Amikor Helsinki utcáit elöntik a fekete ruhás, sötét, olykor ijesztő alakok, akkor az erős jel arra, hogy kezdetét vette Finnország egyik legnívósabb metal eseménye, a Tuska Open Air Metal fesztivál. Idén június utolsó hétvégéjén nyitotta meg kapuit, három színpaddal, és több, mint 40 zenekarral. A fesztivál idei nagy nevei az Anthrax, a Children of Bodom, az északi szomszédok, a Dimmu Borgir, a Satyricon, valamint a Tuska vitathatatlanul egyik legvártabb zenekara, a norvég Emperor, akik mindössze 7 helyen játszanak ezen nyáron.

1.nap

A fesztivált péntek délután a finn Ensiferum nyitotta a nagyszínpadon, akik talpig bőrben láttak neki a 40 perces folk/viking harcnak. Az utóbbi időben a banda igencsak visszavett, bár Sami Hinkka lelkes futkározása és kontaktusa a közönséggel feldobta a hangulatot. A dalválasztás is hagyott némi kívánni valót maga után, igaz nem lehet több éven keresztül ugyanazokat a nótákat játszani, de azért egy Lai Lai Hei klasszikust illett volna betenni a programba.

Az ex-Sentenced-es frontember Ville Laihala által vezetett Poisonblack rögtön az Ensiferum után következett az Inferno színpadán. Sokat nem vártam tőlük, mivel a jelenlegi goth rock verzió nem igazán az én világom, viszont a koncerten rendesen odatettek, és a dalokon azért érződtek a Sentenced vonások is.

Philip Anselmo & The Illegals nevezetű formáció kicsit meglepett. A volt Pantera énekes grindcore produkcióját nem tudtam hova tenni, de ahogy láttam a közönség sem. Aztán szerencsére felcsendültek a Pantera dalok, na meg a Slayer Raining Blood feldolgozása, és beindult a pogó is. Kár, hogy Anselmo csak pár szám erejéig nosztalgiázott.

Koncert utáni pihenő egy hideg sörrel elengedethetetlen volt, úgyhogy meg is látogattuk az ital részleget. Nem szeretem kiemelni túlságosan a negatív dolgokat, de ami nagyon idegesítő tud lenni a finn fesztiválokon, az az, hogy nem elég, hogy egy fél liter sörért elkérnek 7 euro-t (azaz egy laza 2100 ft-ot), de azt csakis elkülönített helyen ihatod meg, és a bandákat maximum a kivetítőn láthatod.
Mivel a kivetítő nem adja vissza a megfelelő hangulatot, ezért siettünk vissza a nagyszínpadhoz, ahol már kezdésre készen állt a Children of Bodom, akik igencsak kitettek magukért a színpadi díszletet illetően. Bár pultok, grill állványok és egy hatalmas rózsaszín Bodom Beach Barbeque zászló invitálta Tuska népét egy feelinges péntek délutáni beach partyra, aminek az időjárás sem tett keresztbe: ragyogó napsütés, 18 fok, már már kánikula és forró hangulat.
Felcsendült a Needled 24/7, előkerültek a strandlabdák és a gumimatracok, amin a közönség lelkesen szörfözött, ezzel a hangulat a tetőfokára hágott.

 

A grill party is beindult a színpadon, de nem akárhogyan, mivel a finn fenegyerekek, a Lost Society felelt a grill- és a bárpultért, majd csatlakozott Anselmo bandájából ismert Marzi Montazeri, aki lelkesen dobálta a sült kolbászokat a rajongóknak. Igazán mókás volt látni így a Bodom-ot, hogy a sötét, ködös melankóliából átcsaptak strandfürdősbe. Ennek ellenére a banda nem hülyéskedte el a show-t, és egy vidám, már-már családi hangulatban játszották végig a másfél órás szettet.

A angol Carcass már több komolysággal lépett színpadra. Itt nem volt semmi felesleges, csakis a lényeg: súlyos riffek, szélsebes ütemek, egy dinamikus death viharral egybekötve. Eredetiségüket nem cáfolták meg, az előadott számoknak volt súlya, közepe. Engem meggyőztek!

Norvégia hármasa közül elsőként a Dimmu Borgir-t köszönhettük a péntek esti főzenekarként. A finn Inferno magazinnak adott interjúban elmesélték, hogy eddig kétszer jártak fesztiválozni az északi szomszédoknál, és mindkét alkalommal hatalmas vihar tört ki, a napos égbolt koromfekete felhőkké változott, amit mennydörgés és villámcsapások kísértek. Nos, ezúttal nem volt szerencséje a zenekarnak, mivel naplementében kellett játszaniuk, és ahogy láttam Shagrath arcán, nem igazán volt elégedett a hangulattal. Hallhattuk a Death Cult Armageddon nagy slágereit, a Puritania-t, a Progenies of the Great Apocalypse-t, vagy sokak kedvencét, a Vredesbyrd-et, emellett a szerepeltek újabb dalok is. Az inkább a látványelemekre kiélezett show sikert aratott, viszont norvég zenésztársaihoz képest kissé alul maradt.

2. nap

A szombati nap a thrash jegyében zajlott. Számos olyan banda lépett fel, akik érdekeltek volna, viszont a program zsúfoltsága miatt képtelenség volt látni mindenkit. Így a finnek új büszkesége, a Lost Society mellett döntöttem. Az elejéről kicsit lekéstünk, de mire odaértünk, a Lost Society legénysége már monumentális thrash vihart kavart. Eszméletlen, hogy ezek a tinik mennyire érzik vérükben a zenét, és hogy milyen fullos koncerteket tudnak adni. Aki még nem ismeri ezt a zenekart, mindenképpen hallgasson bele, kezdésnek jöhet mondjuk a Thrash All Over You című szám!

Hasonlóan, kicsit talán több komolysággal folytódott a buli a nagyszínpadon, ahol a 80-as években útjára indult finn Stone vette át a stafétabotot. Ők voltak az első speed banda, akik behozták és megszilárdították a stílust Finnországban és minőségi zenét tudtak csinálni. Hatással voltak számtalan finn bandára, többek között a Children of Bodom-ra is. Manapság már nem adnak ki új albumokat, viszont koncerteznek hellyel közzel. Hasonló bulit adtak, mint a tavaly az espooi Kivenlahti Rockon és most sem hagyták laposodni a hangulatot.

Akinek nem volt elég a Stone vagy a Lost Society kemény testépítő programja, az folytathatta a mozgást a Turmion Kätilöt tecnodiktátoraival. Az indusztriál metalban utazó bandára jellemző a gyors tempó, valamint az enyhén szólva „modortalan” hőbőrgés, így az erre vágyók kiélhették efféle szenvedélyeiket is.

Az amerikai Metal Church visszarepítette Tuskát az 1980-as évek heavy metal hangulatába. Ronny Munroe masszív és karcos hangja imponálóan hatott, az őt kísérő gitárokkal együtt. A Ton of Bricks számmal robbantak be, aztán fokozták a hangulatot a Start the Fire és Generation Nothing nótákkal. Akármennyire is élvezetes volt hallgatni őket, muszáj volt átszaladnom a Club színpadhoz, ahol épp a Beastmilk játszott. A manapság sokat emlegetett, finn apokaliptikus post punk csapat már javában benne volt a varázslatban: a citromos füstölők élénk illata, a dalok különlegessége és az énekes, Kvohst emocionális megnyilvánulása teljesen megbabonázott.

        
 

         
 

A Beastmilk bűvölete után visszatértünk a nap témájához és következett egy kis old school thrash buli a német Tankard-dal. Az imádnivaló sörös arcok felhőtlen jókedvvel ajándékozták meg Tuskát. A sörhasából igencsak sokat vesztett Andreas Geremia több kilométert lefutott a 45 perces show alatt, hóna alá kapva Tuska legszerencsésebb hölgyeit. Mondhatni egy igazi házibuli hangulatot teremtettek a német beer & roll cimborák, sok sörrel, de annál több derűvel.

 

A szombati nap programjában történt változások miatt a Devil You Know helyett a depresszív muzsika híve, a svéd Shining lépett színpadra. Niklas szokásához hűen felvágott alkarral jött elő, és beteges kirohanásaival üvöltötte el fájdalmait Tuska közönségének. Nem volt rossz show, viszont ők is inkább klubbanda, a három évvel ezelőtti sátor bulijuk sokkal jobban átjött.

Ha visszatekintek a múlt hónap Metallica és Slayer koncertjeire, azaz a „nagy thrash négyes” két alkotóelemére, akkor azt kell mondjam, hogy az abszolút király az bizony az Anthrax zenekar, akik mind zeneileg és színpadi teljesítményben is lealázzák zenésztársaikat. A szombat esti főbanda másfél órán keresztül aprított, Joey Belladonna mintha most élte volna ifjú korát, vagy élete első koncertjét, úgy őrjöngte végig a a bulit, pedig már jóval 50 felett van. Scott Ian gitárjátékára koncentrált, de ahogy észrevettem, ő is jelen volt a fergetegben, ugyanígy Frank Bello, aki nem tudott eléggé az égbe kapaszkodni.

 

Az Anthrax bulija talán az eddigi legtökösebb thrash koncert volt, amin valaha jártam, és azért jó tudni, hogy a vannak még bandák, akik a több évtizedes zenei múlt ellenére sem öregedtek ki, és most is ugyonlyan energikus, élettel teli bulikat csapnak, mint akár 20 évvel ezelőtt.

3. nap

Az utolsó nap elérkeztével a finn nyár megmutatta foga fehérjét: a zuhogó eső és szürkeség először bosszantó volt, azán megadta a hangulatot a Tuska melankólikusabb hangvételű előadóihoz. Az első zenekar, a Powerwolf, kivételesen nem éppen bánatos stílusáról híres. A farkas és vámpír témájú olykor latinul is megszólaló dalok illettek a borús időhöz, viszont a német-román farkasok egy cseppet sem voltak elkenődve, épp ellenkezőleg: buzdító és nyughatatlan vehemenciával ösztökélték a bőrig ázott nézősereget.

Az Insomnium szintén nagyszerűen teljesített, mint már korábban is említettem, nem tudok csalódni a zenekarban. Igaz a dalválasztás nem volt a legmegfelelőbb a régi számokat illetően, de ez csak ízlés kérdése. Zárásként az új album egyik csodaszép balladáját játszották el, The Promethean Song-ot, aminek melankóliája szívszorítóan gyönyörűen szólt.

A norvég Satyricon előadását mérsékelt, pontos, sivár, de ugyanakkor hatásos – jelzőkkel tudnám illetni. Az Insomnium záródala kis híján kiverte nálam a biztositékot, egy kisebb fajta katarzis közeli élményt adott, viszont a Satyricon rideg, inkább értelemre, mintsem emócióra ható muzsikája helyre tett.  Aztán jött a finálé…

 

Az 1991-ben alakult Emperor exkluzív produkciója zárta a 2014-es Tuska fesztivált. A kultikus banda 1994-ben megjelent In The Nightside Eclipse című albumával beírta magát a black metal történelembe, és ezzel a stílus egyik legmeghatározóbb zenekarává vált. Lemezbemutató koncertekre Faust börtönbe kerülése miatt nem volt lehetőség, így tekinthetjük ezt a mai estét egyben az In The Nightside Eclipse debütáló koncertjének. Ihsahn, Samoth és Faust mellett kisegítő zenészként szerepelt Secthdamon, és Einar Solberg szintetizátoros.

Nem vagyok true black metal fan, viszont az Emperor koncertje rám is erős hatást gyakorolt, és a korábban említett katarzis közeli élmény most be is teljesedett. Ihsahn karizmatikus kiállása egy külön alkotóelemét képezte a performansznak. Károgó sikításai és a visító gitárok eszméletlenül szóltak, már már megrendítően magasztos volt. Miután teljes egészében lenyomták az In The Nightside Eclipse -t, előrukkoltak még három dallal, az Ancient Queen, és a Wrath of the Tryrant szerzeményekkel, végezetül pedig a A Fine Day to Die Bathory feldolgozással zárták a fenomenális estét. Méltó befejezése volt a 2014-es Tuska fesztiválnak, akiknek résztvevői megtisztelve érezhetik magukat (beleértve engem is), hogy élőben láthattak és hallhattak egy ekkora legendát.

Összegezve az idei Tuska három napját, egy nagyon színvonalas és mozgalmas programot hoztak össze a szervezők, felsorakoztatva a metál színtér igazi ritkaságait. Nálam az abszolút első az Emperor produkciója volt, majd ki kell emelnem az Anthrax, az Insomnium, a Lost Society és Beastmilk zenekarok koncertjeit, 2014-ben ők voltak a legjobbak. Hasonló felhozatalt jövőre is!

A fesztivál galéria elérhető itt.
A Tuska fesztivál weboldala: http://www.tuska-festival.fi