A babonák szerint a 13 egy szerencsétlen szám, mégis ez alatt a szám alatt hoztam néhány olyan rövidebb lemezt, hogy remélhetőleg leteszi a haját tőle a Kedves Olvasó.

Itthon nem sok powerviolance banda van, viszont ezek közül az egyik a Haramia. Akik prezentálnak nekünk 18 perc piszok gyors, piszok mocskos csörömpölést. A bepakolt politikai és egyéb átvezetők meg csak színesítik, ezt a fastcore himnuszokkal tűzdelt ocsmányságot.

Tavaly nyáron jött ki a budapest-i On Graves első anyaga. Ők is a Havária-hoz hasonlóan két kedvenc stílusomat a black metal-t és a post-hardcore-t tűzték a zászlajukra, még ha kicsit másképp is mint az előbb említett zenekar. Mosdatlan hangzású, komplex, sokszor kaotikus muzsika amiben meg van a hardcore lendülete és meg van a black metal rideg vágása is. Ha lehet ezzel a 4 új dallal még előrébb léptek tavalyhoz képest, egy picit. Az ének lehetne kicsit előrébb de ez már csak szőrszál hasogatás. Ide a nagylemezt, kíváncsi vagyok, hogy hosszabb játékidővel mit alkot ez az ördögi duó.

A Soul Glo tavalyi The Nigga in Me is Me című lemeze nagyot ment nálam. Azóta ki jött egy dal is, most meg ez a studio live EP, amit egy philadelphia-i rádiónál vettek fel. Ha lehet egy kicsit még jobban sajnálom, hogy tavaly lecsúsztam az Aurora-s bulijukról. Még így közönség nélkül, visszafogottan is átjön az az energia ami majd szétveszíti a zenéjüket lemezen is. Továbbra is a modern hardcore és a kísérletezős zenék gyöngyszeme. A Bandcamp-en a videóra is van egy link.

A német black metal színtér nagyon erős mostanában. Főleg az újabb modern, post black bandák hasítanak, lásd Downfall of Gaia. Vagy éppen a nagy kedvencem akinek se kimondani, se megjegyezni nem tudom a nevét a Der Weg Einer Freiheit. Tudom gáz, de ez van. A Toadeater-t inkább a korai Downfall-hoz tudnám hasonlítani. Dallamos, légies maszatolások, karcos black húzások és az egészet átitatja a modern crust zenék harciassága és bemutatása mindennek ami nem tetszik nekik. Tavaly volt nagylemez is, ott is érdemes próbálkozni.

Az a helyzet, hogy én túl fiatal vagyok ahhoz, hogy saját magam emlékezzek a 80-as évek punk robbanásaira. Szerencsére vannak ilyen bandák mint a Rule Them All akik segítenek nekem, hogy át éljem én is ezt a dolgot, kicsit felfrissítve, kicsit modernebb hangzással de mégis ugyanazzal a szívvel. Ebbe a régi dallamos irányba egyébként is kezdek szerelmes lenni. Rohadtul dallamos, mocskosul táncolható és néhol azért ad egy kisebb pofont is, ez a Rule Them All.