Pontosan egy évvel ez előtt járt nálunk a Noise vezette német hadigépezet, a Kanonenfieber. Akkor a Krzysztof Drabikowski féle Батюшка vendégeként léptek fel az Analógban, most pedig szeptember 20-án megjelent második lemezük a Die Urkatastrophe turnéjával érkeztek a Barba Negra Blue Stage színpadára. Újabb hadjáratukra a szintén friss lemezzel jelentkező kanadai black metalos Panzerfaust kísérte el őket.
A kissé hideg éjszakát a Panzerfaust nyitotta meg, akik hivatalosan a koncert után két nappal adták ki The Suns of Perdition IV: To Shadow Zion című vadonatúj lemezüket. Lemezükkel 2019-ben indított war-black metal sorozatuk történetét zárták le, ami témáiban az egzisztenciális kétségbeesés, a háború, a spirituális elhagyatottság, valamint a halál és az újjászületés elkerülhetetlen körforgásába mélyed el. Műsorukat említett sorozatuk első fejezetének, a The Suns of Perdition: Chapter I – War, Horrid War nyitó tételével, a The Day After ‘Trinity’-vel indították. Tömény energiájuk már az első perctől érezhető volt, amin csak a banda harcias, „csapzott” látványa tett túl. Énekesük, Goliath bőrmelényben feszítve, mellkasán keresztben (X-alakban) átvetett töltényhevederrel, egy maszkos sorozatgyilkos képében – leginkább csak – hörgöt és ordibált, míg a végleges, tömény éneket gitárosuk, a katonai festést és mellényt viselő Kaizer szolgáltatta.
Ezt követte új albumuk két dala a The Hesychasm Unchained és az Occam’s Razor, amivel csak tovább fokozták előadásuk apokaliptikus világ vég hangulatát és természetesen a sátorban lévők extázisát. Majd érkezett a lassú doomos részekkel átitatott The Far Bank at the River Styx, mai történetük harmadik részéről, a The Suns of Perdition: Chapter III – The Astral Drain-ról származik. Mire a dal robbanásszerű blackes riffeihez ért a közönség már jócskán feltüzelten adta át magát a zenéjük energiájának, amit a zárásként érkező transz-rituáléként hömpölygő Promethean Fire (történetük második fejezetéről: The Suns of Perdition: Chapter II: Render Unto Eden) emelt az egekig. A Panzerfaust zenéje tagadhatalanúl nehéz és sötét, sőt még emberpróbálónak is nevezhető. Ők nem egy szimpla black metalt nyomnak. Inkább úgy mondanám a műfaj egy árnyaltabb, kísértetiesen atmoszférikus és egyben depresszív vonalát fejlesztették ki, amivel egy igazán maradandó élményt kínáltak a hazai közönségnek.
Egy hosszabb (közel egy órás) átszerelés és színpad díszlet – ha a szögesdrótok és homokzsákok annak mondhatóak – a német hadigépezet, a Kanonenfieber kezdte meg műsorát. Még pedig Johannes Kaempf egykori Reichstag elnök „lelkesítő”, ám baljóslatú szavaival, ami után nyomban bele is vágtak a Menschenmühle rideg, menetelős harcias ritmusaiban, amire a közönség szinte egy emberként mozdult meg, vagy inkább állt csatarendbe és mormolta „Deutschland, Deutschland Kaiserreich Kriegessucht und Wahnkrankheit // Deutschland, Deutschland Vaterland Mordeslust im Wahnverstand” strófákat.
A Sturmtrupp hozta a halálos sortüzét, amit követően olyan dalokra meneteltünk a vágóhídra, mint a Sturmtrupp, a Der Füsilier I, a Grabenlieder, vagy a Der Maulwurf. Mindeközben Noise egy sokat próbált, harcedzett vezérként irányította a műsort és csapatát, akik abszolút a toppon voltak, és egy taktikai kommandó erejével nyomták dalaikat.
Ezek után a Panzerhenker gránátjai elől a tenger ölelő, egyben halálát rejtő fémkoporsójának, a Kampf und Sturm végzetes szonárjai, és roncsai között kötöttünk ki, amiből a hajóflotta Die Havarie mentet ki minket. Már ha kimentet, vagy inkább sodort végzetünk a Die Feuertaufe tűzkeresztsége és Lviv zu Lemberg borzalmai felé. A koncert vége felé a csatából hazatérő dicső hős katonák a Waffenbrüder strófáira, ráadásként pedig a Verdun és a Ausblutungsschlacht összevont epikájával kényeztettek minket.
Aki ott volt az év egyik meghatározó koncerteseményét élhette át. A Kanonenfieber egész koncertjének, előadásának volt egy magasztos, egyben egy teátrális hangulata, amivel méltó emléket állítottak azoknak az arctalan hősöknek, akik egykoron egy jobbért, egy jobbnak hitt „Die Urkatastrophe” ősi katasztrófáért áldozták az életüket. Számomra ez a koncert a 2024-es év egyik kiemelkedő eseményeként tartaható azámon, aminek csak egyetlen hátulütője volt, az pedig, hogy nem lehetet merch-et kapni, az meg köszönhető volt a hely lehúzásának… amiről most inkább nem fogalmaznám meg a gondolataim.
(fotó: Barba Negra / Baranyai Péter / saját)
