Már viszonylag korán, 16:00-kor sikerült megérkezni a tett helyszínére, Siófokra, 2007. július 13, pénteki nap. Aki babonás, ma biztos nem jön el… Azonban mi vállaltuk ezt a kockázatot, hiszen a Tankcsapda és Depresszió zenekarok lépnek fel egymás után, mely egy igen jó kis buli ígéretét hordozta, lévén a két zenekar stílusában és mondanivalójában, sőt, sok színpadi elemben is igencsak hasonló. A Tankcsapda féle kemény punk&rollos hangzást és odamondogatós szövegeket kissé átgyúrva-másolva követi a fiatalos banda, a Depresszió, sokak szerint a fiatal generációk csapdája. Kell is a fiatalos lendület, mert a Tankcsapda, mint nagy öreg már régen elhasználta a bulislágereket berobbantó lőporát, helyette azonban lassan a családapák korosztályában (hiszen ők maguk is azok) szinte kultikus, klasszikus, kihagyhatatlan bandává avanzsált. A füves-drogos punk korszaknak régen vége, helyette marad az emberi társadalmakat bíráló, az értékek őrzésére felhívó kőkemény rock’nroll és életképek megfestése… A Krízis zenekart többen közülünk most hallgatják majd először, én mindenesetre kíváncsian várom a koncertjüket, mert habár csak párszor hallottam őket, eddig mindig meggyőzőt produkáltak. Az Akela egy kissé kakukktojásnak tűnik nekem a kínálatban, a punkos ritmusokkal és a kevésbé dallamos zúzós hangzással, de hát majd meglátjuk, az a 2000 Ft, amennyibe a jegy elővételben kerül még így is bőven nagyon jó ár egy ilyen felhozatalért.
Egy gyengébb, 2 órás alapozást követően elindultunk megkeresni a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadot. Mint kiderült, lehet, hogy először inkább megkeresni kellett volna és csak utána alapozni, mert a városi lakosság nem nagyon volt segítőkész, talán a fekete ruha riasztotta el őket, melyből igen keveset lehet látni Siófokon, annál többet a nagypénzű és nagypofájú fritzekből meg a körömcipős kilógóderekú HP-kból. A HP-nek azonban mi egy kellemesebb értelmezését találtuk meg, mézes-szilvás Házi Pálinka formájában. Lehet ez is közbejátszott abban, hogy sehol nem kaptunk útbaigazítást? De aztán a gyülekező fekete fellegeket követve végül csak megtaláltuk a rendezvény helyszínét. Az első benyomást egy koncertről mindig a kidobók jelentik. A kidobók „minősége” nagyban befolyásolja az „érzetet”. Jelen esetben a Nagy-Magyarország kitűzős nagy darab kopasz, meglátva a hasonló jellegű pólómat, a „kitartás” köszöntéssel fogadott, ami igencsak jólesett, és már látszott, hogy itt nem lesz gond a biztonsággal. Örömöm nem tartott soká, amint beléptem a helyszínre. Első megdöbbenést a szabadtéri színpad színházi jellege adta, ameddig a szem ellát, székek. Mi a fene, kispálféle csendesülősmagunkalászarós buli lesz? Én nem olyanra jöttem. Ami a legrosszabb, hogy a vaskeretes műanyag székcsodák szép hatos blokkokba rendezve úgy álltak becsavarozva a betonba, mint a cövek. Az „aréna” vagy nevezzük inkább tánctérnek (ahol nem voltak székek) pedig olyan kicsi, hogy alig 10 sornyi ember fér majd el. És nem is ez a legnagyobb probléma. Még ez az „aréna” is félbe van vágva térdmagasságig érő beton virágtartókkal, melyekben terebélyes bokrok burjánzanak. És ha ez még nem volna elég, a beton tartók közötti réseken derékmagasságig érő vasoszlopok állnak. Az első gondolatom az volt, hogy ilyen helyre szervezni hasonló jellegű rendezvényt, hatalmas hiba, és remélem szóltak a mentőknek, mert ha komolyabb baleset, gerinc- vagy fejtörés nélkül megússzuk akkor igen szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Második megrökönyödésem az italmérésnél ért. Megkóstolhatta az emberfia a legremekebb cseh remeket, „mindössze” 300 Ft-ért. Ha már sört akart inni, azért 400 HUF -ot kellett perkálni, a rövideket meg már nem is néztem (egyrészt mert amúgy sem láttam rendesen az ártáblát, másrészt nem lett volna értelme)… Nagy nehezen tehát lepakoltuk magunkat a legközelebbi szabad blokkra, 18:15 magasságában. Már ekkor is elég sokan voltak, a Krízis már játszott, a többség a székeken, 30-40 lelkes rajongó már csápolt… Bár a Krízist eddig csak néhányszor hallgattam, annak ellenére, hogy a honlapjuk tanúsága ellenére 1988 óta porondon vannak. Az „Aki nincs velem, az ellenem” című dalra már nekünk is előre kellett menni egy kis bemelegítésre. Nem is értem, hogy ennek a jó kis dallamos metálzenének, ütős szövegeknek, reszelős éneknek miért nincs nagyobb keletje a „piacon”. Igazi amatőr-zenekar hangzásával (rögtönzések, néha elcsúszó hangok, saját-magába gabalyodó gitáros 🙂 ) csemege lehet az amatőr-élő zene kedvelőinek. Az együttes a honlapján található letölthető zeneszámokat, a „kötelezőt” leadta, „A vér nem válik vízzé”, „Ne azért szeress”, stb… Kellemes kis bemelegítő meglepetés volt. Rövid átvezetés és szerelés után színpadra lépett az Akela. Nem a személyes kedvenceim, de a megnövekedett farkasfalka kényelmesen feltöltötte az „arénát”. Olyannyira, hogy végül – már meg nem mondanám melyik dalra – de végül is be kellett egyet állni pogózni. A szervezők valószínűleg időben kapcsoltak, mert ekkorra már (nálam kb. 3x nagyobb) kopasz biztonságiak ültek a már említett vasrudakon, és ha valaki a pogózás közepette a vasrudak felé vette volna az irányt, azt határozott mozdulattal „visszaterelték” a tömegbe… Ekkor kellett megtapasztalnom a térdmagasságig érő beton-virágtartók veszélyeit. Ugyanis hiába vannak a biztonságiak, akik a vasrudak ellen védenek, egy erősebb lökés hatására a virágtartó közreműködésével bizony sikerült hátrabukfencet vetnem a bokron keresztül, amely alaposan végigkarmolta a hátamat, és rögtön le is hűtötte hirtelen jött akelás szimpatizálásomat. Úgy véltem, egy cseh remek elfogyasztása és egy kis vizes mosakodás az amúgy meglepően kulturált és nagyméretű mosdóban, nekem pont megfelelő lesz. Így is tettem. Közben egyre gyűlt a nép, mire a mosdóból visszaértem, ülőhely már nem volt. A közönség vegyes: az apja nyakában ülő 6éves fiúcskától a depressziós-festett-csitriken át az érettebb húszas és harmincas korosztályon keresztül a punker-kisunokát kísérő bőrkabátos nagypapáig minden volt. Aki nagyon figyelt, az bőszen karlengető horogkereszt-tetovált nagydarab szerencsétlenekkel is találkozhatott. A Depresszió gyakorlatilag lenyomta a VOLT fesztiválon is már játszott programját, főleg
a legutóbbi albumról válogatva, pörgette a népet. Ekkor már a székeken is álltak, néhányan valóban „Félig ösztönlény”-ekké váltak, és „Látták amit nekik szántak” miközben az „Utazók” inkább az „Ébredés útját” követték és részt vettek a „Mi forradalmunk”-ban. Ráadás, kislányok sikítanak, stb… A pogózós „aréna” és a hátsóbb, nyugodtabb fertály között még lehetett közlekedni, tehát aki akarta, az kivehette a buliból a pogós meg a csápolós, esetleg pihenős-leamortizálós részt is. A Tankcsapda már hosszabb szerelést produkált, a szünetben így kénytelenek voltunk egy cseh remekkel regenerálódni. A színpadot telenyomták új ládákkal, technikával majd egy „Kibaszott jó estét” kívánva megjöttek a Tankok. Hál istennek, ők nem csak a legújabb számokat nyomatták, bőven akadt ott más is, nagy örömömre. Amúgy ők sem variáltak sokat az utolsó VOLT-os fellépésük óta, hiszen ők is lenyomták ugyanazt a műsort, de jól is van ez így. Hiszen amíg „csak” a „Mindig péntek” vagy a „California über alles”, „Nem kell semmi”, „Rock a nevem” szólt, addig az ember megmarad az énekős-üvöltős csápolós
szórakozásnál. Na de a koncert közepére már eléggé megfeszül az emberben a „Rock’nRoll rugója”, hogy aztán az emberfia az emberlányával „összegyűrhesse a lepedőt”, miután „Szegény Johnny a mocsokban rohad”. Akkor aztán kiderül, hogy „Baj van baj”. Szóval akkor már nem állhatja meg az ember hogy ne adjon az érzésnek, hiszen mindannyian tudjuk, hogy „Az élet a legjobb méreg”, és hogy ebben az „Agyarország”-ban a „Mennyország tourist” szolgáltatásai között található megfelelő mennyiségű „Füst és lábdob” mellett lehet csak kibírni. Na, de ekkor már akkora volt a tömeg, hogy se előre se hátra, a pogó átvághatatlannak tűnt, így az első két-három sorba kényszerül az ember pihenni, és nagyjából a koncert ráadásrészén már nem is nagyon tud a zenére figyelni, hanem csak az jár a fejében, hogy ellenálljon a tömeg nyomásának. Olybá tűnt, hogy SOKKAL többen akarnának tombolni, mint azt a hely lehetőségei megengedték. Koncert végén egy gyors „csapkodjukmegarajongókkezét” menet, már századszorra megtudjuk, hogy mi vagyunk a legjobb közönség, meg hogy Lukács első koncertélménye ehhez a siófoki színpadhoz és Máté Péterhez kötődik, amikor a szülei elhozták rá. Micsoda értékes információzuhany… Majd minden elsötétedik, túlléptük a megengedett időkeretet, jó éjszakát. A tömeg viszonylag gyorsan elvonult, a kidobók türelmetlenül tessékelték kifelé az embereket. Sok Siófok környéki rocker ezután kénytelen volt csövezésbe fogni az első vonat vagy buszjáratig, ami nem is lett volna baj, ha ezt nem azon a siófoki beach-en kell megtenni, ahol egymást érik a bárpultfelgyújtós, parasztvakítós szórakozóhelyek, a lovasrendőrök, meg a kötekedő német arcok. Végül aztán egy rövid kitérő a partra, láblógatás, majd a siófoki pályaudvar meleg szeretettel várt mindenkit, úgy is fogalmazhatnék, hogy „…ez az a ház, kevés a luxus, szolid a kényelem. Hiába keresel nyugalmat nem találsz…”
Összefoglalva: egy igen jól sikerült, jó hangulatú buli volt, a szokásos előzenekari unalom nélkül, azonban nagy tumultussal és egy kiemelten balesetveszélyes „arénával”, alultervezett befogadóképességgel, drága italokkal. Csak azt remélem, hogy a szervezők a következő siófoki bulira, ami szintén ugyanezen a helyszínen lesz, megfontolják a vascölöpök és a bokrok eltávolítását. A Lord, Kárpátia és Ossián fergetegesnek ígérkezik, hiszen ezek külön-külön is fergetegesek. A következő buliig mindenki vigyázzon magára. Igazságot Magyarországnak!
Köszönet a koncert lehetőségért a Pallai Produkció-nak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.