Don Gatto – Élménybeszámoló a New York-i túráról

Winci

2023. szeptember 27.

0

A hazai hardcore/punk egyik jelentős csapata, a Don Gatto nemrég a Nagy Vízen túl járt egy koncertkörúton az amerikai Hemlock csapatával. A banda, azaz Acélos Balázs – gitár, Budavári Zoltán – ének, Weisz Gábor – basszus és Kákonyi Gergely Ferenc – dobok messzi túrájáról a rajongók – és támogatók – jó időben már előre, az írott zenei sajtó olvasói utólag is értesülhettek. Balázs és a csapat volt oly figyelmes, hogy a Fémforgácsnak is interjút adott a Don Gatto Nagy Almás kalandjáról. Azalapján, amilyen komolytalan mondatokat olvashatunk most itt alkalmanként, azt sejtem, jócskán élvezték a lehetőséget… De erről szóljon maga a banda beszélgetős hangja.

Már éppen hazaértetek, amikor kaptam tőletek egy képeslapot a New York-i kalandotok idejéről, a képeken a jellegzetes épületekkel. Nagyon megörültem és ezúton is köszönöm! Nem is gondoltam, hogy ilyen kedvesek lesztek a Don Gatto iránt érdeklődőkkel. Mennyi lapot küldtetek szét a rajongóknak-támogatóknak?

Nem, nem! Mi köszönjük a támogatást! Elég nagy bajban lettünk volna, ha a Gatto-szimpatizánsok nem vesznek ennyi pólót meg pulcsit. Rendkívül hálásak vagyunk, na. Neked, is természetesen. Hatvankettő képeslapot küldtünk, azt hiszem. Vagy valahogy így.

Én még mindig leszedem a bélyegeket pl. a CD-rendelésekről is, Erről ugyan nem bátorkodtam, hát így szögeztem ki a képeslapos falunkra. Ti elterveztétek előre a képeslapküldést, vagy ez egy hirtelen jött ötlet volt a hagyományos postai küldemények alkonyának idején?

Chad ötlete volt, hogy ha csinálunk valami támogatós dolgot, küldjünk már képeslapot is az embereknek. Ja, Chad a Hemlock énekes basszusgitárosa. Igazából titokban kellett volna ezt az infót tartani és akkor mindenki azt gondolta volna, hogy milyen cuki ezek a Gattós-gyerekek, közben meg nem is.

Nem, ez így is nagyon jól van! Egy (munkájában leleményes tervező) ismerősöm szokta mondogatni, hogy a legjobb ötleteink másoktól származnak… Már a képeslap érkeztekor is gondoltam is rá, hogy érdemes lesz veletek bővebben beszélgetnünk. Közben megjelent a Hammeres cikk, közzé tettetek ti is némi információt, bejegyzést. Ezek általában figyelemfelkeltők voltak, másrészt rövidek. Folytathatom a kérdezősködést?

Igen, de semmire nem fogok válaszolni, [nevetés].

Jártatok már korábban az Egyesült Államokban – akár játszani más formációban, akár mint turista?

Soha senki. Még Európát se hagytuk el. Mondjuk, én gondoltam arra, hogy majd egyszer meg kéne nézni ezt az Amerikát, ha valamikor úgy alakul, de azért nem ez volt az életcélom. Svédország mondjuk sokkal jobban érdekelt mindig is. Még ott se voltam soha, de egyszer hátha meghív Nicke Andersson egy jó reggelire.

Reméljük, olvassa. Aki figyeli a Don Gatto ténykedését, tudja, hogy jócskán jártok a nagyvilágban, nem csak Magyarországon koncerteztek. Mégis, az USA-körre hogyan jött az ötlet?

Szerintem minden zenésznek eszébe jut egyszer, hogy milyen jó lenne kimenni Amerikába. Ez olyan, mint egyszerre két nővel csinálni. Vagy akár eggyel is – attól függ, kinek milyen igényei vannak, [nevetés]. Amúgy a múlt héten írtam egy Japán klubnak is, hogy játszhatnánk-e náluk. Nyilván nem válaszoltak, de amikor említettem a Kákonyinak a dolgot, rögtön az agyvérzés kezdte kerülgetni. Érted, felkönyörögtük egy kurva repülőre, ami elvitte Amerikába, de azt, hogy Japánba is el kéne jönnie, szerintem már nem lenne képes feldolgozni, [ismét nevetés].

Milyen várakozással vágtatok bele a klubturnéba?

Kimegyünk, aztán lesznek, amennyien lesznek [megint nevetés]. Tök mindegy, Amerikába megyünk. Kábé így. Tudtuk, hogy nem a Nickelback stadionturnéján fogunk játszani, de azért reméltük, hogy legalább a közönség hölgy tagjai úgy fognak kinézni, mint a fent említett banda Rockstar című számának klipjében néhányan. De aztán inkább úgy néztek ki, mint Gene Simmons.

Mi lett végül az ottani meghatározó élmény és változott-e ez azóta, ahogy ülepedett?

Az egész egy meghatározó élmény volt, kiemelni nem tudnék nagyon semmit. A Niagara-vízesés azért nem volt lófasz. Hú, baszd meg, most nézem a YouTube-on a Rockstart és benne van az a kibaszott Teg Nugent is. De rühellem azt a faszt. Ja, a Zolinak szerintem a játékterem tetszett a legjobban, ahol ott volt kábé az összes flipper egy rakáson, amiken tinikorában játszott. Egy valóságos időutazás lehetett ez neki.

Mennyire volt ez a számotokra turista kaland, illetve mennyire tudtátok a koncertezést átérezni?

Nyilván zenélni mentünk, de persze ha már ott vagy, körbe is nézel. Azt nem is nagyon tudom elképzelni, hogy csak azért utazzak el valahova, hogy csak turistáskodjak. Az engem sose hozott lázba. Mondjuk, Finnországban minden évben rendeznek egy meztelen futóversenyt, oda azért elmennék egyszer. Nem nézőként, hanem végigfutni meg ugye végiglóbálni…

Gondolom, hogy a más kulturális közeg miatt ez a kaland most is nagyon eleven emlék nektek.

Ja, mintha csak tegnap történt volna! De már több, mint egy hónapja hazajöttünk. Maradt három dollárom, azóta nem sikerült beváltanom [nevetés].

Azt tudjuk, hogy a vendéglátó csapat, a Hemlock adta a hangszereket, jó okkal. Ez mennyiben nehezítette a játékot?

Nagyban [mosoly]. Nem volt amúgy annyira tragikus másik cuccokon játszani, de azért jobb lett volna a saját, na. Zolinak meg mindegy volt, megfogta a mikrofont, aztán kész. Kurva énekesek [nevetés].

Pl. a dalok hangolásához megfeleltek a gitárok, vagy másik hangszereken játszott a vendéglátó nem ezeket adtátok körbe…?

Volt egy ilyen nagy gitárszekrényük, volt benne négy-öt gitár meg három basszusgitár és mondták, hogy akkor ez lenne a mi basszusgitárunk meg a gitárunk, jó lesz? Nem, másikat kérünk baszd meg, haha, jóhogy jó lesz! A kíváncsi zenészemberek kedvéért: a basszus azt hiszem egy B szériás LTD volt, a gitár meg egy LTD EC 400 talán. Gitárra Peavey 6505 volt két 412-es ládával, basszusra meg egy Peavey Tour egy 410-es és egy 115-ös ládával. A dobot nem tudom, azt hiszem az fekete volt, ilyen fém cintányérokkal [nevetés]. Amúgy behangoltunk ahogy szoktunk, meg az enyémről levettük a két felesleges húrt is, amit ugye itthon se használok…

Egyébként jó érzés lehet, hogy az annyira féltve óvott eszközöket így kölcsönadták nektek, nem?

Persze, kurva rendes dolog volt ez tőlük! Köszi Chad, baszd meg! Meg ugye nem jellemző az, hogy így odaadják a zenészek a cuccaikat másoknak. Mondjuk én mindig oda akarom adni a ládámat meg a fejemet is mindenkinek, de általában senkinek nem kell. – mondja Balázs, most bezzeg nem nevet – Ja, még Halász Peti volt a dobosunk és játszottunk egyszer a Neck Sprainnel. Kérdezte tőle Bánfalvi, hogy fent hagyja a lábgépet? Na, úgyhogy akkor öt jó csávó van a popszakmában: a Hemlockék négyen, meg a Sanyi [ismét nevetés].

Gondolom, nem mindenhol énekelték az összes dalotokat. Úgy értem valóban megismertetni kellett a zenéteket, ahogy azt pl. európai helyszíneken is teszitek. Ez izgalmas volt, az amerikai környezetben?

Az volt a kemény, hogy azért páran felkészültek belőlünk, tudták a szövegeket! Nyilván nem úgy, mint a kunfehértói motoros fesztiválon a Kétforintos dalt, de pár refrén simán ment.

Mennyiben volt más a fogadtatások, mint itthon egy olyan klubban, ahol még nem játszottatok?

Nem nagyon volt különbség. Ott Budweiseres üveggel dobtak meg, amikor mellényúltam a szóló alatt, itthon Kőbányaival [nevetés, megint]. Ami az eszembe jutott erről az az, ahogy egyszer Csehországban játszottunk egy tök jó kis helyen, az emberek meg ültek a pultnál és kurva unott fejjel néztek minket. Nomeg, szerintem azt gondolták, hogy húzzunk már el onnét a jó büdös picsába. Na, ott volt igazán más a fogadtatás [nevetés]. Amúgy Csehország tök jó, de ott azon az estén valami nem stimmelt.

A szervezést az Államokban ezek szerint a vendéglátótok vállalta magára. Mennyire volt így rázós a beállás, vagy a koncertek kezdése a számotokra?

Semennyire, sőt! Odaértünk a helyekre, bepakoltunk, összeraktuk a színpadot, aztán amikor mi jöttünk, már akasztották is a nyakunkba a gitárt. Lement a koncert, utána meg visszatettük a „gitárjainkat” a szekrénybe és kész. Kurva kényelmes volt így. Mármint a pakolás része. Legalább az [mosoly].

Kimaradt-e bármi, amit szívesen kipróbáltatok volna a koncertprogram, a hangzás, a dalok előadása szempontjából?

Szívesen eljátszottam volna a Dragonforce-tól a Through The Fire And Flamest, de baszd meg nem tudok gitározni! Nem akarunk mi semmit kipróbálni, bár a bungee jumping az fasza lehet. Olyan 35-40 perceket játszottunk, ami szerintem pont jó is volt. Faszom a másfél meg kétórás szuperkoncertekbe. Meg a dobszólókba!

Egy olyan hatalmas, kontinensnyi országban utazgató zenekar esetében, gondolom a vendéglátóitok sem járták még be azokat a városokat, ahol felléptetek? Volt iddjük-időtök úgy igazán turistaként is járni-kelni?

Nem hát! Ketten még New York Cityben sem voltak. Meg még New York államban sem. Meg egyáltalán, a keleti parton is 10 éve koncerteztek utoljára. Ez nem olyan, hogy kiskunfélegyházi vagy és még nem voltál Pesten. James, az egyik gitáros texasi gyerek, neki azért elég messze van New York. Jared – ő a másik gitáros – mondjuk iowai, de neki is 17 óra lenne autóval Manhattan.

Meséljetek még egy kicsit, milyen élményekben volt részetek!

A Niagara-vízesés az igazán megindító volt, potyogtam a könnyeim, de az egész ország érdekes volt. Tudod, mint a moziban: a házak, az autók, a felhőkarcolók, a táj, az emberek, minden… Mondjuk egy rendőrt se láttunk fánkot enni, szóval az valószínűleg csak egy filmes trükk.

Én egy utazás után, ha újra látom, ahol jártunk egy a természetfilmek kockáin, vagy utazási magazinokban, mindig rácsodálkozom a helyszínekre és meg is borzongok. Megvan ez az élmény nektek is azóta?

Borzongás nincs. Az akkor volt, amikor beléptünk a túllégkondicionált helyekre és azonnal megfagytunk. –  Hú, hogy ez mennyire igaz, most feláll a karomon a szőr, hogy ennyire összecsengenek az élmények! – Volt vagy 10 fok szerintem. Ott vagy kurva olcsó az áram, vagy pénz nem számít. Én amúgy nem nézek tévét egyáltalán, vagy ha igen, akkor csak véletlenül, de mióta hazajöttünk, semmi olyan helyet nem láttam a képernyőn, ahol jártunk volna.

No ez utóbbin csodálkozom, de így tévé nélkül érthető. Lépjünk tovább: a vélhetően teljesen más zenei-fogyasztói közegben szerzett tapasztalatot sikerült már átgondolnotok? Egyáltalán a más a volt az ottani közönség, mint, mondjuk itthon, ismeretlen helyen, vagy Európában máshol?

Nem nagyon. Inkább azt mondanám, hogy városról városra voltak más emberek, de mondjuk itthon is más emberek vannak egy pesti koncerten meg egy nagymányokin. Bár még Nagymányokon sose játszottunk, de mondta a Bogyó, hogy menjünk, mert jó lesz.

Éppen azon gondolkodtam, hogy lesz-e valamilyen road movie, milyen formában fogjátok megmutatni az utazásotok számotokra fontos pillanatait, amikor FB-on megjelent egy ilyen klip. Gondolom, bőven van felvételetek. Mik a terveitek azokkal kapcsolatban?

Persze, lett útifilm. Úgy volt amúgy, hogy eljön velünk Sada haverunk is, akinek van 4 akciókamerája meg harmincmilliárd forint értékben fotósfelszerelése és majd fényképezget meg kamerázgat, de végül nem tudott velünk tartani. Na, akkor egy ilyen hálivúdi, egész estés mozi készült volna, de ez a két kamerával felvett kis filmecske se lett túl rossz szerintem. Vannak benne vidám részek, na. – Irány a tehát a közeli mozi! Köszönjük a beszélgetést! További sok sikert.és az interjúhoz haosnlatosan vidám vidám koncerteket kívánunk!