Mindenki tapasztalhatja, hogy a világban egy generációváltás megy végbe – mindentéren. így van ez a metal műfajában is. Nap, mint nap érkeznek hozzánk fiatal zenekarok demói, EP-i, bemutatkozó dalai. Ezért úgy gondoltuk, indítunk egy új cikksorozatot Feltörekvő generáció néven, melyben ezeknek a csapatoknak adunk és kínálunk bemutatkozást a hazai metalkedvelő réteg felé. A cikk tematikája egyszerű, 5 alapkérdésre 5 válasz… a bemutatkozáson van a hangsúly.

Cikksorozatunk újabb bemutatásra kerülő zenekara a 16-21 évesekből álló, budapesti hard-rock banda, az Intervention. Kérdéseinket ezúttal, gitárosuk Homán Mátyás válaszolta meg.
Mikor alakult a zenekar, honnan jött az ötlete?
2024 decemberében alakult a zenekar. Az interneten keresztül találtunk egymásra. Kezdetekben akadtak nehézségeink, és több tagcsere is történt. Mára azonban egy stabil felállás alakult ki, amivel elégedettek vagyunk, egymásra találtunk emberileg is.
Zenekar tagjai, zenei előélet, képzés?
Jelenlegi felállás: Szabó Lola – ének, Kiss Barnabás – szólógitár, Homán Mátyás – ritmusgitár, Hermesz Botond – basszusgitár és Bonyhádi Benjámin – dob.
Lola 10 éven át fuvolázott, ez idő alatt komoly zeneelméleti ismereteket is szerzett, majd fél évig énektanárhoz is járt. Boti és Barni jelenleg is tanulnak tamburázni, és egy tamburazenekarban is játszanak. Matyi már 10 éve zongorázik. Benji pedig a Drumvision dobsuliban tanul dobolni. Így a zenekar nagyrésze az együttesben megszólaló hangszereken autodidakta módon tanultak meg játszani.

Inspirációk, hatások?
A saját dalainkhoz több különböző műfajból merítünk ihletet. Mindenki megnevezett négy előadót, vagy együttest, akik nagy hatással vannak rá:
Lola: Franz Ferdinand, The Distillers, Lou Reed, System Of A Down.
Matyi: Metallica, Red Hot Chili Peppers, System of a Down, Nirvana.
Benji: Tool, Limp Bizkit, Descendents, Lamb of God.
Barni: Alice in Chains, System of a Down, Pink Floyd.
Boti: Ferenczi György és a Rackajam, Jamiroquai, Queen, Vujicsics.
Eddig megjelent anyagok, EP-k, klipek?
Március 17-én jelent meg az első EP-nk Megvárlak címmel. A 21 perces anyag három magyar és három angol nyelvű dalt tartalmaz. Fontos számunkra hogy a költői, komolyabb témák mellett helyet kapjon a szórakozás, illetve a humor is. Olyan dalokkal foglalkozunk, amelyekre jól lehet bulizni, ugyanakkor, ha valaki felfigyel a dal dinamikai bravúrjaira, illetve a szövegekre, elgondolkodtatja.
Úgy gondoljuk, ez a szemléletmód érződik is a Megvárlak dalain, sokat adott nekünk az album elkészítésének folyamata, ezek után tudatosabban állunk hozzá új dalok írásához.
Célok, tervek, koncertek?
Hamarosan megjelenik a Hungarian Metal Underground Vol. XI válogatáslemez, amelyen öt zenekar szerepel majd két-két dallal. Mi is helyet kaptunk ezen a kiadványon, amely fizikai formátumban is elérhető lesz.
Emellett számos kiadatlan dalunk van még, így már formálódik egy újabb lemez anyaga is. A Megvárlaknál kicsivel keményebb, metálos dalokkal készülünk. A célunk, hogy minél több emberhez eljuthasson a zenénk, és hogy minél többet koncertezzünk.
Feltörekvő generáció, akinek kedve van bemutatkozni sorozatunkban, VÁRJUK JELENKEZÉSÉT!

Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.