KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #180

Hadd lógjanak. Törjön el a nyeszlett nyakuk.

EP sorozatunk ha nem is add túlzott nyakficamot, de bővelkedni fog a különlegességekben. Nem mellesleg ez sorozatunk 180. száma, ami happy. Szóval a modern vonalat ipari groove metaltól a bizarr avant-garde vonalatok át a szutyok blackened speed/thrash, metallic hardcore és a klasszikus OSDM-ig bezárólag egy igazán színpompás kollekciót hoztunk el nektek, ami a nyári hőségben orrfacsaróan üde és hűsítő.

Refraction

Az ipari groove metal (Budapest-Cegléd) vonalán mozgó Refraction nem épp egy mai zenekar. A zenekar Górnagy Gyula énekes vezetésével 2007 óta működik, aki ha jól tudom, mára az egyetlen eredeti tag az egykori felállásból. Legutóbbi kiadványuk a 2021-es I Was The Human című lemezük volt, amit a műfaj nagy ikonjának, a Fear Factory receptje alapján készítettek el. A napokban két tételes Postsequences EP-jükkel jelentkeztek, amin szintén ez a receptúra, jegyek hallhatóak némi modern vonalas reformációval, mint például az dance/trance, az EBM/EDM pulzálásai, amiket a groove metal szaggatott erejével egyesítettek. Erre jó példa az kezdésnek érkező instrumentális, némileg filmzenei Respawner, amit a komplex, zúzda centrikus Metropolis követ. Ez a dal a Fear FactorySoul Of A New Machine” és a „Demanufacture” lemezeinek magyarosított átmenetét képzi, illetve a hazai Unfit Ass. kísérleti indusztriális metal vonalát idézi fel bennem. Az új FF albumig kellemes hallgatni való, bár nem elég…

Playlist: Refraction - Postsequences EP
Rainer Landfermann

A Bethlehem egykori, a Pavor jelenlegi énekes Rainer Landfermann egy meglepő zeneikonstellációval tért vissza két dalos Mehr Licht EP-je képében. Rainer szólóművészként meglehetősen ritkán ad ki hangzóanyagot. A legutóbbi a 2019 ben megjelent Mein Wort in Deiner Dunkelheit című debüt-albuma volt, ami előtt csupán egy single-dalt adott ki 2018-ban. A Mehr Licht egy avant-garde anyag, ami bizarr élvezettel gyúrta egybe az német dark goth (Lacrimosa, Sopor Aeternus & The Ensemble Of Shadows), a ’80-as évek fekete metaljának misztikumait és rémségeit, a kísérleti progresszivitást és a new-wave szintetizátor sokrétegűségét. Mindezekhez meglehetősen teátrális hangulatban előadott tomboló, visító, hisztérikus ének, monológszerű előadás mód párosul. Az egész egy perverz horror ária, aminak szépségében ott rejtőzik a förtelem.

Orchid’s Curse

A kanadai Orchid’s Curse zenéjében a ’90-es évek vége, a 2000 évek eleji metallic hardcore / melodic hardcore vonalát hozza immáron több mint 18 éve. Nincs ez másként öt-számos The Decay EP-jük esetében sem, amire igaz öt évet kellet várnunk, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a várakozás megérte. Dalaik kifinomult eleganciával, de annál szélesebb skálán mozgó a melo-death, a thrash és a hardcore klasszikus erejével és dühével súlytanak le ránk. Egy kemény, magabiztos anyag, amit érdemes többször átpörgetni, mert mindig találtok benne valami kis újat.

Maniak

A Maniak a megfeketedett svéd speed/thrash legújabb terméke. A banda 2022-ben alakult és Speed Metal Terrorist névre hallgató EP-jük az első a sorban. Közel 20 perces anyagukra három szám került fel a ’80-as évek közepén uralkodó démoni, éjsötét szutyok feketeség, a Sarcofago, Venom, Hellhammer, Sodom és a Sepultura korai szellemiségében. Legalább is a banda tagjai ezt állítják, és bizony állításukkal nem is nagyon járnak távol a valóságtól. Nincs itt semmi púder, csak állatias gyors tempók, mély mocsok, hangzatos erőszak és a gonosz iránti elkötelezettség.

Maniak - Speed Metal Terrorist Full EP 2023
To Descend

Rogga Johansson nevét azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. A svéd death metal guru számos zenekarában és projektjében bizonyított már. Most itt van újabb alkotása a klasszikus HM-2 vonalas To Descend, ami minden death metal fanatikusok számára kötelező hallgatni való. A bandába nem kisebb torkot hívott el, mint a Mega Slaughter dalos pacsirtáját Jens Johanssont, gitárosként pedig Dennis Blomberg (Depeseblo, Down Among the Dead Men, Grisly, stb…) aprít. Tehát a gyilkolás garantált, amit meg is kapunk a másodikként megjelent Mindless Birth EP-jük. Kislemezük minden egyes dala – szám szerint öt – a primitív OSDM egy-egy dögszagot árasztó himnusza.