A 2008. július 4., péntek – BlueHell (Kék Yuk) bulin készült interjú már egy jó ideje fenn díszeleg a forgács archívjában, azonban a koncerbeszámolóval remekül elcsúsztunk, ennek az egyetlen valós oka, hogy egy barátom már a bulin megígérte, megírja az ENT előtti zenekarokról észrevételét, s mivel régóta ismerem, bíztam benne. Át is küldte msn-en a megírt szösszenetét, de kaotikus számítógép rendszerem elkeverte és azóta sincs meg, így meg kellett várnom, míg haza ér a svédországi „nyaralásból” és átküldi újra. Mellesleg ww1tchburn3r nem csak eme cikkel kapcsolatos írásával ringatja meg a ‘Forgács közösségét, hiszen a közeljövőben kerül fel egy interjúja a Gyalázat-tal, s akkor talán lássuk is, milyen vélemények alakultak ki a koncertről:

Bő egy éven belül másodjára látogatott el hozzánk a brit crust/punk/grindcore scene egyik alapbandája, az Extreme Noise Terror. Az ismételt visszatérésben minden bizonnyal szerepet játszott a tavalyi, jól sikerült koncertjük. Más helyszínen, más zenekarok társaságában – de legalább ugyanilyen sikeresen, ez a cél lebegett a szervezők szeme előtt. Az, hogy ez nem sikerült, több dologgal is magyarázható, de ne siessünk ennyire előre…

Az estét a kiskunhalasi Jack-nek kellett volna kezdenie, ám különböző okok miatt nem tudtak időben megérkezni, jókora bosszúságot okozva ezzel a közönségnek. Ráadásul a kezdéshez mindenképp szükség volt rájuk, hiszen ők hozták a felszerelést is. Ez utóbbi miatt jár egy hatalmas feketepont a rendezőknek, számomra érthetetlen, hogy miért nem tudta volna valami pesti banda biztosítani a cuccost…

Így az estét a győri Gyalázat nyitotta klasszikus D-beat zenéjével. Jómagam először láttam őket élőben, kíváncsi is voltam rájuk. Nem okoztak csalódást, kifejezetten jól játszottak, de üthetett volna még nagyobbat is a zenéjük. A hangzás kissé aránytalan volt, talán a is szükségesnél nyersebben szólaltak meg a srácok, ezzel együtt mind a színpadi teljesítményt, mind a hamisítatlan punk mentalitást tekintve felnőttek a feladathoz. Valószínűleg nem én voltam az egyetlen, aki most látta őket először, ugyanakkor elégedetten nyugtáztam, hogy nekünk, magyaroknak, van egy ‘újabb’ – az idézőjel a banda 2002-es alapítása miatt szükséges, ráadásul a tagok zenei múltja messzebbre nyúlik vissza – (crust)punk zenekara, ami nemzetközi szinten is megállja a helyét. Összegezve tehát a Gyalázat az apróbb gyermekbetegségektől eltekintve abszolút megadta az este alaphangulatát…

…amit a Tesstimony sikeresen le is rombolt. Kérdezem én, miért kell fellépnie egy crust/grind estén egy hagyományosabb, a mainstraim (erről felesleges vitát nyitni, mit tekintünk annak és mit nem) felé kacsingató zenekarnak? Tóth Balázs a legutóbbi Dying Fetus koncert után ismét a közönségre panaszkodott – ilyenkor lehet magában kellene keresnie a hibát. Azért tegyük hozzá, a zenekar tisztességesen lenyomta a koncertet (Drótos Gábor hörgése sajnos nagyon hátra volt keverve, pedig szerintem a zenekar egyik fő erőssége), hozták azt, ami eddig is köztudott volt: profi, technikás zenészek mind. Ezt elismeri mindenki, nem véletlen, hogy a Tesstimony a legtöbb hazai metál fesztivál egyik ünnepelt fellépője. Ugyanakkor nem találják a helyüket igazán, hiszen a következő dolgokat nehéz lenne egybegyúrni: BPRNR, Tóth Balázs Kettőnégyes sztárallűrjei, Black metal… ráadásként ez a mostani fellépés: az eredmény nyilvánvalóan képzavar. Esetükben tehát a legfontosabb dolog a megfelelő közönség megtalálása lenne, ami nyilvánvalóan nem az Extreme Noise Terror rajongótáborából fog toborozódni… (megjegyezném, hogy eredetileg a Depths of Depravity játszott volna Tesstimony-ék helyett, ám a fellépésük az én és mások nagy sajnálatára elmaradt, az okokról nem tudok semmit).

S itt akkor át is venném a szót, nekem a Gyalázat intenzivitása nem jött át az ócska szövegek és iszonyatosan nyers hangzás végett, a Tesstminony bulija korrekt volt, de egyáltalán nem ide illő (ennyivel Cypress Hill-t is berakhattak volna – abban is van gitár, pedál és ordítás…) a Depths of Depravity elmaradt, pedig rájuk voltam a legkíváncsibb még az ENT-en kívül, a Jack pedig a fő banda után játszott, amit már egyikünk se várt meg.

Az Extreme Noise Terror nevéhez illően zajos volt és extrém, mindent megtett a legénység, hogy Dean Jones karakterét próbálják felejtetni és ne tribute band hangulatban pörögjön le ez a durván fél óra zúzda. Phil Vane (második frontember – és az interjúnk alanya) kapásból a feje fölötti csőre köpött, és egész sokáig azt figyeltem – a csapat extrém kiállását és teljesítménye mellett, hogy vajon a fejére esik-e vissza a nyúlós anyag, vagy sem… Hallhattunk régi és kevésbé régi nótákat is, illetve egy dalt az ősszel megjelenő új lemezről. A dobok szörnyen torzan szóltak, de ez csak akkor vált hallhatóvá, mikor Mic Hourihan egymaga püfölte a bőröket. Végeredményében jó koncert volt, félrecsúszott szervezéssel, számomra rengeteg örök élménnyel, de még így sem vette fel mindez a versenyt a tavalyi Trafós bulival. Holott a Kék Yuk mindent megtett, amit lehetett, nagy köszönet nekik és Forgács Imi-nek.
Sajnos a buliról sehol sem találtam képeket (én direkt nem fotóztam a koncerten – látva mi volt a gödöllői zajkeltésen), reménykedtem benne, hogy majd közzé teszik az ott lévő emberek a videókat és képeket egyaránt, de ez idáig nem semmit sem találtam ezzel kapcsolatban. Tehát, ha valakinek van képanyaga, és szeretné másokkal is megosztani itt a cikk végén, az kérem jelentkezzen a haragsick@femforgacs.hu címen, előre is köszönöm!

Pataki Zoltán