Mellőzném az ilyenkor szokásos helyszíni és infrastrukturális bemutató köröket, mivel évről-évre emelkedik a magyar látogatók száma, ami azt mutatja, hogy már nálunk is egy jól bejáratott név a Brutal Assault, úgyhogy egyből rátérnék az érdemi részre. Első körben gyorsan letudnám két csalódásomat. Az első és legfájóbb, a Gorguts koncertjének lemondása; amely zenekar nem túlzás, de a legnagyobb vonzerőt jelentette számomra idén, így különösen érzékenyen érintett. Remélem, jövőre pótolni fogja a banda a törölt fellépést. A másik dolog, amit fájlaltam, mikor anno a szervezők a hivatalos honlapon elhúzták a mézesmadzagot, hogy egy igazi legendát fognak elhozni a fesztiválra, napokig úgy tipródtam, mint aki egy kiadós hasmenést próbált visszatartani, ugyanis azt vártam, hogy áthozzák a Hellfestről a Coronert (vagy a Morgoth-ot). Nem kicsit ért csalódásképp ezután a Motörhead nevének bejelentése. Nem mintha bármi bajom lenne velük, de érted; Lemmy-éket kis túlzással már a letenyei motoros találkozón is meg lehetett nézni, míg a másik két bandára eddig nem sok esély volt…

Amúgy is igaz erre az évre, hogy bár nagyon erős volt a felhozatal, a nagyobb bandák közt alig volt igazi kuriózum, a többségét már többször is el lehetett csípni élőben, sőt, a legtöbbjük 2008-ban megfordult az Old Army Fortressben (pl. 1349, Debustrol, Anathema, Sworn Enemy, Mayhem, Exodus…). Ellenben mondjuk a Tryptikon vagy az Unexpect elhozatala előtt kalapot emelek.
A tavalyi év programkavarodása hál’ istennek idén nem ismétlődött meg, csak az Atheist mondta le az utolsó pillanatban a fellépését, de a helyükre gyorsan beszervezték a technikás death metalban utazó francia Gorodot.

Az idei fejlesztés a betétdíjas pohár bevezetése volt: az első sörért egy helyett kettő zsetonnal kellett fizetni. A második volt a betétdíj, amiért kaptál egy logóval ellátott, a normálnál keményebb műanyag korsót. Ezt vissza kellett vinni a csaposhoz, és egy másikba adta a következő sört (ezt már értelemszerűen csak egy zsetonért). A nyakba akasztható programfüzet utolsó lapján volt 4 perforált kupon, a napok végén egy külön bódéba vihetted vissza a korsódat, ahol elvettek egy kupont, cserébe visszakaptad vagy a 30 koronádat, vagy egy zsetont tetszés szerint.
Kicsit döcögve indult be a rendszer, de 3 dolgot is kiküszöbölt egyszerre:
1. Nem kellett bokáig gázolni a kiürült, mindenhova eldobott poharakban,
2. Kb. harmadannyi bunkó dobálta be a tömegbe a félig kiivott sörét,
3. Nem volt munkája a tarhálóknak. Minden bizonnyal más is találkozott azokkal, akik a földről guberálták össze a visszaváltható poharat, vagy tőled kunyerálták el, hogy így jussanak egy kis bevételhez. Na most, mivel összesen 4 db visszaváltó kupon volt (minden napra egy), gyűjthettek akár 300 poharat is, akkor sem kapták vissza négynél több árát, úgyhogy én nem is láttam senkit, aki ezzel foglalkozott volna.

A nulladik napra szervezett felvezető bandák közül a Hemafroditot néztük meg, illetve utánuk a Psychotic Despairt, de mindkettő elég felejthető volt, és sokan nem is nézték őket: az elkésett kapunyitás miatt még rengetegen csak sorban álltak, vagy inkább a városban töltekeztek..
Apropó töltés; a sörök közül idén a barna Master volt a nyerő, kávé sűrűségű, de nagyon finom ital, ami annyira erős, hogy 3 decit csapoltak belőle elővigyázatosságból. Nagyon itatta magát, de a második után már érezni lehetett a lábakban a zsibbadást 🙂

Az I Divine sztorival szerintem már mindenki tisztában van, még az is, aki nem utazott ki Csehországba. Ugyan a programfüzetben is e név szerepelt, de helyette „titkos” Tesstimony koncertet láthattunk a Maledictionös Andróval a basszusgitáron, Drótos Gáborral gitáron… Érdekes koncert volt, hogy mi lehetett a hátterében, ami miatt így alakult a dolog, azt nem tudom, de nem is akarom boncolgatni. Ha jól emlékszem, inkább a Gospel of Judasról játszottak, a címadója, és a When Budapest Burns egészen biztosan volt.

A dubai Nervecell neve jól cseng manapság. Viszonylag nagy kiadónál dolgoznak (Lifeforce), az egzotikus származásukat minden róluk szóló cikkben kiemelik (tessék, én is…), sőt, nyomtak egy turnét a Suffocation társaságában is (ennek grazi állomására utaztunk ki potyára, mivel sehol nem jelezték, hogy elmarad…). Zenéjük korrekt death metal némi thrash hatással, nagyon profin és kellő hangszeres tudással előadva, pluszban megfejelve némi közel-keleti / arabos dallammal. A korai időpont ellenére is belelkesítették a népet, hosszasan tapsoltak a levonulásuk után.

Az Uneven Structure egy fiatal francia csapat, akiknek ha jól tudom, eddig egy kislemezük jelent csak meg 8 címmel. A zenéjükben matekos riffek, szaggatások keverednek komoly elszállós dallamokkal, üvöltéssel és tiszta énekkel. A Meshuggah egész biztos a kedvenceik közt szerepel, de szerintem egy Tesseract, vagy ???? (Four Question Marks) rajongó is gond nélkül be tudja fogadni őket. De még talán a Periphery fanok érdeklődésére is számot tarthatnak. Egy dologba tudnék csak belekötni, így ismeretlenül néhol kicsit monotonnak, és egyformának tűntek a számaik, de bőven voltak a koncertnek olyan momentumai, melyek meggyőztek arról, hogy alaposabban utánuk nézzek. Februus címmel hamarosan kiadják a debütáló lemezt, érdemes lesz odafigyelni rá.

A kanadai Comeback Kid viszont egy olyan csapat, amit nem nagyon kell bemutatni, lévén szinte már hazajárnak Magyarországra, és az otthoni hc körökben bejáratott névnek számítanak. Mivel ütős koncertbanda hírében állnak, én egy elejétől a végégig pörgős és tettvágytól duzzadó bulit vártam tőlük, ami ellát pozitív energiával az egész napra. Ez nagyjából be is jött, bár egy kis tisztaság elkélt volna még a gitárok hangzásában, hogy jobban érvényesüljenek a szenvedélyes dallamok, azért a Broadcasting és társai (False Idols Fall, Walk the Dead, Final Goodbye, All In A Year…) megtették hatásukat, alaposan átmozgatták a jelenlévőket.

Utánuk a szintis black metalban utazó Hecate Enthroned egészen korrekt programot tolt, illetve a Skeletonwitch koncertjét is megnéztem. Ők alapvetően thrash zenében utaznak, de a black / death hatások sem idegenek náluk. A gitárosok a dallamokat sem nélkülözik, míg az énekes veszettül acsargott végig az intenzív zúzdára.

Az UnExpect számított az idei év legelborultabb fellépőjének. A róluk olvasott cikkekben rendre előbukkanó cirkuszias, teátrális, őrült, stb. jelzők tökéletesen illenek rájuk, ennél jobban nem is lehet jellemezni azt az elképesztő agymenést, amit a banda nyújt. Az avantgárd stílusmegjelölés perfektül illik ide; annyi minden keveredik a zenéjükben, annyi stílust ötvöznek, hogy a felkészületlenül közeledőknél hamar kivághatja a biztosítékot a káosz. Rengeteg a benyomás minden irányból, szinte túlterheli az agyat a váratlan és meghökkentő átmenet a jazzből a metalba, a kabaréból a komolyzenébe, a szárnyaló angyali énekből a cirkuszi lármába, mindez akár egy számon belül is. Le a kalappal előttük, ezt megszólaltatni, élőben előadni nem kis teljesítmény volt. Azt nem mondom, hogy nem voltak olyan pillanatai, mikor katyvaszon kívül másképp nem tudtam értelmezni a hallottakat, nem mondom, hogy nem volt néhol túl sok(k) a zene, de ahogy ezt az egészet előadták, az kétségtelenül nem mindennapi.

A másik színpadon a hollandok egyik legismertebb death metal veteránja, az Asphyx kezdett mozgolódni. Martin Van Drunenék tavaly nyáron, a Kaltenbach fesztiválon már adtak egy kis ízelítőt abból, milyenek is élőben, és most is hengerelt a régi iskolás death metal. Továbbra is értelemszerűen azokról az albumokról szemezgettek, melyeken Martin énekel, a Rack és a Last One On Earth, valamint a Death… The Brutal Way dalai alkották a programot. Elhangzott a Vermin, a Scorbutics, az MS Bismarck, a Wasteland of Terror, de terítéken volt a Death the Brutal Way, az Asphyx (Forgotten War), valamint a két említett korai lemez címadója is, mindez jó hangzással, energikusan előadva. Nekem most még jobban is tetszettek, mint korábbi találkozásunk alkalmával.

A Kreator kezdésére embertelen tömeg gyűlt össze, szinte lépni sem lehetett a thrash veteránok alatt. Milléék többnyire az új számokat erőltették, a legutóbbi albumról a Hordes of Chaos indította a programot, majd a Warcurse folytatta a sort. Sajnos túl sok régi dalt nem szedtek elő; a Pleasure to Kill volt, valamint a Flag of Hate – Tormentor kettős zárásának is lehetett örülni, de inkább az újabb számokat nyomták (Destroy What Destroys You, Voices of the Dead, Enemy of God volt többek közt). A Coma of Soulst is sajnos csak elkezdték, de magát a dalt nem játszották végig, valamelyik új számot darálták helyette. A hangzásuk nem volt rossz, Mille vokálja volt csak egy kicsit talán túl előre tolva.

A Suicidal Tendencies kőprofi zenészekből áll, erről a nem túl bivaly hangzás ellenére is bárki megbizonyosodhatott. Főleg a basszusgitáros srác ízes játékát volt élmény hallgatni, de a ritmusszekció másik pillére, a dobos Eric is odatette magát, sőt, a vége felé egy élvezetes és látványos dobszólót is elővezetett. Folyamatos pörgés ment a színpadon, ami csak a számok közt ült le – Mike Muir annyit szövegelt, hogy az már sok volt a jóból. Tudom, hogy a régi hc bandákhoz hozzá tartozott a papolás, az üzenet, de ezt hosszú perceken át hallgatni, az bizony betett a hangulatnak. Viszont míg ment a zene, megállíthatatlanul pörgött Mike is a jellegzetes fejkendőben, a méltó finálét pedig egy igazi színpadmászási rekord jelentette – akinek ép volt keze-lába az első sorokban, az mind feljutott a deszkákra.

A Morbid Angel nagy port kavart új lemezéről továbbra sem változott meg a véleményem, ha valakinek tetszik, hallgassa, rendben, de én továbbra is gyengének tartom. Szerencsére csak három szám került elő róla; az Existo Vulgoré, a már régebb óta ismert Nevermore, valamint a slágernek kikiáltott I Am Morbid, ahol a refrénnél mindenki kedvére üvölthette a „morbid” szót. A program többi része az ismert klasszikusokból állt, a szokásos Immortal Rites, Rapture, Maze of Torment, Chapel of Ghouls, Fall From Grace, Angel of Disease, stb. dalok hangzottak el. Érdekes volt őket Tim Yeung dobossal látni, a srác nem vallott szégyent a nagy előd helyettesítésével, a gyors tempók rendben voltak, és a pörgetések, színezések is mentek. A Zyklonos Desthructor gitározása is többször vonzotta a tekintetemet az óriási kivetítőre- Ellenben David Vincent énekes továbbra sem szimpatikus; a teátrális pózain még túl lehetett lépni, de hogy miért kellett a például a Nevermore-ban is hallható óóó-zást majd’ minden dalba betennie, ahova nem is illett és eddig nem is volt benn, az már nem fér a fejembe. Nem volt ez csapnivalóan rossz koncert, ne értsetek félre, hisz a régebbi dalok önmagukért beszélnek, akárcsak Trey játéka, és nem is akarom mindenáron lehúzni őket, hisz régi kedvenceim, de amit nyújtottak, az a tökéletestől messze járt.

A görög szimfonikusok, a Septicflesh jó hangulatú, profi koncertje után jöhetett a nyers gore metal az Exhumedtól. A nyitó All Guts, No Glory alatt sikerült helyrerakni a kicsit kásás hangzást, onnantól erőteljesen dübörögtek a riffek. A Carcass hatások letagadhatatlanok a bandánál, de ezt inkább dicséretként értsd. Feszesen játszott az egész zenekar, egy kis hangzásbeli korrekció után végre a hörgés is hallatszott, nem csak a rikácsolás, a program pedig nagyjából a Necromaniac, Slaughtercult, Casketkrusher, Limb From Limb, Waxwork, Open The Abscess dalokból tevődött össze. Annyira ütős buli volt, hogy a végén még keveselltem is az idejüket, igazán játszhattak volna még.

A black metal zenekarok közül a Tsjuder tette rám a legnagyobb hatást. Metszően fagyos, szélvészgyors tempóban száguldó dalaik kíméletlenül özönlöttek a hallgatóság nyakába, a koncert megkoronázását pedig egy Bathory feldolgozás, a Sacrifice jelentette. Nem bánta meg, aki a késői időpont ellenére is megvárta őket, az biztos! A fagyos zenéhez pedig fagyos időjárás dukált, már délután se mászott a hőmérő higanyszála 12 fok fölé, de az éjszaka kb. októberi hideget árasztott – pulóverben, hosszúnadrágban is magzatpozíciót felvéve kuporogtam végig az éjjelt a hálózsákban.