E heti EP sorozatunkban egy igazán széles skálán mozgó összeállítást hoztunk el nektek. Nyitó thrash őrületünk után egy hazai hardcore csapat bemutatkozó, valamint egy érdekes hangulatot kreáló finn banda anyagával ismerkedhetek meg. Zárásként pedig (remélhetőleg) az ortodox metal fülektől sem idegen dark-wave, synthwave, post-rock ritmusokra ringatjuk el magunkat.

Brandish

A pennsylvaniai Brandish új EP-jén jóféle crosover thrash őrülettel örvendeztet meg minket. 2020-as Funfair/Warfare EP-jük óta, azt is mondhatnám jócskán bekeményítettek, hiszen a trió ott hallható dallamos punk/hardcore vonalát mára már az izomból dühöngő mosh hangulat váltotta fel. A bő egy hónapja megjelent három tételes Stop Hoping, Start Burning anyaguk dalaiból csak úgy sütnek a ’80-as, ’90-es évek thrash / hardcore / punk energiáinak lüktető pulzálásai, amiket közel 10 percen át élvezhetünk. Ez a műfaj számomra megunhatatlan.

Hostilia

Az előző vonalat folytatja a svédországi Hostilia. A göteborgi csapatot 16-20 éves fiatalok alkotják, akik nagyon dallamos és fülbemászó thrash metalt játszanak. Az Atomic Thunder már a harmadik kiadványuk, aminek dalai a környezeti disztópiáról, egy 19. századi gyilkossági rejtélyről, az élő koncertjeik során átélt dühöngő szenvedélyről, valamint Arnold Schwarzenegger „Commando” című filmje előtti tisztelgésről szólnak. Mindezeket jóízű, a Metallica „Ride the Lightning – …And Justice for All” korszakát átfogó zúzós dinamikával, dallamossággal és némi klasszikus zenei közjátékkal prezentálják.

Erased

Első EP-jével jelentkezett a hardcore vonalán mozgó Erased. Sajnos a hazai illetőségű csapatról nem sokat tudok, de hat tételes Clear Skies anyagukat hallgatva dalaikban – leginkább – a modern metalcore és a hardcore fúziói dominálnak náluk, melyek éppúgy energikusak, mint amennyire progresszívak is. Témáikban könnyedén játszanak a kaotikus, valamint a depressziós hangzással, de ezek ellenére azok könnyen befogadhatóak. Az EP bemutatkozásnak tökéletes.

Sargassus

A finn Sargassus meglehetősen érdesek hangulatot kreál post-metal, a black, a dallamos death és progresszív metalos keverékével. A banda 202 óta működik és a King of the Sun már a harmadik kislemezük. A négy tételes anyagukon a fentebb említett műfajok mellet számos alműfaj jelen van még. Érdekes, ahogyan az avantgardista black elemek alól előkúszik egy-egy King Crimson, Opeth, Isis, vagy Agallochot hatás, de még a távol-keleti hatások is beszivárognak náluk, mint például címadó daluk ütemeiben. Az egész egy nagyon jól kiagyalt, és nem utolsó sorban nagyon jól összeszerkesztett kompozíció, amely álamdó pulzálásával új és új élményeket nyújt.

TÁVOL

A TÁVOL-t a korábbiakban egy atmoszférikus blackgaze, ambient, post-rockban utazó projektnek ismerhettük meg, aki mára már a dark-wave, synthwave és post-rock irányába mozdult el. Az egész mögött a győri illetőségű multi-instrumentalista Nebehaj Bence és Holczer Gábor énekes áll, akik 2019 óta egy nagylemezt éves szinten pedig legalább két EP-t adottak ki. Legutóbbi a Retrogr​á​d, amit hallgatva folyamatosan a hazai elekto-goth / szintipop, EMB underground olyan egykori legendák dallami köszönnek vissza, mint a dobgépes dark-gothic Voyage, a Nulladik Változat, az Escalator, az azóta már újjáalakult CMC (Cro-Magnon-i Cola), vagy a Bonanza Banzai. De ide sorolhatnánk a német EMB forradalom korai istenei, vagy a dark rock dallamosabb, illetve a dreampop andalító hatásait. Hogy a Retrográd mennyire nosztalgikus? Nekem nagyon is az volt, hiszen hozta az útkereső fiatalságom szertelen emlékképeit.