A nóták jó felében nem történik semmi, de ahol zenélnek ott elég jó kis hangulatot sikerált teremteniük. Tudom, hogy ez a zene alapvetően nem a muzsikálásról szól, hanem az emberi elmében tükröződő üresség kivetüléséről. Mégis, számomra ezzel a húzással hibát követ el a zenekar... Szórakozni akarok, nem pedig hallgatni a semmit.

Anno '91-ben tökösebbek voltak... Egyik nóta sem ér fel a Burning Casket-hez. - Ennyi...

A jazzes részek most különösen fárasztottak, azt se tudtam eldönteni, hogy stílusát tekintve ez mi. Valamiféle post cucc, annyi bizonyos. Mindenesetre érdekes katyvasz, s a legkevésbé sem szerethető. Továbbá ez az új hullámos semmilyen szövegmondás leterhelte az agyam. A gitár témák zümmögéséből meg alig lehetett megérteni valamit. - Mint valami '90-es black albumon. - Nekem az egész produkció annyira hatott művészinek, mint egy, a lószarba szorult légy utolsó kétségbeesett zümmögése... Aki szereti ezeket az új keletű mindenre válaszkereső post dolgokat annak lelke rajta. - Megint elcsesztem 55 percet...

Párhuzamként talán az ős-Carcass és a Lubricant állnak zeneileg legközelebb ehhez a zenekarhoz. Így talán könnyebb belőni a stílust. :) - A világot nem akarják megváltani, s ez pozitív. (Amolyan hol is hagytam a HM-2-es torzítómat zenekar.) A néhol beinduló grind témák is szerencsére fent tartják a figyelmet... Igazából nagy meglepetések nincsenek, de amiből gazdálkodnak a srácok, az szódával elmegy ínségesebb napokon.

Azta, itt aztán elég organikusan szól a basszus... Ráadásul egyből a Cradle Dusk & Her Embrace albuma ugrott be, de ne kérdezzétek miért. (Sajna Robin Eaglestone basszusfutamai azóta is hiányoznak...) No, de az albumról: jól szól, sőt, szinte már betegesen steril. :) Bár kétségtelen, jót tesz a zene karakterisztikájának. Azt hiszem ebből nem lesz elég egy hallgatás. :) Persze, valójában semmi újat nem csinálnak, amit az Alkony ölelése után megismerhettünk, de amit igen, azt pedig jól. - Talán a Midian utáni Cradle így nézne ki... :D - A Goddess of Dark Misfits pedig szimplán ráfért volna a Dusk & Her Embrace albumra. :D - Azt, hogy ezen az albumon is Sarah Jezebel Deva vendégeskedik sajnos nem sikerült kiderítenem, de tuti fix, hogy őt hallom. :) - Köszi az ajánlónak. :) UPDATE: Ja, de. :) Sarah kisasszony vendégszerepel. :) - A Silent Conversations With Distant Stars pedig egyértelműen Her Ghost In The Fog koppintás. :D (Ettől még jár a pont. :D)

Attól nem lesz egy zene progresszív, hogy tönkre vágják károgással, hörgéssel. Engem leginkább idegesített. Kár érte, mert egész pofás kis produkció lenne ez, s mindezek ellenére végre egy zenekar amely tisztában van az arányokkal. De így?!

Egész jó kis hallgatnivaló a debütalbumokra jellemző bájjal és hibákkal. - Azonban ha majd rendesen beindulnak, akkor tuti lesz mire figyelnünk a közeljövőben. :)

Végre, egy önmagát vállaló zenekar, akit nem érdekelnek a műfaji klisék. Uraim, ezt így kell csinálni. Éljen a művészi önkifejezés, a szabad határok. - Nem mondom, hogy egyszerű, de szükség van ilyen csodaszép szörnyekre. De mi is az ami ebben szörnyű, a maga környezetében ez maga a tökéletesség. Imádom. :) Remélem a pontszámból is kiderül. :) KÖSZÖNET AZ AJÁNLÓNAK. :) - Ha leakarnám írni magát a zenét, csak ilyen szavakat használnék: abszintizmus, őrület, francia, groteszk, kifacsart, agyament, neoklasszikus, alkotói szabadság. :D - Simán beférne a muzsika egy francia elmegyógyintézetben játszódó francia filmbe. :) - Hála az égnek ez az őrület mélyen gyökerezik. Meg hát mitől is örült? Mert a zsenit és az örültet is csak egy hajszál választja el egymástól. Én döntöttem. :)

Ami számomra működött a Hecate Enthroned esetében az sajnos itt a Lemuria esetében nem. Ők is valami szimfó black zenében utaznak, csak az egész inkább hat egy fullrajáratott Irgum-Burgum B, C, D ligás megoldásnak. Kár érte... - Daniék egy háromnapos tivornya után is jobb dolgokat hoznak elő egy próbatermi jammeléskor. :D - Sajnos ez a kliségyár hosszútávon inkább idegesítő,mint szórakoztató. Bár a kiállás megvan, s viszonylag meg is szólalnak ahogyan kell, de a narrátort elhanyagolhatták volna.

Ez számomra teljesen új talaj, kimaradt az életemből. Anno a 80-as évek közepétől mind a mai napig sok pop zenét hallgatok, s néha eljátszottam/eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne a pop zenét (nem, nem techno-ról van szó) vegyíteni a metal muzsikával. Igazából a Pain már csinált valami hasonlót nem kevéske meglepetéssel és sikerrel. Nekem bejön. Igaz ilyen formában még nem éltem meg, de ez most tetszik. Egyedüli gyenge pont a vokál. Ez a produkció az extrém hang mellett elbírt még volna egy jó adag női, férfi éneket. Aki szereti a határokat feszegetni, annak tökéletes választás. :)

Új kedvenc született, mert eddig nem ismertem őket. A Ván be van tűzve a kedvenceim közé, így amikor nekiállok szörfölni a zenék tárházában, jönnek az infók az új cuccokról, amik érdekelhetnek. Így jött szembe a jútúbon a Gol and Silver friss klipje, ami mind zeneileg és mind képileg teljesen elvarázsolt! Már-már majdnem primordiali szint az amit a sógorok művelnek, hangulatos és érzelmes, de nem tartalmaz semmilyen kirohanást, mint az írek egynémely sebesebb dolga. Itt végig nyugodtság van, kimértség, szinte tapintható a természet ereje és közelsége ezalatt a bő 3/4-ed óra alatt. A borító pedig gyönyörű!

Minőségi régisulis death metal, ahogyan én szeretem, egyszerű, de hatásos, nem követ semmilyen mai trendet, nincs túlgondolva. Nagyszerű riffek és lendület 44 percen keresztül, ezért nem értem, hogy mi a f@szt szerencsétlenkedtek Walkerék 27 éven keresztül! Méltó folytatása a legendás Death Shall Rise-nak, természetesen 2018-as listámon a helye.

Pozitívum, hogy olcsón hozzá lehet jutni a hanghordozóhoz.

Hiába a kedvemre való hangzás, kevés az emlékezetes mozzanat, kevés a fejrázásra késztető tuka-tuka téma.

Tőlem jobbra s balra minden lényeges elhangzott. Annyit fűnék hozzá, hogy debüt lemezüknél még nem sikerült jobbat kreálniuk, örülök, hogy még mindig itt vannak, igazi underground harcos csapat.

Minden minősége ellenére nem talált utat hozzám, már-már rádió barát zene ez.

Üveghangzású lemez, a vokál illik hozzá, mégsem tetszik, a kettő együtt már sok. Zeneileg élvezhető témákat kapunk, semmi új, de kellemes.

Bármennyire is frissnek és újdonságnak hat az én fülemnek ez a cirkuszi jazz, annyira nem kultiválom azt, hogy ezzel az elmebeteg semmit érő metal-al széttörik a lendületet. Pedig lehet az ilyesmit jól is csinálni, lásd Fintroll vagy Trollfest. A bohóc elszabadult, egy elb..szott Joker, és akkor még jó szívű voltam.

Ezt is megértem, amikor azt mondom, hogy az újkori Dimmu ennél jobb. Ez egy gyenge kópia.

Ez vitathatatlanul az én zeném, a fiatalkori és a mai énem zenei ízlései egybegyúrva. Nagyon kellemes, felüdülés minden pillanata. De! Az a fránya de. Ez a vokál silány, egysíkú, monoton, túl sokszor semmilyen. Simán befért volna egy jó hangú torok, férfi vagy női? Tökmindegy. Nem egy Netra, Nearamarth vagy Neolunar, de a szint magas.

Mindenképp a kör egyik érdekessége, meglepetése ez a lemez.

Én itt nem hallok nagy pozitívumokat, erényeket...

A fene tudja. Eléggé compilation jellegű az album, hullámzó a színvonal. Nem ártott, de nem is használt a végighallgatása.

Ha félreteszem az előítéletességem, akkor azon túlmenően ez egy jó anyag.

A 2009-es New Moon óta nem nagyon találták magukat... Ez itt most megint a régi minőség!

Ez nagyon jó. És a hossza is pont el van találva. Abban viszont egyetértek hogy már nagyon sokan játszanak hasonlót, és tudni kell markánsabbnak lenni, kitűnni jobban az ezernyi zenekarból. Mondjuk velem szerencséjük van, mert még az átlagosabbakat is szívesen veszem ebből.

Egyedi zene, az biztos. Értékelem. :) Más kérdés hogy ennyi elég is volt belőlük a következő lemezükig.

Ez gagyi, úgy ahogy van.

A HP mindig egy jó lehetőség bemutatni a rossz ízlésünket. :D

Nehezen behatárolható, megfogalmazható zene, van benne valami olyan extra töltet, ami a nagy átlagban nincs. Nagyobb odafigyelést és elmélyülést kívánna, mint amire én képes vagyok (annak ellenére, hogy nem bonyolult). Van erre egy kategóriám: a csillagos ég alatt hallgatandó.

A nevüket, logójuk ismerem, a munkásságukat nem. A saját szemszögemből nézve ez egy teljesen sztenderd régimódi death metal lemez, 7.5 és 8.5 közt ugrálva, semmi kiemelkedőt nem nyújt, de teljesen jól el lehet hallgatni.

Másképp, de nem kevésbé rossz számomra, mint a Pensées Nocturne. Tipikusan olyan konceptlemez, ahol a téma leírva érdekesebb/jobb, mint a megvalósítás, és hát zenét továbbra is inkább a zene miatt hallgatok.

Kellemes hangzású, jobbára középtempós, régimódibb death metal. Semmi emlékezeteset vagy kiemelkedőt nem nyújt, viszont nem rossz hallgatni, ellenben az 52 perc hosszat kicsit indokolatlannak érzem.

Cradle of Filth klónként lettek nálam elkönyvelve, korai albumaikat hallgattam, de semmire sem emlékszem már belőlük. Ez a mostani lemez fura: egyrészt teljesen semmilyennek tűnt, nem éreztem benne semmi kiemelkedőt, de valahogy, valamiért mégis működőképes. A CoF párhuzamot sem érzem már helytállónak, ami pozitívum. A hangzás teljesen rendben van, lehetne benne több gyors téma (a The Shuddering Giant tetszett a legjobban), a női énekből is bőven elég annyi, amennyi helyet kapott. Nekem az új logó is tetszik, csak ezt a gradient színezést kéne már végleg elfelejteni.

Próbálkoztam vele, de nem igazán talált utat. Jó kis szomorkás, borongós, de valahogy nincsenek rajta jellegzetes témák. Az énekhangok közül a közepes kárálós elég gyenge, a tiszta ok, de a mély "hörgős" tetszett leginkább. Tulajdonképpen lehetne durvább, súlyosabb, akkor talán jobban tetszene.

Az orosz ifjúság eléggé érzi ezt a fajta, jobb híján post black metalnak nevezhető vonalat, én meg nagyon szeretem: dallamos, gyors, lendületes, némi pihenővel, túlbonyolítás nélkül. A korai, még nem elsatnyult Deafheavennel tudnám némileg rokonítani. Azt a fél pontot meg majd megkapják, ha kialakul valami sajátabb arculat.

Istálló? Gazemberség? Hupákolás? Cirkuszolás?

Valahol a Cradle of Filth / Dimmu Borgir vonalán mozgó, de azoknál szellősebb, "hevimetálosabb" zene ez, amiért olyan 15-20 éve valószínűleg lelkesedtem volna, ma már viszont kevésnek érzem. Nincs amúgy vele szerintem semmi gond, elmegy annak, aminek szánták. A hangzás eleinte kissé műanyagnak tűnt, de pár dal után megszokható.

Egyszer valamire reflektálva hozzászólásként megosztottam már ezt, a kombináljunk bármit bármivel újabb állomása, synthwave + blackgaze, ami szerintem közel sincs olyan rossz, mint leírva tűnhet, sőt - bár én elfogult vagyok, mert indokolatlanul sok synthwave zenét hallgatok és a blackgaze / atmospheric bm témákat is kedvelem. Tudni kell helyén kezelni az anyagot, a Lustre / Violet Cold vonal kedvelőinek szerintem ez is bejön.

Több helyütt is a Primordial jutott az eszembe. Csak úgy éreztem ,az ott lévő tempó váltások, témák számomra izgalmasabbak. Az ének az nagyon eltalálta az ízlésem, az egyértelmű számomra, hogy minőségi zene csak nem nekem szól. Ezért lepontozni sincs szívem.

Old School death metal, ahogy az kell. Nincs is vele semmi baj, azon kívül, hogy semmivel nem jobb és nem is rosszabb, mint az a pár tucat zenekar, ami ugyanezt csinálja. Jah, hogy már akkor űzték az ipart, amikor még gügyögni se tudtam? Az dicséretes, de a zene nem lesz tőle kevésbé felejthető, számomra.

Alapjáraton, nagyon szeretem az ilyen új hullámos jazz metal cuccokat. Ez viszont ki fogott rajtam, a váltások valahogy nem működtek nekem ahelyett ,hogy sodort volna magával, inkább csak kizökkentett.

Cancer 2.0

Ebből a fajta zenéből jobban szeretem, a horrorisztikusabb vagy epikusabb megközelítést. Ez egy korrekt stílus lemez, amit viszont nem nagyon fogok hallgatni, nem sok ilyen pörög nálam mostanában.

Soft doom metal? Minőséginek minőségi, de én nem ezt keresem ebben a stílusban. Ez most nálam kapufa, az extrém vokál pedig, kifejezetten zavaró volt rajta.

Erős bemutatkozás. Lebegős hangulat, gyors és lassú témák arányos váltakozása. Ebből még bármi lehet a közel jövőben.

Szóval ott van Franciaország.Bagett, csiga, sanzon, kibaszott Eiffel-torony, Franciaország. És britt tudósok ki mutatták, hogy itt a a legmagasabb, az egy négyzetkilométerre eső őrült zenészek aránya. Nem titkoltan a francia metal színtér a kedvencem, mindig ámulatba ejtenek, hogy mennyivel másképp látják ők a zeneszerzést. Jelen esetben adott egy unatkozó black metal arc, aki unalmában el ment a párizsi cirkuszba és a bagettől túl tengő, kis kusza agyában, az a gondolat fogan meg, hogy cirkuszos black metal csinál. A közönség felhördül. Hülyeség!Zaj! Én állva tapsolok, meg remélem egy-két ember még rajtam kívül.

Ez olyan szinten szirupos volt, hogy úgy érzem magam, mintha megettem volna három tábla bocit. Emellett még untam is.

Ensomhet-hez hasonlóan, én is kedvelem mindkét stílust. Ez pedig egy igen kellemes ötvözése.

A kör nagyon kellemes ajándéka ez a lemez. Ilyen az, amikor a jóízlés találkozik a kifinomultsággal és a remek ötletekkel. Ezt így feltétlenül csak értő és érző emberek képesek kivitelezni. Ezt nevezem én minőségnek! Kiemelkedő, skatulyáktól mentes zene.

Több mint korrekt old-school death metal lemez, sok kellemesen dörmögő pillanattal benne. Zenei ízlésemet tekintve a komfortzónám belsejében landolt az anyag. Kerry King hasonlatával élve, olyan, mint amikor a régi sportcipődet a lábadra húzod, és mindenhol tökéletesen passzol. Ez nagyon kellemes tud lenni, de ugyanakkor éppen ez a bajom is a lemezzel. Új inger nem ér, csupán az ismerteket dédelgeti.

Ez, bármilyen hihetetlen, még inkább fárasztott, mint a Pensées Nocturnes. Nekem egész egyszerűen kezd elegem lenni már ebből a post-sludge-HC-black-jazz-disszonancia-mittudomén kutyulmányokból, amelyeknek nem elég egy hónap, hogy megbarátkozzon velük az ember, majd a befektetett idő után is legfeljebb elviseli, elfogadja az ember, de szeretni, hallgatni jó szívvel nem tudja. Pedig kíméletlenül embert próbáló zenéből is van jó, bőven. Ez nem hozzám szól.

Ezt az 50+ percet elmondhatták volna 30 percben is, vagy akár maguknak is megtarthatták volna, ezekből a témákból és riffekből amúgy is zenekarok százai táplálkoznak. Semmi új, fárasztóan semmi új...

A szimfo-black kedvelőinek. Én azokat a részeket kedveltem belőle, amelyek egy kicsit kitekintenek a kötelező stílusjegyek mögül. A többi nem is hozzám szól.

Ilyen lemezben reménykedtem. A mélyről fakadó érzések finomhangolása. Simogató, kényeztető. Igazi ZENE!

A Somn románul alvást, álmosságot jelent, de az orosz banda albumára aludni végképp nem lehet. De véleményem szerint nem az ötletek miatt, hanem a borzasztó rikácsolás miatt, amelyet vokálként nyom le a torkomon a négyesfogat. Egyébként örülök, hogy post-blackgaze-metal album mögött végre nem csak egyetlen személyt látok. A legfőbb bajom (a vokált leszámítva) az, hogy a gitártémákban semmi eredetiséget nem hallok, nekem ezek tipikus, unalomig ismételt paneleknek tűnnek. A dob intenzív mivolta azonban szimpatikus, nem válik háttérben megbúvó kásás masszává, a cineket is jól hallani. A hangzás és a dobos miatt nem pontozom még lejjebb, pedig borzasztóan alulinspirált ez az album.

Francia őrült cirkusz. Nem mondom, hogy nincs varázsa (valami torz, beteg varázsra gondolok), de ez engem messzemenően meghalad. Miután teljesen megőrültem, és amint elkezdem Jokerként élni az életem, keblemre ölelem majd ezt a lemezt, de addig hadd hallgassak zenét!

Giccses cukorszirup-zene. Több szót tőlem nem érdemel.

Saját értékrendemen, ízlésemen és zenétől való elvárásaimon átszűrve, ez az anyag a szánalmas diszkózenék szintjén egyensúlyozó ál-atmoszferikus, idegesítő szintiszósz, amelyhez kamu-black metal szőnyeget tapasztottak. Soha többé!

Fölfigyeltem rájuk Painful Stories Told with a Passion for Life idején. Jók ők, a célközönségnek. Nekem annyira nem maradtak meg. Semmi baj velük, csak nem az én zeném. Sok sikert, de nekem nem tetszik.

Voltak itt régivágású visszatérések zeneileg. Gondolok itt a Morta Skuld lemezére. De ennyire egyik se volt múltba ragadt. El kellett morzsolnom pár könnycseppet, a lemez hallgatása közben. Nem elég, hogy semmi újítás nincs, de még frenetikus témákkal van végig pakolva. Eddig a To the Gory End volt a kedvencem amire ráférne egy vaddisznósító remastered. A 2014-esen csak a hangerőt tolták fel. Na mindegy. Egy Paradise Lost-Shades of God se ártana vagy a Voivod-Angel Rat. Mert mind mestermű. Na ilyen visszatérések kellenek számomra. Ez az életem bármely szakaszában mestermű lenne.

Én máshol keresek kedvenceket. Nem hiszem, hogy megjegyeznék hosszútávon ebből bármit is.

Nem mondom az énekhang lehetne mélyebb. Zeneileg oké. Mindig szerettem ha a thrash death metalba van ágyazva. Nem kiugró, de korrekt. Gyanítom a feledés homályába fog veszni. Kár érte. Ha egy zeneileg nem túltelített piacra érkezik, akár több figyelmet is kaphatna. Így még nálam is elveszik, mert nincsenek baromi jó témák.

Eddig tojtam rájuk, bár a legjobb barátom néha hallatta velem a zenéjüket mivel szerette a Cradle of Filth-et. Állítólag ez hasonlított rá. Nekem a Kings of Chaos borítója ragadt meg ha az együttesről volt szó. A hangpróba miatt visszahallgatva pár lemezüket, ez sokkal jobbnak tűnik. Fárasztó hosszútávon az igaz, de mindig jön egy jobb rész ami tetszik. Szóval ez egész pofás lemez. Kellemes csalódás.

Az első két lemezt kiírattam cd-re. Na ja akkor az ment. Fingom nincs miféle zenét játszottak, nem is esett jól előkeresni. Azért nem kerülhetett fel a legjobb 500 lemez közé mert nem tetszett annyira. Na még ez a buzis rész megy elmegyek pisálni. Ja tudom már melyik zenekar! Pongyola részek keverednek egész jó részekkel. Megmondom őszintén nem érdekel az egész zenekar. A múltkor is idejöttek ezer év játékidővel. Mikor jó tényleg jó, mikor meg nem akkor unalmas.

Zeneileg jól aprítanak. Nem nézné ki az ember a kinézetből. Pofás cucc. Nekem tetszik.

Jó értelembe beteg állatok. Hallgathatatlan az igaz de legalább a borító teljes összhangban van a zenével.Itt a nem metalos részek tetszettek jobban. Erre mondják, hogy annyira rossz, hogy már jó? Azért nem pontozom le, mert eltudom képzelni, hogy annyira bebaszok hogy tetszik, akkor meg bánnám. Ráadásul el lehet mondani egyedi és érdekes. Nem olyan rossz ez.

Biztos nem hallgatom meg mégegyszer, de rossznak nem mondanám. Ha ők szeretik ezt a stílust lelkük rajta.

Éles a hangzás. Ami bassza a fülem.A legjobb 500 közé nem kerül be.Steril a dob, nagyon észrevenni. Amúgy nem rossz zene, bár vannak hibái.

Vontatott, túl hosszú unalomba fulladó számok. Nem tetszett.

Nem tudok neki ennél kevesebbet adni. Azért hallatszik, hogy nem kispályások zenélnek. Elnézve mai korunk néhány ""zenéjét"" amiből a hozzászólások között is akad belinkelve a Cancer lemeze ugrik 10-re, azoktól a frenetikusságoktól meg az isten mentsen meg legalább engem... :D.

A borító mellett a neve sem tetszett, de a zenét nem tudom rossznak nevezni, mert nagyon is van benne potenciál. Az tény, hogy emészthetőbbé kell tenniük ezt a zenét, mert így elég öncélú.

Közel 30 év után mindössze ennyi??? egy finn metal bandától! Még viccnek is rossz. A borító is full gagyi, mint a zene.

Hát a COF ilyen szintű másolása már visszatetsző a számomra. A vokál meg idegesítő és idegtépő. COF tribute semmi más. Mint a somnál.

A tucatnál jobb elmegy kategória újrahallgatási faktor nélkül.

Nem tetszett. Újabb nekifutásra rájöttem hogy túlértékeltem, ami korrekcióra szorult.

Mint valami rosszul sikerült biológiai kísérlet eredménye. Borzalmas...

Ez meglepő volt és tetszett! Köszönet illeti az ajánlót! Nekem a COF mellett a Bal-Sagoth zenéjét juttatta eszembe. Kellemes kis hallgatnivaló.

Pop és hörgés? Na nem... Meg vagyok döbbenve a 8-9 pontokon, valaki adjon már rá egy 10-est is :D. Na majd én meg beajánlom a pecsóbojsz legújabb lemezét 11 éves koromban nagy kedvenc volt :D.

Semmi különös... az éneket nem tartom idevalónak, ez a zenei közeg másfélét kívánna.

Kellemes olckúlság, de semmi kiemelkedő.

Nem olyan szélsőséges mint a Pensées, de lagalább öncélúbb...

Egysíkú zene, bár intenzitása az van... 16 szám?!

Na, ők is beragadtak 1999 környékén. :)

Igényes zene ez, mint tőlük megszokott, de megjegyezhető dalok most sem születtek.

Kis hiányérzetem van nekem is, de több mint pofás debütálás. Külsőségekről, zenekari fotóról meg nem mondtam volna...

Élvezeti érték nulla. Az a baj hogy 1-2 szám van csak, ahol nincs túltolva a bohóckodás.

Érdekes hangulatba hozott. Visszaregresszáltam 30 évvel ezelőttre!

Egyedi cucc, amit mi sem bizonyít jobban, hogy műfajilag sem igazán tudnám hova tenni. Nagyon jó és érdekes témák váltakoznak számomra eléggé lapos részekkel, ráadásul nálam a lemez tematikája/hangulata(i) is néhol furának tűnnek, amik valahogy nem vágnak egybe. Mint pl. a 3. és utolsó dalnál. Az előbbi gépies zakatolása megfáradtságot, kisemmizettséget, elnyűttséget, illetve az ebből fakadó haragot vetíti elém, míg utóbbi inkább valami spirituális, természetközeli/-feletti, tribal schock&awe érzést. Inkább az album egyediségének és különcségének szól a pontszámom.

Nem túl izgalmas cucc. Nem is nagyon tudok mibe belemenni részletesen annyira középszerű és szürke a lemez. :/

Ó, igen, imádom az ilyen előrekevert, igazán hangsúlyozott szintetizátoros szimfo-metalt. Kellemes meglepetés volt az album, mostanság nem került elő ilyesmi lemez errefelé. Viszont a témák annyira nem győztek meg, néhol elég sablonosra sikerültek a gitárfutamok, meg amúgy is, összességében nekem nem elég gonosz és mételyes az anyag. Több mocskot, több szenvtelen álnokságot kívánok meg egy ilyen albumtól. Számomra nagyon hallatszik, hogy nem igazán beszélhetünk egy ízig-vérig ösztönös produkcióról. Emiatt a mesterkéltsége miatt nem adok most több pontot.

Nagyon tetszik, hogy a fiatalos lendület és hév ennyire átüt a srácok zenéjén keresztül. Ettől érzem igazán őszintének és érzelmileg erősnek az albumot. A keverés is kifejezetten tetszik, igazi fejhallgatós-belesüppedős anyag. Persze, van még min csiszolni és formálgatni az igazán egyedi megszólaláshoz, de kezdésnek ez több, mint jó.

Remek konceptalbum a gévaudani rém legendája köré építve. Sok kommenttel ellentétben én nem annyira érzem a Dimmu-beütést a lemezen (nagyon maximum a vokál terén), szerintem jóval több hatás és műfaj érvényesül itt. Nekem a hozzáadott kisebbe extrák is tetszettek, mint pl. a női ének, vagy a kommentár, viszont néhol túl slágeres. Ettől függetlenül nálam összességében betalált a lemez, sokat is pörgettem az elmúlt időben.

Jó műfaj ez a sympho black, csak kevesen tudják jól csinálni. Imádtam a 90-es évek beli albumaikat, így örvendetes a visszatérés ahhoz a hangzásvilághoz. A régi logo tökéletes volt, szóval nem értem ezt az új, bénácska valamit, meg a borító is gagyi, de hát ez van...

Kedves, giccses szinfó metál. Meglepő, de ezt most szívesen hallgattam. Nem éreztem az agyamon a nyomást, hogy leállítsam. A női énekből több elfért volna benne, mert minőségi módon kivitelezték. A zenei témák kicsit jobbak az átlag panelelemeknék. Igaz, most sem érzem, hogy ez black metál lenne...inkább csak a szokásos heavy metál hörgéssel meg károgással. Nem leszünk barátok, de elismerem erényeit.