Voltál már úgy, hogy elugrottál valahova pár órára, és napok múlva kerültél elő? Mint abban a régi Sziget reklámban. „Anyu, leugrok a szeméttel. Jövő héten jövök!” Ez már nem az első esetem a sors fonalának gubancaival és valószínűleg nem is az utolsó. Persze ha az embert ez az élmény nem egy lájtosnak tervezett hegymászás közben éri, akkor azért vannak érdekes momentumai a kámfor jelenségnek. Az aktuális elveszésem egyik érdekes mozzanata volt a vasárnapi Qualm / Kistvaen buli, amire már kicsit megkeveredve, büdös szájjal (ki a fene visz pár órásra tervezett kiruccanásra fogkefét?) és a szeszélyes időjárás által szárazon seggbeanalizálva rövidnadrágban érkeztem.

  A bulinak a Vadvirág Táncház adott helyet, amiről még életemben nem hallottam és a név alapján valamilyen szocreál szabadidőközpontra tippeltem. Szerencsére a bejárat feletti logóban felfedezhető koponya erősen arra utalt, hogy a prekoncepcióm téves, ha csak nem az 1972-es fővárosi úttörőtábor bújócska győztesének állítottak ezzel mementót az időközben felcseperedett kisdobos pajtások. De nem! A hely jelentem „totál metál”. Jó kis rockpince, enyhén rögtönzött és véleményem szerint nem a legjobb helyre pozícionált színpaddal, fix fényekkel, és korrekt hangosítással, külön beszélgetős „teremmel”. Fasza! Hangulat adott. Kisdobosok nincsenek, így jöhetnek a nagy dobosok és zenész kollegáik.

  Az estét a számomra zseniális bemutatkozó Parasite EP-t összehozó technikás black csapat, a Qualm kezdte. Az EP kritikájában felvázolt elvárásaim teljes mértékben bejöttek, mivel a csapat négy tagja pofátlanul fiatal és a kritikámban megfricskázott black körökkel semmiféle kapcsolatuk sincsen. Már a Kistvaen beállása előtt láthatóan feszültek voltak a srácok, de hát ez volt a csapat életének első koncertje, így ez érthető is. Miután ezt megtudtam, a koncert minden mozzanatát ennek fényében értékeltem. Kicsit nehéz helyzetben vagyok emiatt, hiszen a beállástól kezdve az utolsó hangig a fellépésük minden mozzanatából sütött az amatőrség. Azonnal óva intek mindenkit és a srácokat is, hogy ezt pejoratív, vagy sértő értelemben olvassák. Semmi ilyen szándékom nincs.

 A hangzás belövése borzasztóan nehezen ment és az énekes/gitáros srác által használt Boss Metal Zone pedál is enyhe szívinfarktust okozott. Tudom én, hogy pénz pénz és pénz áll minden mögött, de ha elfogadják a tanácsomat, ezt az effektet rövid távon orbitális pályára kell állítani. Arra kellene törekedni, hogy mindketten ugyan olyan hangszereket, multit, vagy csak natúran ugyan olyan gitárfejet, gitárbeállításokat használjanak. Ez baromira egységesíteni fogja a hangzást és könnyíteni az élő fellépéseket. A triggerelt dob elég jó ötlet, de ennek az élő belövése is sokkal több tapasztalatot és rutint igényel, ami majd idővel megjön, ebben nem kételkedem. Magának a koncertnek természetesen a Parasite EP adta a gerincét, ami technikássága, végletesen komplex volta miatt élőben még egyelőre nagy falat a csapatnak. Nem az eljátszása, hanem az interpretálása. Hiszen a színpadon nem csak eljátszani kell egy számot, hanem előadni. Az EP számok mellett előkerült még egy Satyricon tétel is. Kedvenc lemezemről,a Rebel Extravaganzáról a Prime Evil Renaissance, amit egy húrszakadás tarkított. Sajnos itt is éreztette hatását a rutintalanság, mivel maga a szám technikailag semmi speciális igényt nem kíván meg a két gitártól, azonban a srácok kicsit bepánikoltak és leálltak. Pedig a behangolt pótgitár is kézközelben volt. De ezt is majd a rutin és kis millió elkövetkezendő fellépés meg fogja oldani. Leállni csak a legvégsőbb esetben szabad. Ha a két gitárból egy kiesik, akkor szemrebbenés nélkül tovább kell tudni nyomni a show-t, főleg ha kéznél van a póthangszer is.

 Összességében én élveztem a bulit, nagyon nagy potenciált érzek a srácokban és remélem a kicsit negatív beszámolómat építő jellegűnek veszik. A gondok nagy részét úgy is majd az idő kiküszöböli és helyre rakja. Tűzkeresztségnek megtette az este, most már majd tessék építeni az élő fellépéseket is!

 Bevallom, nagyon nagy érdeklődéssel vártam a román Kistvaen buliját, mivel az Unbekannte debütlemezük várakozásaimon felül teljesített. Első nekifutásra sikerült a depresszív black fronton egy meghatározó zenei menhirt állítaniuk a srácoknak, ami azonnal a stílus jegyzett képviselői közé repítette őket sokak fülében. A csapat láthatóan nagy nyugalommal vette birtokba a színpadot és az este szeánszát a címadó Unbekannte tétel azonnal megtöltötte jéghideg és mégis katartikus energiaáramlással. A műsor gerincét természetesen a debüt lemez adta, de belekóstolhattunk a következő anyagba is egy-két kiruccanás erejéig. Biztosíthatok mindenkit, hogy a hallottak alapján hasonlóan erős lemezre számíthatunk! A hangzás számomra tökéletesen megfelelő volt, minden tisztán és érthetően szólalt meg a banda keze alatt. Ami a depresszív vonalnál mindig kardinális kérdés számomra, hogy a frontember tudja-e hitelesen interpretálni a zene betegségét, lelki poklát és gyötrelmeit. Szerencsére e tekintetben is tökéletes volt az összhang. Stefan bennem leginkább Jim Morrison színpadi auráját idézte meg, ahogy transzba esve a mikrofonállvánnyal egybeforrva és rituális hajladozásokkal tarkítva maximális átéléssel adta elő a megkínzott sikolyokat, hörgéseket, károgást és a tiszta éneket is. Egy pillanatra sem vált ripaccsá vagy bohóccá az előadásmódja, így minden egyes hangjára heveny lúdbörzés futott végig a bokámtól a nyakamig. Hibátlan volt a program, az album számai élőben ha lehet mondani még egy lapáttal rátettek a hangulatra és a csapat is hiteles, szerethető képet festett.

 A pokoljárás minden egyes pillanata velőig hatolt és tette végérvényesen szimpatikussá szememben a srácokat. Úgy érzem, akik befizettek erre a kis ízig vérig underground utazásra, azok maximálisan azt kapták az estétől, ami elvárható volt. Remélem elcsípem még mindkét csapatot a jövőben. A Qualm mindenképpen fejlődni fog érzésem szerint, a Kistvaen pedig egyszerűen zseniális.