E heti EP sorozatunkban ismét a nemzetközi és a hazai underground mezőny újabb gyöngyszemeiből mazsoláztunk. Terikéken lesz egy holisztikus megközelítésű, majdhogynem művészi groove / hardcore formáció, egy földönkívüli thrash metal banda, egy brutalitás, kísérteties hangzású OSDM duó, és hazai részről két banda friss kiadványa.

Agonize
Az egykori metallic hardcore banda, a Vatican romjain alakult Agonize kiadta Highest Form című második EP-jét. Az anyagra öt acélosan masszív, dühös, agresszív groove metal / hardcore / thrash / breakdown alapú dal került fel, melyben megbújnak, illetve felfedezhetőek bennük a jazz világ elemei, és a hip-hop szöveg ritmika. Dalaikból kellő energia árad, amikhez egy öntudatos, kissé kifacsart fekete humort is társul. Az egész EP ugyan nem több 12 percnél, dalaik tematikája és dinamikája annyira komplexen vannak összeállítva, hogy szinte az egész egy összefüggő dalként szólalnak meg. Olyan mint egy műalkotás, egy holisztikus zenei megközelítés, amit borítójuk egészít ki.

Crüzer
A Crüzer egy hipersebességgel száguldó kozmikus – földönkívüli thrash metal banda a kanadai Vancouverből. A csapat idén februárban Pit Vyper című single-dalával lépett a műfaj csillagközi autópályára, majd ezt követően márciusban Born to Rise dalukkal újabb sebességfokozatba kapcsoltak. Áprilisban megjelent öt dalos Look to the Skies című debütáló EP-jükkel pedig elérték csúcssebességüket. Ez a valamivel több mint 19 perces anyag egy igazi orgiát kínál a thrash, speed, valamint klasszikus heavy / galm metal kedvelőinek. Riffeikkel és tempóikkal egyenesen a ’80-as évek (Metallica, Exodus, Judas Priest, Exciter, stb…) metaljának izzó, hőskorszakába repítenek vissza minket, elementáris földönkívüli erővel, elektrizáló szólókkal és felejthetetlen dallamokkal hasítva át a légkört. Az egész EP az első percétől az utolsóig egy tomboló, dübörgő, intergalaktikus féktelen száguldásra hív a csillagközi autópályán a Szaturnusz gyűrűi körül. Kapcsoljatok ti is sebességre!

Desekryptor
Közel egy évtizedes működése alatt az amerikai death metal duó, a Desekryptor meglehetősen szépen bedolgozta magát a nemzetközi underground tudatába. A csapat 2 demó egy split, egy EP, valamint egy nagylemez után május 16- án adta ki újabb EP-jét Sarcophagal Corridors címmel. Témáikban most is a tőlük megszokott katonai ütemekkel megkomponált klasszikus „régi vágású” death metal tempók és hangulat az uralkodó iránymutatók, de mégis érezhetően jelen vannak a műfaj modernebb arculatai is. Egyszerre dekadens, disszonáns, sötét, barlangszerű és némileg újító is, még ha a műfaj ősi, brutalitás és kísérteties hangzásával operálnak.

Orv
Harbinger címmel adta ki újabb EP-jét a hazai black/death metalos Orv projekt. A Gyulai Attila basszusgitáros (Hetumoger, Kaltes) és Fider Tamás gitáros, dobos, énekes (Hetumonger, Kaltes, Tesstimony) által 2018 óta működő formáció harmadik kislemezére két vadonatúj tétel került fel, ezek közül a címadó egy saját friss szerzemény, valamint a magyar alternatív rock legenda, az Európa Kiadó azonos című dalának egyedi, atmoszférikus – avantgarde black metal átirata. Nem tagadom, nekem ez utóbbinak jobban meg van a varázsa, mint az EP epikus black/death hangulatú, nyomokban nordikus elemekkel tűzdelt címadójának, ami persze meg van a maga lendületes, és erős mivolta, de az említett feldolgozás szinte örömódaként zengi az Arturus-féle újítások, a martial industrial / post-black vonalait. Tökéletes választás! Föleg, hogy 100%-osan át is írták, nem csak egyszerüen, simán eljátszották.

Warchief
Janó Misi a tagadhatatlanúl a hazai metalélet egyik meghatározó alakja. Névjegyét olyan zenekarokban tette le, mint az Ektomorf, a Neck Sprain, a Magra Rise, illetve a 2015 ótra működő groove/thrash/sludge metal vonalas Warchief, amivel most épp Ratking című EP-jüket adták ki. Azért is beszélek többes számban, mert Misi mellett a zenekarban még igen aktív szerepet vállal Sánta Péter ‘Santos’ gitáros, Farkas Ferenc Viktor basszusgitáros, Katona Sándor dobos és új énekes, az ICENAP frontembereként is ismert Tóth Martin. Az EP-t a nyolc évvel korábbi, 2017-es …a Place for Everything and Everything in Its Place… lemezük, valamint megalakulásuk évében kiadott négyszámos Demójuk előzte meg, vagyis nagyon is időszerű, mi több aktuális, hogy egy igazán erős riff-zúzdát nyomjanak ránk új négy dalos kislemezükön. Csalódás nincs, dalaik egytől-egyig 100 % groove / thrash / slugde áradat, illetve hallgatásuk közben a nyakficam garantált.

Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.