Remélem olvastad az előző napi beszámolót…

Nos, a második napra majdnem sikerült nem eljutnom. Ennek oka minden bizonnyal valamilyen növény, amire oly erős allergiás reakciókat produkált a testem, főleg orr és szem, hogy nem tudtam Lajos haveroméknál aludni, haza kellett jönnöm, utána pedig a szokásos kedvetlenség és lustaság vett rajtam erőt. Szerencsére aztán telefonon megkaptam, hogy mivagyokén, félember?, erre aztán úgy döntöttem, hogy megyek 🙂 Nem is bántam meg.

A koncertek most nagyobb csúszással kezdődtek, ennek köszönhető, hogy késői elindulásom ellenére is sikerült elkapnom a nagyváradi Spiritual Ravishment koncertjének végét. Eleddig még csak a nevüket sem hallottam, a koncert előtt a myspace oldalukon található számaikba épp csak belefüleltem, amiből annyi maradt meg, hogy valami death metal féleség. A koncerten látottak alapján ez nagyjából beigazolódott, bár nem vegytiszta deatht nyomatott az ének/gitár/basszus/dob felállású négyes, hanem néhány modernebb, valamint thrashes elemet is vegyítettek zenéjükbe, nem folyamatosan gyorsan daráltak, hanem voltak belassulós részek is. Ismerőseim a Pantera nevét is megemlítették velük kapcsolatban, de szerintem nem sok közük volt hozzájuk. A nem túl méretes kopasz énekes termetét meghazudtoló módon erőteljes hangon közvetítette a mondanivalót. Hogy milyen dalokat játszottak, azt nem tudom, de biztosan volt a God At My Feet, ami myspacen is fenn van. Összességében nem volt rossz, amit csinálnak, de különösebben nem hozott lázba.

Másodikként a mosonmagyaróvári Depth of Depravity következett, akiket már jó pár évvel ezelőtt láttunk Debrecenben. Ők is négyen vannak, hasonló felállásban, mint az előttük fellépő banda. Ha tömören kellene összefoglalnom a produkciójukat, akkor azt mondanám: tökéletes death metal pusztítás! Magyarország nem bővelkedik a death metal zenekarokban, s úgy vélem, hogy a megboldogult Gutted mellett a Depths of Depravity műveli legjobban ezt a nem egyszerű stílust. A gitárosról tudom, hogy nagy Cryptopsy rajongó, s azt kell mondjam, hogy simán megállnák a helyüket a kanadaiak előtt (sőt, amilyen az új albumuk lett…). Minden zenész mestere hangszerének, Jakab Péter hangja is tökéletesen megfelel a zenének, azonban mégis ki kell emelnek a basszert, aki nagyon szuggesztív módon játszik, félelmetes, ahogy a keze a gitár nyakán rohangál! Az ilyen törésekkel teli, sok témából felépülő zenét igazán az tudja élvezni, aki számtalanszor átrágta már magát a hangzóanyagokon, sajna én nem tartozok ezek közé, de ettől függetlenül is teljesen jó volt a koncert, amit az is bizonyít, hogy ugyan kevesebben voltak a szombati napon, mint pénteken, de a nézőszám folyamatosan növekedett, míg játszottak, és lengtek a hajak is. Ajánlott!

Harmadikként a debreceni Dim Vision jött. Jelentős változásokon estek át, elfogytak a hajaik :), kivált közülük egy gitáros és dobos csere is történt, így most trióban nyomják. Eredetileg dallamosabb zenekarként indultak, aztán szép lassan belemerültek a death metalba, annak is inkább a kimértebb, nem annyira sebességmániás ágába. Elég sokszor volt már alkalmam látni őket, de valahogy nem talál el hozzám a zenéjük. Múltkor, talán egy Underground Fesztiválon már láttam őket ebben a trió felállásban, akkor még úgy tűnt, nem nagyon állt össze az egész, viszont most nagyon kellemes meglepetést okoztak! Úgy érzem mostanra érett be ez a formáció, az új dobos szerintem technikásabban és erőteljesebben üt, mint elődje, Foreest gitáros egyedül is jól prezentálja az amúgy két gitárra íródott dalokat.  A koncertet egy feldolgozással zárták, ami nagyon ismerősnek tűnt, de csak a refrénnél jött a nagy felismerés, hogy ez bizony a Pro-Pain Make War, Not Love-ja. (Nem mert rosszul játszották, hanem mert nagyon rég hallottam. Egyébként a MetalChamp versenyre választották ezt a dalt, ahol harmadikok lettek.) A tagság amúgy egy fővel bővült a közönség soraiból, aki olyan jól érezte magát a színpadon, hogy tulajdonképpen végig ott maradt, és bólogatott a muzsikára. Eme ténykedéséről a vélemények megoszlottak, mindenesetre úgy tűnt , a zenekart nem zavarta, még poénkodtak is vele. Úgy érzem mostantól jobban kell figyelnem a Dim Vision-re, mert határozottan tetszett, amit most itt nyújtottak.

Ezen a napon az Agregator-ra osztódott a nemnézemmegőket szerep, mivel társasági életet is kell élni valamikor. Amúgy kedvelem az ő zenéjüket, és az utolsó két dalukra visszaérve már bántam is, hogy nem néztem a többit :-/ Az egyik leglelkesebb koncertzenekar ők, látszik rajtuk, hogy élvezik a fellépéseket (különösen az énekesen). Az olyan dalokra, mint a fellépést záró Sötét Éden nem lehet nem bemozdulni. (Pár fotó azért készült, lásd Koncertgalériák.)

A karcagi Vale of Tears is azok közé tartozik, akiket már elég sokszor láttam, így nem számítottam túl nagy meglepetésre. Hozták a szokásos formájukat, Mulicz Ferenc énekes szinte eggyé vált a közönség első sorával, bíztatta a jónépet. A koncertprogram a két nagylemezükre épült, az első két demóról nem szoktak játszani, valamint egy új dal is elhangzott, bizonyítva, hogy nem álltak meg az alkotásban. A bedrótozott emberi agyakról szóló dalba sok finomságot csempésztek, Mulicz Zoltán gitáros használta a pedáljait 🙂 Érdekes zenekar a Vale of Tears. Úgy érzem bennük van, hogy sikerül egy igazán jó lemezt összehozniuk, mert az eddigiek is jók voltak, meg minden, de valahogy hiányoltam belőlük azt a kis pluszt, amitől pl egy Dark Tranqullity az, ami. Szokták mondani, hogy a harmadik lemez fontos, hát, most ők épp ez előtt állnak. Meglátjuk.

Utolsóként a dallamos pogány black metalban utazó budapesti Bornholm tagsága lépett színpadra. A késői óra ellenére rájuk voltak a legtöbben kíváncsiak, s bizton állíthatom, hogy nem csalódtak! Kissé féltem, hogy milyen hangzást sikerül összehozni nekik, ugyanis itt a két gitár, basszusgitár és dob mellett szinti is van, valamint a fő ének mellett többen vokáloznak is, de félelmeim alaptalanok voltak, kifogástalanul szólaltak meg a dalok! A hangulatot valami régi, (gondolom német) indulószerű dallal próbálták megteremteni, amit nem annyira éreztem az ő zenéjük elé valónak, de ez legyen a legnagyobb probléma, hisz a dalok aztán magukért beszéltek. A külsőségeket nem vitték túlzásba, ennyi talán pont elég is. (Kissé furcsálltam, hogy Sallai Péter gitáros kézzel kapcsolgatja erősítőjén a tiszta és torz hangszínt, TóthCsabi kollega meg megjegyezte, hogy mindig elhangolódik az a Gibson :)) A Bornholm dalai nagyszerűen működnek élőben, legyen szó akár olyan gyorsabb tételekről, mint az On the Way of the Hunting Moon (remélem nem keverem, eléggé fáradt voltam már), slágeresről, mint a Cry, Raven, Cry, vagy lassabbról, mint a klipről más ismert Acheron.
Ezek után kíváncsian várom, hogy milyen lesz a March For Glory And Revenge, csak jelenjen meg végre-valahára.

Ha két napot össze kellene hasonlítanom, akkor úgy érzem, hogy a második valamivel erősebbre sikeredett, sajnálhatja az, aki erre már nem jött. S itt kell leírnom, hogy a kevés néző miatt jövőre már csak egy naposra tervezik a szervezők a Chromized Landet. Egy ilyen buli olyan 250 eladott bérlet mellett már kb kijönne nullára, úgy tűnik nincs ekkora érdeklődés sem. Hogy ennek oka miben keresendő? Nehéz kérdés, én magam sem tudom. Úgy néz ki ezek a zenekarok hiába játszanak jó zenét, még mindig csak egy nagyon szűk réteghez szólnak, s hiába van több banda, az nem vonzz több embert, mert aki az egyiket kedveli, az ugyanúgy kedveli a többit is. Mindenesetre köszönt és tisztelet illeti meg Mányák Pétert és Tóth Csabát, hogy időt és energiát nem kímélve összehozták ezt a fesztivált, s remélem, hogy jövőre az egy napos koncert jól fog elsülni!

Evvót a jegy: