A bemelegítést végző The Konicks-ot a sok tökölésnek köszönhetően végül sikerült fullosan lekésni – tőlük ezúton is elnézést! Aki esetleg a ‘Forgács olvasók közül látta őket, nyugodtan írja meg kommentben, hogy milyen volt! Maradt tehát így Richie Kotzen fellépésének taglalása. Eddig sajnos kimaradt nekem élőben a sokak által egyenesen a világ egyik legjobb húrnyüvőjének tartott gitáros-énekes önálló produkciója, aki a Mr. Big tagja volt a 90-es évek végétől a kétezres évek közepéig, megfordult a „rágógumi” glam alapzenekarában, a Poisonban (a vele készült Native Tongue album meg is osztotta rendesen a rajongókat), a Forty Deuce-ban (ezzel ugyancsak egy stúdiólemezt csinált), jelenleg pedig a The Winery Dogsszal (amelyben rajta kívül a nyughatatlan Mike Portnoy és a Nagy Úrból Billy Sheehan játszik) is mocorog olykor. A jazz irányába is tett egy röpke kirándulást a Stanley Clarke-kal közösen alapított Vertúval. Egyszer majdnem sikerült elcsípni, amikor valamelyik budapesti hangszerboltban vállalt volna exkluzív fellépést, ám uccsó pillanatban – valami eléggé átlátszó ürüggyel – lefújta végül és csak Fehérváron lehetett őt megnézni abban az évben.

A bejutásommal adódott némi gubanc, mivel valami véletlen folytán lefelejtettek a vendéglistáról, ám szerencsére sikerült fél pillanat alatt helyére tenni a dolgokat. Setlist híján csak találgatni lehet a sorrendet, de feltehetően megegyezett a bécsi és londoni (O2 Academy-s) koncert repertoárjával. Mikorra leértem, már telt ház közeli állapot volt a hajó gyomrában. Richie és két kísérője (egyre többen esküsznek a trió felállásra, Gilby Clarke is mindössze két zenészpartnerrel az oldalán jött Szolnokra) itt is a War Painttel csapott a húrok közé. Azt mindjárt az elején le kell szögezni, hogy Kotzen szólómunkásságának vajmi kevés köze van mind a Mr. Biges múlthoz, mind a Poisonban eltöltött évekhez. Szólóban amúgy is már ’89 óta (még 18 volt csak, amikor a legelsőt rögzítette!) ontja a lemezeket – tehát jóval régebben, mint amióta az említett két brigádnak tagja lett volna, és aki ismeri, tudja jól, hogy neki ez a bluesgyökerű, de a 60-as, 70-es évek zenei világában is bőven megmerítkező tiszta rockvonal fekszik igazán. A hatások közül nyilván letagadhatatlan Jimi Hendrix, Jimmy Page, Stevie Ray Vaughan de én Robin Trower (ex-Procol Harum), Tommy Bolin (a Deep Purple fiatalon meghalt bárditája) és Paul Kosoff (a Free egykori elhunyt gitárosa) befolyását ugyanígy felfedezni vélem benne. Bár tekerni is kiválóan tud Kotzen mester, mégsem megy át öncélú magamutogatásba, hanem játékában ott a feeling, a blues ősereje. Azt a korszakot idézi fel, amikor még nem pusztán a technika számított a hangszeres játékban, hanem a szív és a lélek is. Az emberevők (Cannibals) után még félhettünk egy kicsit (Fear az Into The Black korongról), hogy aztán szép lassan elérkezzen a buli egyik csúcspontját jelentő Békejel (Peace Sign).

Zenésztársaival sem lőtt mellé. Ugyan már nem Billy Sheehan kíséri, ám aktuális partnere, a tetovált John Griparic semmivel sem ügyetlenebb, mint a Mr. Bigből, The Winery Dogsból és Talasból ismert bőgőfenomén. Olyan szólókat nyomott, hogy Marcus Miller besírt volna! 🙂 Dobos terén sem egy Fakezű Ceceyt akasztott le főhősünk, sőt: a Mr. Bigből a még mindig tejfelesszájúnak kinéző, holott már az ötödik ikszet taposó Pat Torpey-t szerezte meg magának! Az ő neve szintén garancia a magas színvonalra. Egyedül is hagyták egy dobszóló erejéig, ami jó is volt, de azért nekem még mindig Carl Palmer magasröptű szólója viszi a prímet idénről.

Újra és újra meg tudott minket bolondítani (Fooled Again) a jelenleg 44 éves művész és kísérete, akik a You Can’t Save Me után hagyták el először a terepet, de a közönség nem engedte ilyen hamar őket. A ráadást egy gyors Go Faster jelentette, majd végképp elköszöntek. A koncert után, ahogy oszlott a tömeg, néhány közismert személyt, celebet is felfedezhettünk (a szemfüles H. Andinak ezúton is köszönet!) a közönség soraiban: ott volt pl. Keresztes Ildikó, Závodi Gábor, Palcsó Tamás (róla aztán tényleg nem gondoltam volna, hogy érdeklődik Richie Kotzen munkássága iránt!).  Aki tudott még várni, elkaphatta az eléggé sietős Kotzent egy-egy közös kép, netán aláírás erejéig a turnébusznál. Kísérőit szintén nem hagyhattuk ki, mivel az egész este folyamán elsőrangúan muzsikáltak! Torpey a Mr. Big miatt amúgy is adott volt eleve.

Kívánok még magunknak sok ilyen remek estét! A LiveSoundnak megint csak respekt, hogy egy ilyen nagyszerű zenészt elhozott nekünk és hogy részese lehettem az élménynek!