Khrul interjú

Infam

2007. július 21.

0

Ave Khrul! Hozzád, tehát olyasvalakihez, aki annyi projektben érintett, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni – s ezenfelül viszonylag széles műfaji palettán mozgó formációkról van szó… -, mennyi interjúfelkérés érkezik havi bontásban?

Volt már olyan interjúd, amit valamilyen oknál fogva nem vettél komolyan, nem válaszoltál rá? Melyek a leglényegtelenebb interjúkérdések a te olvasatodban?

– Mindig mindenre válaszolok – emailekre is; nem kaptam még olyan kérdést, ami komolytalan lett volna. Nincsenek lényegtelen kérdések – ha egyszer a kérdező megkérdez valamit, számára nyilván lényeges. Inkább nehezen megválaszolható, vagy megválaszolhatatlan kérdések vannak – pl hogy írsz zenét, miből merítesz ihletet, mit jelent számodra a black metal stb. Mond, te meg tudnád mondani pontosan miért, hol, hogyan és mikor születnek benned a gondolatok, érzések?

A XX. századi metal bandák közül kiket hallgattál az itthoniak közül, illetve a határokon túlról? A 2000 után alakult bandáknak figyelmet szentelsz? Hogy viszonyulsz a napjainkban alakuló metalhajtások felé? Amelyek jelentős része a tehetségtelenség ,,törvénye” értelmében hamar a süllyesztőben végzi…

– Akik rám hatással voltak és a mai napig hallgatom őket (nem fontossági sorrendben): Metallica, Gorgoroth, Immortal, Satyricon, Dark Funeral, Bathory, Samael (Passage), Cradle Of Filth (Dusk…). Persze, a 2000 után indult formációkat is ugyanúgy meghallgatom – ilyesmi nem befolyásol; főleg, hogy én is 2000 után kezdtem igazán működni. Ami a metál hajtásokat illeti – hát ez már csak így van, ez egy természetes folyamat. Ahogy a hard rockból heavy metal lett, majd abból thrash, death black stb, úgy ezen belül, majd ezen belül, végül keresztül kasul – amolyan zenei evolúció. Nem is annyira a tehetségtelenségről van szó, mint inkább az ismeretek hiányáról, lebecsülésről, túlzott önbizalomról és felszínességről. Sok mai gyerek nem hajlandó meghallgatni a régebbi metál anyagokat, lenézik, kinevetik őket, aztán meg nem értik, hogy 4 pontot kaptak, mert újra megírtak egy ’80-as évekbeli demót, csak sokkal szarabbul. Meg mintha eltolódtak volna a dolgok technikai irányba – mindenki orrba-szájba képezteti magát, és ettől gondolja, hogy ő jó zenész lesz. Nemrég megütötte a fülem egy mondat, amit egy ifjú zenész mondott a másiknak, aminek az volt a lényege, hogy ne érzésből zenéljen, hanem tudásból… Szóval sok esetben hallom, hogy mekkora zenészek – csak épp az egymás mögé/mellé illesztett tankönyvsablonokból nem áll össze a (jó) zene; kiábrándítóan iskolaszagú, a kreativitásuk kimerül a házi feladatok különféle összerakosgatásából. A tudás nem azért kell, hogy magát a tudást fejezd ki, hanem hogy amikor alkotsz, azt minél jobban, pontosabban kifejezhesd.

Van-e olyan ága a metálnak, amit még véletlenül sem hallgatnál meg, kerülsz, elítélsz?

– Nincs. Az aktuálisan szárba szökkenő divathajtásokat nem veszem önálló műfajnak, ágazatnak. Illetve van egy érdekes dolog: sok olyan zene van, amiben hallgatóként nem lelem kedvem, de mint zenész, állati érdekes dolgokat tud nyújtani.

Szerintem nevezhető a zene, ezen belül a metal irányzat egy művészeti ágnak. A művészeti ágazatok közül egyedül a zene az, ami érdekel téged, illetve alkotsz annak hasznára?

– Érdekelni érdekelne más is, ha lenne rá időm, de legfőkébb tehetségem hozzá, haha! A metal egyértelműen egy művészeti ágazat.

Melyik volt az utolsó könyv, amit elolvastál? Műfajilag miket olvasol?

– Szórakoztató regényeket kikapcsolódásképp – Leslie L. Lawrence, illetve okos, bölcs emberek írásait, hogy táguljon a saját kis világom.

Több neves magyar költő műveiből használsz fel szövegeket az Avar és a Funebre (Hunderground Vol.1.) projektjeid számára. Kevesen próbálkoznak ezzel a koncepcióval…

– Ez nálam nem koncepció – rájöttem, hogy igazán a zenei oldalához értek egy dalnak, s noha a mondanivaló, az érzés, gondolat megvan bennem, de ennek szövegi kifejezésre találok nálam sokkal tehetségesebb embereket is; kb fele-fele a saját illetve beépített írás. Mindig az számít, hogy minél jobban át tudjam adni a dolgokat, nem az, hogy verhessen a mellem, hogy ezt is meg ezt is én csináltam. Másfelől, bár nem ez a cél vezérelt, nem árt, ha egy kis kultúra, ész és bölcsesség is szivárog az emberekbe a sok sárkánymészárlás meg pokolbaszás közepette; ezzel sincs semmi baj amúgy, csak épp esetenként túl lehet lépni a sémákon – persze csak akkor, ha nem fordul visszájára, és nem lesz belőle erőlködés, okoskodás, vagy giccs.

Amint ismeretes, megannyi projektben vagy érintett, amelyeknek egy részében meghívott zenész vagy. Mit vizsgálsz meg, ha felkérnek: hogy a zene megüti-e az általad elvárt szintet, vagy az aktuális hordát alkotó zenészek hozzáállását? Gondolom nagyarcú, önmagát übertrúnak hívő emberekkel nem kellemes dolgozni. Avagy mindkettő ugyanolyan fontos?

– Még sose keresett meg nagyarcú, übertrú ember – pontosan ez miatt; ez ilyennek saját maga a világ közepe, és ki más csinálhatná jobban, mint ő maga? És még az is lehet, hogy így van, csak egy kicsit seggfej, haha! Elsősorban magát a zenét „vizsgálom” meg, majd érdeklődőm a hozzáállás, elképzelések, motiváció, a filozófiai töltet felől – ostobaságokat, triviális baromságokat, hollywoodi tévképzeteket nem vállalok fel; végül nem árt, ha a szövegek jól vannak megfogalmazva és nem klisések. Tehát kezdők, amatőrök, elvakult fanatikusok kíméljenek – én is voltam/vagyok az, épp elég ez nekem; oviba se megy vissza az ember, ha várja az iskola, haha – minek csinálná meg kétszer ugyanazt az ember, nem igaz?

Létezik pár egyéni próbálkozásod, emellett többfős zenekarokban is zenélsz, dobolsz. Az individuális zenélést, vagy zenekarit érzed magadénak jobbára? Melyik zenekarban élvezed legjobban a szereplést? Melyik a number one?

– Ez ám az aljas kérdés, haha! De amúgy mindig azt, amelyikkel épp a legjobban dolgozunk. Amolyan vetésforgóban működnek a dolgok, úgyhogy nem nehéz koncentrálni, illetve emiatt valóban nagy élvezettel vetjük bele magunkat a közös alkotásba. Másfelől a Witchcraft az egyetlen teljes felállású, koncertező zenekar, amiben benne vagyok, a projecteket meg természetüknél fogva úgy rendezem, ahogy nekem jó. Magaménak természetszerűen a projecteimet érzem, de a zenekaros élmények, amikor mindannyian rá vagyunk hangolódva a közös munkára épp olyan pótolhatatlan és páratlan élményt nyújtanak, mert itt összeadódnak, felfokozódnak a közös cél érdekében felcsapó egyéni töltetek, mint az egyedül-alkotás szabadsága és önmegvalósítása. Úgyhogy nincs minőségbeli különbség, csak más. Az Ater Tenebrae-t viszont mind a mai napig nagyon sajnálom, hogy vége lett.

Összeszámoltad már, hogy összesen hány zenekarban/egymagad által üzemeltetett projektben fordultál meg? Sorold fel kérlek, műfaji bontásban!

– Egyszer elkezdtem számolni, de aztán abbahagytam, mert egy-egy anyag elkészülése és tényleges megjelenése semmiféle összefüggést nem mutat, úgyhogy elég nehéz volt nyomon követnem saját magam, haha. De azt hiszem ezekben a zenekarokban/projectekben voltam, vagyok, leszek: Ater Tenebrae, Kill With Hate, Koprofaagia, Marblebog, Ulcisia Castra, Shadowthrone, Witchcraft, Funebre, Avar, Assur, Siculicidium, Dér, Vorkuta, Hell, Ravenshades, In Cold Blood, AD, D’Colt Age, DT, LM. Ez 20 banda, és a nagy része, 12-15, még ma is működik, szóval nem azért van ennyi, mert egy napig működtek, két nap után feloszlottak. Van persze, ami sajnos már megszűnt, de szép eredményeket értünk el – pl Ater; illetve van, amit csak a saját szórakoztatásomra csinálok, de épp annyi munka fekszik benne, mint másban – AD, vagy lopás miatt fuccsolt be: LM. Műfaji bontásban: black, pagan, death, thrash, rock, az Avart meg nem tudom, micsoda, de a többiről meg úgyis tudjátok, hogy micsoda, haha! Meg nemrég elkészült a saját stúdióm – Kyron Studio –, ahol már dolgoztam a Nebulosus Fatumnak és a Tenowarnak is, illetve megnézzük, mit tudnék nyújtani Vorkutáéknak.

Lévén, hogy több projekted koncertjén is megfordultam, sejtem, hogy fontosnak véled a zene színpadra vitt performanszát. Több dolog lejön annak, akit érdekel a zenekar és csak lemezen hallotta azt. Jól gondolom? De egy zenésznek is mást nyújthat, mint a stúdióban szenvedni…

– Ha jók a körülmények – öltöző, színpad, cucc, hangosítás, közönség, akkor igen. De itthon ezen feltételek együttes meglétét csak a Kék Lyukban tapasztaltam elfogadható mértékben. Vannak még jó helyek, de ott mindig előzenekaroztunk nagyobb bandák előtt, pl Gorgoroth, és ebből adódóan a meglévő lehetőségeket nem használhattuk ki – pl nem mehettünk be az öltőzőbe, nem használhattuk az ő jobb cuccaikat…

Miért léptél ki a fővárosi Ravenshades-ből? A Koprofaagia-ban még tag vagy?

– Mert a torkom nem bírta a rendszeres próbákat – állandóan bevérzett, torokgyulladásom volt. Jó dolgokat lehet művelni a hangszálaimmal, de csak rövidtávon. Dr. Koga pont jókor érkezett, így nem okoztam különösebb megtorpanást; fura, talán nem véletlen történt így, mert ők is úgy változtak, hogy Doki aljas, geci hangja sokkal jobban illik a jelenlegi poshadt, mocskos, ótvaros, gonosz black’n’rolljukhoz. A Koprofaagia él és virul, csak küzdünk a leglustább, legpasszívabb banda címért, haha! Pl kb egy éve van egy új dal, csak mindig elfelejtem feldobolni, M. meg elfelejti mondogatni nekem, haha!

És mi a véleményed az agrár metálról, wheheheh? Honnan jött az alapgondolat a Disztraktorhoz?

– Ez egy szánalmas, kiábrándító produkció, görbe tükörnek szántuk, de végül is senki nem értette meg, úgyhogy hagyjuk is a fenébe. Kibaszottul dühítő és kiábrándító, hogy milyen felháborítóan értéktelenül egyértelmű produkciókkal veszik hülyére az embereket, azok meg idióták módjára még fizetnek, rajonganak is érte, illetve hogy micsoda szánalmas, elszomorító módon kifordulnak, megtagadják magukat emberek, hülyét csinálnak magukból. Gondoltuk, amellett, hogy néhány délutánt röhögéssel töltünk, megmutatjuk, hogy valójában milyen hulladék, szomorú és értéktelen dolgok ezek – de valahogy mindenki azt hitte, hogy mi ezt komolyan gondoljuk, a célnál jobban élvezzük. A tanulság: az emberek nem veszik észre, ha hülyére veszik őket, sőt, igénylik, szeretik, kedvét lelik bennük, de azt sem, ha valaki direkt hülyét csinál magából, hogy héj, ezt nézzétek, ti ezt veszitek, ilyenek vagytok!

Az egyik ismertebb zenekarod még a Shadowthrone. Fogadd gratulációm a Vacuum of Horror-hoz, nagyon kriptaszagú! Milyen megfontolás vezetett arra, hogy (online) elérhetővé tedd a lemezeket? Ez valahol magad ellen van, underground ide, vagy oda…

– Nem egészen értem a kérdést – merthogy ha kiadó jelenti meg, az is „elérhetővé tevés”. De gondolom, akkor arra gondolsz, hogy miért van honlap és miért tölthető le teljesen és ingyen minden. Nos: a világ olyan, amilyen; nem lóháton járunk már. Úgyis felkerül minden a netre, csak sok esetben hiányosan, rossz minőségben – akkor már inkább felteszem én rendezve, jó minőségben, minden egyéb infóval egy helyre. Másfelől a limitáció kibaszás egy csomó érdeklődő és arra érdemes emberrel is: mire a hír eljut hozzájuk, már nem lehet kapni – sokszor dühöngtem emiatt én is; aztán ha megpróbálod letölteni, hiányos számcímek, összevissza sorrendek, semmi infó. Végül pedig hatalmas késések vannak az elkészülés és megjelenés között, ami miatt torlódnak az újabb anyagok is, illetve a költségvetésbe nem mindig fér bele, hogy olyan borítód legyen, amilyet szeretnél. Anyagilag meg nincs miről beszélnünk – ez nem tesz hozzá és nem vesz el se tőlünk, se a kiadóktól. Amúgy köszönjük a gratulációt és mindjárt be is reklámoznám, hogy kb 1 hónapon belül kész és megjelenik (első körben a honlapokon) egy Shadowthrone/Funebre split „Forever On The Dark Side” címmel, fasza, telt, erős hangzással, öt számmal!

Sajnáltam, mikor megtudtam, hogy vége az Ater Tenebrae-nak. Ezenfelül a kérészéltű Hell nevű érdemesebb formáció is bevégezte. Mi okozta a vesztét ezen istentelen zenekarnak? Bár a Hell csak nevet váltott, ha minden igaz.

– Az Aterben a többiek nem tudtak zöld ágra vergődni egymással emberileg, a Hell pedig tudtommal él és lesz is, talán csak más néven.

Az erdélyi horda, a Siculicidium felkért anno, hogy dobold fel nekik a Transylvanian Resistance témáit, de az újabb korongokon már más dobol, tudtommal. Miért lett vége az aktuális határokon átnyúló együttműködésnek? Találkoztál-e egyáltalán a tagokkal a felvételek során? Bár az hallatszik, hogy a dob utólag lett a zenéhez illesztve.

– Csak a „Lélekösvény”-en dobol más, szóval nem lett vége, már javában dobolom fel az első teljes Sicu nagylemezt, sőt, már az azt követő EP-hez is megvannak a számok! Pestiferrel meg még egyéb közös tevékenység is lesz. Már nem emlékszem, hogy a Lélekösvényen miért nem én dobolok, de ebből egy betűnyi félreértés vagy harag nem volt. Mindig mondom, hogy sosem az a lényeg, hogy ki csinálja, hanem hogy mit, és hogy amit csinál, az milyen. Akkor és ott úgy volt a legjobb és ez a lényeg. Sehol nem azért zenélek, hogy ott legyek, és húzhassak egy újabb strigulát, hanem mert szeretek zenélni, mert megkértek és mindketten úgy érezzük, tudjuk a másikat úgy inspirálni, hogy a végeredmény jobb legyen, mintha nem így tennénk. Valóban, voltak problémák a keveréssel, de eztán ez is javulni fog.

Tudtommal magyarhonban eddig három-négy metal zenekar tűzte lobogójára a pogányságot, s az azt körülvevő misztikumot, magyar történelmet. Anno az Angel Reaper, aktuálisan pedig a Baskíria, Turulvér, Kopjafa, Tengereken négyes. Bár az Age of Agony is foglalkozik ezen dicső témákkal. A Vereckei-hágó legsötétebb zugaiból egy új zenekar tűnt fel, az Assur. Mutasd be kérlek, ezt a zenekart, indíttatását, tagjait.

– Az Assur is egy projectem. Zenei világának kialakulása a Funebréhez köthető: a black metálos témák mellett folyamatosan jöttek elő a nagyon hasonló alapokkal rendelkező riffek, amelyekből ugyanakkor hiányzott az a bizonyos belső, fekete tűz, viszont tele voltak emelkedett, epikus, dallamosabb momentumokkal. Először arra gondoltam, hogy majd a Funebre keretein belül prezentálom, mint egy Funebre-Pagan Metal kakukktojás, de amikor befejeztem a 6 anyagnyi monstre Funebre történetet, azt vettem észre, hogy átmeneti ideig a végére is értem black metálos zeneszerzői tevékenységemnek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az elmúlt években úgy látszik, kiírtam magamból minden effajta érzést, az új riffek, témák, pedig egyértelműen a pogányos éra felé mutattak, így hát helyénvalónak éreztem, hogy egy új fejezetet nyissak ezzel a munkásságomban.

Az első anyag (Kőtestbe zárva) zenéje 2002-2005 között született, mindenféle határozott elképzelés, cél nélkül. Ezt leginkább úgy értem, hogy sosem érdekelt különösebben a pagan metal vonulat, és ilyen jellegű zenét tekintve csak a Bathory viking korszakát tudom idesorolni, mint általam jól ismert, és valóban hatást gyakorló zenei világot. Felületesen ismerem még a Moonsorrow-t és a Mithothyn-t, de nem fogtak meg különöseben, így hatást sem gyarkoroltak rám. Több ilyen jellegű bandát meg maximum névről, vagy itt-ott hallott 1-2 szám erejéig tudnék mondani, de most egy sem jut az eszembe. Ettől függetlenül nyilván nem lettem eredeti, és lehet majd hasonlóságokat, párhuzamokat vonni, ami törvényszerű, megkönnyítve ezzel a közönség dolgát, így ezen én nem is akadékoskodom.

A zene megszületése után, szokás szerint ültem a babérjaimon, és fogalmam sem volt, hogy szövegileg, énekileg mihez kezdjek vele. Az már az elején világosság vált, hogy a zene jellegéből adódóan valami természetközeli dolgot kellene megpróbálni, de mivel még sosem csináltam ilyet, tanácstalan voltam. Némi idő elteltével aztán megvilágosodtam: mire valók a zenészkollégák, és egyben itt az ideje egy újabb csapást mérni a “nincs itthon összefogás” meggyőződésre. Innentől kezdve a józan paraszti ész diktált: kit ismerek személyesen aki ilyen jellegű dolgokban tevékenykedik? A Baskíriát, azon belül pedig Rajna „Patkány” Pétert. Úgyhogy megkerestem, megmutattam, megbeszéltük, tetszett neki, csatlakozott, és egy év alatt összeállt a koncepció, szöveg, név, logó, borító. Eredetileg úgy terveztem, hogy session-nek kérem fel, amolyan vendégnek, de végül is úgy néz ki, hogy együttműködésünk hosszú távú lesz. Az Assur így hát életre kelt.

Az életed megéléséhez szükséged van egy olyan közegre, amely hagyja, hogy megéld magad, mert nem tekint ellenségnek. Nem véletlenül mondják sokan, hogy csak a szülőföldjükön tudnak élni. Ha nem érzed otthon magad az országodban, ha nem érzel nyugalmat, amikor kimész az utcára, nem tudsz teremteni. Nem tudod megvalósítani az ötleteidet, az életedet. Ha kivándorolsz, csak akkor leszel sikeres és boldog új, választott hazádban, ha valóban önmagadénak érzed az országot. Ha gyökeret tudsz ereszteni. Ha ez nem megy, idegen maradsz, Ez igaz akkor is, ha a szülőföldeden érzed idegennek magad. Az emberi életben a gyökerek nagyon lényegesek mindaddig, amíg tudatossá nem válsz. Mert ha tudatos vagy, az életed benned zajlik. Lehetsz bárhol, vehetnek körbe bármilyen emberek vagy energiák, te az vagy aki.

Úgy veszem észre, a hazaszeretet fogalma sokat torzult: ma a vita, viszály, harc, gyűlölet alapja. Míg pl Petőfi azért szerette és küzdött érte, mert bár hányattatott élete volt, mégis itthon otthon volt, itt volt valóban Petőfi. A magam szempontjából: ma ez az ország nem tudja azokat a feltételek biztosítani, megadni, amit máshol ugyanekkora munkával, kvalitásokkal elérhetnék, illetve én jól érzem magam bárhol a világban; végül pedig: jó érzés hazajönni.

Létezik egy bizonyos The Klaan nevezetű szervezet. Pontosan mely zenekarok kötöttek vérszerződést, mint alapító tagok? Most kik tartoznak ide? Kb. 3 évvel ezelőtt működött egy honlap, ami ezt a tömörülést kívánta bemutatni, de elhalálozott. Miért?

– Kb 6 zenekarról van szó és azok zenészeiről, mint pl: Ater Tenebrae, Koprofaagia, Ravenshades, Sanguis In Nocte. A honlap anyagi okokból szűnt meg, illetve nem tudott gyakorlati funkcionalitást betölteni.

Itthon mely zenekarok munkásságát tartod elfogadhatónak? Melyek a jó bandák szerinted?

– Ez rossz kérdés, pontosabban nem tudja lefedni a valóságot, mert nem ismerek minden zenekart. Azon zenekarok munkásságát tartom elfogadhatónak, melyeknél a zene nem egy eszköz, nem egy célt, ideológiát szolgál ki, hanem önmagáért létezik, az alkotók nyitottak a világra, önmagukra, hiteles, őszinte hozzáállással képesek megélni görcsölés, pózolás nélkül a változás teljességét és természetességét. Aki nem csak egy-egy műfaj külsőségeit éli, hanem érzi, érti, majd ha úgy tartja kedve, úgy látja jónak meg is mutatja – és nem orrba-szájba, ha kell ha nem reklámozza. Jó lenne, ha a sok beteg ember, aki „Ave Satan!”-nal kezdi és „Hail Satan!”-nal végzi minden mondatát, befogná a pofáját, magába szállna, rájönne és belátná, hogy esetünkben nem a black metálra kellene rávetítenie az életében uralkodó káoszt, nyomort, hanem igenis erőt vennie magán, mert a saját problémáit csak ő tudja megoldani! A hogyanhoz és mivelhez pedig vegyen igénybe külső segítséget, ha ő maga nem jön rá, mert akárhogy gyűlölködik és szitkozódik is, egyre csak nevetségesebb, hiteltelenebb lesz, és nem a keresztényeket kaszabolja, akik egyébként még a létezéséről sem tudnak, hanem csak a saját helyzetét rontja tovább. A legrosszabb, hogy ezek az emberek még konokul ostobák is: bárhogy is mondod el nekik, nem értik, nem hiszik, támadnak. Ők a pózerek, egy-egy műfaj elkorcsosítói, megalázói, tönkretevői; a klisépuffogtatáson túl árulkodó jel, hogy mindig megmondják, mi a trú és mi nem. Ebben felelőssége van a szervezőknek, kiadóknak, újságíróknak is – nem szabadna semmilyen formában szereplési lehetőséget biztosítani az ilyen „zenekaroknak”, „zenészeknek”. Szerencsére itthon csak egy ilyen bandáról tudok, és komolyan már az első mondatán keserűen felnevetek és szégyellem, hogy közöm van a black metálhoz, annyira szánalmas! Csak úgy sorjáznak a közhelyek, frázisok, amiket lehet, hogy abban a bekattant állapotban „trúnak” érzett, de ébredjen már fel, oldja meg a szaros kis életét, lássa már meg, hogy amit tesz, mond, az hiteltelen, rossz és hamis, banális módon éli a formát, a tartalomtól viszont fényévekre van, és takarodjon a black metal környékéről!!! Az ilyenek nem látják, hogy saját maguk, akiket utálnak és megvetnek!

Hátrányt jelent valamilyen szempontból egy zenekarnak, hogy egy ilyen, viszonylag kis országból indul?

– Ha ez a kis ország Kelet-Európában fekszik és Nyugat-Európa a cél, akkor mindenképp! De erre majd alább ár is világítok.

Hallgatsz a metálon kívül eső műfajból származó zenéket?

– Persze. Sőt, mióta ennyit zenélek, van, hogy többet is; az embernek meg kell őriznie az egyensúlyát. Blacket pedig csak a régieket, meg a kollégákat.

Rávinne a lélek, hogy fellépj egy nagyon nyálas fesztiválon, ha rengeteget fizetnének?

– Nem. Ha megnézed mit miért és hogyan csinálok, semmilyen szerepet nem játszik nálam a pénz, hírnév stb – éppen hogy én fizetek rá, haha!

Mely emberi, társadalmi tulajdonságokat tartod a legszánalmasabbnak? Mit utálsz leginkább egy emberben? Magát a bűnt, vagy a bűnöst ítélnéd el, ha tehetnéd?

– Az energiám igyekszem nem ilyenekre vesztegetni. Illetve ha tehetem, próbálom szembesítéssel megrázni az embereket, olyan utakat megvilágítani neki, melyeket nem ismernek – hogy ki hogyan reagál erre, az már az ő egyéni sorsa, döntése. Tévutak, tévhitek, hazugságok és szemfényvesztések vannak – társadalmak, rendszerek, reklámok stb – hogy ettől neked jobb lesz, hogy ettől jobb nincs, hogy ez az egyetlen, igaz út, hogy ezt kell szeretned, különben szar alak vagy, áruló; a megrögzött dualitás az élet minden területén: hogy a legtöbben nem látják a túlmutató lehetőségeket, alternatívákat stb. Az aljasság, a kényszer, a birkamód-viselkedés, a közöny, a fanatizmus, konokság, ostobaság, a másik emberen tett erőszak önös érdekből, aljasságból, hitványságból, és az ehhez hasonló dolgok, amik egyszerre teszik az embert emberré (mert egy állat nem lenne képes rá) és egyszer emelik ki az ember-lét nemességéből. Félre értés ne essék: szívesen tennék sok emberen gyűlöletes kínhalált, és talán ez a legszánalmasabb: a mi társadalmunk leszabályozza a féregirtást. Én is tudom, ő is tudja, ők is tudják: mégis erőltetik a mindenféle jogokat, holott attól, hogy valaki embernek néz ki, még nem biztos, hogy ember.

Térjünk rá az aktualitásokra, Mr. Khrul! Időrendben melyik a legutolsó 5 megjelent lemez, amit neved fémjelez?

– Hát ezt komolyan nem tudom – említettem már, hogy egy anyag elkészülte és megjelenése között elég nagy eltérés van, és az elkészülés után már nem nagyon követem nyomon egy-egy anyag sorsát; össze-vissza jelennek meg. Shadowthrone, Vérzivatar, Funebre, Avar, Assur kerültek elérhetővé az utóbbi időben, illetve volt a Stygian Shadows válogatás, meg a Black Goat Production-os Bathory-tribute az Ulcisia Castra-val.

Melyek azok a formációk, amelyek mostanság felkértek, hogy a jövőben dobolj az ő zászlajuk alatt?

– Dér, Vorkuta, meg még egy külhoni, amiről nem beszélhetek.

2007. július 6-án és 7-én istentelen dögvész pusztított germánföldön, ez volt a X. Under The Black Sun fesztivál. Az interjúban azért kerül ez szóba, mert egyetlen magyar zenekar képviselhette hazánkat a német fesztiválon, ez pedig a Witchcraft volt. Khrul mester pedig érintett ebben a formációban. Milyen volt a szervezés, mik az általános tapasztalatok a fesztiválról? Hogy viszonyult az Unholy Hungarian Black Metal-hoz az ottani közönség? Mennyi időt tölthettetek a színpadon? Jövőre visszavárt vendég lesztek-e?

Hát akkor röviden élménybeszámolnék:
– végig esett, rossz, szaros, nyirkos, hűvös idő volt
– megérkezve a bekötőúthoz teljes rendőri átvizsgálás – fegyverek, nácizmus, ilyesmi
– az egész egy erdőben volt, olyasféle üdülőkörnyezettel, amibe anno a vezérek járhattak – étterem, panzió, lovarda, íjászat stb
– a bejáratnál csodálkozás: létezik olyan zenekar, hogy Witchcraft?
– kb péntek 16kor begurulunk a színpad mellé – papíron 18kor kezdődne az egész buli – mi vagyunk talán az első zenekar, a színpadon még javában dolgoznak, gyér nézőszám, nulla hangulat
– kb 2 óra alatt sikerül a főszervezőtől passt szereznünk, miután többször dumáltak vele ill mégtöbbször elment mellettünk unott arccal
– a 450es minimum tarifát, hogy kijöjjünk nullára azt hiszem 150ről 250re vagy 350re sikerült feltornázni
– mindenki kurvára leszar mindenkit, semmi infó, hová tegyük magunkat; 14-16 óra buszozás után továbbra is a buszban rohadtunk; ezt megunva felderítettem a szálláslehetőségeket, úgyhogy éjfélhez közeledve kivettünk 2 személy részére egy 3 ágyas szobát, ahol négyen aludtunk
– másnap szintén unalom, a kutya se törődött velünk, mi se mással, sőt, senki senkivel; bementünk Berlinbe várost nézni – kb fél óra múlva eső, turizmus vége, irány vissza
– megérkezünk, hamarosan kezdünk világosban, gyér nézőszám mellett; a hangosítás fasza, a színpad is jó; festés nincs, mert amúgy is csak én meg Angmar kenünk, dehát nincs hol lemosni, a szobát csak előző éjszakára vettük ki, másfelől világosban gagyi, meg aztán otthon is hagytam, haha!
– egy szűk mag zúzott elől, a nagyja távolabbról szemlélte a dolgokat; az amúgy is rövid programot a leszarós helyzet miatt tovább rövidítettük 1 számmal, pedig maga a koncert jó volt, klassz színpad meg jól toltuk és épp kezdtek beindulni ránk
– dedikálok 2 dobverőt egy rendező-felügyelő gyereknek, WLR meg nem tudom mit, kinek
– haverkodás egy helyi meg egy mexikói gyerekkel, aki ad egy 500 limitációs saját zenekaros cdt, melyen fákk a skandináv klánnak – belehallgatunk – ipari mennyiségű szóló sebességmániás black metálra, haha!
– a 1349 repülővel érkezik, kimennek eléjük, 2500at kapnak meg egy faházat a zenészbarakkba=a színpad-sátortábor-majd ez; néhány faház által alkotott cserkészerőd; az egyikben gubbasztanak az északiak, Frost vadul gyakorol.
– a 1349et a faháztól a színpadig is busszal viszik – kb 300-500 méter! Közös, objektív vélemény: ez a zenekar jellegtelen, ötlettelen, fos – kizárólag Frost, pontosabban az ő hírneve adja el őket! Ezt bizonyítja a Frost-Frost-Frost és „drámszóló!” skandálás. Pózólás, jellegtelen fos zene. Frost dobol, én meg állok a háta mögött kb 2 méterre többekkel és figyeljük, hogy ugrálva dobol piros, hegyes végű csizmában – legalább is úgy látszott. A legérdekesebb az volt, hogy volt egy személyi asszisztense, aki folyamatosan bujkált mögötte, alatta, húzogatta, csavargatta, igazgatta a dolgokat és közvetítette a keverőpultos felé az aktuális igényeket.
– zenekar le, Frost éltetése, majd ő is le, mi is el; Frost amúgy jó arc, le se szarja a személyi kultuszt
– a többit már nem néztem fáradt voltam, szétfagytam a buszba, ahol meglepve hallottam, hogy a Watain dobos sokkal gyorsabb, mint Frost volt; a halál szélén, a buli végén közlik, hogy mivel kölcsönadtam 4 állványt a 1349/Watain/Inqusition-nek, kapunk egy szobát… persze egy leszorító elveszett, haha!
– senki nem gratulál, senki nem köszön, senki nem búcsúzik – jövünk haza

A rossz szájízt nem az irigység, a nagyravágyás adta, hanem az egyenlőtlen, alulszervezett bánásmód. Senki nem volt jobb, több, ügyesebb a másiknál – csak hát a hírnév.

Egyetlen bonusz volt: a passra adtak 5 sört/fő + rizst, pörkölt-szerű hússal – jeee!

A tanulságot mindenki szűrje le magának. A magam részéről egy Kék Lyukas bulit sokkal jobbnak tartok. Nem hiszem, hogy visszamegyünk jövőre.

Milyen volt a fogadtatása a Years of Blood-nak?

– Elfogyott mind az 1000 példány, ha ez jelent valamit. A kiadó ki is akarja adni újra, bonusszal, de ilyen lehúzásba mi nem megyünk vele: vagy ugyanúgy ugyanazt, vagy semmit.

Mik a jövőbeli terveid, mit akarsz még elérni a zenéléssel?

– Terv: lássanak végre napvilágot a már elkészült anyagok a mindenkori lehetőségek maximumán. Cél nincs, semmi világi dolgot nem akarok elérni vele úgymond; zenész vagyok, hát zenélek. Önmagában, önmagáért élvezem.

Hogy véled, mi az élet értelme?

– Maga az Élet – másként nem is lehet. Mint ahogy felfogni sem, haha! Persze minden ember meg tudja magyarázni és a saját képére torzítani, pedig már maga a kérdés is téves, csak hát az emberi felfogóképesség nem tud megbirkózni az ilyen dolgokkal.

Nevezd meg kérlek minden idők 3 legkiválóbb black metal lemezét!

– Ezt biztos nem én fogom megtenni, haha; ellenben elmondhatom, rám melyik három volt talán a legnagyobb hatással: Gorgoroth: Antichrist/Under/Destroyer, Immortal: Pure/Heart; Satyricon: Dark/Nemesis & Dark Funeral: Vobiscum. Ez így három, ugye, haha!?

Khrul, elérkeztünk a végéhez. Köszönöm, hogy elvállaltad az interjút. Utolsó szó jogán…:

TÁMOGASSÁTOK AZ IGAZ, PÓZERMENTES MAGYAR UNDERGROUNDOT, MERT GAZDAG TEHETSÉGES, MINŐSÉGI ZENEKAROKBAN, ZENÉSZEKBEN!!!