2010. május 10-én végre Magyarországon is fellépett az amerikai poszt-black metal egyik legismertebb képviselője, a Wolves in the Throne Room. Az előzenekar szerepét a békéscsabai The Moon and the Nightspirit töltötte be.

20.30 körül lassan összegyült kb ötven fős közönség a Dürerben, mire a TMatN el is kezdte kis műsorát. A zenekart az Evensong utódaként Tóth Ágnes és Szabó Mihály alapította. Koncerteken csatlakozik hozzájuk Végh Gábor és Cseh Gergely. Itthon egyedülálló kezdeményezés ilyen sámánfolkot játszani. Zenéjükben keveredik a pogány hitvilág és a romantikus álmodozás, talán Hagalaz Runedance vagy Loreena Mckennit világával vonható párhuzamba.
A négy zenész megadta a módját, korhű jelmezben, mosolygósan jelentek meg előttünk. Egyszerűség, vidámság jellemzi őket és egy kevés melankólia. Ezt is kaptuk fél órában. Sok-sok szépséget, csillagfényt és alkonyvarázst, ami már a giccs határát súrolta. Tulajdonképpen nincs ezzel semmi baj, egy reneszánsz fesztiválon vagy a mesterségek ünnepén igazán jó buli lehetne, de valahogy a WitTR hangulatát nem alapozta meg.
A táltosok után hallhattunk egy kevés funeral jazz aláfestő zenét a Bohren-től, amig a farkasok elkészítették a tróntermet. Washington állambeli Olympiából érkezett el hozzánk a három újkori blekkes. Mentalitásukban a természet tisztelete fontos szerepet tölt be. Elmondásuk szerint egy farmon élnek, elzártan a külvilágtól és emellett az életmód mellett alkotják zenéjüket.

Meglepően sok dekorációt hoztak magukkal. Már a merch-pult is érdekes volt a mécsesekkel, kristályokkal, hát még a színpad, amit egy szentéllyé varázsoltak percek alatt. Voltak zászlók farkassal, mókussal és egyéb állatokkal. No meg egy komoly oltár készült füstölőkkel, mécsessel és egy kiszáradt, sok fellépést látott gyökérrel a sötétlelkű művészek legnagyobb örömére, akik már a zene előtt lelkesen megörökítették a látványt. És jól tették, mert a zenekar szépen megkért mindenkit, hogy vakuval az előadás alatt ne zavarja meg az atmoszférát. 20 perc alatt sikerült kicsinosítani a termet, összegyűlt olyan 60-70 fős nézősereg, így hát kezdődhetett a szeánsz a Queen of Borrowed Light-tal.
Hamar sikerült átlépni a fura külsőségeket, mert remek koncertet kaptunk. Az általában 10-15 perces számok csak néhol tűntek laposnak, a koncert végéig sikerült fenntartaniuk a feszültséget. I Will Lay Down My Bones Among the Rocks and Roots-ból viszont hiányoztak a finomabb dallamok, azok a gitártémák, amik kicsit Mono hangulatot árasztanak. (Persze nem Mono-ra jöttünk) A kezdetben nagyon erős hangerőhöz hamar hozzászokott az ember füle, és a dalok is egyre felismerhetőbbé váltak. A minőségi egy órás koncert pont elég volt, elégedetten távozhattunk.

Szervező: www.concerto.hu