Amikor kiderült, hogy a Sonata Arctica első európai „headliner” turnéján Budapestet is útba ejti, nagyon megörültem, mert már kétszer is volt szerencsém a fiatal finn csapathoz, és mindkét alkalommal (2003-as Sziget fesztivál, és 2005-ben a Nightwish előzenekaraként) nagyon jó kis, hangulatos koncertet adtak. A jegyre nyomtatott infoval ellentétben sajnos a Symphorce nem tette tiszteletét a Wigwamban, amit nagyon sajnáltam, egyrészt (ha vlki esetleg nem tudná) mert a torokisten Andy B. Franck projectje a Brainstorm mellett és ahhoz hasonlóan nagyon igényes és színvonalas power metalt játszanak, másrészt mert eddig csak project szinten léteztek és ez az első turnéjuk. Szerencsére azonban, talán mivel Andy nagyon szereti a magyar közönséget és viszont, ami (egy kis nagyképűséggel szólva) érthető is, október végén az Akela II. Forr-A-Dalom fesztiválján 2. főzenekarként a Symphorce mégiscsak koncertezni fog Pesten, remélem mások örömére is. A másik előzenekar a szintén finn Machine Men volt, akikről eddig bevallom nem hallottam semmit, utánaolvasva a csapatnak szinte mindenhol a Dickinson szólóalbumokhoz hasonlítják a zenéjüket, amit megcáfolni és megerősíteni sem tudok, mivel sajnos nem ismerem ahhoz eléggé Dickinson mester szólómunkásságát.

Mire kb. fél 9 tájban megérkeztünk a Wigwamhoz, már erős teltház fogadott minket, és várakozásommal ellentétben sorba se kellett állni, úgyhogy valószínűleg a meghirdetett 8 óránál hamarabb nyitották ki az indiánsátor kapuit. (A Wigwamról zárójelben csak annyit, hogy szvsz sajnos még mindig nagyon drága és a securityk se lettek kedvesebbek…) Nemsokára bele is kezdett a Machine Men közel fél órás programjába. Nekem nagyon egybefolytak a számaik, de nem akarom lehúzni a produkciójukat, mivel annyira nem ismerem a bandát, azt viszont el kell ismerni, hogy az énekes tényleg jó orgánummal rendelkezik. A hangzásra már ekkor sem lehetett panasz, minden hangszer rendesen szólt, az ének se volt halkra véve, ami általában a leggyakoribb hiba szokott lenni.

Setlist:

Falling
Betrayed By Angels
The Gift
Dream & Religion
Silver Dreams
Apathy
Man In Chains
Victim

Ezután végre következtek a power/speed metal finn (fél)istenei, ha lehet így mondani, mivel (pláne) az új Stratovarius album ismeretében talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a srácok túlnőtték tanítójukat, és megérdemelnék, hogy ne csak a Nightwish előzenekaraként tudjanak megtölteni egy Pecsát. Összességében el lehet mondani, hogy egy teljesen profi, pörgős produkcióval rukkolt elő a csapat, mindössze 2 negatívumot tudok felidézni a nagy tömegen kívül: a szinti halványabban szólt, amikor épp nem szólózott, ill. nagyon keveset játszottak. A tiszta játékidő kb. 1 óra 10 perc körül mozoghatott, ami valljuk be, nagyon kevés, pláne ha pl. a Dream Theater 3 órás programjához hasonlítjuk, és ha máshol nem is, de itt mindenképp többet kellett volna játszaniuk, tekintve, hogy Pesten és Bécsben nem lépett fel a Symphorce. Ami még nem volt szimpatikus, hogy a netre felkerült, a turné korábbi állomásán játszott setlisten semmit nem változtattak a srácok, így az egyetlen ”meglepetést” a Potpurinak elkeresztelt szám jelentette, ami több számból és szólóból összeállított ”mix” volt, aminek a gerincét az első albumukat lezáró Destruction Preventer képezte, jobban mondva ez a szám volt a Potpuri eleje és vége, közötte pedig igazi örömzene volt. Érdekes volt még, hogy eljátszották a csak egy maxin (ill. a japán Takatalvi MCD-n) szereplő Dream Thieves-t is, ám a relatív kicsi, de lelkes közönség ezt is kitörő örömmel fogadta. A közönség egy percre se pihenhetett meg, ugyanis a program gerincét olyan pörgős számok adták, mint a Misplaced, a Victoria’s Secret, Weballergy, Black Sheep, Don’t Say A Word, és az elmaradhatatlan, közönségénekeltetős The Cage, de az olyan régi nagy klasszikusok is nagyot ütöttek, mint a Replica és a csodálatos/zseniális My Land. Tony végig lemezminőségben énekelt, hihetetlen jó volt hallgatni. Amit sajnáltam, hogy az új lemezről nem játszották az agresszív és zseniális, zúzós Wildfire-t, sztem ez élőben nagyon nagyot üthetett volna (kérdés, hogy ezt is visszatudta volna adni Kakko élőben), ill. a mintegy 8 perces, monumentális White Pearl, Black Oceans-t.

Azt hiszem, hogy azok közül, akik ott voltak a Wigwamban ezen az esős szombaton, senki nem fog panaszkodni az elhangzott produkcióra. Én már most várom a következő Sonata koncertet, remélem, hogy akkor többet fognak játszani, és egy teltházas Pecsában találkozhatunk majd velük legközelebb.

Setlist:

Intro
Misplaced
Blinded No More
Dream Thieves
Victoria’s Secret
Broken
Weballergy
Replica
My Land
Black Sheep
————————-
Potpuri
Last Drop Falls
Don’t Say A Word
The Cage