Tudom, tudom… sokak szerint egy lusta dög vagyok, és minden koncertbeszámolóval és interjúval kések, de aki egy kicsit is ismer és ezáltal tudja mennyi problémám és teljesítendő napi feladatom van az életben, az elfogadja, hogy kések, csúszok, mint a MÁV vagy a BKV… ez most sincs másképpen, mikor a nagykanizsai – csónakázó tó mellett rendezett három napos fesztiválról idézek fel magamban megmaradt emlékfoszlányokat és igyekszem egy cikké összefonni, kalapálni, foltozni és toldozni, avagy megalkotni valamit a múlt mohón elvésző távlataiból. Az igazság mellé tartózik, hogy csak a 3. napra mentem le két ismerősömmel, és annak is csak a délutáni és esti matinéjára érkeztünk meg, az ok pofon egyszerű; csak azon a napon voltak számomra érdekes csapatok. Szegény székesfehérvári Doghitters-ék produkcióját megint lekéstük, de az utána következő csapatok közül rengeteg hidegen hagyott, és anyagi vonzataim nem tették lehetővé, hogy átsörözzek egy egész délutáni halmazt. De lebeszéltük, hogy az ősz folyamán lesz újra Biohazard, ráadásképpen éppen Székesfehérváron, és ők előzenekart képeznek majd, így hát gond egy szál se, azon mindenképpen ott leszek!

Egy fiatal erdélyi csapat bulijára érkeztünk meg, egy bizonyos Kopor-Show (elég fáradt szójáték) nevű formáció intenzív, de nekem túl dallamos produkciójára, ettől függetlenül egész fémtöltéssel játszották az Egészséges Fejbőr – Ó Magyarország… című dalát, mely az ő tálalásukban és identitásukban teljesen más módon adta vissza magát, mint ha valami hazai irredenta törekvésű csapat rukkol elő mindezzel. Korrekten zenéltek, és ügyesek is voltak – de az ő zenei dallamviláguk, nagyon nem az én hulla gyalázó és gyermeteg lüktetésem, haha.

Aztán a helyi Self-Destruction adott egy kis randevút a dallamoknak és a zúzásnak, színesítve feldolgozásokkal és saját dalokkal. Remek bulit nyomtak le, egyre jobban érezni, hogy fejlődnek és talán rátalálnak saját magukra, de újabb kivéthetetlen problémával szembesültek a Sepultura feldolgozások és a már ismert Slipknot nóta mentén, ez pedig hogy Arni Afganisztánba megy ki dolgozni, tehát új dobos után kell nézniük az önrombolóéknak. S hogy névváltás is lesz a Ramon műveknél, azóta minden meg is történt, új dobos van és új név, a Self-Destruction 7 év fennállás után Muerte Cara néven él tovább, s két tagváltás is történt, de erről majd máskor számolnék be, s mellesleg a Csóstock II fesztiválon nem ők voltak az egyetlen zenekar, akik dobos és névváltás témával rukkoltak elő, olvass csak továb…

Majd a fiatal Endemik lépett a színpadra, én ekkoriban már elléptem egy kicsit sétálni és cigarettát vásárolni, mire rájöttem, hogy a környéken nem lehet kapni… a srácok amúgy intenzív és vaskos zenét toltak, a numetál hatások a mai extrém elemekkel felvérezve adták magukat át a közönségnek, számomra a Raunchy, Depresszió és a Replika nevei ugrottak be róluk, a végéből egy keveset láttam még, ígéretes banda, remélhetőleg van lehetőségük egyről a kettőre jutni.

Utánuk megint csak egy helyi csapat nyomott nagyon erős bulit, a Mélypont vagyis ma már csak Mpoint, ahol megint csak névváltás és doboscsere van (Dani ösztöndíjat nyert – ha jól emlékszem Hollandiába). Bulijuk intenzív volt, a hangzás viszont lehetett volna jobb is, az új nyakatekert témák gyakran nem adták ki magukat, megint csak eljátszották a Slayer dalukat (jó lenne más feldolgozás is még, nem csak ez az egy gyilkos dala van a thrash királyoknak), az új gitáros srác a Taste my Pain-ből „szerződött” át, és maximálisan megállja a helyét, s a ráadásban még az öreg Riba gitárt is tört – haha, avagy egy olyan bulit láthattunk, amilyennek a nemzetközi csapatok szoktak produkálni, s éppen ez is a bajom Haliékkal, totálisan a fejlődésük a trend fele megy – akarva és akaratlanul is.

A várpalotai Septicmen is megadta, amit megszokott, de nekik ritkán van olyan fellépésűk, ahol igazán tombolna a közönség, itt is igazából a Slayer feldolgozás elsütésekor támadt némi mozgás, amúgy csak álltak a népek, holott Gyusziék megint csak korrekt thrash adalékkal szántották fel a színpadot, ám az állandó szervezői csúszások miatt, meg az életképtelen nézők végett kb 15-20 percet játszottak összesen. (Gyuszi, az interjú nem lett elfelejtve, egyszerűen időm nincs – nagyon-nagyon nincs!)

Majd a Mangod INC. következett és a Mystery Gang, de róluk már tipliztünk, a Mangodhoz már volt szerencsém, s maximálisan korrekt csapat, de én már fáradt voltam hozzájuk, a Mysteryék zenéje meg világ életemben idegesített, így hát léptünk. A szervezőknek köszönjük a lehetőséget, és elnézésüket kérem, hogy ennyi idő elteltével került csak sor a beszámolóra, de ahogy a cikkben több helyen is utaltam rá, semmi időm sincs. A fesztivál korrekt volt, a hangzással se volt gond, a közönség összetételével sem, az árak se voltak magasak, az egyetlen nagy negatívum a cigarettát nem árusítunk volt – számomra – haha.

Aki pedig ennyi idő után még emlékezni akar pár szép napra – emlékre, vagy csak kíváncsi, mások hogyan szelték ketté nyarukat, annak a szokásos Mechanicalpogon.