Volt pár éve valami világjárvány, a neten olvastam. És van egy fesztivál, amit nem tudott kicsinálni, arról nem csak olvastam. A kedvenc sátras bulink, nincs még egy ilyen. Én álmodni is szoktam vele. Az idei Fekete Zajon kicsit zabba mentek a lovak az elfogyasztott malátás komlószörp mennyiségét illetően, hogy finoman fogalmazzak, úgyhogy ez most gonzóban fog menni. Bocs. De az emlékeim javán ez mit sem változtatott. És ez egyszersmind dicséret, hisz a fesztiválon megfizethető a szesz! Nem írok minden koncertről, az lehetetlen vállalkozás, de minden lényeges pillanatot kiemelek.

„Írt már ki valamit a Zaj?”

„Akkor tuti, hogy mehet a Zaj?”

„Nem kéne megvenni a Zaj-bérletet?”

„Holnaptól lehet venni jegyet a kempingbe.”

Nagyjából ilyen mondatok záporoznak köztünk minden év telétől kezdve, maximum a sorrend más. Néha szenvedek, hogy mikor indulunk már. De mindig eljön a nap. Miért szeretjük ezt a fesztivált? Rövid válasz nincs, ezért a beszámoló. Annyi biztos, hogy nem elsősorban a népszerű zenekarok miatt. Mert itt olyanok nincsenek. Illetve piaci értelemben kevés kivétellel biztosan nem azok. A fellépők nagyjából kétharmadát sosem ismerem. Felfedezni járok ide, végül pedig sosem csalódok.

Ketten érkezünk Keletről, a helyszínen úgyis leszünk többen. Délben nyílnak a kapuk, már bent is vagyunk. A Wömbat is itt áll már! Róluk még írok. Tökéletes időzítés, az indiános sátrak a kemping hátuljába kerülnek. Délben még árnyékban? Legjobb. A fesztivál helyszíne verhetetlen, rengeteg a zöld. Kicsit lődörgünk, meleg van, egyelőre csak a koffein megy. Most még nem tudom, hogy az idő szinte végig csodás lesz. Rosszul tűröm a meleget, nagyon rosszul, de legalább az alvókám is pocsék. Egész jó kombó fesztiválos sátrazáshoz.

Pultok a szokásos helyen, jó az elrendezés, mindenhova jut legalább egy, itt nagyon sokat nem tudsz italért sorban állni. Illetve mi még sosem, de az is igaz, hogy simán átgyaloglunk egy másik csaphoz, ha valahol rosszabbul fest a helyzet. Pici a fesztivál, nincsenek távok. És van Hintaló – a legőrültebb utazó cirkusz -, hogy éhes szájakat etessen. Tavaly valamelyik csendesebb idősávban behúzódtam az árnyékba, és csak néztem őket. Egy órán keresztül. Rituálé az életük. Akár színpadnak is átminősíthetnék őket, de valaki már meg is tette, amikor videót rakott fel róluk. Van továbbá Borracho, a szegedi stoner szövetség, csütörtökön életet mentett a ramenjük. Mellettük a Wömbat, a legjobb hely, legjobb zenék, legnagyobb emberek! A Zajon nélkülük nincs reggeli, és úgy tűnik, lassan hajnali after se lesz. Együtt megfejtettük, hogy létezett egy Kihalás nevű csapat Seattle-ben. Én csak a kunsági hordáról tudtam. Ők nagyon jók! Idén kaptunk egy pizzás standot is, akik népszerűnek bizonyultak. Amúgy joggal.

Lassan befutnak még páran, itt van ensomhet kolléga is, ketten már biztosan képviseljük a Forgácsot. Megkezdődik a ZAJ! Fogynak az első italok, a Fanyűvőn már a Nero di Marte, ami tetszik, de érzem, hogy fejben még meg kell érkeznem, így őket többnyire csak távolabbról. Nem tudom, mennyire szándékos, de a gitár néhol tiszta Vektor. Soha rosszabb kezdést! A fesztivál központja egy véget nem érő pörgés, úgyhogy a Deltán máris fent az Empty Story. Kellemesen komor melódiák, őket már a bejelentéskor meghallgattam. Abszolút ide illő duó, ingathatják a fejüket a goth-ok, és minden fél percben egy szippantás a cigarettából, tudjátok.

Van még idő, picit belenézünk a Syberiaba is, kellemes élmény. Emelkedett pillanatok, ének nincs, de ide nem is passzolna. Nem tudok nem a Monora gondolni. Ajánlott a zenéjük. De már sietünk is, mindjárt Messa. Az általam egyik legjobban várt csapat, szintén a csizmából. Kis túlzással olasz estünk van a Fanyűvőn. Sara Bianchin gyönyörűen énekel, amit pedig a srácok tolnak alá, az pure SABBATH WORSHIP! Eddig még sosem panaszkodtam a hangosításra a fesztiválon, most is csak azért, mert Sara hangját néhol túlságosan elnyomja A Riff. Nem vészes, szerencse, hogy nem csak szép a hangja, de erős is. A négy nap egyik legjobb koncertjét már behúztuk, és hol van még a vége? Közben leszállt az est, ilyenkor mutatja a legszebb arcát a Zaj. Imádom a neonfényt és a füstöt a fenyvesben! Túlságosan belefeledkezünk a beszélgetésbe, de a távolból már ismerős hangok duruzsolnak a fülembe, irány! Túlzok, itt még mindig nincsenek nagy távok.

Fantasztikus zene a Törzs, zúzás után pont jól jön a nyugi. Meditatív, nem spanyol viasz, de nem is klisés. Talán másodszor látom a srácokat, de remélem, nem utoljára. A kisebbiken már tart az őrület, úgyhogy spuri!

Milyen zenét játszik a Tudósok? Leírni nem lehet, de nagyot mennek. Az ifjú hathúros (Szia Levi, te voltál a király!) gimiben cimborám volt, már akkor csatlakozott a bulihoz, ha jól rémlik. Koncert után beszéltünk is pár szót, jól esett. A jó drMáriás hatalmasat énekel.

„Nem lesz Stalin, nem lesz Hitler – mert nem hagyjuk!!!”

Így zeng a fesztivál egyik legszebb refrénje, tartsuk ehhez magunkat a továbbiakban is! Nem sokkal később feltűnik a Playgrounded, akikbe szó szerint csak úgy belebotlunk, vonzottak a hangok. Jó kis prog, úgy nézem, élő zenével nem tudunk mellélőni ma este. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire nagyszerű a fesztivál, ha kellően nyitott az ember az újdonságokra. Kicsit még táncikálunk sötét melódiákra a teraszon, de az most valahogy nem az igazi. Talán hajnali kettő után járhat, de az időérzékemért nem vállalok garanciát. Nekem mára ennyi.

Kellemes ébredés, csodás idő van, áldás a felhő. Meglepően jól vagyok, de azért kell a gyógyszerelés. Ratched nővér büszke lenne rám. Ensomhet kolléga túrázási terveit elmossa az eső, ami utólag nézve nem volt vészes, de éppen elég, hogy szétverjen egy erdei sétát. Üldögélünk a Kacsatóniánál, később benyomok egy rament. A leves lehetne a numero egyes fesztiválos kaja. Táplál és hidratál. Csekkoljuk a Charitixa standját. Jó áron be is csúszik egy Church of Misery póló. Idejét se tudom, mikor vettem merch-et ilyen olcsón. És még jótékony célokat is támogattam. Majd Bike Maffia kvíz! Ketten alkotjuk a csapatot Csizi tanár úrral, de így is összejön a második hely. Kevés pihi után már hangol a napindító Furunculus, akikkel csak annyi a gond, hogy túl korai az időpontjuk. Instrumental hc, megbolondulós sound straight outta Győr. Az egy négyzetméterre jutó Bad Brains logók száma még sosem volt ennyire durva a színpadon. A hatás egyértelmű, a kereszténységről viszont gyanítom, hogy nem egyeznek az elképzeléseik. Újabb pipa egy remek zenekar mellé. Később Shallov. Jó kis eklektikus muzsika. Pont olyasmi, amiről tudom, hogy otthon ritkán fogom keresni, de a hegyekben jól jön.

Az úgynevezett házi bandák közt van az Entrópia Architektúra. Soha nem fogom elfelejteni az első találkozást. Ahogy a többi bulijukat sem. Ez a nagyon beborult, erős Neurosis-hatással működő csapat a hazai zenei élet egyik rejtett gyöngyszeme. Most talán felhördülsz, de igen, rejtett. Szeretném azt mondani, hogy sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének, de ki tudja, lehet, hogy jobb nekik így. Hihetetlen az átváltozás, amit ezek a kedves arcok produkálnak, amikor megszólal a Jeges. Órákkal a buli előtt Walch Mártonnal röviden beszélgetek a kávézási szokásairól, később pedig a pódiumbeszélgetésen elkapok tőle egy mondatot.

„Amikor megszólal a sziréna, mindennek vége.”

Tudom, hogy nem viccel. Az elementáris erő, a riffek, a szakállak, a mantrák, fém a fémhez ér. Ezt a zenekart mindenkinek látnia kell egyszer!

És akkor Sylvaine. Szemtelenül fiatal és egyébként szimpatikus arcokat látok magam előtt. Van itt egy karizmatikus, hatalmas mennyiségű szőke hajzuhataggal megáldott fronthölgy, akinek baromi jó hangja van. Jól is szólnak. Ez egy profi koncert. Tetszik az első dal. Aztán jön a második, jön a harmadik. Én pedig azon kapom magam, hogy még mindig az első dalt hallom. Tudom, hogy nektek tetszik, ez rendben is van így. Én viszont sajnos hamar eluntam, monoton ez nekem. A Deltán már az Årabrot dudorog, akik a következő egy órában kb. le is pakolják a Zaj egyik legjobb buliját. Norvég banda, meglepően régi, ezúttal trióban. Mélázós grufti alapok, mégis dönget az egész, mocskos is. Karin Park elvitte a show-t. Csak nekem tűnik sokkal hosszabbnak, mint egy óra?

Úgy tűnik, nem csak nekem. A Celeste már a Fanyűvőról kiabál nekik, hogy ideje lenne elhúzni, mindezt nem a legszebb kontextusban. Nem is nagyon jön be a zenéjük. A vörös bányászlámpás imidzs inkább hat mulatságosnak. Nyilván akarnak ezzel valamit, de nem jön át. Nekem biztos nem. Később hallottam, hogy küzdöttek egy ideig a fényekkel, megpróbálták elérni, hogy minden le legyen kapcsolva, de kevés eredménnyel. A koncertjükkel sajnos nem tudok mit kezdeni. De megint csak én húzom itt a szám, sokan vannak a bulin. Ahogy hallottam, a többségnek tetszett is.

Szokásos borzasztóan korai ébredésemet egy meglepően sikeres visszadőlés követi pénteken. Még mindig imádom ezt az időjárást! A meglátogatott koncertek számát tekintve a mai nap a leggyérebb. De amin ott vagyunk, az olyan is. Mérlegelnem kell, hogy H.P. Lovecraft vagy VHK. Két izgalmas délutáni beszélgetés, de egyszerre a kettőt nem lehet. Győz a VHK. Hatalmas kedvenceim, de nem lesznek már ők sem fiatalabbak. Tavaly duplázhattam volna, Attila állapota viszont tönkre vágta a terveiket, úgyhogy most minden lehetőséget kihasználok. Molnár Andrisék pedig remélhetően még sokáig életben tartják itthon a jó Howard kultuszát, legközelebb majd őket is.

Tartalmas beszélgetés. Szónusz nem akar csatlakozni. Aztán mégis bevállalja. Örülök neki, mindig szimpatikus fickónak tartottam. De a legnagyobb sztorikat mégis Attila hozza. Szétvert berendezés a gimis koncerten, az elvtársak feltétel nélküli állandó „támogatása”, a külföldi népszerűség és a soha meg nem ismételhető hangulat egy német bulin. Élő legendák, nekem pedig hatalmas szerencse, hogy szép életemben, földi életemben ők még léteznek. Sámán punk? Simán! Ez magyar, ez a miénk. És nincs szükség matyó mutyizásra, súlytalan irredentizmusra. A délutáni órák gyakran telnek a tó partján. Most határozottan szebb látványt nyújt, mint tavaly. Gyakorlatilag semmilyen csapadék nem érte akkor az ország keleti felét.

Általában középen táncolok VHK-n, de most hirtelen az első sor közepén találtam magam. És szólt a HEJ!, dőlt a kordon, totális transz. A karjaim azóta is foltosak. Szakadt az eső a koncertjükön, de ezt csak a műsor felénél vettem észre. Később a csaj a Wömbat előtt túlszopkodott csujogató brigádnak nevezte őket. Kemény lehet az élet, ha minden percben feszít a sznobizmusod súlya.

Innentől válik kissé bonyolultabbá a programterv lekövetése. Bekavart az eső. Nem baj, profi a stáb, minden szépen kommunikálva van. Csak röviden nézünk bele a Laibach előadásába, most nem erre vágyunk. De ennyiből is leesik, hogy akinek tetszik, annak miért. Sosem árt a produkciónak, ha van egy-két karizmatikus egyén a színpadon. A Plohon már többet időzünk, többek szerint a fesztivál egyik legjobban várt koncertje. Valóban megszolgálják a bizalmat. Éjfél után az eső már rég oda van, mi pedig Óperentzián táncolunk. Láttam már őket, ez a mostani viszont azóta is élénken megvan bennem. Nagyon el van kapva, pont ez kell most. Később diszkó a placcon. Az valamiért nem az igazi idén. Egy kis tánc minden este belefér, de egyszerűen nem kapják el. Vagy mi nem kapjuk el. Lehet az Óperentzia miatt. Túl magasan a léc.

Szombat reggel. Szakad az eső. Szerencsére pont most lát minket vendégül a stáb reggelire. Respect mindenkinek! Amíg tart a rekreáció, kiderül, hogy 2024-BEN ÖT NAPON ÁT TART MAJD A ZAJ! Ezzel a hírrel máris béke költözik a szívembe. Sosem jó tudni, hogy már az utolsó napnál tartunk. A csapadék ahogy jött, úgy megy, hamar forró napsütés köszönt ránk. Pont alkalmas, hogy kicsit üldögéljek. Csak úgy. Ezt minden évben megteszem. Érdekesek itt az emberek. Egyfajta megnyugvás, hogy majdcsak mindig látni ugyanazokat az arcokat. Feltűnnek persze újak is. Egyszer mi is azok voltunk.

És akkor utoljára ismét megszólal a zene. Az Autumn Nostalgie szerzett pár érdekes pillanatot. Oké, hogy black, de ennyire emelkedett? Hallottatok már szép black metalt? Utólag így neveztem el. A düBel nagyon bejön, most hallok róluk először. Rozi szövegei pont a befogadható tartományban. Költői, de nem terjengős. Pici Trottel feelingem is van, pedig ez nem punk. Ők a világűr rockdiszkója, nagyon is földi témákkal. Még belefér egy kis Kalandra is. Nyugott dallamokra sötétedik el az ég. Kedves cimborám tündérzenének hívta őket. Újabb norvég csapat, akikre sokan kíváncsiak. És nem ők az utolsók ma.

Előtte viszont Thy Catafalque. Végig Kátait figyelem. Mostanra nagyon belejött. Előttem egy legenda, mégsem érzek semmit. Illetve de, annyit biztosan, hogy ez nem az én zeném. A körülöttem tomboló tömeg jelenléte viszont nem kérdés, hogy indokolt. Tamás hozta ide őket. Egy rendkívül szimpatikus figura, aki a maga jogán lett ennyi ember kedvence. Én pedig további sikereket kívánok neki!

Ideje meglátogatni a Kilátót! Minden koncerten, feszten vannak szolid agybútorozottságra utaló dumák. Kedvenc nagyívű megfejtések következnek a Sturle Dagsland közönségének soraiból:

„Két hónapja ezen röhögök, amióta kitette a fesztivál, hogy ők jönnek.”

„Vágod, hogy ez a csávó hazamegy koncert után, és ő is adót fizet, meg állampolgárként él valahol?”

„Érted, régen ezek voltak a vikingek.”

„Rakás szar.”

Ha csak az én közvetlen környezetemben ilyen szellemi alapköveket raktak le, mi hangozhatott el még? Öreg, mi a tökömnek vagy itt? Ez a színpad egy félreeső helyszín. Tudod, mintha kötelező lenne elzarándokolni ide. Középső tájékon ritkul a közönség rendesen. Vicces látni a kiábrándultan távozó szakállas urakat, akik gondolom, valami Valhalla-döngetést vizionáltak, amikor meglátták a kiírásban, hogy norvégok a tesók. A zenét se ártott volna előre csekkolni, haver… Biztos, hogy ha idén látom először őket, engem is lesokkol némileg. Ilyen transzcendens őrülettel ritkán találkozni, de tavaly már megvoltak a Fanyűvőn. Most átkerültek a Kilátóra, jobban is áll nekik. Neonban úsznak a fák, a színpad okádja a füstöt, szállnak a denevérek. Itt jobban átjön ez az ambientes, elektronikus nem is tudom, micsoda. A felkonfokat Sturle is poénra veszi, ennyi biztos. Bármikor szívesen megnézem őket újra.

A pénteki eső miatt mára maradt a Devil’s Trade. De most van a Quixotic is! Újabb dilemma… Az előbbit ismerjük, szeretjük, utóbbit egyelőre csak a netről. Győz az utóbbi, a vége előtt kell egy kis tánc még. Nem is szól rosszul, neonfényes 80’s buli van. De azért eszünkbe jut, hogy talán jobb lett volna maradni a Kilátón. A fesztivál tényleges zárását hagyományosan a Pornography jelenti. Nagyszerű tribute, láttál már olyat, aki ennyire durva stúdió minőségben reprodukálja a The Cure-t? A Forestet helyszínen, vagy már csak a sátorból? Minden évben ugyanaz a kérdés. Idén sátorból. Elfáradtam.

És továbbra is a kedvenc fesztiválom a Fekete Zaj. Jövőre ugyanitt, öt napig!