Mi kell ahhoz, hogy egy átlagos szerda végül egy frenetikus koncert élménnyel záruljon? Például az, hogy munkába menet még álommorzsás tekintettel beszélgetve arra ocsúdj, hogy este spontán belemerülsz a Biffy Clyro atmoszférába. Pontosan ezzel a forgatókönyvvel mentem el a Budapest Parkba, hogy megnézzem mit hoz nekünk tálcán Simon Neil és a Johnston ikrek triója.

A megannyi jelentős zenei díjat bezsebelő-, tízezres tömegeket megmozgató fesztivál-headliner zenekar többször (pl. 2013-ban és 2017-ben a Szigeten, 2014-ben a Pannónia Fesztiválon) is megmutatta vibrálását nálunk is, és ez alkalommal első önálló magyarországi koncertjükre toborozták a keménymagos rajongótábort és néhány outsider, kíváncsi érdeklődőt a közönségbe. Érkezéskor még néhány szám erejéig elcsíptem a londoni frontemberes-, budapesti bázissal működő Dennie Wander-t is, akik több önálló hazai klubkoncert után most kellemes felvezetést adtak az estének és kellő érzékkel hangolták be az ekkor még igen családias létszámmal gyülekezőket.

Némi átpakolást követően a koncertkezdése nagyjából háromnegyed házassá növekvő nézőtéren a várakozással teli hangulatban vibrált a levegő-, amikor is kompromisszum mentesen robbant be a színpadon a Biffy Clyro.  A skót trió 30 éves közös zenélésének igazi áttörését és népszerűségét a 2007-es “Puzzle” és a 2009-es “Only Revolutions” albumok hozták meg, amely után népszerűségük egyre nagyobb rajongótábort vonz a mai napig koncertjeikre. Az albumonként más – más hangulatot közvetítő-, a személyes lírai mélységektől a megélt történéseket feldolgozó keményebb gitártémákkal fémjelzett dalok garantált sikert vetítettek elő most is.

A trió megjelenésében erős kontraszttal indította el az egyébként szépen felépített, és a legutóbbi “A Little Love” album címadó dalával induló és szinte az összes stúdió albumot érintő – időrendben hozzávetőlegesen visszafelé ívelő koncertet, ahol természetesen nem maradhatott ki olyan nagysikerű-, és a közönséget teljes extázisba vezető dal, mint a, “The Captain”, a  “Bubble” vagy a a koncertet megkoronázó ballada, a “Many of Horror” sem.

Ez alkalommal a triót kísérő zenészek emelve az egyébként is erős vibe-ban zajló koncertet, több alkalommal dupla hegedűkísérettel egészítették ki a repertoárt, ahol a hegedűk gyönyörűen belesimultak a hangzásvilágba, különleges hangulatot teremtve ezzel Simon-ék nem mindennapi energiával végig pörgető koncertjén. A Biffy Clyro szemmel láthatóan most is élvezte a színpadot-, a közönség tombolt a közel 2 órás műsoron, amiben külön látvány – fűszer volt Simon és James szinte számonkénti gitárcseréi is.

Kíváncsiság vezérelten, de egy rendkívül profi-, lendületes koncert elégedettségével zárult az este, ahol a közönség épp úgy beleadta egyéniségét, mint a skót trió a turné-zenész gárdájával. Bár ez volt az első-, de a hangulatot megélve szerintem nem az utolsó egész estés önálló koncertje a srácoknak nálunk.

És, hogy milyen is volt ez a visszafelé lépdelő ív, amivel felidézhető az a hangulat, ami szemmel láthatóan szinte mindenkit magával ragadt? 

Nos, íme:

A Little Love; A Hunger in Your Haunt;  The Captain;  The Golden Rule; Biblical; Re-Arrange; Wolves of Winter, Tiny Indoor Fireworks, 9/15ths; Animal Styles; Space; Different People; Mountains; Black Chandelier; Instant History; Cop Syrup; Machines; Living Is a Problem Because Everithyng Dies; Bubbles; Many of Horror


Szöveg: Major Brigitta

Képek: officail ban pages