Testament már javában aprított a nagyszínpadon, igaz a Kvelertak show-ja után kissé visszafogottabnak tűntek. Nem igazán kötött le a zenekar, viszont a több ezer fesztiválozó nem unatkozott. Villázó és hajazó közönségtengert lehetett látni a Testament buliján.

A Behemoth koncertjét izgatottan vártam. Pár éve már játszottak Tuskán a nagyszínpadon, viszont akkor a tűző nap rontotta kicsit a hangulatot. Viszont most a fedett sátorban tökéletesen festettek a fények, a füst, a tűz, a további pirotechnika, valamint színpadi kellékek. Egy igazi rítuálénak lehettünk szemtanúi, ami tele volt tűzzel, erővel. A Behemoth adta az egyik legerősebb produkciót a három nap alatt.

Az Avantasia nem igazán nem kötött le, főleg Behemoth után. Tobias Sammet hangja tinikorom egyik kedvence volt még az Edguy-ból, viszont ezt a projektjét már nem követtem.

2. nap

A második napon a Primordial koncertjére érkeztem, akik 14.45-kor kezdtek a nagyszínpadon. Sajnos a tűző napon nem igazán jött át a koncert, jobb lett volna a sátorba rakni őket. Ami viszont tetszett, az a színpadi mozgás és az énekes mimikája, mozdulatai és a közönséggel való aktív kommunikáció.

A finn technodiktátor Turmion Kätilöt show igazán felüdítő élményt adott, felfújt strandlabdákat dobáltak be a bulizóknak, így hatalmas játszótérré vált a nagyszínpad és küzdőterme. 

Az Omnium Gatherum-ot két héttel ezelőtt ugyan már láttam a Tampere Metal Meeting-en, de most sem hagyhattam ki azt az energiabombát, amit a zenekar koncerteken ad.

Az Omnium Gatherum koncertje után a Solmusali felé vettem az irányt, ahol következett a Swallow the Sun akusztikus koncertje. Mivel egy 100 fős kapacitású terem adott helyet az akusztikus szettnek, ezért csak a leszerencsésebbek vehettek részt, a résztvevőkről a fesztivál előtt sorsolással döntöttek.
Felcsendült a Womb of Winter és kezdetét vette a Songs From The North II lemezének élő változata. Meghitt hangulat lepte el a helyet a gyönyörű és érzelmes dalok hallatán és az előadók láttán, akik teljes átéléssel adták oda magukat a balladákanak. Juha Raivio is részt vett az első pár dal erejéig. Ez az egy óra tele volt intenzív melankóliával, csendes szépséggel, érezhettük zsigereinkben észak utánozhatatlan egyedüliségét, amelyeket a Swallow the Sun nótái keltettek életre.

Következett az Anthrax, akik két évvel ezelőtt is eljöttek. Hasonlóan a 2014-es bulihoz, itt sem spóroltak az energiával, főleg Frank Bello basszusgitáros, aki mint egy őrült rohangált fel alá a színpadon. Nem akarom ismételni magam, de az Anthrax még mindig olyan tökös és belevaló banda, mint ifjúkorában!

Szombati nap teltházas közönséget köszönhetett estére, ami talán nem meglepő, mivel az este főattrakciója, a Ghost lépett színpadra. Kellően beborult az ég, szakadt az eső, majd elővonultak a zenészek, és jött Papa is finom mozdulataival, mérsékelten, ami csak még jobban feszítette a húrt. Hasonlóan a pénteki Behemoth koncerthez, a Ghost produkciója is tele volt teátrális elemekkel, mintha egy szertartáson lettem volna. Fokozta a hangulatot a sötétlila égbolt a színpaddal szemben, valamint az erőteljes villámlások a távolban. Ez egy fekete mise volt a javából! A másfél órás Ghost attrakciót Papa arcképével díszített 666 dolláros pénzzápor zárta, amelyek ezrével potyogtak az égből.

 

3. nap

Az utolsó nap az általam egyik legjobban várt előadóval kezdődött, dán Myrkur-t köszönhettük a színpadon. Myrkur-hoz a tavalyi norvég Midgardsblot fesztiválon volt szerencsém, akkor ő engem azonnal megbabonázott, tünde hangja és kiállása megtette hatását. Véleményem szerint ez a koncert kissé bizonytalanul kezdődött, az intro utáni első daloknál a hörgés nem igazán sikeredett olyan teljesre, mint lemezen. Aztán a koncert előremenetelével oldódott a hangulat, és a magabiztosság is erősödött. Hallhattuk gyönyörű hangját is, amivel nem tudok betelni, és amikor a gitár nem volt a kezében, sokkal határozottab lett éneke is. Igaz a kezdés kicsit gyengére sikerült, a befejezés igencsak meggyőző, főképpen az utolsó zárónóta a Song To Hall Up High Bathory feldolgozás, ahol méginkább kamatoztatta hangját. Nekem nagyon tetszett Myrkur koncertje, és úgy tűnik bizonyított Tuska közönségének, mivel a többszáz jelenlévő vagy 5 percig tapsolt a koncert vége után.

A zárt Inferno színpadot a három nap alatt még nem látogattam meg, úgyhogy a vasárnapi napon itt volt az ideje. Kint szakadt az eső, az épületben fülledt meleg levegő, de nem érdekelte azokat emberek, akik már javában aprítottak a finn death Mörbid Vomit pusztításra. A fél órás darálás alatt az emberek igencsak megizzadtak. Aztán a fél órás átszerelés után a Nervosa csajok csaptak oda São Paulo-ból, úgyhogy nem tartott sokáig a pihi. A három tagú lánycsapat nálam most debütált, és csak annyit mondok, hogy őrületes show-t adtak! Magabiztos kiállás, profi játék, és az énekes basszerosnak elsöprő karizmája pedig bámulatos! Igencsak elnyerték a férfinem elismerését is. A Nervosa az élő bizonyíték arra, hogy igaz kevesen közülünk, de a nők is tudnak zenélni.

 

A Gojira koncertből csak pár percet láttam, mivel ütközött a Swallow the Sun harmadik bulijával, amit szintén meg akartam nézni, hogy teljes legyen a kép. Folytatódott tehát a program az Inferno színpadon, ahol már beálltak a Swallow the Sun tagok és jött a harmadik lemez. Ha egy szóval kellene jellemezni a produkciót, akkor azt mondom horror. Ez a legnehezebben befogadható album a három közül, a hosszasan vontatott doom témákból adódóan. A színpadon körberakott mécsesek, a füst valamint a fények intenzíven átadták a lemezen is megtapasztalható atmoszférát.

A Katatonia a July című számmal robbant be, ami alatt azonnal repkedni kezdtek a hajtömegek. Nem kellett sok idő, pár másodperc alatt a hangulat a tetőfokára hágott, amit nem engedtek alábbhagyni, rögtön folytatták a Deliberation-nal. Kedvencek közül elhangzott a My Twin, Dead Letters, valamint az In the White. Nem tudok rosszat mondani a Katatonia-ra, sokszor láttam már a zenekart és egyszer sem okoztak csalódást.

A három napos fesztivált a Children of Bodom bulija zárta. Újra hallhattam élőben a régi slágereket, tinikorom meghatározó kedvenceit, mint például a Hate ME!, az In Your Face, a Silent Night, Bodom Night, valamint az örök kedvencet, a Downfall című dalt. Nem gondoltam volna, de a Bodom legénysége idén is előrukkolt egy kis meglepivel. Először is a Turisas és Ensiferum zenekarokból ismert Netta Skog harmonikástlányt láthattuk, hallhattuk, valamint csodálhattuk kisugárzását az igen régi Lake Bodom kiséretében. Két évvel ezelőtt Bodom Beach Barbeque keretében zajlott a Tuska koncert, amikor grilleztek a színpadon, valamint a közönség gumimatracokon szörfözhetett. Nos, idén mást találtak ki. A buli vége felé felhívtak valamennyi Tuska fellépőt, akik egy kórust alkotva énekelték a Ramones Somebody Put Something in My Drink feldolgozást.
De ez még semmi: Henkka basszusról gitárra váltott, Janne pedig szintiről basszusgitárra. És ez még mindig semmi! Az utolsó Stan Jones cover-nél jött ismét Netta Skog, valamint a közönség is belépett, 10 szerencsés együtt társulhatott a kórushoz és énekelhette a színapdon a Ghost Riders In the Sky nótát Tuska közönségének. Efféle jegyekben zárult a 2016-os Tuska fesztivál, vidáman dalolva és összeölelkezve.