Az Éjfény ütős Andrissal csattogtam le a Metróba kicsivel több, mint egy hete, hogy a dobhártyámat megrongáljam az egyébként koncert lebonyolítására teljesen alkalmatlan helyiségben. Egy félcsőről van szó, amilyet a deszkások alkalmaznak akrobatikus képességeik fejlesztésére, csak ez ahhoz képest tengelyes tükrözésben van. Ezen a helyen, ha egy méterrel arrébb áll ön, már akkor is más az akusztikai élmény (?).
Mire leértünk a Tilos a B már nyomta a témát. Kellemes meglepetés volt, a fiatal srácok nagyon is érett zenével álltak elő. Csak saját dalokat játszottak, gitár, bőgő, dob, ének felállásban, illetve 2 dal erejéig Bodnár Balázs az OctoberSun billentyűse vendégeskedett náluk.
A dalokban több híres banda stílusjegyeit is fel lehetett fedezni, ami persze nem baj, mert így is egy egyedi ötvözetet alkotnak, volt egy kis Nirvana, egy kis Tool, egy kis Kyuss, egy kis U2, tehát minden igazándiból, ami nem metál, de súlyos. Atmoszférikus verze témák után adták az odalépősebb refréneket. Remélhetőleg valahol újra meg lehet őket hallgatni, például egy EP formájában a neten.
A hangzáson persze még van mit csiszolni, de hát a terem…
Rövid átszerelés után jöttek Ateszék, és sajnos azt tapasztaltam, hogy csodára ők sem képesek a Metró adottságaival szemben. Náluk mondjuk már beállt a hangzás, és egészen addig nem is volt baj, amíg Ákos rá nem ütött a pergőre. Egyből odanéztünk Jakabfi Zolival (Zuzu Petals), és ott fityegett a mikrofon a pergő mellett. Mikor vége lett a dalnak, szóltam Atesznak, hogy vegyen vissza belőle, de közölte, hogy nincs rá hangerő adva. Hát ez a Metró. Miután kikísérleteztük, hogy honnan jó hallgatni a koncertet, végre figyelni is tudtam rá.
Aki nem ismeri Ateszt, az legkönnyebben valami használt hangszer adás-vételi vagy csere-bere oldalon futhat vele össze. Ez a folyamatos kísérletezés beérni látszik, mivel a Gibson SG fantasztikusan jól szólt, és a pszichós effektek is szépen trilláztak. A hangerőt leszámítva (amit a lehalkíthatatlan dob diktált) tulajdonképpen minden jól szólt. Benji okosan dörmögött a basszussal, szelektálta a harmonizáló alaphangokat, Balázs meg varázsolt a csilingelő billentyűkkel.
Az egykori énekes – basszer – gitáros Fumio Takakival viszont sajnos jelenleg passzív tagként találkozhattunk, pedig szerintem a csapat eddigi fennállása során ő énekelt a legjobban, és bízom benne, hogy nemsokára ismét ő viszi a prímet. Egy rövid időre viszont felugrott ő is a színpadra.
Regi a legutóbb toborzott tag viszont nagyon jó választásnak tűnik. Én még nem láttam őket ebben a formációban, de Atesztől bölcs dolog szerintem a vokálok jó részét rábízni. Nem tudom, hogy az idézte-e elő ezt a döntést, hogy jelenleg csak egy gitárossal dübörög a banda, és többlettehert jelent ez, de üdvözölni való. Volt ugyan hamis hang az előadás során, már éneket illetően, de egyik sem volt vészes vagy nagyon zavaró.
A mostanában a tanyáját felépítő, gazdaságát beindító Ákos, saját elmondása szerint nagyon fáradtan lépett színpadra, ebből azonban kifelé semmi nem látszott. A szokásos jazzesen rockos fifikás játéka szárnyalt, ahogy szokott. Balázs meg fülig érő szájjal programozott a bal hátsó sarokban a piros Nordon.
A készülő új lemez koncepcióját az A sziget című film adja, amiből részleteket láthattunk a kivetítőn. Lehet egyébként, hogy emiatt a mutatvány miatt is szólt olyan brutálisan a dob (illetve a pergő), hiszen Ákos szemének a védelme érdekében, és azért is, hogy valami látszódjon a vetített anyagból, oldalra kellett húzni a hangszert.
Sajnálom, hogy az OctoberSun ezidáig nem tudott betörni a nagyobb nyilvánosság elé, de erről részben ők is tehetnek. Természetesen nem a zenével van gond, hiszen az minőségre és eredetiségre is teljesen okés, még csak az sem, hogy túl különc, vagy elvont lenne. Egyszerűen nem foglalkoznak eleget a promócióval. Nyilván időhiány lehet emögött, viszont manapság a nagy hármas (lemezkiadás, promóció, élő előadás) között továbbra is az első kettőt tartom fontosabbnak. Abban meg ugye felesleges bízni, hogy „valaki” majd észreveszi a produkciót. Ez a kor letűnt, a zeneipar véglegesen iparrá vált.
Nagyon kíváncsi leszek a harmadik lemezre, mivel a társaság folyamatos fejlődésen megy keresztül. A demós korszak, az első lemez óta adott a minőség, az OctoberSun nem az a banda, ahol a régebbi anyagok szárnypróbálgatásokként értelmezendők. A felvételeket gyakorlatilag akkor kezdték el, amikor már kiforrott stílusuk volt. Az angliai működésről sok információm nincs, én akkor ismertem meg a bandát, amikor már Baki Dani – Atesz – Ákos – Fumio felállással operáltak. Ez mondjuk 2007. körül lehetett, és már akkor képesek voltak a varázslatra. Fölényesen alázzák a hasonszőrű, de médiabarát csapatokat, mivel a felesleges sallangok, és marketingelemek helyett egy nagyon harmonikus, dinamikus hangzású pszichedelikus rockzenét adnak át a publikumnak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.