A rockzenei biográfiák illetve memoárok olvasói megszokhatták, hogy könyv formájában többnyire a frontemberek, esetenként a gitárosok életrajzaival találkozhatnak. Az idei év ebből a szempontból is rendhagyó, hiszen már a harmadik olyan magyar nyelvű kiadványt vehetjük a kezünkbe, mely egy-egy emblematikus basszusgitáros életrajzát rejti.  A közelmúltban jelent meg magyar fordításban a Red Hot Chili Peppers egyik arcának tekinthető Flea önéletrajza, melyet a még közelebbi múltban követett a Korn Fieldy-jének könyve. Október második hétfőjén pedig a könyvesboltok polcán landolt a legendás Cliff Burton életrajza is. A Metallica hazai tábora idén így már a második könyvet veheti kézbe a zenekar kapcsán. Abba pedig már bele sem megyek, hogy a mai napig milyen olvasmányok jelentek meg anyanyelvünkön a vitán felül legnépszerűbb metal zenekarról. Gyors fejszámolással kilenc magyar nyelvű könyv ugrik be a bandáról. Ezen adat ismeretében pedig felvetődik a kérdés, hogy van-e létjogosultsága a friss könyvnek.

Gyorsan megsúgom, hogy VAN, mégpedig nagyon is. A koncepció ugyanis egyedi, a könyv sztorizós jellegével kerüli a dokumentarista törekvéseket, egyúttal minden sorából süt Cliff Burton nemcsak zenei, hanem emberi nagysága is.

Az első gondolatom a könyv letételekor az volt, hogy ez a fiatalember szűkösen mért élete alig két és fél évtizedében annyi mindent megélt, látott és tapasztalt, mely egy hétköznapi embernek egy teljes életút esetén sem mindig adatik meg. A zenei látóköre tizenévesen olyan széles volt, mint manapság egy meglett negyvenes zenerajongónak. Nem akarok spoilerezni, de aki képben van a zenekar sztoriját illetően, nagyjából úgyis vágja, hogy Cliff milyen széles merítéssel hallgatott, helyesebben fogalmazva, tanulmányozott zenét.

Joel McIver neve ismerősen csenghet azok közt, akik rendszeresen olvasnak zenekari sztorikat, életrajzokat. Magyar kiadást több könyve is megélt; hogy házon belül maradjunk, a Metallicáról is jelent már meg kötete. A „Cliff Burton élete, halála és a Metallica hőskora” alcímmel ellátott „To Live is to Die” angolul 2009-ben debütált, a Cser Kiadó kötete pedig a könyv első magyar nyelvű kiadása. A kiadótól megszokott keményfedeles formátumú, cérnafűzött olvasmány (pl. Kurt Cobain és Tony Iommi életrajzai) 260 oldalon göngyölíti fel a zenekar második basszusgitárosának szűkre szabott életútját. Illusztrációként pedig néhány fotót is kapunk, melyek kivétel nélkül a Metallicás évek alatt készültek. A könyv belső arányai ideálisak, a magamfajta rajongók ugyanis elsősorban a Hetfieldékkel töltött néhány évre kíváncsiak. A fókusz ennek megfelelően az 1983-1986 közötti időszakon van. McIver azonban nem elégedett meg ezzel, alapos kutatómunkát végzett, a családtagok mellett igyekezett olyan egykori barátokat, (és most nem a Metallica tagságra gondolok) zenésztársakat, ismerősöket is megszólaltatni, akikkel Cliff-nek a korábbi életszakaszában kereszteződött az útja. A könyv utolsó harmada pedig az utóhatásokkal, a basszusgitáros örökségével és a tragédia utáni három és fél évtized zenekari eseményeivel foglalkozik. Végül pedig egykori ismerősök, zenészként később saját jogon is ismertté vált egykori rajongók osztják meg gondolataikat Cliff Burtonről.

A Metallica első három lemeze a rajongók között közmegegyezéses klasszikus, kritika nem érheti őket, örök, érinthetetlen monolitok. Abban, hogy ezek a korongok ilyen státuszt értek el, elévülhetetlenek a trapézfarmeres, haját a koncerteken propellerként pörgető, Misfits tetkós basszusgitáros érdemei. Jelentőségével, az aktív zenekari pályafutása szűk négy éve alatt a Metallicára gyakorolt befolyásával a rajongók és a banda tagjai is tisztában vannak. Nem véletlen, hogy több, mint három évtizeddel a halála után is rendszeresen felmerül a neve az interjúkban. Az elsősorban hozzá köthető három plusz egy instrumentális szerzemény ((Anesthesia) Pulling Teeth, The Call of Ktulu, Orion, illetve az általa írt témákból összerakott To Live is to Die) önmagáért beszél, és akkor még nem említettem a Damage Inc. felvezetőjét, vagy a For Whom the Bell Tolls elejét…

Aki rajongónak vallja magát, tudja, mi a dolga; irány a legközelebbi könyvesbolt! Érdemes mielőbb lecsapni a könyvre, mert a zenei biográfiák rossz tulajdonsága, hogy hamar elfogynak a könyvesboltok polcairól és sokszor éveket várhatunk egy újrakiadásra! Az életrajzok többségével ellentétben ráadásul, sztorizós jellege miatt többször olvasós történettel állunk szemben. Biztos vagyok benne, hogy ha a közeljövőben leveszem a polcról az első három lemez bármelyikét, közben a To Live is to Die-t fogom olvasgatni, mely tökéletesen felidézi a kreativitása csúcsán lévő zenekar korai éveit!

Az ajánlót írta: Andris