Thy Catafalque

godfucked

2009. június 6.

3

Az interjú ötletével még március környékén kerestem meg Kátai Tamást, hiszen ekkor már tudni lehetett, hogy bizony nyakunkon az új Thy Catafalque album. A beszélgetés aztán a lemezkiadás elhúzódása miatt végülis csak most realizálódott, a 2400 km távolságot Skype segítségével küzdöttük le. A cikkből megtudhattok néhány dolgot Tamás skóciai életéről, az album születésének körülményeiről, korábbi zenekarokról, projektekről.

– Mióta is vagy kint Skóciában és mit dolgozol?

– Másfél éve vagyok itt és jelenleg egy nyomdában dolgozom.

– Grafikusként?

– Haha.
Nem, segédmunkásként.
Droid vagyok.

– Miért, a klippek alapján nem hiszem, hogy nem értenél hozzá…

– Hát szóval értek valamit a grafikához, fotózáshoz, animációkhoz, klipeket is készítek, de ez ebből a szempontból nem releváns – nem vagyok profi.

– Na majd idővel. Jelenleg milyen távolságban élsz a többi Gire tagtól? Továbbra is az a felállás, hogy Zolcsi – Stevenage, Balázs pedig ugyanúgy Edinburgh-ben él, mint te?

– Pontosan.

– És milyen gyakran jársz haza Magyarországra?

– Évente egyszer-kétszer.

– Óh, az nem túl sűrű. Ezek szerint a Vágtázó Életerő koncertet is kihagytad? Tudom, hogy nagy fan vagy 🙂

– Igen, sajnos nem tudok hazajönni csak úgy – mivel kötött a szabadságolás. A koncertet sajnálom tényleg.

– Mi hiányzik leginkább Magyarországról és mit kedvelsz legjobban Skóciában?

– A család és Makó hiányzik. Az évszakok, az ízek, az utcák. Skócia gyönyörű, nem túlzás a kép, ami erről az országról az emberekben él és hát valamivel több a lehetőség is boldogulni. De nem tudom az otthonomnak tekinteni, ez csak átmeneti állapot.

– Térjünk át az új Thy Catafalque lemezre! Kérlek oszd meg velünk a „Róka hasa rádió” cím mögötti koncepciót… (Én először megijedtem, amikor megláttam, hogy ez lesz a címe, de aztán persze kellemes csalódás lett)

– Az album mögött húzódó fő koncepció az örökké alakuló, hatalmas és végtelen fizikai anyag és az emberi és minden más élő lélek törékenységének kapcsolata távoli gyermekkori emlékeken és a természet tudományos magyarázatain keresztül. A múlt és a jövő kavargó, áramló mozzanatai, színek, hangok, rég elveszett illatok egy időtlen rádió hangszóróján át. Ez a promólapról van és nagyjából össze is foglalja, hogy miről szólna az album.
Ebben ugyan nincs szó konkrétan rókákról, de az már az emlékek közé tartozik.

– Azt hiszem így már kezdem érteni… Milyen emlékeid vannak rókákkal? 🙂

– Persze nem akarom ezt túlmagyarázni amúgy.

– Akkor ugorjunk… Öt év azért csak nagy idő, mikor született az első szerzemény, vagyis mennyi idő kellett ennek a 9 dalnak a megszületéséhez?

– 2006 körül kezdtem el írni, a Molekuláris gépezetek volt az első dal, de teljesen más volt még a váza is ahhoz képest, ami lett belőle és végülis azt fejeztem be legutoljára is. Nagyon sokat kínlódtam vele. Közben körülbelül a háromnegyedét már otthon megcsináltam vázlatosan, aztán amikor kijöttünk, hosszú ideig csend volt, mert a legkisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy lemezt írjak. Aztán lassan helyreálltak a dolgok, tudtam venni egy számítógépet, egy kis keverőt, egy kis mini hi-fit, sikerült kihoznom a szintimet és tudtam folytatni az albumot munka mellett, amikor volt időm.
De például a Fehér berekben a csellót még az Erika szobájához vettük fel 2005-ben, de arra a lemezre nem került fel.

– Mik voltak rád leginkább hatással ez alatt a 3 év alatt? Persze Skócia és a környezetváltozás mindenképp…

– Skócia nem, hanem inkább az otthon hiánya.
De amúgy ez is fura, mert mint mondtam, a lemez nagy része már otthon kész volt. De a szövegek viszont itt íródtak és az egész laza koncepció ebből táplálkozik szerintem. Meg hát az én örökös fixa ideámra, az időre. A kettő együtt.

– A digipak CD belsejében a szerzőket felsoroló rész tükörírással szerepel, ami meglehetősen nehézzé teszi az olvasást én bevallom őszintén, kinlódtam egy ideig a tükörrel, aztán feladtam… nyomdahiba vagy beépített játék? 🙂

– Hát ha akarsz játszani, akkor az 🙂
A CD hátsó felével kell tükrözni és onnan el lehet olvasni.

– Tényleg, hiszen adott hozzá az is 🙂 Annyit azért csak kivettem, hogy a borítóhoz használt fotók is a te nevedhez kötődnek. A belső kép a hegedűs kislányról vagy az életkép fronton hogy született?

– A borítón a nagyapám van, a húgom, én és egy csirke, belül pedig a nagynéném körülbelül 1971-ből.

– Sejtettem, a Tűnő Idő Tárlat utolsó dalában felhasznált felvételeket juttatta eszembe…

– Igen, akörüli a fotó is.

– Az eddigi anyagok kvázi-szerzői kiadásban jelentek meg. Mi volt az elsődleges oka, hogy most kiadó mellett döntöttél?

– Most is szerzői lett volna, de előtte megint tettem egy kört – elküldtem 20 CD-t különböző helyekre és végül is ketten adták volna ki. Először a The End egyik sublabelje jelentkezett, aztán pedig az Epidemie. A The End ugye nagyon patinás név, de ez valami nagyon sub-sublabel volt, annyira hogy azóta se találtam róla a neten semmit, a csehek pedig egyébként is jobb ajánlatot tettek, ami abban merült ki, hogy ők digipackot ajánlottak fel, szemben az amerikaiakkal. Amúgy ha nem jelentkezik senki, már februárban feltettem volna az egészet a netre és kész. Pénzem nem lett volna ilyen kiadványra, az tuti és hát emiatt megérte.

– Igen, elég impozáns lett. A kihirdetett május 12. helyett csak 28-án kezdték el kipostázni a lemezeket. Tudsz valamit a három hét csúszás hátteréről?

– A kiadó kavart valamit. Egyszerre jelentettek meg három albumot és úgy látszik, ez maradt a legvégére. Elég fura ez, mert ha azt mondom, hogy 12-én jelenik meg, az azt jelenti, hogy aznap lehet kapni például a boltban. Ehelyett én is csak 31-én kaptam meg, a magyarországi terjesztő még később és az lett a vége, hogy össze is vesztek egymással, mert a Lethal Conflict már felvett egy csomó előrendelést és nem tudták teljesíteni a szállítást időben, holott már márciusban kifizették a kiadónak az albumokat.
De hogy miért csúsztak ennyit, azt konkrétan nem tudom.

– Ha már Lethal Conflictnál tartunk… idehaza ők terjesztik, ráadásul lényegesen olcsóbban, mintha közvetlenül a csehektől rendelné meg az ember. Része volt a szerződésnek, hogy legyen magyar terjesztés?

– Nincs szerződés.
Ez kis kiadó, bizalmi alapon megy – jól-rosszul. Amikor kiderült, hogy lesz album, jelentkezett két terjesztő is itthonról, a Lethal Conflict és a Powerground, de a Powergrounddal nem tudtak megegyezni a kiadónál. A Lethal Conflict terjesztette a Gire lemezt is egyébként.
Sok volt a nagyker ár, tényleg.

– Részemről kicsit keveslem ezt a 600 példányt is, tudván hogy minden egyes korábbi Gire, Thy Catafalque, Erika Szobája kiadvány elfogyott, ugyanúgy ahogy a verseskönyved. Hogy vélekedsz erről?

– A Gire úgy tűnik, tényleg elment, de ott csak 400 darab készült és az egy igazi zenekar volt, koncertekkel, ami sokat dobott rajta. Az Erika szobájából még nekem is van vagy 70 darab otthon, a kiadónál szerintem toronyban áll még. A verseskötet viszont szintén elfogyott, de az már régen volt, 2003-ban. Nem tudom, hogy ebből az anyagból elmegy-e 600, nem vagyok benne biztos egyáltalán, de ha igen, akkor gondolom lesz újranyomás.

– Na, így korrekt, olvastam fórumokon, ahol te magad is azt javaslod az érdeklődőknek egy-egy korábbi kiadvánnyal kapcsolatban, hogy töltse le, mert nincs belőle több…

– Anno olvastam, hogy a Thy Catafalque-ot nem tartod koncertre valónak, elveszne az érték, a mondanivaló az ittas közönségben. Egy elméleti kérdés jön: Ha úgy alakulna a dolog, hogy legyőzve a távolságot és a többi akadályt, lehetőséged nyílna egy egyszeri alkalommal fellépni a TC-kal egy általad tetszőlegesen választott létező vagy egykori zenekarral, melyik lenne az és miért és hol?

– Haha, ilyet mondtam, hogy elveszne az érték az ittas közönségben 😀
Biztos részeg voltam, hehe.

– Pedig határozottan emlékszem rá, bár nem tudom már hogy hol volt 🙂

– Lehet hogy volt ilyen, régebben nagyobb volt a küldetéstudatom, ami mára teljesen leépült.
Szóval ezt visszaszívom, elég ákosos.
Azért nem játszunk élőben, mert földrajzilag megoldhatatlan egyrészt (mindenki más országban van jóformán), másrészt pedig nem tudjuk eljátszani, én legalábbis biztos, hogy nem. Mivel itt soha nem vettük figyelembe, hogy koncerten reprodukálni kellene a dalokat, eleve nem így írtuk őket. Szemben például a Gire-ral.

– Ettől függetlenül az elméleti kérdésre hogy válaszolnál?

– Ja igen, hát akkor a VHK-t választanám az Éden I után közvetlenül.

– Anno a Gire feloszlásakor szó volt egy olyan utód zenekarról, amivel lehet koncertezni is. Kérdezhetném, hogy körvonalazódik-e ebből bármi, de gondolom ez még nagyon a jövő zenéje… le viszont nem mondtál róla, remélem?

– Ez csak felmerült, hogy játszanék még élőben valahol, semmi konkrét nem volt, de azóta ugye már megváltoztak a körülmények, más országban élek, változott az életem. Viszont a Gire-ral rendszeresen próbálnánk valami újat összehozni, de lassan haladunk, nagyon lassan, mert mindenki dolgozik és így távban elég nehézkes akármit is csinálni egy olyan zenekarnak, amelyik 12 évig rendszeresen próbált együtt.

– Tehát számíthatunk rá, hogy egy szép napon még újra feltűnik a Gire neve?

– Elmétileg. Gyakorlatilag egyetlen riff sincs 🙂

– De ezek szerint újra van motiváció… és ez már valami 🙂

– Rajtam nem múlik, soha nem is múlt. A legszebb pillanatokat kaptam a Gire-tól.
És nem véletlen, hogy ott vannak a TC lemezen is mind a ketten.

– És hogy gondolsz vissza egykori próbálkozásaidra és mondjuk a Nebron-ra? (hisz vendégzenész voltál a hódmezővásárhelyi black metál formációban – tudsz valamit arról pontosan mi is történt a Lévai Balázs féle dologgal?)

– Balázzsal hosszú idő után áprilisban találkoztam, egy repülővel jöttünk vissza Britanniába. Ő Angliában dolgozott, néha visszajár, de már hazaköltözött végleg. Viszont Csupi, a gitáros Ausztriáliában kapott komoly állást. A lemezanyag kb. 9 éve kész van, a dobok fent is vannak, de itt tart a dolog. Én is írtam hozzá szintiket, de már az a számítógép is rég a bontóban van, amire felvettem 🙂 Mindenesetre az elméleti lehetőség ott is adott.

– Hogy éled meg a személyed körül – mellesleg teljesen jogosan – kialakult kult státuszt?

– Nagy szavak ezek azért, nem is érzem hogy ilyen lenne.

– Szinte biztos voltam benne, hogy valami hasonló szerény tagadás lesz a válasz. De akkor egy komolytalanabbat is a végére: mi volt a jeled a makói óvodában? 🙂

– Búvárszivattyú!

– Azt hittem Kisvakond.

– Nem, de azt szeretem.

– Utolsó szó jogán valami fontos, amit megosztanál az olvasókkal?

– Ilyeneket sose tudtam mondani, semmi nem jut eszembe. Köszönöm szépen az érdeklődést, az biztos. Köszi.