Bullshit. Manapság is vannak szándékosan az ismeretlenség homályába, maszkokba burkolózó zenészek, előadók, amely ugyan imidzsnek megjárja, de egyébként ez a tipikus művészi álszerénység szüntelenül leleplezi magát az értő szemek előtt.

Na most, pont ezért nekem már egy jó ideje nehezemre esik Ákost hallgatni, mert nem lehet az alkotót és a művét élesen elválasztani. Én sokszor nem vagyok rá hajlandó, hogy az ideológiát teljesen félretegyem és “csak” a zenei témákat figyeljem, mintha  a zenében pusztán csak a dallam, vagy a ritmus lenne a fontos… Minek tenném, amikor rengeteg olyan zene van, ahol az idelógia szimpatikus, vagy legalábbis nem zavar és ráadásul még maguk a dalok is tetszenek?

A Bonanza Banzai esetében ezt az utóbbi évtizedben tetőző Jézus Krisztus 2.0. szindrómás, ákosi túlburjánzást még nem tapasztalni annyira egyértelműen, sőt még a szólópálya első felének sok száma esetében sem ennyire nyilvánvaló ez. Így természetes, hogy ha egyáltalán eszembe jut, hogy hallgassak valamit Kovács Ákostól, akkor ezen korábbi időszakból választok ki néhány számot.

Visszatérve magára A halál dalol-ra…

Az eredeti zenei alap nem olyan nagyon magas színvonalon megvalósított szinti-pop, ezért én az Aornos verziót inkább átiratnak nevezném, mint tribute dalnak. Elég sok plusz dolog lett belepakolva zeneileg, és a végén hallható egy még nem annyira sokszor előrángatott részlet is Chopin – Funeral March művéből. Szóval nem is igazán zeneileg fogott meg annak idején, hanem leginkább szövegileg. Itt a mondanivaló, a cizellált megfogalmazás olyan súlyos, mélységes, ami mellett a legtöbb dark, black, death, netalán doom stb. dalszöveg (leginkább a hazai színteret értve ezalatt) nagyon naivnak, felületesnek, majdhogynem gyerekesnek tűnik.

A metalon kívül milyen további műfajok, előadók voltak még hatással rád?

Leginkább bizonyos komolyzenei, klasszikus darabok Mussorgsky, Wagner, Beethoven, Liszt, Chopin, Mahler, Vivaldi, Verdi, Bach, Mozart, Tchaikovsky, Holst, Shostakovich, Stravinsk stb. munkásságából, de legalább ennyire egy rakás filmzene (mindenekelőtt Wojciehc Kilar – Bram Stoker’s Dracula), RPG zenék (mindenekelőtt Divine Divinity, Gothic 1-3, Elder Scrolls széria, Witcher széria). Akkor ugye Land Of Charon, Elend, Fields of the Nephilim, Monumentum (In Absentia Christi), Ulver (Kveldssanger), Tenhi, stb. Ám egyébként rengeteg olyan metal-mentes dal van, amely zenekar amúgy alapból olyan stílusba sorolható, csak sokszor elkövetnek tiszta komolyzenei, akusztikus, instrumentális, netán folkos dalokat is. Ilyenféle nótákból remek válogatásokat csináltam már nem egyszer (mint ahogy komolyzenei darabokból is), amiket anno fel is raktam youtube-ra is.

A másik, kizárólag digitális formában elérhetővé vált gyűjteményen szűkebb körből merítettél, a Morbid Angel dal kivételével itt kizárólag black metal volt a csapásirány. Mennyire fedi le ez a From the Deep címmel megjelent kiadvány a legfőbb hatásaidat?

Erre a From the Deep kiadványra inkább olyasféle művek fel/átdolgozását szerettem volna felpakolni, amelyeket leginkább rokonságban érzek az Aornos muzsikájával, a lényeget, a szellemiséget vagy akár a zene hangulatát tekintve. Vagyis itt szándékosan kerülni akartam a túlzott ekletikusságot (egyre kevésbé tetszik az ilyesmi), meg amúgy is szeretem, ha van egy adott, markánsan egységes stílus a mű dalai között, legyen az akár bármilyen tribute anyag. Nyilvánvaló módon hatással voltak rám annak idején ezek a zenék, ám azért nem egyforma mértékben és nem minden tekintetben. Sőt, teljes egészében csak az Emperor-t említhettem itt meg, de ez sem igaz így maradéktalanul, mert valójában ez csak az első két albumukat jelenti a létező négyből. A többi zene esetében inkább dalokról van szó, bár nyilván minden itt szereplő zenekar jó néhány hibátlan, sőt, klasszikus, kultikus albummal rendelkezik. Szerintem ezen 6 dal közül egy sem lógna ki nagyon összhatásilag, ha mondjuk egy Aornos koncerten a saját dalok között prezentálnánk (például az Ensorcelled By Khaos szervesen a repertoár része).

Gitárosként hosszú ideig tag voltál a kazincbarcikai Frost zenekarban. Miért szakadt meg az együttműködés köztetek? Jelenleg az Aornos mellett aktív vagy-e további formációkban?

A Frost-ban, mint gitáros 2004-től 2015-ig szerepeltem, ha jól emlékszem. Azaz több, mint egy évtizedig; ez még házasságból is elég tisztességes. Valószínűleg Deák Tamás után én vagyok az a másik tag, aki legtovább a Frost része volt, persze nyilván az alapító-vezető Mocsnik Ferencet leszámítva. Tomival egyébként egyszerre szálltunk be, mind a ketten párhuzamosan a Carcharoth tagjaiként is, csak ő először énekes volt, aztán dobos lett, majd azóta megint énekes is a Frost-ban.

Két album készült el, amig tag voltam; a 2007-es Black Shining és a 2014-es From the Dark. Az előbbiben még csak bizonyos gitártémákat tekintve tettem hozzá a magamét a muzsikához, míg a From The Dark esetében szerzőként már komplett dalokat hoztam, ha jól számolom négyet is. Igazából az “együttműködésnek” úgy lett vége, hogy 2014 legvégén, amikor az Orior is kész lett, éreztem, hogy most már igazán az Aornos-ra akarok koncentrálni, ugyanis ezt a zenét a 2000-es évek elejétől meg akartam valósítani és ezt tartottam teljes mértékben az én teremtményemnek, de éppen az addigi zenekaraim miatt (Carcharoth, Frost) mindig háttérbe szorult. Akkoriban kezdtem ugye először tagokat is keresni ehhez és tudtam, hogy még egy komoly zenekar az akkori életembe már nem fér bele. Az pedig nem lett volna korrekt, ha csak olyan tessék-lássék módon maradtam volna továbbra a Frost-ban, hiszen az a zenekar többet érdemel ennél.

Jelenleg nem vagyok tag semmilyen más formációban; az Aornos bőven elég. Mindössze 2015-ben egyszer egy Paragon Zero koncerten voltam kisegítő gitáros.

A Carcharoth tagjaként két lemezen is közreműködtél. Honnan jött annak idején az akkoriban különleges ősmagyar szövegvilág? Azt a zenekart már egy végleg lezárt történetnek tekinted?

A Carcharoth a legelső “rendes” zenekarom volt. Egy HammerWorld, azaz Metal Hammer hirdetésen keresztül kerültem kapcsolatba a többiekkel, akikkel aztán létrehoztuk eme csapatot 2002 táján. Vicces belegondolni, de eredetileg pont azért adtam fel a hirdetést, hogy az akkor már létező Aornos-hoz társakat találjak. Persze az egész aztán valami teljesen más irányba vetemedett el. A dobos-szintis Deák Tamás és a basszer Horváth István már akkor kész dalvázlatokkal fogadott, amikor elmentem az első közös próbára, én meg nem akartam az Aornos dolgait erőltetni, mivel azok eléggé elütöttek a dalvázlataiktól. Bejöttek a megmutatott témák, számok, azaz így született meg eme zenekar.

A zenei ötleteket, kreativitást tekintve ez egy nagyszerű dolognak mutatkozott, amiben dalszerzőként is szerepeltem. Ezek elég őrült idők voltak, az irányvonalat is csak körül lehet írni az avantgarde – progressive – psycho – symphonic – pagan black metal jelzőkkel. Csak úgy sziporkáztak az ötletek – ám mai érettebb fejjel nézve a dologra – talán épp ez a túlzott eklektika volt a túltolás benne, azaz az, hogy nem fésültük át az egészet, hogy mások számára is könnyebben befogadhatóak legyenek az elborultabb dalok is, ne csak az egyértelműbbek. Egyébként nagyon élveztem a szerencsi-bekecsi srácokkal való munkát, nem zavart, hogy nem tiszta black metalt csinálunk, mert a korlátokat mi magunk szabtuk meg, sőt, inkább igyekeztünk elkerülni a tipikus blackes sztereotípiákat, legalábbis a zenét és később a szöveget tekintve mindenképp.

2002-ben megjelent a Dies Nefastus demónk, ami még a himnikus, dallamosabb vonalat erősítette, ám néhány meghökkentő, disszonáns téma már itt is felütötte a fejét. 2004-ben kiadtuk az első albumunkat Ceremony Of Free Spirit címmel, ami már jobban tükrözte a Carcharoth igazi énjét: nyomokban még a bemutatkozó demó hangulata fellelhető itt, de inkább a durvább, pszicho elemek ötvöződtek a magyar népzenei ihletésű darabokkal, nem egyszer ugyanazon a dalon belül. Akkor születtek magyar mitológiai témájú dalaink, szövegeink (Egyszervolt Aranykert, On The Cliff, Hadak Ura, Kalamona’s Winter), amikor még ez abszolút nem volt egy jól bejáratott, vagy megszokott jelenség a magyar undergroundban, nem úgy, mint néhány évvel később, vagy pláne manapság (most már mondjuk ez mainstream…). Nem volt ebben semmi melldöngető, hatásvadász, ellenszenves, primitív turbó-magyarkodás, egyszerűen közel éreztük magunkhoz e témákat, mondhatni kibuggyant belőlünk.

Aztán 2007-2008 táján létrehoztunk egy második albumot is, ez volt az Urdung. Klisésen szólva: a durva részek még szélsőségesebbek lettek, az emelkedett, elszállós momentumok még inkább atmoszférikusabbak, tehát nagyjából ugyanaz volt a koncepció, mint az előző anyagnál. Az kétségtelen, hogy mind a mai napig ezek a dalok azok a zenei pályafutásomban, amik a legösszetettebbek, s amik a legtöbb téma és ritmusváltással rendelkeznek. Sokáig úgy nézett ki, hogy az Urdung soha nem fog megjelenni hivatalosan, még fizikai hordozót sem készítettünk belőle, s sokáig csak a neten voltak elérhetőek a dalok. Ám aztán egy feltörekvő magyar kiadó, a Hunug Records néhány évvel ezelőtt megjelentette az anyagot kazettán. Anvil Kvlt ehhez is készített egy remek borítót. Mivel a Carcharoth akkor már évek óta nem volt aktív, nem is öltünk bele energiát, hogy korábban mindent megtegyünk az ügy érdekében, de nyilván a Hunug Record-os Berzeviczi László nagylelkű ajánlatát dőreség lett volna elutasítani.

Talán még annyit érdekességként, hogy mindhárom anyagon (Dies Nefastus, Ceremony Of Free Spirit, Urdung) más és más követte el a fő éneket. A legutolsó megmozdulásunk egy EP ötlete volt, amin négy saját szám (ezeket a dalokat a Carcharoth legjobbjainak tartjuk), és kettő feldolgozás (Omega – Babylon, Iron Maiden – Seventh Son of a Seventh Son) szerepelt volna. Ez az anyag el is készült annak rendje és módja szerint, de ezt soha nem vertük nagydobra, mert időközben leginkább magánéleti jellegű okok miatt jegeltük a csapatot. Az éneket is újra fel kéne venni, valamint az is elég bosszantó, hogy az egyik feldolgozás (Babylon) stúdiómappája eltűnt a gépemről.

Manapság minden tag élete más irányban folyik tovább, nagyobb a földrajzi távolág is, mint eddig, és nekem ugye itt az Aornos. Szóval nem hiszem, hogy túlzott relevanciája lenne egy reuniónak, bár ugye: soha nem mondd, hogy soha…

Mik az aktuális tervek az Aornos kapcsán?

A negyedik album létrejötte most a legfontosabb. Nyilván idő, amíg mindenki megtanulja a témáit, akinek meg kell, és ráadásul itt sem egyszerű senkinek sem a magánélete, sőt, inkább számos, olykor tragikus tényezővel terhelt, ami magától értetődő módon megint csak kitolja azt az időhatárt, amíg ez az új anyag nyilvánosságra kerülhet. A jelenlegi egész, fél, vagy most már inkább csak negyed karanténosdi sem könnyít a helyzeten.

Annyit talán elárulhatok, hogy bár most sem kell drasztikus stílusváltásra számítani, ez az anyag sem bármelyik korábbinak a puszta reprodukciója, mint ahogy ez eddig sem volt jellemző. Nem túlzott, ízlésesebb eltérések persze konstatálhatóak lehetnek majd a fogékonyak számára. Tervbe van véve klip is az új anyaghoz, és a fantáziával nincs is baj, a zene most is nagyon vizuális és gondolatban bármelyik dalra nagyon látványos videót le tudok játszani. Csak az a baj, hogy amit elképzelek, nem tudom mennyire megvalósítható ésszerű keretek között, illetve mennyi pénzből, de majd igyekszünk kompromisszumos megoldást találni. Már ha egyáltalán belátható időn belül lehetséges lesz ilyesmi.

A jelenlegi képlékeny helyzet rendeződését követően vannak-e tervben fellépések a zenekarral?

Természetesen a szitu rendeződésével szeretnénk megfelelő koncerteket adni, ráadásul a fellépések számát tekintve még az út elején járunk, tehát ez többszörösen is indokolt. Egyébként pont minket is érintett a bevezetett intézkedés, mert egy Düreres áprilisi koncertünk maradt így el, ami valószínűleg abban a formában nem fog pótlódni.

Van-e esetleg olyan aktuális zenekari téma, amire nem kérdeztem rá, de szeretnél kitérni rá?

Talán itt némi Teleshop belefér!  És hol máshol? Ha már nem csinálunk fizetett fb hirdetéseket… Szóval, rendeltem még a kiadótól a The Great Scorn CD-ből, úgyhogy jutányos áron, most ez tőlem is beszerezhető, akit esetleg érdekel. Valamint akad még néhány csodaszép póló is bizonyos méretekben. Az érdeklődők saját szemükkel csekkolhatják is a háromféle mintát a zenekar fb oldalán.

Akkor van még nálam The Great Scorn, Hymnen an die Nacht, Carcharoth – Urdung, illetve a gyűjteményes díszdoboz kiadás négyféle kazettáiból is, továbbá képeslapokból (jóval olcsóbban, mint az eredeti díszdoboz ára, hiszen magából a dobozból már nincs eladó példány). Természetesen az összes elérhető merchandise fent van a fb oldalon, fényképekkel szemléltetve.

S hát legvégül nem maradt más hátra, mint… izé, egy kimondhatatlan tisztelettel és mélységes előzetes hálával teli, szívbeli kérés… tudjátok, mi nem kuncsoroghattunk az egyszeri Artisjus segélyért sem és hát mi, azaz én is elvesztettem a munkám a kialakult rendkívüli tragikus helyzet miatt, szóval izé.

KŰGYETEK PÉNZT!!!

Köszönöm az interjút.

„Zene nélkül az élet tévedés volna” /F.W.N./