Ezt a bulit már nagyon vártam, ugyanis márciusban megnéztük volna a Suffocationt Graz-ban, de a Seifenfabrikos fellépést törölték valami miatt, mely tény agyonhallgatása folytán potyára utaztunk ki, így a legutóbbi pécsi kiruccanás óta semmi érdekes eseménynek nem voltam tanúja és lassan már elvonási tünetek jelentkeztek rajtam. A Dying Fetus viszont egy kiváló lemezzel jelentkezett nemrég, és mindig minőséget nyújt élőben, így nem volt kérdéses az utazás. A kocsiban Carnivore ment Pete emlékére (a Type O-t én sose szerettem), valamint megtudtam Körmenden és Szombathelyen csatlakozott útitársainktól, hogy nem lesz Man Must Die, de őket már láttam pár éve ugyancsak a Beneath the Massacre (valamint a Despised Icon és a Misery Index) társaságában, így annyira érzékenyen nem érintett a dolog.

Nyolc óra magasságában kezdett a számomra eleddig teljesen ismeretlen Revocation, és mit mondjak… kiállt egy basszus, dob, gitár felállású trió, és hatalmas pózok közepette mutatta meg, milyen az, mikor magasan képzett zenészek nem tudnak zenét írni. A gitáros srác őrülten tépte a hangszerét, táncolt, fetrengett, a fogaival pengetett és elhiszem, hogy sokaknak bejött virtuóz játéka és agyament színpadi előadása, de nekem így ismeretlenül nagyon teátrálisnak és túljátszottnak tűnt az egész mutatványuk, s a bántóan magas hangú kiabálások is viccesen hatottak. Állítólag lemezen jók, de nekem egy normális dal nem jött le, csak témahalmok és esztelen virgázás, így a második-harmadik szám után már alig vártam, hogy befejezzék. Bocs mindenkitől, de ez most engem nem talált be; majd talán legközelebb, vagy otthon, nyugodt körülmények közt.

A kansasi Origin viszont már sokkal jobban tetszett. Ők az egyik leggyorsabb és legtechnikásabb death metal banda a színtéren, pár éve már volt szerencsém hozzájuk ugyanitt, csak a kisteremben. Most a nagyteremben volt a szeánsz, de ahhoz a koncerthez hasonlóan ismét csak egy gitárral álltak ki. Viszont Paul Ryan hangszere, és félelmetes témái most egy fokkal jobban szólaltak meg, mint akkor; ahhoz a kásához képest ez a fellépés egyértelműen jobb megszólalást kapott. Így az Aftermath-ra például ráismertem a vijjogó témáinál; de volt az első lemezről a Vomit You Out, az Informis Infinitas...-ról a Perversions of Hate, a Portal és az Implosion of Eternity; a 2005-ös nagylemezről a Staring From The Abyss–Reciprocal kettős; valamint a Wrath of Vishnu és a Finite is. James Lee helyett egy új frontember ragadta kezébe a mikrofont; Mica „Maniac” Meneke hangja nem volt rossz (amúgy Paul, és a basszer Mike Flores is kivette a részét az énekesi teendőkből, így a lemezen hallható változatos vokálokat sikerült hozniuk), szigorúan adták elő magukat és a hangszeres teljesítményük is kifogásolhatatlan – főleg a nagydarab Mike basszusjátéka volt nagyon látványos – de egy kicsit még jobb hangzással még nagyobbat üthettek volna. Ettől függetlenül számomra így is élmény volt cirka fél órájuk.

A Beneath the Massacre viszont már rendesen hasított hangzásilag. Elliot állat módjára vezényelt, jó frontember és a hörgése is igen öblös, bár előadásmódja arról árulkodik, hogy nem egyszer és nem is kétszer nézte meg a Suffocation koncertvideókat, egyes mozdulatai tisztára Franket idézték. A kegyetlenül technikás és gépiesen precíz dalaikat úgy adták elő, mintha robotok lennének; egyszerűen emberfeletti, ahogy a komplex témákat kirázzák csuklóból. Ámbár az is igaz, hogy az előttük játszó Origintől sokat tanulhattak annak idején, akárcsak a Suffocationtől, és a régebbi Cryptopsy-tól. Cirka húsz-huszonöt perces műsorukba a Condemned, Society’s Disposable Son, Reign of Terror, The System’s Failure, Untitled, Modern Age Slavery, Our Common Grave dalok fértek be, tehát a szokásos, de a sűrű és komplex zene miatt szinte fel sem tűnt a rövid játékidő, így volt ez jó.

Az igazi őrület viszont a Dying Fetus alatt szabadult el; néha akkora circle pit alakult ki a küzdőtéren, hogy John csak rázta hitetlenkedve a fejét. Sajnos az új lemez címadója nem fért be, pedig annak gyilkos nyitótémájára otthon hatalmas zúzást vizualizáltam előzőleg, de kárpótolt az igazán korai zöngéik közé tartozó Your Blood Is My Wine, amit én még nem hallottam tőlük koncerten (és először azt hittem, a Blunt Force Trauma megy), ahogy az Epidemic Of Hate-et vagy az Absolute Defiance-t sem. Ezek felbukkanásának nagyon örültem, sokszor láttam már a Dyingot, de az ilyen apró nüánszok biztosítanak arról, hogy minden találkozásnál nyújtanak valami újdonságot. A koncertet a Destroy the Opposition egyik nagy slágerével, a Praise the Lord (Opium of the Masses)-szel indították, és a hangzásba már itt sem lehetett belekötni, viszont a gyilkos szót nyugodtan oda lehetett biggyeszteni elé – talán ez volt a legtisztább és legenergikusabb hangzású koncertjük az általam látottak közül. A program sorrendben: Praise the Lord (Opium of the Masses); Your Treachery Will Die With You; Eviscerated Offspring; Absolute Defiance, Epidemic of Hate; Homicidal Retribution; Conceived Into Enslavement (ez mekkora beszarás volt!), Your Blood Is My Wine, Killing on Adrenaline, One Shot One Kill; Ethos of Coercion; Skull Fucked; Grotesque Impalement, majd a ráadásban Pissing in the Mainstream és Kill Your Mother / Rape Your Dog. Azt hiszem, a 2007-es bécsi koncertet leszámítva – aholis majdnem másfél órát játszottak a Cattle Decapitation buli elmaradása miatt – ez volt a legjobban összeállított programjuk, ami egy páratlanul felépített, iszonyú dinamikus és brutális koncertet eredményezett. Apróbb, de nem zavaró negatívumként csak azt tudnám felróni, hogy jó szokás szerint labancék ismét bőven locsolták a sört mindenfelé; komolyan, nem érdekel, ki mit csinál egy koncert alatt, de azért könyörgöm; az a fél liter vizezett ser is több mint három euró, azaz majdnem egy ezres, ezek meg úgy dobálják a félig kiivott poharaikat, mintha csak taknyos papír zsebkendő lenne. A másik, hogy válság ide vagy oda, 15 eurót kérni egy cd-ért elég nagy pofátlanság, nem csodálkozom, hogy nem is vett senki. .
Mindent összevetve nagyon megérte kimenni erre a koncertre; a tavalyi és tavalyelőtti Thrash and Burn turnék felhozatala egyáltalán nem mozgatott meg, de ez az este felettébb tartalmasra sikerült, szerintem senki nem távozott elégedetlenül.