E heti EP sorozatunkat sztárjait velejéig átjárják a különböző atmoszférák. Ezek az atmoszférák, hol a black, a post-black és rokon műfajaik, vagy épp a metal más alap és kísérleti vonalaiból tevődnek össze. De egy azonos bennük, valahogy mindegyikben ott van a káosz, a kokofónia és az egyediség. Élvezzétek a harmadik gyertya, az öröm szimbolikájának lángra gyújtása előtti áldozatunkat, ami ez évben az utolsó is egyben. Találkozunk 2026-ban!

Xain

Bevallom, nem sok azerbajdzsáni metal bandát tudok felsorolni. Akik most hirtelen az eszembe jutnak azok a thrash/hardcore/crossover vonalas Fatal Nation és a black metalos Darkcult. A kaukázusi ország egy ilyen zenekara a Xain, aminek tagságát épp a fent említett Fatal Nation egykori tagjai, Toghrul Manafov (ének) és Elkhan Alshin (gitárok) alkotják. Zenéjük a mathcore, a post-hardcore és a noisecore/metal vonalán mozog, amivel kellő káoszt is teremtenek Xaraba című, három dalos debütáló EP-jükön. Kislemezük érdekessége, hogy dalaikat teljes egészében azerbajdzsáni nyelven adnak elő, amikhez a jazz, a költészet, a népi – lakodalmas zenék hatásait és még valami gyerekjáték hangjait is hozzá adták. Egyszóval egy abszolút kulturális káoszt kapunk tőlük.

Sire Languish

A Sire Languish az amerikai avantgarde metál zenész, Garett Bussanick szólóprojektje. Akik ismerik a munkásságát (Aeviterne, Tomb, Arson, Flourishing, Cardiovascular Sub-Hypothermia, El-Ahrairah) azok tudják, hogy ő eddig leginkább énekes, gitáros, basszusgitáros és szintisként tevékenykedett, most pedig multi-zenészként mutatkozik be. Ezen formáját december 5-án Pull to God címmel megjelent debütáló EP-jén tette közzé. Anyagára négy gépies disszonanciával lüktető szám került fel. Témáit, dalait hallgatva ez egész olyan mintha eddigi munkásságának DNS részeit állította volna össze egy új DNS spirállá. Zenéjében jelen van az Aeviterne kitörő disszonanciáját, a Flourishing agyas tech- death kavargásait, sőt még a Cardiovascular Sub-Hypothermia kísérletezős mutációi is, amik leginkább zenéje alapjait adják. Mindezek ellenére a Sire Languish mégis egy önálló teremtménye, amelyben bátor lépéseket tesz a black, a post-punk és némileg még az art-rock perifériái felé is. Ezeknek összessége adja új projektjének zenei keresztmetszetét, melynek közepében a folytonosan örvénylő sötétség és kokofónia áll.

Idol Throne

Az Idol Throne zenekart 2018 végén Jason Schultz (Wraith, Mind’s Horizon) és Martin Bowman (Farwatch) gitárosok alapították azzal a zenei küldetéssel és vízióval, hogy egységbe olvassák az amerikai power metal, a Bay-Area-i thrash metal és progresszív metal dalszerzési érzékiségét. Ez az ötvözetük annyira jól sikerült nekik, hogy eddig megjelent két nagylemezük és single-dalaik, valamint demójuk mellé, december 5.-én egy új EP-t is kiadtak Hrbinger of Light címmel. Az EP-re három, a célul kitűzött műfajokat mesterien keverő energikus, és dinamikus dal került fel. A nyitó Death and the Viper’s Tongue a progresszív metal technikás, virtuóz gitárjátékával és a thrash metal agressziójával dübörög, míg az őt követő Spellbound Eyes az egyenes ellentéte az előbb hallottaknak Képében egy energikus dallamokkal teli power / heavy / prog.-metal himnusz kapunk, ami valahol a Manowar, az Iron Maiden és a Fates Warning vonalán mozog. Az egész dal nagyon is dallamos és fülbemászó. Címadó daluk egy éles kanyarral egy újabb irányzat, az európai power metal szélsebes dallamokkal és hatalmas szólókkal átitatott vonatán robog. És mind a három dalt megkoronázza Jake Quintanilla erőteljes énektémái és dallamai. Ez EP minden dala akár önmagában is megállja a helyét, de így együtt, igazán kirobbanó az energiájuk.

Takomaha

A Takomaha egy norvég zenekar, akik zenéjükkel épp annyira felidegesítenek, mint amennyire megnyugtatnak. Az tény, hogy a post-hardcore, a shoegaze, a drone hatásaival táplált zaj-rockjukkal nem épp a legideálisabb konform érzéseket váltják ki hallgatóikból. A banda jó egy hónapja adta ki második EP-jét American Basements címmel, amire négy kellően zajos, kaotikus és disszonáns hangzású dalt tettek fel. Mind a négy dal különböző ingereket kiváltó drone hanghullámok, az ipari gépiesség és az ezekre rezonáló gitárok, melyek a shoegaze szívszaggató dallamaitól a nehéz metalszerű groove-okban integrálódnak – a város élet lüktetését, mindennapos őrületét, káoszát és fuldoklását mutatja be. Az egymást váltó tempók, a zenei textúrák, hangok, és hatások az adott városi környezetre, közéletre reagálva vannak megkomponálva – ha lehet ilyet mondani rájuk. És miért ne lehetne? Hiszen ez egy kortárs zajmű, ami életünk tükörképe. Az American Basements vad , arcbamászó intenzitása számomra egyszerűen magával ragadó.

Forn Kaldr

Harmadik EP-jét adta ki a mára már az szóló-projektjeként működő Forn Kaldr. Az atmoszférikus hangvételű, dallamos black / post-black projektet az angol multi-zenész, Kaldr indította útjára 2018-ban még a Morth énekessel közösen. Közös munkájukként egy nagylemezt és két EP-t adta ki, a mostanit, ami Beneath an Ocean of Stars címre hallgat, Kaldr már teljes egészében egymaga készítette el. Ez annyi változást hozott zenéjében, hogy dalait instrumentális szerzeményekként adja elő és, hogy a korai nordikus hangzás helyet nagyobb teret engedett az utaztató atmoszféráknak. Témáiban álomszerűen bontakoznak ki a shoegaze és a progresszív dallamok csillogásai, amik átölelik post-black vadabb melankóliáját. Az EP négy dalában megtalálta azt a zenei egyensúlyt, de mondhatjuk innovációnak is, ami dallamait egyedivé, filmszerűvé és érzékívé teszik.