Már a beharangozó is ígéretes, az ember biztos lehet benne, hogy a környékbeli, de akár távolabbról érkező nemzeti érzelmű fiatalok és idősebbek nagy várakozással tekintenek a rendezvény elé. A felhozatal nem kisebb neveket tartalmaz mint a lassan 35éves fennállását ünneplő, dallamos, nemzeti érzületű rockzenét játszó Lord együttes, a kemény fémzenét játszó, kissé talán erőltetettnek tűnő módon nemzetinek titulált, általam inkább erős rétegzenének tartott Ossián, és hát ugyebár a Kárpátia, amit mindenki ismerhet. A nemzeti érzelműeknek kötelező a szókimondó, őszinte dalszövegekről és zúzós, katonás toborzóiról ismert együttes, a másként gondolkodók pedig talán a múlt őszi „zavargások” vagy a nem is oly régen történt Kádárféle események kapcsán találkozhattak e névvel. Akárhogy is van,
mindenki ismeri. No persze ne feledkezzünk el a kisebbekről sem. Jelen esemény alkalmával azt lehet mondani, hogy az előzenekari státuszt talán csak az „Emeretta rock band” képviseli. Nehéz úgy véleményeznem ezt az eseményt, hogy ne keveredjek a szenvedélyesség hibájába, és ne váljon nyilvánvalóvá írásom alapján „hovatartozásom”.

Az elmúlt alkalommal már kipróbált 16 órai siófoki érkezés most is megfelelőnek bizonyult. Bár a Házi Pálinka ezúttal elmaradt, a közeli parkban elfogyasztott pár sör (isten óvjon a Cseh remektől) és sonkás szendvics kellően jó hangulatot teremtett egy jó kis éneklős koncerthez. Hiszen az Ossiánon kívül talán nincs is olyan fellépő, akinél ne dominálna annyira a mondanivaló, hogy megengedje magának az emberfia azt a luxust, hogy ne odafigyelve, énekelve, átérezve hallgassa őket végig. Most sikerült már 18:00 előtt odaérni a rendezvény helyszínére, útközben lépten-nyomon Nagymagyarország-pólós „rövidhajú” úriemberek, látván hasonló kinézetemet, felharsan egy-egy „Kitartás” vagy egy barátságos intés. A bejáratnál egy rövid 5 perces kényszerszünetet követően bebocsátást nyertünk. A biztonságiak
teszik a dolgukat, a kasszánál a sor is gyorsan oszlik… A helyszín ismerős, székek, betoncölöpök, drága sör, 2000-2500Ftos belépőjegy, amely ilyen felhozatal mellett szinte ajándék… A 18órai kezdéskor is sokan vagyunk már, bár még lehet mozgolódni, a színpadon az Emeretta, és a nevükhöz híven, rockband. Feldolgozásokat játszanak, a legkülönfélébbeket. Edda, Ozzy, Piramis, P.Box, Doors, Illés,
V’Motorock, Queen, Bikini. A kép meglehetősen vegyes, széles repertoár, és egy igazi, meglepően jóhangú énekes, valódi sörhassal, valódi ős-rocker kinézettel. 🙂 Hiteles, dallamos, élvezhető, hát ez remek. Az elmúlt koncert alkalmával sem lehetett előzenekari unalomról beszélni, hát ez most itt is így van. Dúdolgatás, éneklés, közben a Cseh remek helyett lecsúszik pár dl vörösbor a 100 FT-os fajtából. Lezárt
üveget bontottak mikor kértem, szóval valószínűleg valami helyi termelő bora lehetett… Annyira nem rossz, száraz vörös, iható, a 120 forintos fesztiváli tablettással összehasonlítva még jónak is nevezhető.

Emeretta végén meglepetésként kapjuk az információt, miszerint Lord következik. Bár a nagy Ossiánosok biztosan nem így gondolják, de inkább azt vártuk volna, hogy az Ossián következik ám mégis Lord jön. Még világos van, az emberek is jönnek még befelé. Valószínűleg nem csak mi számoltunk úgy, hogy a Kárpátia előtt lesz a Lord, így voltak akik ezzel kapcsolatban arcra zuhantak… Érdekes összefüggés, hogy
mostanában ez a 3 zenekar gyakran koncertezik együtt különféle sorrendben. Anno Szombathelyen, Ossián, Kárpátia, Lord volt a főzenekari sorrend, megint máshol Ossián, Lord, Kárpátia. Itt úgy tűnik Lord, Ossián, Kárpátia lesz. Gyűlik a nemzeti sereg, Emeretta végén előremegyünk az első sorokba, mert fogy a hely. Közben a színpadra penderül egy dögös, „kissé” diszkós kinézetű cicababa, elsorolja a
támogatókat, köszönet a Pallai Produkciónak, kiderül, hogy nem csak egy sörpult van, hanem még két helyen meg lehet a nedűt vásárolni, stb, és minő meglepetés, felhívja mindenki figyelmét a küzdőtér veszélyeire, a virágtartókra és a vascölöpökre. Pozitív változás. Gitár, ingyenjegy nyerhető, a szokásos dolgok… Közben egy bemondó is felkerül a színpadra a cicababa mellé, aki megosztja velünk azt a titkot, hogy meg akarja dugni a cicababát (ki ne akarta volna, de ez most mellékes), valamint, hogy álló farokkal konferál. Egymás után, összefüggéstelenül, indokolatlanul gyakran használva trágár szavakat, közben sörivásra buzdít, megpróbál poénkodni Gáspár Győzivel, meg hasonlókkal, de nem sikerül… Azért mert bemondó valaki, és mert rockkoncerten van, még nem kell primitívnek lenni! Meggyőződésem, hogy a látogatók többsége nem kívánta az ilyesfajta műsort. Komolyan nem értem, hogy egy ilyen színvonalas rendezvényt miért kell elrontani egy ilyen „aszthiszemmagamrólhogyfaszagyerekleszekhakáromkodokésnyilvánosanmegszégyenítemabemondótársamat” jellegű figurával. A cicababa is érdekes képet vág, sajnálni való jelenet volt. Ráadásul észre se vette magát a bemondó, nagyon jót röhögött a saját poénjain, az ember meg már a halál f****ra kívánta, szó szerint. Hiszen ha a múltkori Tankcsapda és Depresszió sok korosztálynak jelentett szórakozást, akkor a mostani Lord, és Kárpátia, igazi családi rendezvénynek tekinthető. Lordos anyuka, Kárpátiás apuka, kisgyerek a nyakba, kézbe a Magyar zászló. Hát így adjuk át az értékeket, a hazaszeretetet, a rockzene szeretetét? Miért kell az amúgy is vulgáris médiától megfáradt,
értelmes szórakozást kereső embereket ilyennel fárasztani?? Na, de snitt.

Átszerelés, Lord a színpadon. A kötelezőt ők is leadják. A hely szelleméhez igazodva, „Itthon vagy Otthon”-al nyitnak, majd „Szállj szabadon”, „Kifutok a világból” (a szokásos „Próbáljuk meg együtt énekelni”, ami természetesen „hibátlan, nagyon jók vagytok!”), „Megváltás nélkül”, és természetesen Gidó magánszáma, a „Szóljon a rock!”. És szólt is a rock, mert mi úgy akartuk, nem is akármilyen jól. A Lord ez alkalommal különösen aktívnak tűnt a pacsizásban és a szokásos session-ök (dob, billentyű, gitárok) nem nyúltak olyan zavaróan hosszúra. Rövidkének, talán kicsivel több mint 1 órásnak tűnik a Lord előadása. De persze mielőtt hazamentek volna, legvégül a ráadás ráadásaként a kihagyhatatlan „Vándor”. Meglepő módon a színpad előtt összegyűlt tömeg egy része láthatóan kissé zavarban volt a Lord koncerteken ilyenkor „szokás” térdre ereszkedve éneklés láttán. Talán azért mert a magasított betonszínpad és az emberek között nem volt kordon, tehát az első sorokban ha az ember letérdelt, nem sokat lehetett látni a színpadból. Különösen jó érzés volt a trikolor és árpádsávos zászlók tengerében részt venni a Lord előadásán, és láthatóan ők is élvezték. A koncert végén, a szomjúságtól vezérelve mégiscsak Cseh remek következik 300ért, azért mégse vizet igyunk… No, de ekkor már aztán mozdulni alig lehetett. 10 percbe telt míg átjutottunk a sörpult előtti és az Ossiánra gyűlő tömegen (eldönthetetlen melyik a nagyobb 🙂 ). Wc-látogatás, sor van.

Ossián lassan kezd, mi is visszatérnénk a helyünkre az első sorokba, ám meglepetésünkre most már akkora a tömeg, hogy elindulni sem tudunk abba az irányban, nemhogy előrefurakodni. Kénytelen kelletlen elindultunk a tömeget megkerülni, és hátul, a hátsó ajtónál (nini, hátsó kijárat is van, ha ezt múltkor tudjuk…) találtunk csak helyet magunknak. Legalább jól látni és hallani mindent. Ismerős dallamok, az „Acélszív” újra dobog már, soha meg nem áll… Sok-sok zene az ősrégi, ám legélvezhetőbb számokból, „Rock katonái”, „Magányos angyal”, „Szenvedély”, „Éjféli lány”, majd pár újabb keletű nóta, „Tűzkeresztség” egyszer majd még egyszer, végül meghallgathatjuk hogy hogy is van azokkal a nyakkendős urakkal az „Ítéletnap” című dalban. Ráadás, „Rocker vagyok”, vállalom, „Haragban a világgal”. Ezeken kívül sok-sok kőkemény zúzós dal, igazi pogó van odalent, de fájdalom, egyszerűen lehetetlen előrejutni. Talán jobb is most így, ismerkedjen ezúttal más a vascölöpökkel meg a bokrokkal… Ossián közben teljesen besötétedik. Elmúlt koncertjeik egyikén az Ossián a „buta metál” képviseletében
alaposan lehordta az „értelmiségieket”. Azt hiszem Paksi Endre magánvéleményét nem tudtam magamévá tenni és azóta erős fenntartásaim vannak az Ossián zenéjének őszinteségével kapcsolatban, lévén beszólását magamra nézve is sértőnek találtam. Hál istennek itt most ilyesmivel nem próbálkozott, bőszen lengette az árpádsávos zászlót, amely az ő kezében szintén nem tűnik túl autentikusnak. Jobban tennék, ha megmaradnának a „buta metál”-nál és a nemzeti vonalat, – csak a népszerűség miatt – nem
erőltetnék… Ettől függetlenül igazán jó, élvezhető, hangulatos koncert volt.

Cicababa egyszer, valami sorsolás is van, előrángatnak valami Irígymirigyes embert. A tömeg részéről teljes érdektelenség, kihúznak 1 majd még egy jegyet. Végül a 3. jegyre van jelentkező, egy 4-5 éves kislány boldogan lobogtatja a jegyet, valakinek a nyakában ül. Kislány színpadra, mondbeaneved, gitár odaad, kislány tanácstalanul forgolódik a színpadon, majd valakinek eszébe jut a gitár után a kislányt is
visszaszolgáltatni. Marha jó. Közben „tapsoljuk meg az irígymirigyet”… Teljes érdektelenség, a tömeg türelmetlen, fütyül, irígymirigyes kolléga elsomfordál, mintha ott se lett volna… Cicababa megint „No ki a következő fellépő”? Hát persze hogy a Kárpátia. Kezdés. Cicababa és bemondó srác magánszáma, a szózat első négy sorának felváltva történő bemondása. Szintén nem tűnik túl autentikusnak az előző
bemondói produkciók alapján, ám legyen, csak jöjjön már a Kárpátia.

Őrjöngés, zászlók mindenhol, „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”. A kötelező jól ismert számok „Egy az Isten, egy a nemzet”, „Ugye gondolsz néha rám”, „Hol vagytok székelyek”, „Keleti Kárpát” között sok-sok pörgős „Toborzó”. És persze „Pálinka”. (Ejj, most kellett volna az a jó kis mézes-szilvás…) Természetesen aktuálpolitikai információkat is kapunk, a buzi-SZDSZ-ről és rendezvényeiről, a szlovákiai és romániai magyarellenes kirohanásokról (a tömeg reakcióit a buzik és a Duna kapcsolatáról, a helyi kisebbség India felé történő unszolásáról, valamint „bocskoros” szomszédainkkal kapcsolatos véleménnyílvánításáról inkább nem írnám le, mert azonnal antiszemita propagandista lennék)… De ekkor már mindenki „neveket akart hallani”… Azt várja most tőlünk a világ, hogy pusztán keresztényi könyörületből bocsássunk meg?”, „Gyilkos és áruló, szent földben nem nyughat”, mert a „Bűn az csak bűn marad”! Ezt követőn nyugodtabb, melankolikusabb vizekre eveztünk, „Igazán szeret”, „Bizalmam az ő”, „Veterán”, „Abból a fából” következik. Kárpátia hosszan játszik, több mint másfél órát. Ha még egyszer ennyit játszottak volna, azt hiszem az sem lett volna elég. Ráadásblokk 1, ráadásblokk 2. Legvégül, „Székely Himnusz„. Milyen csoda, mindenki együtt énekel, a zenekar már nem játszik. Talán még az elszakított területeken is hallottak minket… Talán.

Legvégül koncertinformációk, meg az egyéb ilyenkor szokott dolgok. Kárpátia végeztével, kihasználva a vonatindulásig az utolsó adódó alkalmat, WC. Vörös róka a sarokban, csapok eldugítva, sorbaállás. Ez is megvolt… Közben bemondják, hogy akik esetleg további szórakozásra vágynak, a siófoki Art Rock Café -ban ezt megtehetik. Azt ugyan nem mondják be hogy hol van ez, de így is jó végül is, mert az elmúlt alkalommal ezt az információt nem osztották meg velünk. Legalább nem kell csövezni. Azért egy kellemes balatonparti séta meg egy szelet pizza az éhség ellen nem maradhat el, majd 2:00 körül megnézzük ezt a Cafét. Útközben kissé illuminállt hungaristával is találkozunk, aki nagy boldogan Kárpátia plakátot lobogtat a kezében, a zenekar tagjainak az aláírásával. Hozzánk csapódik. A fél négykor induló vonatig rövid látogatás a jó hangulatú kocsmában, Tankcsapda és Kárpátia is szólt, a hely még mindig tele van, Nagymagyarország ameddig a szem ellát. Na, de a cuccunkat is fel kell még lapátolni, majd irány a vasút, röpke 5 órás utazás 140km-en. De nem is baj, hogy ilyen lassú a vasút, legalább kis, Trianoni határok közé szorított hazánk, nagyobbnak látszik!

Vigyázzatok egymásra, Kitartás!