Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával

A címkék elkerülhetetlenek, mert nem lehet másképpen kiereszteni a zenét a világba, mi azonban kerültük a dolgot egy darabig, míg a kiadó le nem ültetett minket. Hangzás szempontjából inkább az aktuális hullám felé húz az anyag, de a félrevezető „modern” címke helyett maradtunk a progresszív extrém metalnál.

Progresszív alatt te mit értesz?

Dalszerkezetet. A dalok nyakatekertebb struktúrával rendelkeznek, és sok a ritmusváltás, az egymást követő, merőben különböző téma. Ez számunkra a progresszív. Mondjuk, nem vagyok biztos benne, hogy attól, hogy azt olvasod, hogy progresszív extrém metalt játszunk, még tudni fogod, mit várj a lemeztől.

Mindezek ellenére vannak előre megalkotott szabályok, amelyek behatárolják, milyen irányelvek mentén alkothat a zenekar?

Mindannyian meglehetősen nyitottak vagyunk. Nem hiszem, hogy amennyiben valaki előrukkolna egy szokatlan ötlettel, leszavaznánk csak azért, mert nem engedik meg bizonyos keretek. Én például felvetettem, hogy csináljunk egy sötét, akusztikus nótát, és senki nem vonta kétségbe ennek létjogosultságát. Nem hiszem, hogy bármi is korlátozni fog minket kompozíció szempontjából.

És akkor mi az, ami összeköt egy Left Hand Path anyagot?

Egyértelműen András az összekötő szál. Az ő végtelen fantáziája. Kevés embert ismerek, aki ennyire szerteágazó spektrumon hallgat zenét, és megtalálja mindenben azokat az apró egyedi részleteket, amelyekkel aztán nagyon jól tud gazdálkodni. Neki valóban erre termett zenei agya van. Belőle kikívánkoznak ezek a témák, nem kell megerőltetnie magát. És szerintem ez az, ami hallatszik a dalokon. Az ő személye teszi egységessé. Egyébként ez úgy szokott történni, hogy András előáll a dalok csontvázával, és mi hozzátesszük a magunk részét, Cristi pedig megírja a szöveget hozzájuk.

Te is írtál szöveget a lemezhez, igaz?

A Left Hand Path szövegét én írtam.

Fontos számodra, hogy legyen a szövegnek valamilyen koncepciója?

Nagyon fontos, hogy legyen dalonkénti koncepció, legyen mondanivalója a szövegeknek. Nem hiszem, hogy valaha kocsmai részegségről fogunk dalt írni, mert annak semmi értelme, ennél többet mondónak szeretnénk tudni a zenénket. Engem mindig az olyan szövegek nyűgöztek le, amelyekben egyetlen mondat képes volt magával rántani egy egész kontextust a fejemben. Nincs leírva, mégis sugall valamit. Én ezt keresem, amikor szöveget írok, hogy a megfogalmazott gondolat működhessen más síkon is. Szeretem, ha a sorok hoznak magukkal valamilyen hangulatot a konkrét mondanivalón túl. Szerintem akkor kapod meg a teljes képet, ha érted, miről énekel egy zenekar. Nagyon ijesztő számomra az, hogy adott esetben hallgathatok egy lemezt éveken keresztül, amelyről később kiderülhet, hogy velem gyökeresen ellentétes értékrendet képvisel.

Szeretnék gratulálni a kiadott CD-tekhez. Hat szerzemény hallható az EP-n, alig 2-3 dallal marad el egy nagylemeztől. Szándékosan nem akartatok nagylemezt készíteni?

Köszönjük szépen. Nos, az, hogy valami kész van, sokkal jobb, minthogy tökéletes legyen. Ha tovább várunk, megkockáztattuk volna, hogy mire minden kész van, valami beüt, ami hátráltatja majd a megjelenést. Amúgy valóban, szinte félórás a kislemez. Sőt, mondok jobbat, jobb egy hosszú kislemez, mint egy rövid nagylemez.

Miért?

Mert nem érzed úgy, hogy alulteljesítettél. De egyébként szerettünk volna már kézben látni valamit, mert könnyebb köztudatban maradni, ha van kiadott anyag. Könnyebb elcsípni néhány fesztivált, szóval elég standard kritérium ez. Ritkán hívnak el úgy játszani, ha nincs esély arra, hogy a hallgatóság megismerje a dalokat valahonnan.

Hogyan kezdődött a kapcsolat a kiadóval?

Elhívtuk Adriant (Adrian Dan, a Loud Rage Music tulajdonosa – szerk.) egy koncertünkre, miután küldtünk neki néhány nyers dalt, hogy lássa, miről van szó, és hogy esetleg érdekli-e az együttműködés. Már a nyers felvételek is tetszettek neki, de a koncert nagyon bejött neki, és onnantól elég hamar sínen voltunk.

Az egész EP-nek jót tett, hogy a dalok nem csupán aprításból állnak. Tudatosan határoztatok úgy, hogy a blastbeatek helyett kimértebb tempóban alkottok?

Andrásnak vannak tudatos elképzelései, hogyan kell szólniuk bizonyos részeknek egy dalban, de szerintem eléggé organikus a folyamat, ahogy kialakulnak a dalok. Egyszerűen nem kértek a dalok ennél gyorsabb tempót. Szeretem, ha kénytelen vagyok bólogatni egy zenére, mert a fejem önkéntelenül elindul előre-hátra a ritmusra. Amúgy hallhatók blastbeatek is az EP-n.

A Left Hand Path dal igen technikás témával indít. Ez a fajta agyafúrtság előrevetít bármilyen jövőbeli tendenciát?

Ezt is inkább természetes folyamatnak nevezném. Alapvetően próbálunk őszintén zenélni. Nyílván, minél tágabb az ember szerszámos készlete, annál több dolgot tud belőle előrántani, de a kitűzött cél soha nem lehet a technikai tudás fitogtatása. Szerintem András számára a legfontosabb, hogy eredeti dalokkal rukkoljon elő. Nem törekszünk arra, hogy olyan dalokat alkossunk, amelyek lehettek volna valaki másé. Ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem, amit a zenénkkel kutatunk, az a saját hangunk lenne. Ez nem jelenti azt, hogy nem hasonlíthatunk másokra, de mindig ad egyfajta elégtételt az, ha tudjuk, más nem szól így, ezt mi alkottuk, ezek a mi ötleteink. Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk.

Lesz nagylemez is?

Szóba hoztuk Andrással, hogy szeretnénk egy konceptalbumot, amelynek lennének átívelő motívumai, szövegileg, tartalmilag, de nem tudom megjósolni előre, mikor valósítjuk meg. Általában el vagyunk foglalva a jelennel, több tennivaló van egy zenekar körül, ha az ember komolyan akarja csinálni, mint azt egy kívülálló gondolná. És mivel mindannyiunk ideje véges, és tele van egyéb elkötelezettségekkel is, elég minden napnak a maga baja. Nagyon remélem, hogy lesz nagylemez is valamikor, de a minőséget fogjuk előnyben részesíteni a mennyiséggel szemben.

Nem akarok hülyeséget mondani, de ha jól emlékszem, Zakk Wylde mondta, hogy szeretnünk kell a rock’n’rollt, mert a rock’n’roll nem fog visszaszeretni bennünket. Hogy válaszoljak a kérdésedre: nagyon nehezen. A legdrágább erőforrás az idő. A munkahelyed nyílván nem fogod otthagyni, a családodtól nem akarsz sok időre távol maradni, szóval elkezdesz olyan dolgokból áldozni, amelyek számodra egyénileg lennének fontosak, de félreteszed a zenekar miatt. És öten vagyunk a zenekarban, nehéz összeegyeztetni, hogy mindenki ugyanakkor érjen rá. Egyébként nem is kell hosszabb turnéról beszélni, egyetlen koncert is el tud maradni, ha egyszerűen nem érünk rá. Vannak persze barátok, akik be tudnak ugrani, és mi is ugrottunk már be más zenekarba. Ez így működik.

Titeket mi motivál?

Minden zenészt egészen más motivál, de kulcsfontosságú, hogy a tagok megértsék egymás indíttatásait, mert nincs két ember, akinek teljesen ugyanaz lenne fontos. Gondolj a Death-re és a különböző felállásokra. Nem hiszem, hogy van erre képlet, de zenekarról lévén szó, szerintem mindenkit valamilyen szinten az motivál, hogy marad valami utánuk. Engem személy szerint ez és az élő fellépések lelkesítenek.

Te már léptél fel az Asphyx előtt korábbi zenekaroddal. Láttok hasonló lehetőségeket a közeljövőben?

Tárgyalunk egy országon belüli turnéról egy külföldi zenekarral, de elég távol állunk a konkrétumoktól, hogy ne nevezzek semmit nevén. Mindenképpen tervezzük járni a világot a zenénkkel, mindannyian nagyon szeretünk színpadra állni, szeretjük az utazást, sőt, a más bandákkal való duhajkodást is.

A Pestilence zenekarral hogyan kerültetek közelebbi kapcsolatba?

A román vonatkozás miatt, természetesen. A Pestilence román tagjai mind közelebbi-távolabbi barátaink, ismerjük egymást, léptünk fel együtt, de a két zenekar között nincs más összefüggés. Annyi csak, és gondolom erre céloztál, hogy a basszusgitárosuk készítette el a Left Hand Path nótánk animált videoklipjét.

Igen, erre gondoltam. És mi a helyzet a szintén erdélyi Spiritual Ravishment zenekarral. Te bőgőzöl náluk, igaz?

Így van. A zenekar sok nehézséggel küzdött az elmúlt években egészségügyi okok miatt, viszont nemrég jelent meg egy új nóta a soron következő új lemezről (Exit Humanity – szerk.). Egy évvel korábban már érkezett egy ízelítő a Grindimus Prime videoklipje által, most pedig kijött a Harbinger. Mindenkit arra ösztönöznék, hogy kövessék figyelemmel a zenekart, mert sok kellemes meglepetés várható a zenekartól.

Sok az egyszemélyes, koncerten fel nem lépő zenei projekt manapság. Szerinted vannak olyan műfajok a metalon belül, amelyek jobban megkövetelik a hagyományos zenekari összetételt?

A gyanúm az, hogy annak is függvénye ez, hogy milyen fajta energiát hoz magával egy zene. A death, thrash és a heavy metal is alapvetően közösségi élménynek tűnik számomra. Nagyon jól el tudok képzelni egy one-man-band által lábra állított post-rock/metal, stoner vagy avantgárd lemezt. Az utóbbit azért, mert egy teljesen egyedi megközelítést nagyon nehéz lenyeletni másik négy kollégával, és sanszos, hogy csak neked tetsszen az adott elképzelés, túl a közönségen persze, aki már kész terméket kap.

Konkrétan a közösség csodálatosan nyitott és barátságos. Példának okáért az EP elkészítése elejétől a végéig folyamatosan kapott önkéntes támogatást minden irányból: barátainktól, zenésztársainktól, az iparban működő ismeretségeinktől. Nagyon szoros, egybeforrott közösségnek érzem, megfelelő arra, hogy gyarapítsa a bandák számát és segítse a kezdő zenekarok növekedését. Vannak olyanok is, akik igyekeznek ennek gátat szabni, mint mindenhol, de én az elmúlt 6-7 év tapasztalatából, amit itt Kolozsváron a metal szintéren lezenéltem, mindig messze több támogatást láttam, mint sem.

És közönség szempontjából?

Egy kicsi hely kevés emberrel is rogyásig megtelik, és ha a hangulat jó, akkor ez a fontos. Vannak olyan esték is, amikor a közönségben nincsenek annyian, mint ahányan a színpadon állnak, de én nem tudom ezt felróni senkinek. Nem szeretek arra panaszkodni, hogy az emberek miért nem járnak koncertekre, mert mindenkinek a saját prioritása, ideje, pénze és egyebe, ami ezt eldönti. Szóval jobban örülök, ha az, aki eljön, meghallgatja a zenét, mint aki kifizeti ugyan a belépőt, de meg se adja a zenekarnak az esélyt. Egy kezdő zenekar nézőpontjából fontosnak tartom, hogy ha elmész egy három zenekart felvonultató koncertre, akkor ne a harmadik fellépő kezdetekor érkezz meg. Nekünk viszont az a feladatunk, hogy megadjuk embereknek azt az élményt, amit a zenénk nyújtani tud, akárhányan is állnak a színpad előtt. És ezt mindig így is csináltuk.

Harminc évesen mit gondolsz a mai társadalom zenehallgatási szokásairól? A fiatal generációhoz sorolod magad?

Még tekertem vissza kazettát ceruzával, tehát éppen nincs a tojáshéj a fenekemen, de szerintem a kor sokkal kevésbé mérvadó, mintsem a közeg, amelyben felnősz. Úgy gondolom, hogy vannak nagyon öreg kölykök és nagyon fiatal idős emberek. Mostanában ritkán hallom azt, hogy a következő egy-másfél órában nincs semmi dolgom, ezért meghallgatok egy lemezt. Márpedig nekem ezzel telt el a gyerekkorom nagy része, és amíg lejárt a lemez, bámultam a lemezborítót. Ez már nem jellemző. Ha manapság meg is hallgatsz egészben egy albumot, valószínűleg közben képernyő van előtted, amit én nem kritizálok, én is így csinálom sokszor. Ezért szeretek például autóban zenét hallgatni, mert ugyan figyelsz az útra, de más szellemi tevékenységet nem végzel, és sokkal jobban meg lehet ismerni egy lemezt így, mintha dalonként hallgatnád meg Spotifyon két másik tevékenység között. Viszont annyira szerteágazó a szintér, hogy ha egy dal nem fog meg az első öt másodpercben, akkor jó esély van arra, hogy valami másra kattints. Egyértelműen könnyebb a világ elé tárni a zenét, és egyértelműen nehezebb a világ figyelmét ráfordítni arra a zenére. Én személy szerint hálás vagyok azért a lehetőségért, hogy akár az otthonomban, szerény felszereléssel is tizenöt évvel ezelőtt készült profi demó anyagoknál jobbat tudjak produkálni, és legyen olyan médium előttem, amely által ezt ingyen terjeszteni tudom. Hatalmas réteg állandóan azon siránkozik, mennyivel jobb volt régen. Biztos, hogy ez mindig így volt, és mindig így lesz. Én nem tartozom közéjük. Legtöbbször rajtunk múlik a dolog. Ha nekem fontos, hogy meghallgassak egy lemezt elejétől a végéig más tevékenység nélkül, akkor nekem kell ráfordítanom az időt, nem a világnak.

Ez olyan kérdés, amire borzasztó egyszerű hosszú választ adni, de inkább csak annyit mondanék, hogy ha kicsivel jobban odafigyelnénk egymásra, akkor sokkal jobb világban élnénk. Én nagyon szeretem az embereket, mindig is társasági, nyitott személy voltam. Szerintem a világ önmagában csodálatos az emberekkel együtt.

Ez esetben köszönöm a válaszaidat.

Én köszönöm a lehetőséget.