E heti EP sorozatunkban alámerülünk a meghitt, misztikus és meditatív dallamokban, melyek kapcsolatot teremtenek régi istenek és modern kor között. Továbbá felfrissülhetünk a technikás prog-death, a trad.-doom, az improvizatív post-rock, alter-rock/metal, valamint a monolitikus, sötét riff-masszák mocsarában. Élvezzétek a fülledt harmóniát!

I Häxa

Az I Häxa egy brit amibient dark folk projekt, melyet Rebecca Need-Menear (Anavae) és Peter Miles  (Architects, Dodie, Fizz) duója alkot. Zenéjük egyszerre meghitt, misztikus, meditatív és filmszerű, amolyan hidat, kapcsolatot képez a régi istenek és korok, valamint a XXI. századi technológia között.  E két kor ütközéseként adták ki négy részes EP sorozatok első fejezetét Part One címmel idén februárban, amit a nemrégiben megjelent Part Two követette. míg EP-jük első része durva elektronika – noise/drone – zord, egyben lebegős hangzásával az ősi meteorológia, vagy inkább a négy elem poszt-apokaliptikus kombinációjára épít, addig a második részben már sokkal több finomsággal, meghittséggel, intimitással tárják fel a modern világ és az ókori világ  spiritualitást, valamint az emberi psziché mélységeit. A két részt együtt hallgatva olyan mint ha Chelsea Wolfe találkozott volna az elekrto-ipari zaj szakadár Mz.412 bizarr rituáléival, és a Portishead mámorító trip-hop dallamaival. Várom a folytatást.

Adelon

A svájci Adelon bandájára simán elpukkanthatjuk a “pontos, mint a svájci óra” közhelyet, mivel a rendkívül fiatal, ám érezhetően ambiciózus és határozott srácokból álló csapat zenéjének fontos eleme a hibátlan játék. Koruk ellenére a tehetséget nem is kell különösebben firtatnunk, hiszen a 2019-ben indult csapat progresszív, technikás death metalban utazik, melynek témavilágát olyan fontos elemek szolgáltatják, mint például a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint az ember mentális egészségének megőrzése, megtartása a teljesen széthulló világban. A formáció eddig elképzeléseinek jegyében két single kiadvánnyal jelentkezett (2022 – Transient Beings, 2023 – Storm Of The Awakening), most pedig a következő lépcsőként hozzák ki négy dalos, bemutatkozó EP-jüket Resurgence címmel. A 18 perces anyag igyekszik minden erényt és tudást felmutatni annak érdekében, hogy van helyük a színtéren: a sokszor brutális kinyilatkoztatások mellett hagyományosabb halálfém, valamint néhány dallamosabb rész is megmutatja magát, különösen a Crimson Luminescence című tétel lopta be magát a szívembe. Az emlegetett pontos szaggatások, a változatos vokál, a tiszta és erőteljes hangzás mindenképp a banda mellett szólnak, jöhetnek ezek után egy nagylemezzel is.

(boymester)

Grim Colossus

Kicsit megörültem, amikor a promók között összefutottam a svéd Grim Colossus nevével. A 2020-ban indult one-man (Magnus Berglind) banda egészen nekem való epikus, melodikus doom metalt játszik az eddig megjelent single kiadványai alapján, de rá kellett jönnöm, hogy az egyébként 7 tételt magáénak tudó Descent Into Madness bizony EP-nek számít. Persze nem ez lesz az első eset, hogy egy rövidebb kiadvány levesz a lábamról, hiszen akadnak olyan EP-k (sőt demók), amiket sosem követett nagylemez, mégis a mai napig szeretettel gondolok rájuk. A meglehetősen nyugodt, mondhatni elegáns doomot játszó csapat a szokásos példaképek megjelölése (Candlemass, Solitude Aeturnus, Trouble) révén már minden kétséget eloszlat saját céljairól, ha pedig hozzátesszük, hogy egy ígéretes svéd bandáról van szó, akkor már érdemes is cserélni a hallókészülék gyengélkedő akkumulátorát, mert komolyabb igénybevétel vár rá. További érdekességük, hogy EP-jük (vagy nevezhetük akár debütáló lemezüknek is)  egy egyszerű, de érdekes koncepciót is kanyarint magának amellett, hogy jó dalokat vonultat fel. Főszereplője egy meg nem nevezett kutató, aki a Gonosz természetét vizsgálva olyan tudásra tett szert, ami nem hagyja nyugodni. Amint lehunyja szemét, kísérteni kezdik a túlvilág démonai. Csak úgy szabadulhat, ha kiszakad az ismert világból és a legsötétebb dzsungel mélyén felkeres egy különös sírt… A közel fél órás anyag ezt az utat mutatja be nekünk, hol kellemesen okkult séta tempóban, hol pedig lüktető heavy metal galoppozással. Ezek alapján még jobban várok egy bemutatkozó lemezt.

(boymester)

bunsenburner

Megint ott vagyok, hogy csak bajban vagyok… EP, vagy album. Ugyanis a német bunsenburner (is) egy ilyen kiadvánnyal állt elő. Az improvizatív post-rock, alter-rock/metal, stoner, doom, free rock, mittudomén projekt az ötletgazda, Ben Krahl szólóprojektjéből nőtte ki magát és Squall című EP-jük (mert ők így nevezik) 2016-óta a hatodik kiadványuk. Nyolc tételes anyaguk egy kelően hangulatos és szellős kohéziót mutatta a már fent említette stílusok örömzenei faktoraiból, amikkel az égi szféráktól egészen a disszonáns kakofónia határáig viszik el hallgatóikat. Jól felépített témáikat hallgatva nekem legtöbbször a Tool és az Orbital, valamint a Clouds Taste Satanic, illetve a hazai Urania / Whoredizel projekt ugrik be. Az viszont tény, hogy a prímet a dobos, Norman Lonhard viszi, aki csak elkezdi játszani ütemeit, a többiek pedig felkapják a hangszereiket, hogy csatlakozzanak hozzá. Mindezen eredményeként egy igazán élvezetes dallamos, zajos, igazán sokszínű zenei-kaleidoszkóp születik meg.

Snore

Első demóját adta ki a blackened psychedelic doom metalban utazó amerikai Snore duó. Közel negyedórás, 2 tételes Apnea kiadványuk mélyrehangolt monolitikus riffei igazi sötét dagonyát kínálnak a műfaj szerelmeseinek, amelyben jól megférnek náluk a rituális, illetve a keleties hangképek, az elszállósabb kozmikus dallamok és a funeral doom lassú sivárság. Leginkább az egyszemélyes Mizmor-hoz tudnám őket hasonlítani.