A pécsi Local Heroes Yourope zenei konferencia és tehetségkutató fesztiválon különleges meglepetés volt Anneke és zenekara fellépése, utána két napra, 29-én az A38-on mutatták be a tavalyi évben kiadott In Your Room nagylemezt.
Szereplésük előtt két hazai zenekar köthette le a figyelmünket.
Egyik a magyar poszt-rock szcéna képviselője, a Képzelt Város, amely egy Weöres Sándor novelláról kapta a nevét.
Zenéjükben valóban erősen fellelhetők a poszt-rock motívumok, de túlzás lenne bekategorizálni őket a műfajba. Inkább még egy önmagát kereső, kisérletező zenekarról van szó.
2004 óta zenél az öt építész és egy matematikus. Tavaly jelent meg első nagylemezük, Mit Nekem címmel, amely ingyenesen letölthető honlapjukon.
Már többször volt szerencsém látni őket, de sajnos jelentős fejlődést még mindig nem tapasztaltam, pedig már sok neves banda előtt volt lehetőségük bizonyítani. (Khuda, Bye Horus stb.)
Persze, most kevés időt kaptak a kibontakozásra, de slágereik ellenére az egybefolyó zenéből csak a Herkules ébresztett fel, ami tényleg egy nagyon szép, szomorú dal, ábrándozós dallamokkal és Latinovits Zoltán kivételes hangjával.
Másik problémám az énekrészekkel van, élőben még gyengébb, mint lemezen. Nagyon rossz irányba viszi, az amúgy izgalmasnak ígérkező számokat. A cselló viszont egy színfolt, kicsit javított a koncert minőségén. A Képzelt Városból egy remek zenekar lehetne, ha komolyabbra fordítanák a zenélést és nem vennék természetesnek a sikerüket.
Utánuk jött a Turbo, a lassan hat éves zenekar, akik zenéjüket spiritualitás, pszichedelia és ős rock tökéletes mixtúrájaként határozzák meg. Ez lényegében igaz is.
Radió cafénak és az MR2-nek köszönhetően igen népszerűek, Vol.I. nagylemezüket idén Fonogram díjjal jutalmazták.
A srácok igazi rock n’ roll arcok, egy vérbeli rocksztár frontemberrel. Remek buli, jópofa zenészek, de az ős rock elsöprő ereje nem ragadott magával. Hallhattunk régebbi számokat, és az új albumról ízelítőt, de bennem csak egy középkategóriás rockzenekar érzése maradt meg. Voltak azért vagányabb pillanatok, amikor tényleg a 60-70-es években éreztem magam, és ez nagyon tetszett volna, de hamar kifogyotta a szusz. Hiányzik az a dögösség, amitől igazi rockbanda lehetne. Ha elfelejtenék azt a szót, hogy kompromisszum, akkor én bírnám őket.
Turboék után jött a metál élet legoptimistább énekesnője, a mi Annekénk és kis zenekara.
Vigyorogva, a maga egyszerűségével és szépségével jött fel a színpadra egy plüssnyuszit szorongatva, majd a zenésztársai Thomas Marthens a The Gatheringből, Jamie Cavanagh az Anathema-ból, és Rob Snijders, aki többek között a Celestial Season-ből lehet ismerős és nem utolsó sorban Anneke férje.
Agua de Annique zenéje távol áll régi zenekarától, inkább olyan populáris, akusztikus-folkos rockzene ez. Egyszerű és slágeres, de nem buta és komolytalan. Néhol kicsit gyerekes, valószínüleg a családi élményekből fakadóan, de teljesen pozitív értelemben.
Anneke-t nem lehet nem szeretni, és neki is szüksége van a rajongók visszajelzésére. Ugyanolyan lelkes, mint a régi gatheringes koncerteken, csak a zenéből adódóan még kétszer annyit mosolyog. De azért dobott néhány villát is, nehogy még azt higgyük, már nem dobog benne a metálszív. A zeneileg kifogástalan produkciót még színesítette egy-két visszaemlékezés a Shink vagy a Locked Away formájában, de a csúcspont mégis a Eurytmics– Here Comes The Rain Again feldolgozása volt, ami nagyon feldobta az amúgy is sok pozítív energiától feltöltött közönséget.
Visszatapsolás után még négy számot kaptunk, aztán a szokásos széles mosollyal jóéjt kívántak, és mi is elégedetten, jó érzésekkel térhettünk haza.

Setlist : The World, Wide Open, Fury, I want, Hyperdrive, Sunny Side Up, Shrink, Sunken Soldiers Ball, Physical, Beautiful One, Wonder, Here Comes the Rain Again, Who I Am, Hey okay!, Laugh it Out, Trail of Gief, Witnesses