E heti EP sorozatunkban ajtót nyitunk a komorságra. Kezdésnek a melankólia tűfokán átlátszó depresszió csúcsait másszuk meg. Majd onnan vissza ereszkedünk a ködös frusztrációk szutyok sötétségéhez, hogy aztán a szelídíthetetlen erő, és a kaotika fűrészgépszerű riffei hanyatt lökjenek. Üdvözlet és morcosság.

Gormoth / BÁL

Közös mini-lemezzel jelentkezett két hazai black metal projekt, a Gormoth és a BÁL. A két one-man formációt nem igazán kell bemutatni, hiszen már sokunknak régi ismerősek. Űr címre keresztelt split anyagukra 2-2 dal került fel, ami a Gormoth amient melankóliájából fakadó zord, lo-fi raw vonásokkal felvértezett feketesége indít, és egy ugyan ilyen hangvételű – vagy inkább sivár hangközegű darabja követe. Nekem ez a két tétel olyan fa ék egyszerűségű black metal, amik a műfaj korai (pl.: Darkthrone) jól bevált kliséivel tündökölnek. Sajnálatomra a BÁL is ezeket hozza… igazi fekete tyúkszar a csirkeól mellől. Tudatos lo-fi fagyosság és a necro-sound hangzás. Igen, ez divatosan menő ezekben a körökben. De nálam ez most valami miatt nem talált célba. Azért remélem másnál vájtabb fülekre találnak.

Obsidian Tongue

Akárcsak egy jó Stephen King regény, az Obsidian Tongue nevű atmoszférikus black metal projekt története is Maine államban kezdődött, méghozzá 2009-ben. A manapság duóként működő banda neve viszont talán kevésbé lehet ismerős, mert az igazi átütő siker az eddigi nagylemezek és egyéb kiadványok mentén is elkerülték őket. Pár korai kiadványba belehallgatva ennek oka is nyilvánvalóvá válik: a zenekar a lassú fejlődés útját követi. A banda tényleges “kreatív agya” egyébként Brendan Hayter (Shabti, Thrawsunblat), akihez néhány dobos elfogyasztása után elég korán csatlakozott Raymond Capizzo (Falls of Rauros, Shabti, Panopticon). Most, közel 4 év kihagyás után térnek vissza eddigi legérettebb alkotásukkal, a The Stone Heart című EP-vel. A rövid, alig 20 perces kiadvány összesen három új szerzeményt sorakoztat fel és érezhetően komoly előrelépést jelent a formáció számára, mert ezúttal igazán mélyre kívántak utazni saját frusztrációikba. Különleges fegyverként a megszokott formulák mellé egy dallamos éneket is bevetettek, ami kellemes epikusságot, nagyívűséget kölcsönöz a daloknak.

(boymester)

Mumus

Egy vérbeli underground anyagot kapok kézhez – fülhöz, aki budapesti raw black metalos Mumus EP-jét meghallgatja. A formációt Dr. Bubópestis (énekes) és Varga Vikernes (minden más) alkotja. Első demójuk démoni lo-fi, primitív hangzása már a maga nemében is sokkoló volt, amit tavaly év végén megjelent Fraternitas pestilentiae australiensis karpathiensisque EP-jükön abszolút csúcsra járattak. Négy tételes anyaguk hangzása – ami jócskán hagy maga mögött kivetnivalót – úgy szól, mint egy ’90-es évekbeli black metal ereklye. Az egész egy tébolyodott orkánként tomboló zaj vihar, ultra agresszív, nyers energiákkal, kripta hangzással és bűzös ocsmánysággal. Ez a 10 perces, nem épp fülbemászó dallamokat kínáló kis anyag leginkább a Darkthrone punkos, thrashes szutyok sötétségéhez hasonlítható. Igaz, újat nem találtak fel (ők sem), de akik kedvelik ezt a műfajt, azok örömüket lelik benne.

Wasp Mother

A massachusettsi Weymouthból származó grindcore/powerviolence Wasp Mother legutóbbi Self​-​Loathing EP-je (2022) óta Jenny Mackel egyesítette erőit. Új EP-jük, a Digital Pollution erős blastbeat, grind, death és hardcore kombinációja valóságosan szíven szúrja a műfajról alkotott felfogásunkat. A közel 12 perces anyag minden másodpercéből árad a szelídíthetetlen erő, a kaotika, a depressziós sludge-doom algoritmusa és világunk ösztönös gonoszsága. Az egészben van egy Converse, Trap Them, Pig Destroyer légköre, életszerű veszettsége.

Sollen

A melo-death vonalas fővárosi Sollen zenekar 2001 óta van jelen a hazai underground életében. Igaz a kezdeti tagcserék miatt szinte csak első demójuk megjelenésére stabilizálódott a felállásuk, de az azóta is töretlen. Az is igaz, hogy nem valami nagy életművel rendelkeznek, hiszen eddig csupán három demót és egy EP-t adtak ki. Demóik közül a január elején kiadott Corroded Anger a legutolsó, ami címadója, valamint annak instrumentális verzióját és az azokat összekötő (rövidebb) hangjátékot tartalmazza. A címadó vokális dal egy igen erős, és lendületes skandináv vonalon fut végig. Fürészgépszerű groove-ok, feszes riffek és dallamos halál hörgős ének a védjegyeik. Hogy a jövőre nézve egy csak egy ízelítő, vagy sem… nem tudom. De egy nagyobb lélegzetvételű anyagot is szívesen meghallgatnék tőlük.