2008. augusztus végén immár 7. alkalommal gyűltek Debrecenbe a black/death és egyéb sötétebb hangulatú zenék kedvelői, hogy a The Chromized Land fesztiválon hódoljanak eme szenvedélyüknek. Így tettem én is, megpróbálom felidézni „Hogy volt, hogy volt?”.

Idén is sikerült korán érkeznem, szerencsére ez most nem járt olyan súlyos következményekkel, mint tavaly, mikor is Paksi Endre nevezetes debreceni látogatásához hasonló állapotba kerültem. A koncertnek helyet adó Új Vigadó környékén már lehetett látni, hogy „itt valami fesztivál lesz”, de azért nem volt túl nagy tömeg.

Az estét – némi csúszással – a debreceni fiatalokból álló Bloodlust nyitotta, azonban először a Fodor Lacit támadtam le, hogy beszerezzem a Stygian Shadows fanzine 15. számát (mely mint kiderült, az utolsó előtti kiadás). A black/death/thrash metal rajongóknak mindenképp ajánlom a lap megvételét, mert iszonyat sok információ van belesűrítve, megéri az árát, és olyan bandákról lehet benne olvasni,  amiről máshol nemigazán. Az újság mellett természetesen hanghordozók vásárlására is volt lehetőség.
Tehát, visszatérve, a Bloodlust a Tears of Christ zenekar romjain alakultak, így némi párhuzam felfedezhető a két formáció között. Hörgős
énekes black/death metalnak nevezhető az, amit az ötös művel, s ha összevetem az általam látott Tears of Christes, majd már Bloodlust néven adott koncertjüket a mostanival, akkor azt mondhatom, hogy folyamatos fejlődés érezhető. Kiemelném a dobost, határozottan ügyesen üt (s mintha olyat hallottam volna, hogy ő került az Angerseedben megüresedett dobos posztra).
Két feldolgozást is játszottak, az egyik a Deicide Scar of the Crucifix című tétele volt, a másik pedig a Wintersun Beyond the Dark Sun-ja. Ez utóbbi elég meglepő volt, a választás azt sejteti, hogy még keresik, merre haladjanak tovább. Szerintem a black/death vonal jobban megy, a Wintersun próbálkozásban voltak „érdekes” részek…

 

Másodikként a nyírbátori Mortem lépett fel, amely azt hiszem a zenekar, amit a legtöbbször nem láttam. Értem ez alatt, hogy vagy túl korán, vagy túl későn léptek fel, vagy pont velük egy időben éltem ki a ritka szocializációs igényeim. Sajna ez most is így alakult, csak a koncert végébe hallgattam bele, így annyit róluk, hogy nem szokványos zenét játszanak, dobgéppel, ami eleve ad egy kis indusztriális felhangot az egésznek. A következő alkalmat már nem hagyom ki. (Fényképek azért készültek.)

 

Harmadikként a szentesi Gholgoth következett (mely kult haverom szerint az egyik legtalálóbb nevű black metal zenekar). A doboknál kisegítő jelleggel régi dobosuk, Vígh Endre foglalt helyet (aki szerintem hazánk egyik, ha nem a legjobb black/death dobosa), öröm volt hallani a játékát. Az egész zenekar egyben volt, jól megdörrentek a dalok, a közönség is vette a lapot, ment a headbang.
Basszusgitárosuk számára azért volt különös ez a koncert, mert elutazik külföldre, s így egy ideig nem lesz módjuk a közös zenélésre; nagy beleéléssel nyomta. Nem is gondoltam, hogy már 4 év telt el a Somnus Mortis Imago című nagylemezük megjelenése óta… Sajna személyes kedvencem, a Yearning nem került be a programba, viszont ráadásként eljátszották a Satyricontól Repine Bastard Nationt. Összességében egy erőteljes koncertet láthattak az egybegyűltek.

 

Az est negyedik fellépője a debreceni Neochrome volt, akiktől tulajdonképpen a fesztivál ötlete származik, bár ez a kijelentés kissé sántít, mert mint tudjuk, az alapító énekes Mányák Péter nem rég kilépett a zenekarból, s főleg az ő nevéhez kapcsolható a fesztivál. A kilépést követően az eddig csak gitározó Vee vállalta fel énekesi szerepet is, új gitáros és basszer csatlakozott a zenekarhoz, valamint egy szintis leányzó is feltűnt a háttérben, így kíváncsian vártam, hogy mit mutatnak. Azt kell mondjam, a csapat nem lett gyengébb, sőt. Vee remekül megbirkózik az énekesi teendőkkel, hangja valamivel magasabb, mint Mányák Péteré. A szinti leginkább az Emperor I Am The Black Wizards dalában volt szembetűnő, nem tudom, hogy a jövőben mennyire szándékozzák használni. Attól nem tartok, hogy nyálas szintiorientált zenévé válnak, viszont okosan használva sokat hozzátehet a muzsikájukhoz. A legjobb most is a demós Out Of This Cage volt, mivel abban van a zenekar egyetlen igazi black metal riffje, s nekem ez az kedvencem 🙂

 

Ötödikként a budapesti Baskíria lépett a színpadra. Eddig csak kétszer, felületesen hallgattam bele Onogur című nagylemezüket, ami nem nagyon győzött meg (ellenben az A megtorlás kezdete című demóval, amit annak idején kedveltem). Nos, színpadi kiállás tekintetében ők vitték a prímet (arcfestés, csuklószorítók, hatalmas szegek), azonban zeneileg valahogy nagyon nem akart összeállni az egész. Nem tudom, hogy ebben mennyire volt szerepe a keverésnek, vagy másnak, de nagyon csapongónak, kapkodónak tűnt az egész koncert. Még a már említett demós dalokat sem nagyon tudtam követni, mintha gyorsabban akarták volna játszani. Az énekhang is magasabbnak tűnt, mint a korábbi felvételen. Ahogy figyeltem rájuk volt a legnagyobb érdeklődés, őket nézték meg a legtöbben. Ami még számomra furcsa volt,
hogy az énekes az egyik dalt barátnőjének küldött, akit aznap jegyzett el. Nem hiszem, hogy ez utóbbi tényt különösebben ki kellene emelni egy black metal koncert (bár lehet ez csak akadékoskodás). Nem ilyen koncertet vártam, számomra nem volt meggyőző a produkció.

 

Utolsóként a budapesti Sexxtimony jött, a Pokolból. „Na de hol van Forray Tamás?” – vetődött fel egyből a kérdés. Konkrét válasz nem érkezett rá, de tény, hogy kisegítő basszer játszott a zenekar egyetlen alapító tagja helyett. A feladatát megoldotta. A Tesstimonyban is Vígh Endre dobol, itt is hibátlanul (bár szerintem ez a zene nem is igazi kihívás neki), viszont mindenképp meg kell említenem Drótos Gábor gitárost, egyszerűen jó nézni, ahogy visszafogott beleéléssel, szigorúan, gyorsan és halál pontosan tolja a riffeket! A koncert emlékeim szerint nem volt túl hosszú, ez betudható annak, hogy utolsóként kerültek sorra, fesztiválosra vették a programot. A Kingdom Underground nagyon üt élőben is, s végre megtudtam, hogy a Soulseeking Centuriesben Lugosi Bélás filmből hallgató részlet, valamint égett Budapest is. Tóth Balázs is hozta a szokásos formáját, mozgott, élte a koncertet. A Tesstimony egy megbízható, jó koncertzenekar.
A buli végeztével megütötte a fülemet, hogy egy Burzum pólós ifjú negatív szavakkal illette a bandát, melyet inkább vezérelt személy unszimpátia, mintsem zenei nemtetszés. Nem igazán értem mire jó ez, ha valami nem tetszik, vagy nem érdekel, akkor nem nézem meg, sokkal egyszerűbb, mintsem hőbörögni rajta…

Összességében nem volt rossz ez az első nap, viszont nem volt túl sok koncertlátogató, s már lehetett sejteni, hogy holnap még kevesebben lesznek.

Egy jó tanács: Gösser Ice-t ne vegyetek, mert kevés és drága, és rossz.

A második napot is megpróbálom felidézni rövidesen (azt veszem észre egyre romlik a memóriám, gyorsan felejtek), valamint a koncerten készült fotók is publikálásra kerülnek, amint hozzám kerülnek.