Interjú Phil „Venom” Gresikkel, a Butterfly basszer-énekesével

Winci

2021. március 17.

0

Az ausztrál Butterfly nemrég megjelent Doorways of Time című nagylemeze egy érdekes utazás a heavy rock/proto-metal területére, veterán thrasherek (Mass Confusion, Hobbs Angel of Death), death és black metal (Abramelin), és modern metalt játszó (Uncut White Noise, Duneeater) zenészek útmutatásával. A lemezről a Fémforgácson korábban itt olvashatott az érdeklődő. A csapat képviseletében Phil ‘Venom’ Gresik basszer állt a rendelkezésünkre, hogy néhány szóval bemutassa a zenekart, ami több, mint egy projekt, és jóval több, mint elmúlt idők egyszerű megidézése. A megemlített zenekarok anyagaiba belehallgatva pedig érdekes ízelítőt kaphatunk a régi és új ausztrál kemény zenékből.

Bemutatnád a zenekart, dióhéjban?

Robwog – dobok és ének, Phil Gresik – basszus és ének, Luke Robertson- ritmus- és szólógitár, Phil King – ritmus/szólógitár és ének.

Bizonyára az LP-tekkel  kapcsolatos gondolataidat osztanád meg legelőbb. Már a ’80-as közepétől jelen vagytok a heavy metal színtéren. Így hát érdemes bemutatni a csapatot is, a zenei hátteretekkel.

Ja, mind nagyon elégedettek vagyunk a felvételekkel, nyersnek és régisulisnak akartuk. Rob nagyszerű munkát végzett. Nem volt költségvetésünk, így a dobokat Jason Fuller (Bloodduster, Goatsound) stúdiójában csináltuk meg, míg a gitárokat, a basszust és az éneket Robwog házának folyosóján és a hálószobában vettük fel. Az eredmény úgy hangzik, mint egy 1974-es felvétel (nevetés)…! Tökéletes.

Széles és szabadfolyást engedtünk a zeneírásnak, ennélfogva a stílusok és dalok változatossága az egyenes rockdaloktól a lágy részeken át, a pszichedelikus hatásokig mind-mind sok jammeléssel, ötletek körbeadogatásával alakult ki.

Egy kicsit messze vagyunk az ausztrál metaltól, jóllehet, önmagában egy kontinens méretét jellemezheti… igaz, ma már nincsenek határok. Amikor a beszélgetést kezdtük, említettem, hogy emlékszem az ausztrál Taramis-ra. Ők egy zenei esemény a számomra, míg nektek haverok, akikkel osztoztatok a színpadokon. Hogyan emlékszel azokra az időkre, hogyan versengtetek a közönségért?

Nem volt igazán versengés, sokkal inkább együttműködés. A Taramis, és a Mass Confusion sokszor játszott együtt és kiegészítettük egymást. Ők tradicionális heavy, ill. power metalt játszottak, mi pedig punk/metalt, tharsht. Megvolt a magunk ausztrál, főként melbourni színterünk, ami, szerintem, olyan lehetett, mint a brit NWOBHM vagy a Bay Area thrash porond. Amolyan 600-800 fős közönségünk volt akik rendszeresen jöttek a ’80-as évekbeli melbourni bulikra, javarészt hosszú hajú, töltényöves alakok, droggal, stb.

Jól emlékszem egyik bandátokra a Hobbs Angel of Death-re is, azzal az agresszív, szegecselt-láncos bőrdzsekis figurával a borítón. Szalagon számtalanszor hallgattam. Aztán egyiktek-másiktok a durvább, masszívabb stílusok, a black és a death irányába mozdult és a neveiteket világszerte megtanulhatták a földkerekség rajongói. Miért került sor ezekre a váltásokra?

Súlyosabb, gyorsabb, őrültebb… és az idő szava – szólt a tömör válasz.

Úgy hiszem, ezzel a stílussal , a legelső bandák között voltatok Ausztráliában, ugye?

Ja, ez kábé igaz is, még a Sadistik Exekution és a Slaughter is tarolt!

Hogyan fordultatok az új banda, a Butterfly megalakítása felé, ráadásul ilyen sound-dal? Talán a régi rockzenék széles skálájának hatására akartatok ilyen hangzást, vagy ez inkább a jammelések során egyszerűen így öltött formát?

Mindkét általad említett dolog közrejátszott. Olyan stílusú bandát akartunk csinálni, amin felnőttünk a ’70-es évektől, és így a metalt kicsit pihentetjük. A dalok meglehetősen szervesen, az együttzenélések során alakultak ilyenné.

A múlt ilyen bemutatása után forduljunk a mához. Nagyszerű volt hallgatni a lemezeteket, ami a heavy metal születésének idejére reflektál. Hogyan látjátok most, milyennek érzitek a zenei anyagot? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Kellemesen meglepett minket a fogadtatás! Nem voltak elvárásaink, és tényleg csak úgy csináltuk, hogy a kreativitásunkból kihozzuk a legjobbat. Nem akartunk valami nagy, modern hangzást, vagy produkciót. Olyannak akartuk, ahogy egy banda megremegteti a szobát!

Ilyen hosszú heavy metal-utazás után, most egy vadonatúj bandával mennyire vagytok érzékenyek a visszajelzésekre?

Miután az ember elkészített egy albumot, már nincs hatása arra, hogyan reagálnak az emberek. Az király, amikor a mélyére ásnak, de ha nem, hát van egy csomó másik banda, akit hallgathatnak (nevetés)!

A zenétekhez társított lemezborító ugyancsak egy időutazás a rock/heavy metal első dicső napjainak idejébe. Egy ebben a stílusban kimondottan „kezdő” banda, hogy tudta megnyerni Robby Matthewst a feladatra?

Robwog írt neki és kérte meg, mire Rob küldött egy köteg illusztrációt, amit használhattunk és mi kikaptunk közülük egyet, ami szerintünk nagyon passzol, jól jellemzi a dalokat.

Minden banda hosszan beszélhetne a lezárásokról manapság. Mi is láthattunk a járvány súlytotta Ausztrália mindennapjairól szomorú jelentéseket. Hogyan élitek ezt meg és hogyan tudjátok kezelni, akár pusztán emberi oldalról, akár mint a buliktól távoltartott zenészek oldaláról?

Nagyon frusztráló, hiszen a zene az emberek összekötéséről szól, és nagyon kemény dolog, hogy otthon kell maradnunk. Düh, zaklatottság, félelem jön elő, de persze egy kis megkönnyebbülés is, hogy van már mentséged, miért nem akarsz egész éjjel kint lógni (nevetés)!

Próbáltok is ezekben a napokban?

Ja, persze, most is, ezekben a percekben is éppen játszunk, és majd lesz egy bulink a hétvégén (Bocs, az interjúra március 05-én került sor, ha valaki oda akart volna érni – szerző).

Tudjátok már, hol fogtok először játszani, amint sor kerülhet egy előadásra?

A Bendigo Hotel a következő bulink helyszíne, már most szombaton. A canberrai Witchskull és a Burn the Hostages társaságában játszunk.

Köszönjük az interjút! További sok sikert kívánunk!