butch: A második napon a Gaza műsora nyitotta meg számomra a koncertek sorát. A zenéjük eléggé massza-szerű, a kaotikus, nem kevés matekos felhangot rejtő tördelésekkel és vastag riffekkel, valamint a szuggesztíven szenvedő frontember kissé egysíkú rikácsolásával, mint fő jellemzőkkel leírható zaj nem volt rossz, ám igazi dalokat én nem hallottam, így nem is ájultam el tőlük. Ehhez hozzáfűzném, lemezen még nem volt hozzájuk szerencsém, de pótolni fogom a mulasztást, mivel alapvetően nem vagyok ellensége az efféle muzsikáknak. Utánuk az eredetileg tegnap fellépő Bonded By Blood-ba tekintettem bele, a feltörekvő thrash hullámba tartozó bandáról ugyanaz mondható el, mint a Suicidal Angels-ről, tehát semmi olyan nem nyújtottak, amit a műfaj klasszikus bandái – esetükben legfőképp az Exodus – már ne játszottak volna el, tehát eredetiség zéró, mégis meggyőzően tudják előadni magukat. Őket is láttam már klubkoncerten Pécsett, de most megmutatták, hogy nagyobb színpadon sem vesznek el. Sajnos kimaradt a Tini Nindzsa Teknőcös szám, de kárpótoltak helyette a hamarosan érkező új lemezt felvezetni hivatott friss számaik.

gf: Nekem a második nap a Callisto-val kezdődött, a finn csapat tudjátok azt a Bálványvér vonalas post-metalt játssza, ami felvezetőként lassú és érzelmes aztán bepörgős és dühös. Lehet ezt szeretni és utálni, de úgy gondolom ez a csapat bőven megérdemelte ezt a délután 1 órás műsoridőt.

gf: A Catamenia is finn brigád, ők dallamos black/death metalt játszanak és meglepődve tapasztaltam, hogy nem egy vézna, hosszú fekete hajú énekes csávóval nyomják, ugyanis ez a téves kép élt bennem, amióta interjúztam velük. Hogy fel bírjam dolgozni a történteket, elvonultunk malinát fogyasztani, éljen a straight-edge élet.

butch: A Devourment-et nagyon kíváncsian vártam, s nem csak én voltam ezzel így: méretes tömeg gyűlt össze egy jó kis brutal death metal mészárlásra. A banda pedig kitett magáért, bár a látvány a lófej álarcot viselő basszusgitáros srácra korlátozódott, a zenére nem lehetett panasz; a banda megidézte mind a legutóbbi Unleash The Carnivore lemez szerzeményeit (mely egy paraszthajszálnyival elmarad a korábbi albumaiktól), mind a Butcher The Weak darálásait (a koncertet záró tiszteletbeli Devo’ sláger, a Babykiller képében), mind pedig a Molesting The Decapitated andalító zöngéit. Így a Fucked To Death, Festering Vomitous Mass, Postmortal Coprophagia, Choking On Bile, Self Disembowelment és társai hallatán azt hiszem, egyetlen rajongó sem távozott elégedetlenül. Remek pusztítást nyújtottak.

gf: A Georgia állambeli Kylesa volt számomra az idei Brutal Assault fő meglepetése. Nem azt mondom, hogy ők lesznek az új námbörván, de az év felfedezettje címet nálam már megnyerték. Annyit tudtam róluk előzetesként, hogy pár napja Budapesten is játszottak a Converge előtt, azt, hogy a tengerentúlról származnak, azt pedig sejtettem, hogy valami sludge/hc dolgot játszanak. Ez így is van, ami viszont kiemelkedővé teszi őket: két dobossal játszanak és van egy énekes/gitáros szöszijük, aki mély öblös hangjával leszakítja a fejedet. Meg az egész egyben van. A két dobost lehet persze parasztvakításnak nevezni, de biztosította a zene lüktető ütemét, néhol már VHK-s fílingem is támadt tőle. A dalszerzésre sem lehet panasz, rágyúrtak benne a két dobra, volt kimondottan dobos kiállás, jók voltak a gitártémák illetve az előző kettő váltakozását is kihangsúlyozták. Phillip Cope vitte a férfi ének részeket, ami jellegzetes arról, hogy a hangsúlyt felviszi a sorok végén, Laura Pleasants mély vokálját pedig már említettem az előbb, engem lehengerelt. A fesztivál után a tavalyi Static Tension lemezüket letöltöttem megvettem, erről az Unknown Awareness és a Running Red biztosan elhangzott. Bár lemezen sajnos kevésbé jön át mindaz, amit leírtam, az említett stílusok kedvelőinek mindenképpen ajánlott az ismerkedés.

butch: Borzalmasan vártam a Monstrosity-t, mivel nem mostanában jártak errefelé, de csak vártam és vártam… no, nem kell megijedni, nem maradtak el, csak épp annyit szerencsétlenkedtek a beállással, hogy összesen végül ötszámnyi játékidővel kellett megpróbálniuk kielégíteni a kiéhezett rajongóikat. Hát, nem igazán sikerült nekik, mert mire belemelegedtek úgy igazán, s a hangzás is teljes egészében melléjük állt, addigra gyakorlatilag véget is ért a rájuk kiszabott programidő. Pedig jó volt a frontember, jól játszottak a zenészek is, de ez a kb. húsz perc nagyon kevés volt, még legalább ugyanennyi játékidő kellett volna az eufóriához.

butch: Sok zenész nyilatkozta már, hogy bizony a színpadon fog meghalni, de azon a véleményen vagyok, hogy ennek megvalósításához a japán Sigh járt a legközelebb. No, nem a zenei teljesítmény miatt; a hófehér ruhácskás, mű angyalszárnyakkal ellátott, s vérrel lelocsolt énekesnőnek olyan szerencsétlenül sült el a tűzfújós mutatványa, hogy az egyik monitort sikerült felgyújtania, amit az IQ-betyár énekes az ásványvizes palackkal kezdett locsolni – megmutatva, hogy kell áram alatt lévő berendezést szakszerűen oltani. Ja, a zene ilyen avantgárd black-szerűség volt, nekem nem jött be.

gf: Míg azon keseregtem, hogy lekésem a Bal-Sagoth-ot, jött az SMS, hogy mindjárt kezd a Necrophagist, úgyhogy irány be. A mindössze két lemezt maga mögött tudó brigád zenéjéből leginkább a technikás gitárjátékot emelném ki, melyet élőben is simán érvényesítenek. Sajnálom azokat, akik lemaradtak a koncertről, mert nem értesültek időben, hogy helyet cseréltek a Mnemic-kel.

butch: Utána az újabb kavarodások miatt előbbre sorolódott a program-kiírásban a német Necrophagist, így gyakorlatilag lemaradtam a koncert elejéről, de sokan még rosszabbul jártak, s teljesen lecsúsztak róluk. Állítólag az elején gyenge volt a hangzás, de a Stabwound, Seven, Fermented Offal Discharge, Ignominious & Pale dalok kielégítően megdörrentek. Láttam már őket klubkoncerten, annak a bulinak a kristálytiszta, lemezminőségben megdörrenő hangzását itt nem sikerült hozni, de a felcsendülő dalok így is megmutatták, miért tartoznak az élbolyba a progresszív, technikás death metal mezőnyében. Jöjjön már az új lemez, mit ülnek rajta annyit?

butch: A programbeli kavarodás mértékét mutatja, hogy a Bal Sagoth is átkerült a következő napra, helyettük a Sybreed modern, Fear Factory-rokon zúzdája jött, de kihagytam a Mnemic-et (ez a banda úgyis egyre rosszabb) és az Ill Nino-t is, mivel nem bírom őket, és nem is voltak idevalók.

gf: Hét órakor kezdett az Ill Nino, róluk nem tudok túl sok szépet és jót elmondani. Eleve távol áll tőlem a nu-metal, de az arcukat és a hozzáállásukat különösképp idegesítőnek találom. Első, nagyon-nagyon hosszúnak tűnő számuk után sokan a távozás mellett döntöttek, amit az énekes csávó valami olyan flegma dumával próbált viccesen tálalni, hogy „jólvan baszki húzzatok zuhanyozni, rátok fér úgyis”. Ez vágta ki a biztosítékot nálam is, úgyhogy megfogadtam a tanácsát. Amúgy a nu-metal bandáknál kötelező a raszta?

gf: Akármennyire is kult a Converge, megmondom őszintén, soha egy dalukat nem hallgattam. A rajongóktól hallott ódák alapján simán katarzist vártam, ami aztán jól el is maradt. Nem, egyáltalán nem volt rossz, sőt, a rossztól nagyon távol áll, amit játszanak, de az az igazi hűbazmeg hatást nálam nem sikerült kiváltaniuk. Ami mindenképp említésre méltó a koncertjükből az az énekes csávó műsora a mikrofonnal: eldobta, utánarohant, nundzsakuként használta és persze olyan magabiztosan, hogy emiatt soha nem késett beszállni az énekkel.

butch: A jelenlegi hardcore-közeli színtér egyik legmeghatározóbb, legnagyobb hatású bandája, a Converge félelmetes vehemenciával és lendülettel robbant a színpadra. A frontember Jacob, mint egy felhúzható játék, folyamatosan rohangált fel-alá, szökellt, mint egy cérnavékony, agyontetovált bakkecske, és végig dobálta a levegőbe mikrofonját. Mellette a basszer Nate vehemens hangszerkezelése emelendő még ki, a gitármágus Kurt kicsit visszafogottabb volt. Természetesen a dalok sem fukarkodtak tűzzel és erővel. Bár számomra is a Jane Doe a csúcslemezük, itt és most gyakorlatilag minden szám egyforma erővel dörrent meg. Legyen szó akár a Dark Horse-ról, akár a nyitó Concubine-ról, vagy társairól (Axe To Fall, Homewrecker(!), Reap what you show, Locust Reign, Lonewolves, stb.), vagy a zárást jelentő First Light – Eagles Become Vultures – The Broken Vow mesterhármasról. Bár az utóbbi anyagaik már erősen vitatott megítélést váltottak ki a rajongótáborban, bebizonyították, hogy élőben még mindig kevesen veszik fel velük a versenyt.

gf: Ezután következett a Sepultura-val helyet cserélt Lock Up, másodszor láttam őket és itt sokkal jobban bejött a jellegzetes death/grind muzsikájuk. Az üvöltözős/pofádbamondós énekkel továbbra sem vagyunk barátok, de az összkép már mindenképpen erős pozitív. Az énekes fószer amúgy Obscene Extreme pólóban nyomta, Curby-nak gondolom dagadt a mája a büszkeségtől.

butch: A Lock Up egy iszonyat tömény, gyors grindcore bulit adott remek hangzással és a két lemez legjobbjaival, mint pl. Delirium, Triple Six Suck Angels, Feeding on the Opiate, Cascade Leviathan, Jesus Virus, Castrate The Wreckage, Violent Reprisal, Slaughterous Way, stb., valamint két Terrorizer dallal (Storm of Stress és Fear of Napalm). Tudom, Jesse Pintado nélkül ez így sokak szemét szúrhatta, de az erőtől duzzadóan, kirobbanó formában zenélő banda engem meggyőzött.

gf: Devin Townsend alatt elmentünk kajálni, amit egy kósza nyári zápor szakított ketté: 10 percen keresztül ömlött dézsából a víz. A sörsátrak itt bebizonyították, hogy igaz az „még egy ember mindig elfér” teória, minden valamelyest fedett hely megtelt dugig emberekkel.
A zápor után Devin próbált kicsit jópofizni és lenyomott valami „fuck the wet metalchicks” jellegű dumát, meg eljátszottak egy „Metal is brutality! No, metal is love!” felkonferálással egy dalt, úgyhogy elmentünk inkább sörözni.

butch: Devin Townsend alatt óriási felhőszakadás tört ránk, percek alatt ronggyá is áztam. Szerencsére nem tartott sokáig a zápor, de a koncertből így sem láttam sokat. A hangulatos, dallamos HeavyDevy számok szerintem inkább meghittebb körülmények közt hatnának igazán, itt és most nem tudtam rájuk hangolódni. No, mindegy, jött a Cannibal Corpse a szokásos best of jellegű programmal: Scalding Hail, Sentenced to Burn, The Time to Kill Is Now, Evisceration Plague, Death Walking Terror, Priests of Sodom, Hammer Smashed Face és Stripped, Raped and Strangled volt többek között.

gf: A Cannibal Corpse koncertjéről sem hiszem, hogy bárki tudna egy rossz szót szólni. A hangzás lemezminőségű volt, ami szép feladat lehetett a hangosítójuknak, hiszen a gitárokat is csereberélték annak megfelelően, hogy melyik érából játszanak éppen. Természetesen a Hammer Smashed Face lett felkonferálva utolsónak, viszont utána egy egyszerű „hazudtam” magyarázattal letoltak még egy dalt. Senki sem ellenkezett.

butch: Ihsahn alatt megejtettem a kissé kései vacsorámat (fél egy körül jártunk már ekkor az éjszakában) így a két utolsó számot néztem meg tőlük, ez pedig az Unhealer és a Frozen Lakes on Mars volt. Ihsahn-nal úgy vagyok, hogy számomra még mindig az Emperor első két lemeze az etalon, ezek a szólólemezei annyira nem hatnak meg. Kétségtelen a profi játék, s ikonikus figurája emberünk a norvég színtérnek, de mégsem nyűgözött le.

butch: A Napalm Death alatt a kevés alvás és a rengeteg látnivaló miatt már alig álltam a lábamon, akár állva is el tudtam volna aludni, úgyhogy a Strongarm, Diktat, Suffer the children, Unchallenged Hate, Silence is Deafening számok után el is mentem aludni, a Life jelentette részemről a nap záró akkordjait.