gf: 2006-ban jártam először Brutal Assault-on, így azt hiszem most már nem felvágós úgy fogalmazni, hogy „szokásos módon” szerda reggel indultunk neki a kb. 500 km-es útnak. Az eddigiektől eltérően viszont zökkenőmentes utunk volt, Budapestről sikerült fél óra alatt kivergődni, Csehországban pedig elmaradtak az útépítések miatt szükséges elterelések is. Egy apró kalandot azért tartogatott az út: vontatott tempóban egy kamionos és egy személykocsi haladt előttünk, előzésbe kezdtem, a kamion már nem fért bele, így beálltam a két jármű közé, mire a mögöttünk haladó kocsiban a szöszi vad dudálásba kezdett, csapkodta a kormányt és mutogatta a középső ujját vagy öt percen keresztül. Csak azt sajnálom, hogy nem vettük fel kamerára 🙂
15 év nem kis idő egy fesztivál életében, ha a koncepció jó és nincsenek nagy bakik, akkor a látogatók száma könnyen kitetőzheti a maximumot. Ez történt a cseh Brutal Assault fesztivál esetében is, számítani lehetett rá, hogy „teltház” lesz és bár a szervezők azt ígérték, hogy limitálni fogják az eladott jegyek számát, gyakorlatilag mindenki bejutott, aki eljött a helyszínül szolgáló Jaromer falu katonai erődrendszerébe. Ennek megfelelően nem túlzás a tömegnyomor szót alkalmazni a viszonyokra, a délutáni óráktól kezdett elviselhetetlenné válni a népsűrűség.
Ne rohanjunk ennyire előre, maradjunk egyelőre a jegykiváltásnál, hiszen az sem megy túl rugalmasan errefelé. Szerda délután fél öt körül érkeztünk, ekkor már több száz méteres sor állt, éjfél körülig fogyni sem nagyon akart. Úgy saccolom, hogy aki türelmes volt, az 2-3 óra alatt megkaphatta a jegyét, ami vicces annak a tudtában, hogy öt éve még, amikor harmad ennyien sem voltak a feszten, akkor is hasonló időt vett igénybe. Hiába no, Csehországban ragaszkodnak a sorban álláshoz 🙂 A karszalag mellé járt egy nyakbaakasztós pass és egy programfüzet is, ez utóbbiban többek között azt írták, hogy a szervezők számára a fesztiválozók kényelme a legfontosabb. Nos, ha ez valóban így lenne, akkor nem sajnálták volna a pénzt a 0. napon plusz 3 alkalmazott bérére, a sorbanállás ideje simán feleződött volna.

butch: Hamar elrepült egy év, s ismét Jaromerben találtuk magunkat a 15-ik kiadásban jelentkező Brutal Assault fesztiválon. A menetrend is megegyezett a szokásossal, nulladik napon érkezés, sátorállítás, majd látogatás megejtése a szokott hangulatos kis ivóban. Derekas mennyiség fogyott a jófajta helyi sörből, úgyhogy elég csehül álltam már, ahogy haladt előre az éjszaka. Minden eddiginél nagyobb tömeg látogatott ki a fesztiválra, aminek a hatása bizony a szervezésen is meglátszott. A jegypénztár előtt irgalmatlan sor várakozott, többször is visszatántorogtam az éjszaka folyamán, de felesleges volt beállni a tömegbe, érdemesebbnek tűnt tovább sörözni, így valamikor hajnali egy óra magasságában vettem át a karszalagot. Másnap reggel meg alig állt valaki a pénztárak előtt. A kempingre is hihetetlen zsúfoltság volt jellemző, ennek fő oka, hogy a tavaly kitalált VIP-részleg – gyakorlatilag egy elkerített, őrzött, saját toitoi-blokkal rendelkező, extra pénzbe kerülő szektor – területét több mint háromszorosára növelték a tavalyihoz képest, így a „normál” kempingrészben alig lehetett elférni, egymás hegyén-hátán álltak a sátrak. Egyébként a nulladik napon is voltak már koncertek, nyolc fiatal banda melegített be, akiket netes szavazás alapján választottak ki, de nem a rendes színpadokon, hanem hátul, a merch sátrak mellett lett felállítva egy kisebb színpad számukra. Belőlük persze semmit nem láttam, illetve, ha hinni lehet a pletykáknak, a 300 főre limitált exkluzív Fear Factory klubbuli is elmaradt, de erre nem vennék mérget. A hangosító gárda is ugyanaz lehetett, mint tavaly, már abban a beszámolóban is szóvá tettük Imivel, hogy halkabb volt a feszt, és most is; a Metal Shop stage-en gyakorlatilag alig tudott valaki hibátlanul megszólalni. A merch sem volt igazán nyerő, tavaly több mindent sikerült kukázni, most egy-két árusnál a minőség is kritikán aluli volt – használt, szutyok cd-ket vesztegettek 300 koronás árakon, ami pofátlanság. Bár voltak nagyon korrekt eladók is, ezt mindenképp hozzá kell tennem. A horror mozi tavaly egy sátorban volt, most átkerült egy téglaépítménybe, de filmekből most sem sikerült látnom semmit – egyet végigbóbiskoltam a kellemes sötétben egy széken ülve, tehát pihenésnek azért nem volt utolsó.

gf: én két percre néztem be a horror különítménybe, épp az Eden Lake-t adták, tudjátok, az az a film, amikor pár suttyó paraszt brit fiatal kapanyéllel a szájukban kicsinál egy jegyespárt valami tó mellett.

gf: A fentiek ellenére, ha szóba kerül a 2010-es Brutal Assault, a megkérdezettek egészen biztos nem a tömeget, hanem a műsorváltozást fogják elsőként felemlegetni. Persze, van vagy 70 fellépő, van aki megbetegszik, van aki egyéb okból mondja le, az ilyesmi előfordul nyílván. De az, hogy össze-vissza cserélgessék a zenekarokat nem csak az adott napon belül, hanem a három napon belül… szerintem ilyenre még nem nagyon volt példa. Jöjjön rögtön példa: a Sepultura pénteken lépett volna fel 21:20-tól, ehelyett csütörtökön kerültek színpadra a Lock Up helyett 20:45-kor. Nem csak én nem tudtam róla, volt egy kis lincshangulat utána az elbeszélések alapján. Ráéreztek a szervezők is, hogy az ilyesmit nem annyira tolerálja a pórmetál népség, így szombaton 5 óra körül rózaszín POZOR feliratos A4-es lapot hurcoló lánykákkal kezdték hirdetni, hogy a Necrophagist nem 19:50-kor lép színpadra, hanem 17:45-kor.

gf: Ugorjunk az első napra, itt a Short Sharp Shock kezdett fél órával később a programfüzethez képest, helyettük ki volt, nem tudom, de végülis mindegy is, úgyse néztük meg egyiket sem. Elmaradt még a Bonded By Blood, pontosabban átkerültek péntekre.

butch: Csütörtökön végigszenvedtem ugyan a Short Sharp Shock nevű crossover valami szerencsétlenkedését (az elején rengeteg technikai problémájuk volt, szarul is szóltak, és a számaik sem győztek meg), de a nap első tényleges koncertjét számomra az Afgrund adta. A svéd grindcore trió meggyőző erővel tolta mind a Svarta Dagarr, mind a Vid Helvetets Grindar című második nagylemez (melyről ide kattintva olvashatsz bővebben) szerzeményeit. – feszesen, keményen, felesleges pöcsölés nélkül nyomták a grindot izomból. Abszolút bejött a produkció, nem okoztak csalódást. Utánuk kimaradt a Minority Sound, a Demonic Resurrection és az Insania, majd, mivel a programbeli kavarások miatt helyet cseréltek a pénteki Alkonost-tal, a Bonded By Blood is. A Rotten Sound viszont irgalmatlan túrást nyomott, a hangzásuk is remek volt és a Targets, Praise the Lord, Lies, az új kislemezes Missing Link, az Exit egyik legjobbjának számító Burden, vagy a Cycles-ös Blind dalokkal és társaikkal nehezen is lehetne hibázni. Nagyon ütős buli volt, alaposan felpörgették a népet.

gf: a Trail of Tears fél ötkor kezdett, a goth metal csapatot pár éve még figyelemmel kísértem, míg a Green Carnation-ös Kjetil Nordhus is énekelt, most csak a sörsátras távoli bólogatás maradt számukra a részemről. Valami technikai problémájuk is fellépett, mert volt egy bő öt perc, míg csendbe borult a színpad. Nyomdahiba is kijutott nekik: a jegy mellé kapott nyakbaakasztós pass-ra nem Trail hanem Trial of Tears került, megesik.
Apropó, ülő helyek. Az erőd nem kicsi. Körbeveszi még egy nagy domb is, mely a kemping és a fesztivál területet szeparálja. Emiatt aztán az ember nem keveset mozog a nap folyamán. A sörsátrak hamar betelnek, ezekből nincs rálátás/normális hangzás a színpadokra, illetve a fesztiválozók évek óta nyavalyognak ülő helyekért, ezért a szervezők egy natural stand-nek nevezett „fennsíkot” alakítottak ki erre a célra. Ez ilyen ücsörgős, nézelődős, színpadra rálátós zóna, mely persze külön feláras jegyért vehető igénybe és idén először külön hangosítást is kapott, sokkal vonzóbbá téve a helyet.

gf: A Suicidal Angels egy görög thrash horda, már több alkalommal léptek fel Magyarországon. Majdnem. Valami miatt ugyanis mindig kénytelenek voltak lemondani a fellépést. Sokan egy ok nélkül felkapott zenekarról van szó. Én nem vagyok egy nagy thrash fan, de szerintem teljesen rendben volt a produkció, élvezetes volt, jó szólókkal, fülbemászó refrénekkel, ahogy azt kell. Bár nem vagyok benne biztos, játszottak egy Kreator feldolgozást is, vagy ha nem, akkor csak nyúlják őket.
Apropó thrash. A belépőjegy mellé jár egy szemeteszsák is, amit megpakolva kb. 500 Ft-ot visszakapsz. Nos, a szervezők ezzel kapcsolatban elsütötték egy apró szójátékot, a zsákra a „t(h)rash” felirat került.

gf: A metalcoret játszó The Black Dahlia Murder-re persze sokkal többen voltak kíváncsiak. A tengerentúli csapat felhúzta háttérben molinóként „új” lemezének, a Deflorate-nek a borítóját, így élőben, nagyban is meggyőződhettem róla, hogy mennyire ocsmány. Rutinos rókák ezek, őrült energiával mozognak a színpadon. Az énekes Trevor pocakja ennek ellenére nem csökken, gyanítom nagyon ügyel a magas kalóriaszint biztosítására, hogy a ROADBURN tetoválás a hasán ne nyúljon szét. Komolyra fordítva a szót, folyamatosan ment a circli pit, erre az énekes folyamatosan buzdította is rá a közönséget, számok tekintetében pedig a Necropolis, Miasma, I Will Return meg persze a What A Horrible Night To Have A Curse biztos lement.
Obituary-n elsörözgettünk, apropó sör. Idén öt féle csapolt sör volt a kínálatban és meg kell, hogy mondjam, nagyon szimpatikusnak tartom a dolgot, főleg azért, mert a világos Gambrinus idén nagyon mosogatószer ízű volt, át is tértem belőle a barnára.

butch: Engem a gótos, énekesnős Trail of Tears nem érdekelt, a Kaltenbachon egy hónapja látott görög Suicidal Angels-t néztem meg inkább. Ott már leírtam róluk a véleményem, gyakorlatilag itt is ugyanazt nyújtották; a régi thrash ászok szinte hangról-hangra történő levétele, s az eredetiség hiányának kompenzálása fiatalos lendülettel, ennyit nyújtottak. Nem úgy az Obituary; a death metal műfaj egyik nagy veteránja egy egyáltalán nem rozsdás, hanem kifejezetten ütős bulit adott, ahol kimaradt ugyan Santolla gitár,- valamint Donald Tardy dobszólója, viszont kárpótolt példának okáért az On the Floor, a Slowly We Rot, vagy épp a Chopped in Half és a Turned Inside Out masszív zúzdája.

butch: A nap egyik legjobban várt eseménye volt számomra életem első Gojira koncertje. Hatalmas tömeg volt rájuk kíváncsi, el sem tudtam volna képzelni, hogy ennyien szeretik a bandát errefelé. A Duplantier testvérek által vezetett banda kapcsán egyetlen negatívumot tudnék kiemelni; náluk is egy kicsit koszos volt a hangzás, viszont mind a dalválasztás, mind az előadásmód (a dobos srác élőben is egy vadállat, nemcsak hanghordozón) kifogástalan volt. Már a nyitó Oroborust óriási üdvrivalgás és füttykoncert kísérte, de a Backbone, a Flying Whales, vagy a ToxicGarbage Island, Art of Dying és a klipes Vacuity is irgalmatlan erőt képviselt. A zenészek is odatették magukat, mozgás is volt, amennyire a komor, kimért dalok ezt engedték, – profi banda, ehhez mérhető élő teljesítménnyel. Számomra a nap egyik csúcsteljesítménye volt.

gf: Az Ensiferum-ot távolról mosolyogva szemléltem, a közönség keze egyként csápolta végig a lakodalmas metal slágereket, én meg úgy döntöttem elhúzok zuhanyozni. Jó döntés volt, ilyenkor már nem kell sorban állni és meleg víz is volt. Mire visszaértem a fesztivál területére, már a Sepultura is lenyomta a műsorát, ahogy erről már volt szó fentebb.

butch: Igen, ismét egy kis kavarás a programban: a Lock Up helyet cserélt a Sepultura-val, így grindcore helyett a brazilokkal kellett beérnünk, Tompáékra várni kellett másnapig. A sepuból inkább a régi számok maradtak meg bennem, a Territory, az Inner self, a Refuse/Resist, és a Roots Bloody Roots, a maradék nem hagyott bennem mély nyomot.

butch: A Fear Factory-től sokkal, de sokkal többet vártam még úgy is, hogy nem vártam tőlük sokat. Jobboldalt, ahol álltam, a dobon kívül nem sok minden hallatszott normálisan, leszámítva Burt énekét, de azt meg inkább bár ne hallottam volna. Aki volt már FF koncerten, s tapasztalta, hogy is birkózik meg az énekes a tiszta dallamokkal, tudja mire gondolok – ha lett volna nálam, mindjárt elő is kotortam volna némi saridont. A dalsorrend a következő volt: Mechanize, Shock, Edgecrusher, az általam mélységesen utált Digimortalról az Acres of Skin, aztán három új dal, úgy, mint Powershifter, Fear Campaign és Christplotation, a legelső albumról a Martyr, majd Demanufacture, Self Bias Resistor és persze a legvégén a Replica.

gf: A Children of Bodom-ot valamikor 2003 körül láttam először With Full Force-on, a rocksztár attitűd miatt azóta csak félszemmel követem a pályafutásukat. Az elmúlt években Alexi Laiho frontember szókincse gyakorlatilag teljesen leépült a fuck, fucking és motherfucker szavakra, kövezzetek meg, de nekem továbbra is nagyon ellenszenves. További fikázás helyett inkább néhány dal, amit játszottak: Follow The Reaper, Every Time I Die, Blooddrunk, Hate Me!

gf: A nevetséges bírósági pereskedésen túl levő, ismét Pest énekessel felálló Gorgoroth-ról sem akarok túl sokat írni, jöjjön inkább egy párbeszéd, amit a kempingben csíptem el még aznap este:
– Te, ez az a csapat, amelyiknek buzi az énekese?
– Ők azok, de azt a csávót már kivágták, most új énekesük van.
– Akkor kurva jó volt! Utálom a buzikat.

butch: A Gorgoroth irgalmatlan rosszul szóló kása volt, hiába az új felállás és a régi énekes Pest, a szörnyű hangzás élvezhetetlenné degradálta számomra a koncertet. A doom ikon Candlemass viszont nem volt rossz, mivel nem csak lassulásból állt a programjuk, a harmadik dal környékén egy-két tempósabb pillanat is becsúszott, így nem váltak egysíkúvá. Nekem ugyan annyira nem szívügyem a doom metal, de a koncert összességében tetszett.

gf: A Candlemass munkásságában levő óriási űrt megmondom őszintén illett volna már rég befoltoznom, már csak amiatt is, mert a 2009-es Death Magic Doom egy elég jóra sikerült anyag. A koncert közepén be is iktattak róla két számot, a nyitó If I Ever Die-t és a Hammer of Doom-ot. Robert Lowe élőben is bemutatta, hogy karizmatikus énekes, jó koncert volt.

butch: A Despised Icon-t a búcsúturné miatt volt érdemes még egyszer utoljára megnézni, még ha a legutolsó lemezük nem is varázsolt el igazán. Nekem továbbra is az Ills of Modern Man a csúcs tőlük, így leginkább az In The Arms Of Perdition, Furtive Monologue, A Fractured Hand trió mozgatott meg, az újról pedig a gyors MVP tetszett leginkább, valamint a debütről a gyors Retina, volt is alatta circle pit, ahogy illik. A hangzás náluk sem volt az a kimondott álom, s klubkoncerten jobban bejöttek pár éve, de jó volt még egyszer utoljára látni őket.

gf: A Despised Icon búcsúturnéjának keretében iktatta be ezt a fesztiválfellépést, áprilisban jelentették be, hogy feloszlanak. A két énekessel fellépő banda a színpadról üdvözölte egyik fontos hatásukat, a Devourment-et, akik másnap léptek színpadra.

butch: A szörnymaskarákba öltözött Gwar elejébe belenéztem, ahogy egy túlméretezett műanyag karddal épp levágták egy ufó fejét, a csonkból pedig az egész szám alatt fröcskölt a művér a közönségre, aztán mentem aludni.

gf: Az est tökéletes zárásáról a Gwar gondoskodott. (Őket amúgy gévórnak vagy dzsívórnak kell ejteni, nem tudjátok?) A különböző űrlény maskarákban fellépő csapatnál nem a zenén volt a fő hangsúly, hanem a színpadi produkción, fetrengtünk a röhögéstől. Összekötő motívum volt a dalok között a közönség kedves csitítgatására szolgáló SHUT UP, de lőttek el poénokat a „náci-pop” zenére vonatkozólag is, illetve a műsor végén kivégezték magát a Sátánt is, a lefejezett párából csak úgy ömlött a zöld trutymó.