Ismét egy újabb szombat és ismét egy újabb EP-válogatás, ami a nagyvilág jobbnál, jobb underground csapatainak bemutatkozó anyagait hoztuk el nektek. Kezdésnek egy klasszikus és némileg modern felfogású hardcore bandával indítunk, majd az ősi death metal vonalai előtt hódolunk. A továbbiakban a feszes egyben nehéz doom/stoner ólomharagjait kongatjuk meg, majd végül egy középkori vásár fergetegét megidéző epikus heavy/folk formációval ropjuk az ördög táncát.

Az amerikai straight-edge hardcore vonalas Anklebiter a műfaj klasszikus alapvonalait hozza. Közel 5 perces Demo 2022 névre hallgató bemutatkozó anyagukra összesen 4 gyors, dühös, izmos dalocska került fel, melyek az ős HC és a modernebb hatásokkal vannak megtűzdelve. Mindezeket egy Rachael nevű hölgyemény üvölt, vagy inkább hisztériázza végig és talán ennyi is a legnagyobb érdekessége… egy kalappal.

A Vagus a svéd death metal egyik alapbandájának is nevezhető Insision (a banda 1997 és 2016 között volt aktív) egykori tagjainak új projektje. Sulfurous című EP-jükön 100%-ban folytatják szép emlékű anyazenekaruk brutális, egyben technikás megoldásokban gazdag zenei hagyományait, amit Carl Birath extrém énekstílusa teszi fel a koronát. Ha kedveled a USDM gyilkos aprításait, azon belül is a Suffocation hatás, akkor ez az 4 tételes, bő 15 perces halálvágta nagyon is a fogadra való lesz.

A New Jersey-beli old-school death metalos Disma már közel 20 éve létezik, ennek ellenére mindössze egy nagylemezt, 2 split agyagot, egy válogatást és 3 EP-t tudhat a magáénak. Az Incantation, Womb, Blasphematory, Sturmführer, valamint a térség számtalan más jelenleg is aktív underground metal csapatban mozgó zenészek alkotta banda a napokban adta ki új EP-jét Earthendium címmel, amire három, a ’90-es évek kompromisszum mentes „vegán” death metal esszenciájával átitatott nóta került fel. Ezek a dalok szinte robbanásig feszülnek a rideg düh, az agresszív morbiditás, amiket lassú, iszapos riff barázdákkal enyhítenek, egyben súlyosbítanak is. Ezek köré fonódnak Craig Pillard dicsőséges, egyben erőszakos hörgései, amiknek köszönhetően 100%-ban hűen adják vissza a műfaj kripta atmoszféráját és hangulatát.

A Wall of the Ox egy meglehetősen pofátlanul fiatal banda (kb. 20-23 évesek) és azt a féle feszes heavy / sludge / doomot játssza, ami mindig is imádattam, és még imádok a mai napig. Három tételes debüt EP-jükben mindem meg van, ami ehhez a muzsikához kell… ólomsúlyú riffek, mocsaras döngölés és jó adagnyi délies melankólia, ami a távoli zord mennydörgések poszt-pszichedelikus viharának naplementéjében bukik alá. Zenéjükben, mintha Mastodon, Clutch, Conan, vagy hogy a hazai vonalról is említsek a Grizzly erejét gyúrták volna egybe. Ütős egy cucc.

A Bergfried egy meglehetősen érdekes, mi több eklektikus heavy/folk formáció. Az egész mögött a osztrák származású multi-instrumentalista Erech Leleth áll, akit eddig leginkább Narzissus nevű black metal projektjéből ismerhettünk. Zenéjét első hallásra a brit himnikus heavy metalos Wytch Hazel dalaival tudnám párba vonni. Romantik I címet viselő anyagának már-már karneváli hangulata egyenesen egy középkori vásári fergetegbe viszi el hallgatóját, Erősen okkult rock hangulatú gitárjait és misztikus hangzású szintetizátorait folk orientált fuvolák és vonósok tarkítja, amiknek köszönhetően dalai felfoghatóak egy-egy modern népballadának is, amelyek által a varázslat és a bűvölet hatása alá kerülünk. Egyedi dalszerzése, és téma megközelítése mondhatni páratlan a maga műfajában. Várom a folytatását, hiszen EP-je címe is ezt sejteti.