Beszélgetés Astruval

félkövér szedés – emp
normál szedés – Astru
 

I. rész
 

Mesélhetek. Jó lett volna, ha valami konkrétabbat kérdezel.

Jó, legyen konkrétabb! Hogy alakult ez ki, így hogy teljesen egyedül nekivágtál ennek zenész társak nélkül?

Alapból megvolt már bennem ez a hozzáállás,és az is hogy zenészeket úgy sem fogok találni. Tehát ezt már eleve így kezdtem el, hogy ebből kihozok mindent, minden olyan előnyt, ami azzal jár, hogy egyedül meg tudom csinálni. Bizonyára van bennem egyfajta fellengzősen büszke magabiztosság is. Ma már technikailag megoldható, hogy otthon, egyedül alkoss, tudsz szerkeszteni dobokat, stb és így sokkal inkább önmagadat is tudod adni. Ez tényleg nagyon személyes dolgokról szól, szövegileg, zeneileg is. Úgy lett kitalálva, hogy ne folyjék bele senki.

Mit takar a név?

Románul azt jelenti, hogy csillag.

Komolyan?

Aha.

Miért pont román?

Ennek nincs így konkrét oka. Kábé ezért, hogy fölmerüljön ez a kérdés. Absztraktabb okai viszont vannak. Például a tipikusságot szerettem volna mindenképp elkerülni. Vannak a black metalnak olyan határai, amikkel egyértelműen szimpatizálok, még ha marhára klisések is, például a név fölvételek. Van rengeteg olyan zenei klisé, ami nagyon jó alap tud lenni, de van a dolognak egy nagyon nevetséges oldala is, amikor bizonyos emberek nem tudják sem méltósággal, sem ízléssel csinálni ezt és röhejessé teszik saját magukat.

Abbath…

Szerintem ő saját magán is röhög már.

Igen, valószínű.

Na, igen, hát azért az úgy vicces, főleg, hogy a zene még egész hallgatható lenne, csak magát az imidzset, amit hoznak mellé, nem tudom megérteni. Én nagyon kényelmetlenül érezném magam, hogy ha így kéne színpadra állnom, mert szerintem ez nevetséges, de ez csak az én véleményem. El tudok képzelni olyat, hogy mondjuk, kitalál valaki egy színpadképet ami jó lehet, de amikor ez már nagyon elüt attól, ami a hétköznapokban vagy, akkor már inkább színház. Ebben az Astru dologban az is közrejátszott, hogy a zenét előrébb helyezzem, mint a saját személyemet, ami megint csak nem szokás mostanában. Ez inkább a komolyzenében volt annak idején elterjedt. Ez a hozzáállás, hogy nem maga a zeneszerző számít, hanem a mű és a zeneszerző a háttérben tud maradni, nem sztárolja magát. Szerintem ez által többet tud adni a zenébe.

Hol van az a pont, amikor az ilyen háttérbe vonulás átfordul egy teátrális dologba? Oké, nem mutatom meg az arcom, álnevet veszek föl. Meddig szolgálod ezzel a koncepciót és mikor van az, amikor furcsamód a háttérbe vonulás helyett pont átfordul minden és erről fog szólni az egész koncepció?

Ezt is lehet zseniálisan csinálni. Mondjuk, az hogy mi a zseniális, az személyenként változik. Mennyire vagy az a szerep, ami a társadalmi helyzeted révén adott, vagy mennyire tudsz az általad, önmagadnak kitalált karakter lenni.

Ahogy végigfülelgettem az első három lemezt, négyet most már…

Meghallgattad a Monokrómot is?

Nem, azt még nem, az van most még hátra. A legelsőn angol volt a szöveg? Jól emlékszem? (azóta megtörtént – a szerk.)

Az In The Mirroron angol volt.

Az az előttin is angol volt?

Nem, az magyar volt.

Nem tudom miért kevertem a kettőt… Azt mi alapján választod ki, hogy angol, vagy magyar legyen? (fordított sorrendben ismerkedtem meg a lemezekkel, ezért kevertem az elsőt és a másodikat – a szerk.)

Az In The Mirrornál elkezdtem a magyar szövegeket írni és nem voltam vele elégedett. Nem éreztem a zenéhez elégé passzolónak az éneket és a szövegeket. Olyan semmilyennek, butácskának találtam, vagy nem elég nyersnek. A két véglet volt, hogy vagy butácska volt, vagy már nagyon túlmagyarázott, nagyon absztrakt. Ezért inkább ilyen klisés,könnyebben értelmezhető angol dolgokra gondoltam, amit valószínűleg előttem már 35 millióan megfogalmaztak, de akkor úgy gondoltam, hogy ez nem üt el majd a zenétől. Akkoriban ez még nem alakult így ki. Szerintem most már maradni fogok a magyar szövegeknél. A Monokrómon már elég nyers lett, nem túlmagyarázott, címszavakban elmondott. Sikerült is megírnom elég sok szöveget úgy, hogy a zenét hallgattam közben, és azt írtam, amit a hangulat adott. Nem szerettem volna nagyon túlművészkedni, túlmagyarázni. Inkább direktebb dolgokat akartam és soha nem ódzkodtam a magyar nyelvtől.

 

Igen, ezt tapasztaltam.

Mind a két dologgal teljesen egyet értek, de kábé pont ezért lett magyar. Soha nem fogom a mondandómat úgy visszaadni egy idegen nyelven, mint az anyanyelvemen. Ezért próbáltam így ragaszkodni a magyarhoz. Az, hogy bele-bele folynak angol szövegek még 1-2 szám erejéig, az olyan, hogy már meg volt írva, vagy így tudtam felhasználni, de szerintem meg fogok maradni a magyarnál. Azzal nem igazán törődök,hogy az emberek hogy viszonyulnak a dolgaimhoz, ez egy gátló beidegződés ebben az alkotási folyamatban.

Ami angol azt te fordítottad? Angolul írtad meg, vagy a magyart fordítottad angolra?

 

Mivel az én angol tudásom elég hézagos, ezért bár végül is én írtam meg és én fordítgattam, de megnézettem valakivel, hogy nyelvtanilag mennyire helyes. De kábé ennyi a történet. Nincs nagyon túlgondolva. Azért annyira nagyon bonyolult dolgokat nem boncolgatok ami már lefordíthatatlan lenne. Inkább valamennyi költőiség volt ezekben, olyan dolog sem motivál, hogy ez által több mindenkihez eljuthat a zeném.

 
Ez vagy jól sül el, vagy lehet erőltetett. Sokan, akik kísérleteznek, experimentálkodnak, elhülyéskedik ezt, elvicceskedik. Ami lehet, hogy jól áll egy Primusnak, de nem biztos, hogy black metal közeli dolgokhoz is passzol. Persze, lehet ebben humor. Szerintem egyébként az Astru projektben van humor, csak az már annyira groteszk, és annyira fekete, hogy az ember inkább nem is akarja megérteni.

Meg akarod ezt tartani teljesen személyes projektnek?

Nem tudom. El tudom képzelni, hogy a jövőben változhat ez, hogy ha nem is állandóra, de vendégtagokat 1-2 számra bevenni, vagy társulni. De igazából ez nem szándékom és nem is nagyon érdekel. Ha egy ilyen helyzet kialakulna, akkor nem idegenkednék, csak a valószínűsége kábé nulla. Olyan szinten, mint mondjuk a Vérzivatar, hogy mindent megcsinált Elzeril és Hoarfrost feldobolta neki. Ott még volt egy-két koncert is. Hát nem tudom, hogy én a koncertig elmennék-e. Bizonyos mértékben a Vérzivatarnak flegmább a hozzáállása az enyémnél.

És ha mondjuk találnál olyan tagokat, akikkel működik, akkor ellene lennél a koncertezésnek?

Ha tényleg lennének olyan emberek, akik ezt így tudják szívvel csinálni, meg akarják is akkor talán el lehetne ezen gondolkodni, hogy mit lehetne ebből kihozni. Akkor valószínűleg ott is kitalálnék olyan koncepciót, ami lehetőleg nem átlagos. Egy beintés az átlagnak és egy beintés a pénz uralta dolgoknak. Annak, amikor valaki már szinte nem is egy jó performanszt akar kitalálni, csak azt mutogatja, hogy mekkora nagy a felhajtás, ami ritkán jó. Mondjuk a Laibachnál jó.

Rammstein.

Hát, én értem a Rammstein humorérzékét, de azért nem biztos, hogy azt csinálnám.

Ha Te választhatnál, akkor milyen pozíciót választanál az Astruban az élő zenélésnél?

Szerintem gitároznék.

Kiengednéd a vokált a kezedből?

Nem tudom, hogy mennyire tudnám ezt hozni. Együtt nekem nem igazán megy a gitár, meg a vokál. Viszont úgy kipróbálnám a dolgot, hogy egy másfajta énekesi hozzáállásból mit tudnék kihozni, mert általában a metal színtéren az énekesi hozzáállás az az, hogy így kimegy a frontember, gesztikulál, elmondja a sablon szövegeket, hejj-hejj…

Circle pit.

Igen, az nagyon hiányzik… Nekem ehhez kedvem sincs, meg annyira… nem is az, hogy nem tartom jónak, van akinek jól áll, csak ez már a kópia kópiájának a kópiája. Minek csináljak ilyet? Miért tennék bármit, amit előttem már nem egy, nem kettő, hanem milliónyi ember már megtett? Hol ebben az önkifejezés? Nagyon sok zenekar arra épít, hogy csináljunk valami olyasmit, mint egy másik banda, mert az jó.

Nyilván az elején még szeretne kapaszkodni ilyen előképekbe az ember, főleg mikor elkezd zenélni.

Számomra így példaértékű frontember kábé a Fields Of The Nephilim énekese, aki nem igazán erőlködik, nem hisztizik és a nélkül is elég nagy hangulatot tud csinálni, pusztán a megjelenésével. Kábé egy szemöldökfelvonással nagyobb megőrülést csinál, mint mások, ahogy rohangálnak, és ugrabugrálnak és szét vannak tetoválva, meg ekkora a fültágítójuk.

 
A kisugárzás hiányát lehet egy ideig kompenzálni az intenzív színpadi jelenléttel, de tényleg tök érezni, hogy ki az aki így kijön, bólint egyet és mindenki megőrült. Vagy ki az aki „csak” nagyon intenzív és felveszed ezt az energiát, de maga az aura az nem jön létre.

 
Igen, így van. Általában nekem erőltetett lesz az íze a dolognak, kicsit ilyen izzadságszagú, de végül is így működik ez. Nem szólóm le az ilyen embereket, csak rohadtul nem az én világom. Nekem az a jó megoldás, ami nekem kényelmes én nem vagyok az az ember, aki arra menne rá, hogy ugrabugráljon. Meg már öreg is vagyok ehhez.

Akkor már fültágítód sem lesz?

Nem hiszem, hogy azt megérjük.
 

második topik: black metal 

Lépjünk egyet a Black Metalra. Az Astru az black metal?

Tulajdonképpen azt mondanám, hogy az. De nem direkt, hanem a kapcsolat az, hogy olyan zenei eszközökkel tudtam kifejezni ezeket az érzéseket, ami legközelebb a black metalhoz áll. Koncepcióban biztosan tudnék mondani olyanokat, amik hatással is voltak, mint ahogy írtad a Mayhem – Esoteric Warfare-t. A Mayhem hatás szerintem azért úgy érezhető, de ha ki kellene emelnem embereket, meg gitárosokat, akkor nem annyira a black metal vonalról emelnék ki. Mondjuk a Godflesh gitáros volt eléggé nagy hatással rám. Nem akarok most neveket felsorolni, mert teljesen fölösleges, de sok minden keveredik bele, nem csak black metal. Ez lett így a végeredmény. Főleg vokál terén is, amibe annyi gyűlöletet lehet belevinni, és érzést. Az is inkább black metal dolgokból jött.

Én azt tapasztalom egy csomó zenésznél, hogy akinek soha semmi köze nem volt a black metalhoz, az is, amikor elkezd nagyon intenzív érzelmeket kifejezni zenében, valahogy a black metalnál lyukad ki.

Nálam is ez volt. Azt azért nem mondanám, hogy semmi közöm nem volt a black metalhoz, mert az Unholy Blasphemies még nagyjából black-death metal volt. Még együtt kezdtünk el Darkthrone-t hallgatni, ami marha érdekes dolog volt. Pont azért kezdtünk el akkor Darkthrone-t hallgatni, mert az akkor egy újító dolog volt. Olyat még nem hallottunk előtte. Aki meg most hallgat Darkthrone-t, azért hallgatja, mert hagyományos, hagyományőrző. De én nem mentem tovább ebbe az irányba. Dokival (Jim Jones – Veér) való haverkodásból is, már nem tudom, lassan 8-10 éve mondtam neki, hogy hallgattam ezt, hallgattam azt, nem fogom felsorolni őket, tipikus blackmetalt és ő mondta, hogy persze, ha ebből indulok ki, akkor nem is fogom megszeretni. Ő mutogatott ilyen dolgokat mint a Ved Buens Ende, Deathspell Omega. Arra azért erősen felvontam a szemöldököm, ott azért történik valami. és akkor már elővettem a régi dolgokat is, amiket régen szerettem. Például Celtic Frostot. Azt, hogy most mik a nagyobb nevek, nem is tudom. Nem vagyok most sem annyira belefolyva. Nem tudok fanatikussá válni, de lehet a black metalnak egy olyan része, amit kifejezetten szeretek, ami ezért erős hatással lehet rám.

Mint például?

Mondjak újabb neveket?

Aham.

A Dodecahedront ismered?

Igen.

A Dodecahedront én szerintem a Nagaarum oldalán láttam. Ilyen lemezajánlóban. Belehallgattam. Ő nagyon dicsérte, mondom teszünk egy próbát. Hogy ott mi történik, te úr isten!

Nekem például rajta keresztül jött a The Great Old Ones.

Nem ismerem.

 
Van egy csomó olyan dolog, amit elég sokan utálnak, de nekem bejön, mint például a Satyriconnak a Now Diabolicalja. Általában aki olyan, jaj de sötét black metalos, az agyon is szokta szidni, mert ilyen rock’n’roll tulajdonképpen, és tényleg az, de ezentúl hangulatos is. Az előadásmódjuk még annyira nem is gáz, mint azok a videoklipek, amiket csináltak. Azok voltak eléggé bicskanyitogatók.

 
Az biztos, hogy ők abban a közegben teljesen máshogy látják ezt, mint mi. Azért történnek meg ezek a klipek is. Ez a pesti Klaanos dolog anno mennyire volt közel hozzád?

Semennyire.

Semennyire?

Nem igazán. Ferivel (WLR –Witchcraft) nyomtuk az Unholy Blasphemies-t, meg még egy pár sráccal. Föloszlottunk, elég csúnyán váltunk el egymástól, nem is nagyon beszéltünk évekig. Ő maga köré építette ezt a Klaan dolgot, amit kurva jól megcsinált, csak ebben én semmilyen szinten nem akartam részt venni. Ő talán mindig is szeretett volna egy ilyen társaság krémjébe tartozni. Egy elitista hozzáálláshoz. Én nem akartam magam köré ilyen társaságot soha építeni, nem vagyok ennyire társas lény, viszont nem tudnék így senkit sem magam fölé emelni. Sem őt, sem mást nem tudok szerintem ilyen felfogásban tisztelni illetve, akit tudnék, az nem csinál ilyet. Végül is mindegy, nem ezen vesztünk össze. Aztán ahogy megöregedtünk, már ez az egymás iránti harag is elcsendesült, hiszen mindenki megcsinálta azt, amit akart. Ő megcsinálta azt a Klaan dolgot, meg a Witchcraftot, és neki ez volt az élete. Én más dolgokat csináltam, én abban is megtaláltam az örömömet, így az egymás iránti haragunk is szépen enyhült. Megszépítette az idő, vagy nem tudom. Néha összefutottunk buszon, itt-ott, néha dumálgattunk,  találkoztunk és felmerült, hogy csináljuk meg az Unholy-t. Megcsináltuk egy koncert erejéig 2008-ban, és akkor valamennyire megismertem azt a társaságot. Kábé így ennyi. Feri csinálta volna tovább ezt az Unholy Blasphemies dolgot, én nem. És mivel mi voltunk ketten őstagok, így nélkülem már nem ment, vagy nem volt olyan. Nem tudom hogy mi a jelenlegi helyzet. Sajnáltam, hogy valamennyire rajtam múlt, ezt nem nagyon szerettem volna, de ez van. Neki ott volt a Witchraft, én meg inkább csak bohóckodtam utána.

A zene nem mozgatott már meg úgy?

Nem nagyon volt kedvem ahhoz az életmódhoz, ami ehhez kell. Nem voltam én akkor sem, és most sem vagyok ennyire rugalmas, hogy turnéra menjek, koncertre menjek, vagy, hogy kimenjek egy fesztiválra. Lehet, hogy egyszer lesz ilyen és fogunk koncertezni Murphiékkel, a Worldeater-el,de egyelőre még nem úgy néz ki, hogy ezt nagyon hajtanánk. Nagyon komolyan megtanuljuk a számokat, nagyon figyelünk rá, de minden, ami nem a zene, az másodlagos, vagy harmadlagos. Az, hogy majd egyszer koncert legyen, az, hogy legyen facebook oldal, fényképek, videoklip, ez rohadtul nem számít. Ezek olyan dolgok, amik nélkül mi jól megvagyunk, és jól tudunk együttműködni.

Ez a youtube dolog belefér.

Én szeretek ezzel szöszmötölni és úgy gondoltam, hogy ezt a dolgot kitalálom, megtervezem, és ez beleillik így a képbe. Maga a zene is egy önkifejezési forma, de ha ezt még valamilyen vizuális dologgal is meg lehet fejelni, az működhet és hát miért ne tegyem közzé? Nem félek attól, hogy ezt ezrek fogják szeretni, sőt szerintem csalódnék is magamban, hogy ha ez lenne a végeredmény.

Fiatal lányok írnának rajongói leveleket.

Igen, az ex-Anti FitnessKlub rajongók megtámadnának az utcán. Szeretem ennek a dolognak a személyességét, azt hogy mindent magam találok ki,a logo-t, a hangzást, az arculatot, az egész egységesebb lesz ettől, őszintébb, hitelesebb, az ilyesmi nekem mindig is példaértékű volt, és az is marad. Vannak olyan videóim is, amiket nem töltöttem föl, csak azért mert vagy nem találtam olyan jónak, vagy nem találtam elég groteszknek hozzá, magamnak viszont megtartottam ezeket is.

Arra az első számra, amit még anno elküldtél, készült egy animációs klip. Az honnan van?

Én nagyon sok ilyet nézek youtube-on, vagy bárhol. Nagyon sok vintage, avantgarde, experimental cuccot, akár ’60-as évekből, vagy még régebbről. Ez mondjuk nem tudom, hogy mennyire volt régi, de böngészés közben bukkantam rá és egyből éreztem, hogy passzolna. Levettem róla a hangot, és azt gondoltam, hogy ezt a két dolgot össze kell ugrasztanom, amit szerzői jogok miatt le is szedtek később.

A szerzője talált rá?

Nem tudom, hogy ezek a dolgok hogyan működnek, hogy hogyan nyomozzák ki. Az a jó a régi dolgokban, a vintage videókban, vagy ami még ennél is régebbi cucc, az már így senkit nem érdekel. Azért már nem fognak jogdíjat kérni, főleg, hogy ha eleve van egy olyan 160-as nézettsége. Valaki megtalálta valahol, felrakta, mert érdekes. Azok a videók még nagyon más hangulatúak, nagyon tiszták. Az fajta zsenialitás már elveszett, azt a groteszkséget nem lehet leutánozni, volt – eltűnt. Ott nincs ilyesfajta technika, mint most. Nem tűéles, nem veszik el mindenből ez az életszerűség. Sokkal jobban értékelem ezt a dolgot, mint ahogy a borítóknál sem nagyon szeretem a mostanában elterjedt digitális grafikákat. Szerintem borzasztó a legtöbb. Megkérdeztem erről egy grafikus ismerősömet és azt mondta, hogy szimpla parasztvakítás. Ha ezt mondja egy olyan ember, aki konkrétan ezzel foglalkozik, hogy borítókat csináljon, akkor mi legyen az én véleményem? De az a video jól sikerült, aki látta az látta, aki nem, az már nem biztos, hogy fogja. Az nagyon tudott passzolni. Valahogy, ha látok egy ilyen videót, akkor…ezek olyan ritka dolgok, ez az egyezés annyira lehetetlen volt, meg kellett csinálnom.