„Hosszú évek után végre hóval jött a nagy szakállú… le is hányta magát. Balesetek a legendákkal is történnek. – mondta Rudolf, a rénszarvas és tovább kortyolgatta forralt borát.”

(részlet egy meg nem írt metal meséből)

Szóval, hó, mikulás és itt van EP sorozatunk200. jubileum utáni első része, amit mondhatnánk új időszámításnak is, de hagyjuk is a légből kapott pátoszokat. Mi változna? Semmi! Továbbra is a hazai és nemzetközi underground színtér válogatott csemegéit hozzuk el nektek, ahogyan tesszük azt most is. 201-dik epizódunkban öt igazén izgalmas zenekar friss, ropogós anyagát kínáljuk a baljós atmoszférájú, komótosan lassú sludge/doom/death-től kiindulva, az okult thrash/death, a zajos noise punk és crossover hardcore-punk, valamint az epikus hangzású  power metalig bezárólag. Nekünk ez került bele a puttonyunkba… ami még nincs tele.

I Bleed Lava

Számomra s hazai underground talán egyik legjobban várt EP-je a Sági János (ex-MindControl) és Kéményes Péter (Bury What’s Left, Dreadwolf) alkotta budapesti sludge/doom/death duó, az I Bleed Lava első bemutatkozása, a The Flames Want Us All volt. EP-jükre 4 komor hangulatú kellően mocsaras és baljós hangulatú középtempós erős dal kapott helyett, melyek leginkább a Celtic Frost „A Dying God Coming Into Human Flesh” dala és a Strigoi vérre éhes hipnotikus hangulatú klasszikus death/doom és extrémebb metal vonalaira tehetőek. Egyszerűen a hideg futkos a hátamon dalaik hallatán. Lehetne itt fellengős szavakat használni, hogy érezni a halál leheletét… ami igaz is, de hagyjuk is a kliséket. Hallgassátok!

Malicious

A metal színtér nagy előszeretettel használ olyan jelképeket, melyeket alaposan sikerült félreértelmezni, vagy hiteltelenül bemutatni. Az egyik ilyen kedvencem Pazuzu alakja, akit a fehér cápához hasonlóan ördögi szintre emelt a filmművészet. A rémisztő külsejű forma ugyanis nagy valószínűséggel várandós nők nyakában lógott amulettként, ábrázata pedig pont a gonoszság, az átkok, a betegségek elűzését szolgálta. Ettől függetlenül baromi jól néz ki egy-egy borítóképen, mint páldául a finn okult thrash/death metalos Malicious december 1-én megjelent Merciless Storm EP-jén. A rövid menet ugye akkor jó, ha kellően tüzes, a banda esetében ez annyira sikerült, hogy meg is fogom hallgatni bő három évvel ezelőtti utolsó megnyilvánulásukat, Deranged Hexes nagylemezüket. Mindezt egyszerű receptúrával érték el: dühöngő, acsarkodó, thrash metal gyökereket is felvillantó death metallal. Itt a dühöngést tényleg komolyan kell venni, mert a károgás-hörgés határmezsgyéjén található vokál mellé igencsak karcos és hústépő hangzást is sikerült összeraknia a zenekarnak. A riffek nem a virtuozitást, sokkal inkább a masszív pofonok kiosztását szolgálják: mintha egy forgószél tolna a képünkbe méretes tégladarabokat. Az végeredményt az apró döfésekként érkező gitárszólók is feldobják. A végeredmény egy, a maga primitív módján kaotikus és lüktető dalcsokor, amivel szépen ki lehet engedni a gőzt. Az EP „kifinomult, kibaszott irgalmatlan vihara” minden underground arcnak ajánlott.

(boymester)

Dust Muscle

A Dust Muscle egy sivár, zajos, de abszolút karakteres noise punk banda Chicagóból. Zenéjük alapvonala a folyton pattogó, lüktető, zizegő basszusgitárra épül, ami az egész vezérfonalát adja. Ehhez jönnek a pattanásos tini punk lázadásai, a garázsrock koszos kitörései és mindennek a noise rockban fojtott anarchiája, valamint a post-punk elnyújtott agonizálása. EP-jükre hat feszes, kaotikus, néha idegesítően – fémesen zajos, dühös, hisztis, mondhatni nihilista dal került fel. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, amennyire elmebeteg, annyira összeszedett is. Még az őrület is egységbe van bennük, csakúgy, mint a túlragyogó szeretet, béke, és komolyság.

Judicator

Kevés power metal lemez tudott közel kerülni hozzám, így kiemelten szoktam foglalkozni azzal a néhány bandával, amit követek a stíluson belül. Ilyen az amerikai Judicator is, akiknek a 2010-es évek igazán jól sikerültek. Igazán sokat pörögtek Sleepy Plessow, At The Expense Of Humanity és The Last Emperor című korongjaik, így nagyon megörültem annak, hogy nem hagytak fel a termelékenységgel még akkor sem, ha a legutóbbi, 2022-ben megjelent anyaguk már kevésbé volt meghatározó. A sima power sablonokon túl természetesen jóval többről van szó az esetükben: dalaikban nem az epikus hősiesség sokszor giccsé silányuló álarcát próbálják magukra erőltetni, hanem szerényebb léptékű, rövid történetekkel adnak betekintési lehetőséget az emberi történelem rejtett zugaiba. Mindezt jó adag progresszív metal befolyás alatt teszik, ami nem telepszik rá a hallgatóra a technikázás végeláthatatlan útvesztőjének rémével, sokkal inkább mutatkozik az okosan felépített, első perctől az utolsóig kidolgozott dalszerkezetekben. Új, egyetlen friss dalt tartalmazó EP-jük, az I Am The Void ennek tökéletes példája, mivel a 9 perces címadó majd mindent magába sűrít, amiért kedvelni lehet őket. Stílusuk talán a Blind Guardian csapatához áll a legközelebb, rajongásukat pedig a The Curse Of Feanor című szerzemény feldolgozásával bizonyítják nekünk. A két tétel mindenképp biztató előjel egy újabb erős kiadványt illetően.

(boymester)

Komodo Nightmare

Az ausztrálok nagyon érzik a tharsh metalt. Ilyen új felfedezettem a Komodo Nightmare, akik a klasszikus tharsh vonalait a hardcore-punkkal őrjítik meg. A duó felállású csapat debütáló EP-jére 5, valamint egy bonusz került fel közel 9 percben. Ez idő alatt a csapat tökéletesen hozza az S.O.D., M.O.D., Slayer, Agnostic Front és egyéb punk, crossover thrash bandák lendületét. Szóval egy igazi kis atombomba. Bummm és a csengők csilingelnek.