Előszó tőlem

A netet böngészve évekkel ezelőtt már belefutottam a Rock-kor? címet viselő írásba, elolvastam, jót derültem és bosszankodtam a keresztény szerző laikus mivoltán, tárgyi tévedésein. Pár hónapja újra elém került az írás, a Bombagyár közösségi blog egyik bejegyzésének hozzászólásai között tettek róla említést. Megkerestem, de már csak a google által tárolt változatot találtam meg, ezért lementettem, s úgy döntöttem megosztom veletek. Érdekes módon ma már másabban reagálok a taralmára, mint amikor először olvastam, ettől függetlenül még mindig nem tudok egyetérteni vele, bár azt el kell ismernem, hogy van néhány jó meglátás benne.
Mivel a szöveg elég terjedelmes, ezért darabokra bontva, hetenként teszem elérhetővé. A tartalmon nem változtattam semmit, úgy van, ahogy a neten találtam. Az első rész még kis nyugis, a Rock története, Soft Rock, Hard Rock, Heavy Metal és Acid Rock, de a jövő héten már meg is érkezünk az olyan trúívöl sátánista rockzenekarokhoz, mint Beatlis és Rolling Stones 🙂

Kellemes okkulást!

ROCK-KOR?

(Forrás: Raoul Hoffmann: Rock-sztori; Oldal Gábor: Zene futószalagon; Corrado Balducci: Sátánizmus és rockzene; Peter Wicke: A szórakoztató zene Mozarttól Madonnáig)
(A forrásokat saját gondolataival kiegészítette: S. József)

„Akinek szívében szépen zeng az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”

Világszerte ijesztő mértékben növekszik a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás, a fiatalkori öngyilkosság, a szexuális szabadosság és eltévelyedés (beleértve a homoszexualitást, a pornográfiát, aberrációkat); egyre több fiatal szenved különféle hallási, szív- és érrendszeri, pszichikai, szexuális és viselkedésbeli zavarokban; de mindezeknél riasztóbbak azok az „eredmények”, amelyeket az utóbbi évtizedek társadalmai produkálnak: évente 30-40 millió ártatlan, védekezésre képtelen magzatot gyilkolnak meg (különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal), minden harmadik házasság válással végződik, egyre többen élnek vadházasságban és az együttélések különféle formáiban; és a csonka családokban felnőtt, lelkileg súlyosan sérült gyermekek tovább örökítik ezt a családmodellt.

A gondtalan, hamis életet harsogó reklámok, magabiztos életvitelek, az erőszakot, kegyetlenséget, sugárzó televízió és mozi fényei mögött rejtve – de így még szánalmasabban – a valódi, értelmes, boldog lét után reménytelenül vágyódó ember kínlódása tűnik elő, aki maga sem érti, miért nem lesz jobb az élete, pedig erején felül mennyi mindent megtett már érte.

Az emberiséget egy különös kór sújtja, mely úgyszólván az egész világon elterjedt, és mérhetetlenül több áldozatot szed, mint a kommunizmus vagy a kapitalizmus szörnyűségei együttvéve. Szinte semmi sem állja útját, mert magát a betegséget csak másféle tünetekből észlelik, a „gyógyszeres kezelések” pedig tovább súlyosbítják a bajt. Mégis mindmáig csak kevesen ismerik a valós helyzetet, holott a jelenség immár több évtizede létezik, a fiatalok mind nagyobb tömegét vonzza magához, úgyhogy a szülők, a nevelők, a fiatalok életében bármiféle felelősséggel bíró személyek és maguk a hatóságok is már igazán észbe kaphattak volna.

Ez a kór a rockzene – amely lényegében az 50-es évektől máig ható könnyűzene gyűjtőneve (más néven „modern” zene, a „fiatalok zenéje”, beleértve a pop és rock valamennyi ágát). Ugyan, mi baj lenne a rockzenével – kérdik többen is -, azonkívül, hogy néha kicsit hangos, vagy némelyik nem kifejezetten dallamos, de egyébként a mai kor emberének mai problémájáról szól, és olyan jól ki lehet rajta tombolni magunkat ebben a feszültségekkel teli, hajszolt világban?

Sajnos, azt kell mondanunk, hogy éppen a rockzenét kedvelők közül kevesen tudják, hogyan, miért jött létre ez a zene, mi a fő irányvonala, milyen tudati és lelki hatást vált ki hallgatóiban, és mi a támogatók célja ezzel a tömegzenével. Másrészt folyton szembetalálják magukat a klasszikus zene megértésének problémájával, s ezen keresztül a világ gondjaival.

A rockzene története napjainkig

I. A rock gyökerei: Soft rock

1951-52-ben, az amerikai Középnyugaton, egy Little Richard nevű fiatal énekes a fehérek country and western zenéjével keverve átdolgozta a Dél négerei rhythm and blues zenéjének beat-jét (ritmusát). 1954 őszén nagy népszerűségre tett szert a Blackboard Jungle című híres film kísérőzenéje, Bill Haley szerzeménye. Az új ritmus megkülönböztetésére Alan Freed, a clevelandi rádió disk-jockey-ja találta ki a rock’n’roll nevet. (A legtöbben nem tudják, hogy ez a kifejezés „az autó hátsó ülésén való szeretkezés közbeni két jellegzetes testmozdulatra utal”. A kifejezést az amerikai gettókban használatos zsargonból vették át.)

Joachim-Ernst Berendt, jazzkritikus így vélekedett az új zenéről: „Mindaz, ami a jazz-ben könnyű és oldott, szellemdús és kifejezésgazdag, az a rock’n’rollban erőszakos és hangos, vulgáris és banális. A swing például, amely a jazz intenzív feszültségét adja, primitív trappolássá lesz; a jazztrombitás kifejezésteli hangképzése a rockban árnyalatok érzékeltetésére képtelen bőgéssé lesz – elsősorban a tenorszaxofon miatt. A spontán módon improvizált sorok gazdagsága a rockban elkoptatott frázisok állandó ismétlésévé alakul.”

1954-55-ben egy fiatal énekes-gitáros elsajátította az újfajta zene technikáját és formáit. Egy déli baptista fiúról van szó, muzsikálni a templomi kórusban tanult, ahol őszintén csodálták tehetségét és elbűvölő hangját. Elvis Presley-nek hívták. Ez a tökéletesen ismeretlen fiatalember elsősorban azért vált híressé, mert lázadó egyénisége – mely a bibliai elvek puritán erkölcsiségével szembefordult – megtestesítette minden kamasz vágyát az uralkodó vallási és szexuális tabuk elutasítására. Elvis örömét lelte benne, hogy felizgassa a fiatalokat, nemcsak a zenével és a szöveggel, hanem mindenekelőtt az előadásait kísérő trágár és kihívó testmozdulatokkal. Egy csapásra hőssé vált, és azonnal megkapta a „rock’n’roll királya” címet. Ahol fellépett, zavargások, őrjöngés, tömeghisztéria, kétségbeesett szexuális kitörések – főleg a lányok körében -, egyszóval ellenőrizhetetlen tömegmegmozdulás kísérték, amellyel a hatóságok tehetetlenek voltak.

Mivel tisztában volt vele, milyen nagymértékben képes befolyásolni a serdülők legprimitívebb indulatait, Elvis szántszándékkal lázította, bujtogatta a tekintély és a hatalom minden formájával való szembefordulásra a fiatalok milliós tömegeit világszerte. Közvetlenül a tomboló életvágy hajszolta fiatalság lázadó ösztöneire apellálva, a végsőkig kiaknázta a gátlástalan fizikai szerelem témájában és filozófiájában rejlő lehetőségeket.

Elvis zenéje szimpatikus lett mindenki számára, aki a társadalom romlottságát a konzervativizmussal azonosította. Szerintük a világháborúkért, gazdasági összeomlásokért, kommunizmusért, kizsákmányolásokért, gyarmatokért, népirtásokért, faji, etnikai viszályokért, egzisztenciális válságokért, minden hazug magatartásért felelős felnőtt társadalom rossz erkölcsi és vallási neveltetése miatt jutott ide, de mindez elkerülhető egy békét és szeretetet hangsúlyozó társadalomban, melyet a még romlatlan fiatalok fognak megteremteni. Szinte szükségszerű volt a totális szembehelyezkedés minden hagyománnyal szemben, melyek gátolnák az új, szabad világ kialakulását. Ezt a filozófiát tükrözte Elvis zenéje, szövege és magatartása, és úgy vélték, ez a zene megújítja a világot.

Elvis 1977-ben, kábítószer túladagolással, öngyilkos lett.

II. Hard rock, heavy metal, acid rock

„A popzene elfajulását mindannyian észrevettük. Minden gondolkodó ember tudja, hogy a tinédzserbálványok főleg olyan ‘bábjátékosok’ kreatúrái, akiknek önző módon sem elvi, sem művészi mértékek nem számítanak. A tizenévesek nem tudják, mit akarnak, nincsenek zenei értékítéleteik. Milyen nevetséges, ha egy cockney legény, aki imitált akcentussal énekel amerikai folksongokat, sztár lehet! A jövő sztárjainak kizárólag azokból kell toborzódniuk, akik három akkordnál nem tudnak többet lefogni a gitáron, és érthetetlen zagyvaságot énekelnek?” – írja Vic Lewis zenekarvezető, megérezve a jövő tömegzenéjét.

A rock könnyű változata átalakult hard rockká, illetve más néven heavy rockká, azaz erős, kemény, súlyos rock lett belőle, kivált az USA-ban, heavy metal-ként vagy egyszerűen metal-ként emlegették. Ennek az átalakulásnak az előmozdítói és főszereplői a következők voltak: Pete Townshend a Mods együttesből, Alice Cooper és a Cream három tagja (Eric Clapton, Jack Bruce és Ginger Baker), Jimmy Page és Jimi Hendrix. A változás három jellegzetes elemet érint, amelyek majd végigkísérik a rock későbbi szakaszait: a tökéletesített ritmus (beat), a rendkívül intenzív hangerő és az ütőhangszerek féktelen tombolása.

1. A hard rockban a ritmus – a többnyire a dobos által előadott és a basszusgitár által híven utánzott, szinkópás ütemekkel váltogatott szabályos ütések folyamatos ismétlődése – a szexuális ösztönök felkorbácsolását célozza. E célból mélyreható kutatásokat végeztek az afrikai törzsek körében és a vudu világában. Hogy tökéletes szexuális élvezethez juttassák a hallgatóságot, felleltározták az összes szeretkezési rítust, varázsigét és bűvös mondókát, s ezek ritmusát próbálták a lehető leghívebben visszaadni. A beat kitartó lüktetése felszítja az érzelmeket, testi-lelki izgalmat gerjeszt, úgyannyira, hogy teljesen felajzza a hallgatók idegrendszerét, és megbénítja a tudatos gondolkodást is.
2. A hangerőt százhúsz decibelre növelték, ami már meghaladja az emberi fül tűrőképességének határait. Elszánt és közvetlen támadás ez a hallóidegen keresztül az ember egész valója ellen; iszonyatos idegfeszültséget okoz, zabolázhatatlan frusztráltság érzetet, elviselhetetlen menekülési vágyat. Ahhoz, hogy meg lehessen élni a spontán felszabadulás kiváltotta erős emóciókat, előbb bármi áron a legmagasabb hőfokra kell izzítani a levegőt.
3. Végezetül itt van még az ütőhangszerek féktelen tombolása, amely az erősítőknek köszönhetően eléri a kívánt hatást, teljes erővel rohamozva az immár védtelen közönséget. Dobok, cintányérok, trombiták, metsző sikítások, elektronikus szintetizátorok, íme ez a hangszerelés az őrjöngő tömeg elleni végső támadáshoz.

A későbbiekben ezeket fokozzák a stroboszkópok (fényeffektusok) használatával. A fényvillanások – mint „fényzaj” – különböző frekvenciákon más-más hatást vált ki. A fény-sötétség váltakozási ciklus másodpercenkénti hat-nyolc felvillanásánál megszűnik a mélységérzékelés; ha a felvillanások száma huszonötre növekszik, a fénysugarak interferenciába kerülnek az agy alfahullámaival, amelyek az összpontosító képességért felelnek; s amikor tovább növelik a frekvenciát, oda az önuralom minden lehetősége.

A szexet később felváltja a kábítószer (ez az acid szó jelentése), jobban mondva társul hozzá. Beszélnek róla, magasztalják, bíztatnak a kipróbálására, dicsőítik az élvezetét. Elég bizonyíték erre a Beatlestől a Yellow Submarin (pszichedelikus hallucináció, LSD), a Rolling Stones-tól a Brown Sugar (heroin sztrichninnel és koffeinnel), a Sister Morphine (Morfium nővér), a Cousin Cocain (Kokain unokatestvér) és a Silver Lady (hipodermikus fecskendő).