emp: Előttem egy üveg jófajta tokaji fehérbor, egy tál lazacfilé, olívabogyóval és mozarella darabkákkal. A szám mosolyra szalad az első korty után és elkezdek visszaemlékezni. Máris szépülnek az élmények, pedig azok sokfélék voltak, csak szépek nem. Bizony. Meglepő, letaglózó és elszomorító volt, de ez a várva várt este nem igazán úgy sült el, ahogy reméltem. Volt némi belső infónk arról, hogy nem lesz sok ember, de megérkezve a helyre, látván a lézengő húsz főt, teljesen lefagyott a rendszer, egészen az első sör kikéréséig. Úgy gondoltuk, hogy a helyünket a koncerttéren senki sem fogja elfoglalni, szóval akár eltölthetjük fellépés nélküli időnket a bárpult környékén is.

gf: Azon tűnődöm, melyik volt az utolsó E-Klub-os koncert, amit a bezárása előtt láttam, és bár sok szép emlékem kapcsolódik a klubhoz, nem jöttem rá a megfejtésre. A hely közlekedés szempontjából jó fekvésű, a koncertterem remek akusztikával bír, helyesek a csapos lányok, minden adott volt a jó szórakozáshoz. Amióta Diesel Club néven újra megnyitották a kapukat, most jártam itt először és bár az est fellépőinek produkciói egyértelműen a könnyen felejthető kategóriába tartoznak, abban biztos vagyok, hogy megfordulok még a helyen…

emp: Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, mint ha csörömpölés jönne a színpad felől, szóval benéztünk, és bizony már nagyban tolta is a Noctiferia a nyitóprogramot. Én bizony azt mondom, hogy ha rasztafejű ember van egy zenekarban, az nem véletlen és igazam is lett. Az eleddig számomra ismeretlen banda, erősen elektronikus, sampleres, groovy-death metalban utazott. A gépi zajok laptopról jöttek, így a dobos metronomra dolgozott, ami megadott egy bizonyos feszes ütemet az előadásnak. Az már véleményes, hogy az ismét nem túl jó hangzás miatt ebből mi semmit nem hallottunk, csak a számokat átkötő gépi zajokat, mini intrókat. Nyomta a csapat rendesen, de bizony az energikus előadás ellenére is meglehetősen unalmas volt ez a minimál böszmülés, amit megpróbáltak letolni a torkunkot. Nekem az énekes srác folyamatos szövegköpködése is megfeküdte a gyomromat, amire bizony csak egy korsó jóféle folyékony kenyér lehet gyógyír.

emp: Az általam leginkább várt csapat, a másodikként fellépő Keep of Kalessin volt. Ez volt a harmadik alkalom, hogy élőben is megtekinthettem őket, így az járkált a fejemben, hogy az eddigi felemás élő teljesítményt most bizony erősen elviheti a csapat jó, vagy akár rossz irányba is. Sajnos most a serpenyő negatív oldala lett a nehezebb, bár nem kizárólag a csapat tehet erről. Nézzük a problémákat. Először is, ilyen durván kása hangzással már nagyon rég nem kínált meg profi hely. Egyszerűen semmit nem lehetett kihámozni az előadásból. Egy-két jellegzetesebb résznél be tudtam lőni, hogy melyik szám is lehet az aktuális, de ennyi. Élvezeti faktor kezdett a nulla felé konvergálni. A dobos irtózatosan profi arc, de még ő sem tud azonos erővel, feszességgel blastbeatelni a pergődobon, így a lassabb részeknek tempót adó erős pergőcsattanások, a tekeréseknél simán eltűntek a babkásában, amin a kvázi pirított hagymaként szolgáló lábdob sem tudott javítani. Talán technikailag jó megoldás lett volna a Dimmu által is használt elektromos pergő alkalmazása… Nem tudom, lehet ez már elvi kérdés náluk. A másik, hogy nem volt másodgitáros, csak Obsidian barátunk tekert úgy, mint ha egy körfűrész nyomatéktengelye kapta volna el a csuklóját, ami iszonyatosan látványos és profi volt, de egyszerűen hiányzott még egy ritmusgitár ahhoz, hogy masszívan megdörrenjenek az alapok. Szóval ismét nagyon profi és pontos KoK előadásban volt részem, nagyjából az utolsó két album számaival, amit ismét taccsra vágott a hangzás teljesen élvezhetetlensége.

gf: A norvégokról mindenki ódákat zeng, sokáig mégsem tudtam őket hová tenni, egyszerűen semmilyen benyomást nem tett rám a zenéjük.
Bár néhány éve az A38-on a Satyricon előtt is láttam már őket, pontosabban akkor és ott a konzerv effektusra emlékeztető tömegnyomor miatt inkább csak hallgattam. Koncertjükre most mégis inkább a 2008-as Kolossus lemezük miatt voltam kíváncsi, ami egy egészen jól sikerült darab, na és ez az, amiből nem sikerült túl sokat visszaadniuk a színpadon. Profi zenészekről van szó, ez kétségtelen, az előadás viszont erőtlen és lagymatag volt. Azt hiszem továbbra is tartom a tisztes távolságot…

emp: Ezek után már nagyon sok bizodalmam nem is volt a Samael-ben, de azért az ember ugye még a bitófa alatt is remél. A 2008-as Brutal Assaultos fellépésük maga volt a tökéj. Egy csont nélküli sztár csapat diadalmenete, gigantikus látvánnyal és közel tökéletes hangzással. Viszont az előzmények tükrében már meglehetősen negatív voltam és bizony ezen a szervezetbe belepumpált alkoholmennyiség sem sokat javított. Samael-re azért csak meglett a hangulathoz éppen elégséges harmad ház és lelkes is volt a közönség. Ők már viszonylag jól is szóltak, jöttek az újkori elektronikus ritmusok, csont egyszerű témák és a védjegyszerű ráspolyos vokál. Az első négy szám alatt még kezdtem is remélni, hogy csak átviszi a lécet az este, de aztán jöttek a gondok. Először is a háttérben ugra-bugráló kis kopasz szintis, perkás csóka akciója állította meg bennem az ütőt, tudni illik, szétcsúszott a cucca, amit elkezdett visszarendezni, viszont a perka, a dobok és az effektek mentek tovább, mint ha mi sem történt volna. Aztán mikor újra rázendített a csapkodásra, ismét nyugtáztam, hogy bizony semmi különbség nincs… Nyílván semmit sem bízhat a csapat a véletlenre, ment a teljes alap samplerről, de akkor is kiábrándító volt egy csöppet. Ezek ellenére a csapat lelkesnek és energikusnak tűnt, mindenki ugrált, mozgott a színpadon, ami a kemény magot magával is ragadta. Itt viszont jött a másik személyes problémám, hogy nem vagyok egy megveszekedett Samael fan, így nem fújtam kívülről a számokat, csak a csontalap gépritmust, és a durván két témát hozó gitárokat hallottam, ami úgy a negyedik számtól kezdve erős unalomba fulladt nálam. Az az érzésem, hogy a Samael-nek bizony kell a nagy színpad, a látvány és a többezres közönség, hogy igazi, gigantikus show-t tudjanak összeütni vacsorára.

gf: Teljesen egyet kell, hogy értsek emp cimborával, ezek a svájciak bizony rapszódikus élményt hagynak az emberben. Még 2002 körül láttam őket először, történetesen az E-Klub-ban, a Cathedral és a megboldogult (?) Without Face társaságában. Ha emlékeim nem csalnak, az énekes Vorph törött lába miatt akkor egy székből vezette végig a bulit, most persze a mozgásból bőven kivették a részüket, energikus és ugrálós volt mindenki a színpadon. Ennek ellenére a koncert messze meg sem közelítette a tavaly nyári Brutal Assaultosat, a tény, hogy kevesen voltak, az 5. sorból úgysem érződött, nem hiszem tehát, hogy csak emiatt nem sikerült megteremteniük a hangulatot.

emp: Sajnos azt kell mondjam, hogy mindhárom csapat fellépése csalódás volt a számomra. Az este eltelt, a sör elfogyott, a busz meg nem jött, így elindultunk a belváros felé szép csendben, egy ökörhugyozás nyomvanalát követve, ami hol a járdára, hol az úttestre vezette egyikünk-másikunkat. Sebaj, jön még vitorlásra tankhajó! Találkozunk Volbeat-en!