Igazi underground csemegét szolgáltatott nekünk 12-én a DürerKert, Budapesten. A rajongók először köszönthették nálunk az amerikai Agalloch-ot, valamint láthattuk még a francia Crown-t is. Előbbi majd húsz éve legendás a black metal újragondolásában, utóbbi elég pehelylelkű banda a maga 2011-es alakulásával.

’Meglepő’ módon a Dürerben a pokoltól négyszer nagyobb hőség uralkodott. Az egész esemény a nagyteremben tartatott, a többi területet elzárták. Szerencsére volt annyi helyzetfelismerése a szervezőknek, hogy kinyissák a nagy, kertre nyíló ajtókat, a fulladásveszélyt elkerülendő.

 

 

Rémes hőség, vörös fények, majd lassan beinduló dobgépes móka; a francia Crown kezdett a maga három fős személyzetével a pódiumon. Ugyan saját definíciójuk szerint közük nincsen a black metalhoz, mégis élő produkciójukban rendkívül sok, súlyos témát- és károgást tartalmazó tételek csendültek fel, ami akaratlanul is a már említett, sötét szubkultúrát idézte. Mivel – ha jól láttam – laptopról ment a dob, ami pedig az erősítőkre volt rákötve, bivalymód üvöltött az ütős, ami néhol már-már elnyomta a gitárokat. A sludge/doom metal hangulatot tovább taszította a sötétség oltárára az enyhén visszhangosított károgások sorozata, melyet reszelős gitárok kísértek végtelen, bánatos útján.

Néhány ember nagyon kitartóan megállt az első sorokban, természetesen eléggé szellősen. Én jó ideig bambultam rájuk, nagyon tetszett, amit hallottam, főleg mivel vérprofi volt a hangosítás. A fények szinte csak vöröset tartalmaztak, mint pokoli háttérfény, a színpadra beokádott füst pedig óriási hatást ért el. Én tovább szerettem volna nézni a műsort, ám azt vettem észre, ájulás közeli meleg alakult ki a nagyteremben. Muszáj voltam levegőzni, így oxigén után kapkodva az udvarról hallgattam tovább a Crown munkásságát. Kicsit erőtlen tapsot, illetve ovációt kaptak, ami sértően szánalmas volt, ahhoz képest, mit leprodukáltak nekünk. Nagyjából 40 perc után távoztak a színpadról.

 

 

Az Agalloch-ra nagyon durván begyűlt a tömeg, az összes szellőztetés, ventillátorműködtetés ellenére is még mindig halálosztó hőség uralkodott. Én úgy éreztem, nincs elég lelki/fizikai erőm ahhoz, hogy elviseljem a forró testek érintését magamon, így hátrébb álltam meg. Füstölők gyúltak a színpadon, a hangulat elég okkult lett, annak ellenére is, hogy az Agalloch szándékosan kerüli az ilyen hatásokat.
Kékes fények, ismét csak sűrű füst, brutális nyitótétel. Az Agalloch a legelejétől brutálisan intenzív hangulatot teremtett, hajrázástól kezdve lökdösődésig minden volt. Irgalmatlan ováció támadt már az első tételek után, a zenekar pedig profik módjára konferált, kommunikált velünk. Néha a reakciókból úgy vettem ki, hogy nem nagyon tud angolul a nép, azért lelkesek voltak.

A dob és a gitárok tökéletesen voltak összelőve, kifogást nem találtam benne. Konferációból kiindulva új és régi tételeket is kaptunk, a bandától, az örökös rajongók pedig átszellemült arccal üvöltötték a dalszövegeket. Összesen picivel több, mint 2 órát játszottak, az emberek pedig veszettül élvezték a jó hangosítással ránk szórt intenzív adrenalin-áramlatot.

Első Agalloch, illetve Crown koncertem után úgy érzem, nem volt elpocsékolt idő az eseményen megjelenni, nagyon odatette magát mindkét banda. Egyedül a meleg kontójára róható a negatívum, amire persze pár hónap múltán senki sem fog emlékezni, csak arra, ahogy felcsendültek a pokolian jó tételek.

Köszönet a képekért Pazonyi Dórinak!