Eredetileg nem terveztem írni erről a koncertről, de a helyszínen tudomásomra jutott egy szomorú esemény, mely hatására mégis elkészült ez az írás. Részletekbe nem bocsátkoznék, mindössze tiszteletem fejezem ki a Domhring-énekes Georgius felé, hogy vállalta a koncertet, ezzel is tanúsítván a zene iránti elkötelezettségét.

A feldolgozás-koncert három debreceni központú zenekar, a Domhring, a Neochrome és az Andartar összefogásából jött létre. Felvetődhet a kérdés, hogy van-e értelme és létjogosultsága egy ilyen eseménynek? Nos, szerintem van, hisz mint ahogy azt Vee is mondta, itt a műfaj nagyjai iránti tiszteletadásról van szó, s ha ez kellő alázattal és pózerkedés nélkül történik, akkor nincs probléma. A koncepció része volt, hogy a black metal úgymond mainstream zenekarainak dalaiból válogassanak, hisz azt jobban ismerheti a közönség. A plakáton szereplő nevek úgy látszik vonzották is az embereket, egész szép számú látogató gyűlt össze a Perényi 1. Zenei Klubban (ahol a legiparibb Kanizsai sör 240, a 2/1 boroskóla meg 480 Ft volt, ami viszont nem szép.)

A koncertek sorát a tagok és a zenekar életkorát tekintve is fiatal Andartar nyitotta. Az első két dalról lemaradtam (Darkthrone – Summer of Diabolical Holocaust, Bathory – War), pontos kezdés volt, odaértemkor a Naglfar – I Am Vengeance szólt. Ezt egy régi, s igencsak slágeres Marduk dal, a Materialized in Stone követte, ami számomra azért volt különleges, mert az első black metal dalok egyike volt, amit hallottam – végülis szinte az egész este nosztalgiázás volt… Hogy a műsoridő rájuk eső részt normálisan ki tudják tölteni két saját dalt is játszottak, elsőként a Pogány vérrel, majd a koncert végén az Érzelmek nélkül címűt. Nekem az első jobban bejött, amolyan korai Baskíria-ra emlékeztető tétel volt, míg a másodikról inkább a Marduk jutott eszembe. Játszották még a Gorgoroth-tól az Unchain My Heart-ot, s az előbb említett svédektől a Night of the Long Knives-t, majd pedig színpadra szólították Georgius-t, s az ő vokalizálása mellett előadták a Dissection Night’s Blood-ját. Összességében tetszett a produkció, a hangzás is nagyjából rendben volt (mint ahogy az egész koncerten), bár a gitár lehetett volna erőszakosabb.

Rövid átszerelés után a Domhring foglalta el a színpadot, és a Dark Funeral szerintem legjobb albumáról, a The Secrets of the Black Arts-ról játszották el a Shadows Over Transylvania-t. Ezt a magyar Burzum Tribute albumról már ismert Stemmen fra Tårnet követte, egész black’n’rollos hangulatban, majd pedig a Darkthorne Cromlech-jének örülhetettünk. Maradtunk Norvégiában: a Mayhem-től szólt a Buried by Time and Dust, az Immortal-tól pedig a Withstand the Fall of Time az Andartar-énekes Csaba közreműködésével. Irány Svédország: Marduk – Nightwing (ez is két énekessel), majd visszaléptünk az időben egy bő huszast: Bathory – Woman of Dark Desires (a refrénben az első sor közreműködésével). A Satyricon-tól a Mother North várható volt, hisz ez a dal egyébként is a zenekar koncertprogramjának részét képezi. Utolsó előttiként egy Ulver dal hangzott el, ami ha minden igaz két dal volt, a Bergtatt album utolsó és első dalának összedolgozása. Bevallom, ez a zenekar nekem annak idején kimaradt, csak a Nattens Madrigal-t ismerem, így nem is tudom megítélni, hogy mennyire lett jó vagy rossz a feldolgozás. A „dal” érdekessége még, hogy az énekesi teendőket itt Messor gitáros látta el. Koncertjüket egy rákenrollos Carpathian Forest dallal zárták (amely zenekar szintén nem a szívem csücske): He’s Turning Blue. 

A Neochrome a Gorgoroth Heaven’s Fall-jával nyitott, majd pedig bemutatták, hogy milyen az, amikor 3 riff tökéletes black metal dalt alkot (Darkthrone – Transilvanian Hunger). Egy kis slágeres lassulál következett a Marduk – Castrum Doloris képében, majd pedig slágeres gyorsulás, úgymint Immortal – Damned in Black. Ezután aztán kicsit más vizekre eveztek, ugyanis a Taranis, Descend és Thy Catafalque formációkból ismert Bakos Attila vette át a mikrofont, ami az jelentette, hogy következik a Borknagar-tól a Colossus, valamint a Primordial-tól a The Coffin Ships. Talán ez a két dal lógott ki leginkább az teljes programot tekintetve, de számomra a Primordial volt az est fénypontja, annak ellenére, hogy nem ismerem különösebben őket, de mégis, ez dal hibátlan. Itt vetném közbe, hogy ez a két dal amúgy már ebben a felállásban elhangzott az I. BlacKromeFest-en is, a The Coffin Ships fel is lett véve, akit érdekel meghallgathatja ITT, valamint mindenkinek javaslom, hogy látogassa meg Attila honlapját, és ismerje meg a munkáit, érdemes! (Jelenleg a Quadrivum nevű norvég avantgarde metal formációban is részt vesz.) No, de vissza a koncerthez. Satyricon – The Pentagram Burns. Nem tudok megbarátkozni az újkori Satyricon-nal, nekem ez tinglitangli zene. Jópofa, meg rákenroll meg minden, de nem nekem való. Mayhem – Freezing Moon – alapvetés, nem maradhatott ki a műsorból. Darkthrone – Atomic Coming – ha már ilyesmit kell hallgatni, akkor sokkal inkább ez, mint a Satyricon (de azért a Whiskey Funeral a favorit.). A koncert vissza-vissza előtti részét a Carpathian Forest – Bloodlust and Perversion zárta (erről a véleményem ugyanaz, mint az másik CF dalról :)) A visszatérést követően azt mondotta Vee, hogy egy olyan dal jön, amit be sem kell konferálni, és persze pont úgy jártam, hogy minden pillanatát ismertem, csak a címe nem akart eszembe jutni. De azt hiszem nem tévedek, hogy a Slottet I Det Fjerne-t hallottuk 🙂 Az egész eseményt pedig egy tőlük már megszokott és jól ismert dal, az Emperor I am the Black Wizards zárta. Szegény szintis hölgynek nem sok szerepet kínáltak ezek a tételek, leginkább ebben élhette ki magát (valamint végre utánajártam miért van többesszámban a varázslók).

Összességében egy kellemes estét sikerült összehoznia a három zenekarnak, a közönség is normálisan viselkedett. A tervek szerint jövőre is lesz hasonló tematikájú rendezvény, érdemes lenne akkor úgymond undergroundabb zenekaroktól is szemezgetni, hisz olyasmit sokkal ritkábban lehet élőben hallani.