EP sorozatunk 41. része a régisulis thrash és death metal jegyében fog telni. Azért, hogy a finom kis belezések, tremolótépések, illetve a veszett tempók, valamint az áporodott dagonyák meg ne feküdjék a pici pocitokat, kaptok még egy adagnyi laxáns hatású lázadó punk hardcore-t, és egy egyedi hangulatú belső űrként bekebelező szedatív atmoszférikus utazást.

Düh, némi d-beath, és egy kis dallamosság. Röviden így jellemezhető a NY-i hardcore punk GEL hat tételes közel tíz perces disszonáns dührohama. A banda 2018-as demójukkal hívta fel magára a figyelmet, amivel megalapozták a helyüket az USHC színtéren. Nyers és lényegretörő zenéjük szól a társadalmi kirekesztésről, mentális összeomlásokról, vagyis egyszerűen szólva csupa vidám hétköznapi témáról. Nem kell sokat belegondolni, csak élvezni, vagy inkább érezni a zajos, néhol kiforratlan, de annál vehemesebben tomboló üzeneteiket.

A Symbtomy egy cseh old-school HM-2 death metalos trió, akik első demójukra olyan arcokat hívtak meg, mint Jonny Pettersson (Wombbath), Johan Jansson (Interment) és Ralf Hauber (Revel In Flesh). Nem is csoda, hogy három dalos DEMO#1 címmel ellátott anyaguk ki.aszott gyilkosra sikerült. A riffek, mint csak egy véres húsdarálóból ömlenének, amikhez biztos zsíros kenést adnak a ’90-es évekből hozott svéd melo-death dallamok, és az utolsó daluk enyhén gótikus death töltete. Tömör, dallamos, és kegyetlen… jöhet egy teljes lemez.

A kaliforniai death metalos Evulse a ’80-as évek klasszikus darabolós metaljának hangulatát hozza vissza. Pustulant Spawn Ep-jükön mindenütt vér, belek és a testrészek. Négy daluk egytől egyig egy jól megfontolt, úgy mond előre kitervelt megfontolt középtempós gyilkolás, némi elmebeteg kaszabolással. Hangzásilag pedig mintha csak egy régi magnót kapcsolnánk be, ami ontja magából a megkopott halálos masszát.

Ha régi iskolás thrash metalt akarunk hallani, akkor érdemes a dél-amerikai színtereken kutakodni, a régióban talán Chile és Kolumbia jár élen az egy főre jutó old-school thrash metal zenekarok számát tekintve. Kicsit északabbra Mexikó sem panaszkodhat, ha thrashről van szó. Az idén tíz éves Tulkas két nagylemez után, augusztus végén jelentkezett egy friss EP-vel The Beginning of the End címmel. A fiatalok azt a fajta technikás thrasht prezentálják, ami a ’80-as és a ’90-es évek fordulóján volt „divat„. A hangzáskép kapcsán viszont nem riadnak vissza a modern technikától sem. A döngölő-zakatoló riffek, az elüvöltött verzék és a kiabálós kórusok abban a formában kerültek lemezre, ahogy évtizedek óta jól ismerjük őket. A nóták nagyrészt a gyorsabb középtempókban fogantak. Ami talán kiemeli a társaságot a hasonszőrű bandák tengeréből, az az ötletes basszusjáték. A négy saját szám után az EP végére illesztettek egy Metallica feldolgozást. A Justice lemez The Shortest Straw-ja egy közismert dal, így kockázatos volt hozzányúlni. A mexikói ötösnek a Hetfieldtől extrémebb ének ellenére semmit sem sikerült hozzátennie a Metallica szerzeményhez, hacsaknem azt, hogy itt az eredetivel ellentétben a basszusgitár is hallható. Aki hetente új thrash anyagra éhezik és még nem kapta meg a friss adagját, az tehet egy próbát a tisztességgel muzsikáló Tulkas friss kislemezével!

(Andris)

A miskolci experimentális zaj művész, Varsás Gábor leginkább a kísérleti harsh noise/drone Shum projektjével lehet ismerős a számunkra. Gábor valamifélemódon mondhatni megszállottja a különböző zaj, ambient, drone zenei megnyilvánulásoknak, hiszen az ő nevéhez köthető a dark jazz tempójú Égfigyelő Darkjazz Orchestra, a Gub név alatt működtetett ipari noise fuzz projektje, de részt vesz a Holt Lenszkij dark goth rock nevű Sóvárgás formációjában is. Vele készítette el Phobos nevű atmoszférikus black metal / dungeon synth projektjének új anyagát is, ami az Aláhullás címet kapta. Anyagára öt rideg hangulatú, a klasszikus fekete fém szálain futó dal került fel, amiket átszőnek a folk epikus dallami, a barokk nyugodt pillanatai és a mocskos várbörtönök áporodott pöcegödör szaga. Dalait hallgatva meglehetősen mély szférákba merülhetünk alá. Néha olyan mint egy meditatív utazás, ahol utunk során csak a kozmosz belső űrként lüktető zajai szólnak, mint a címadó Aláhullásban, máskor meg a nordikus fagyos csúcsok tetejéről zuhanunk lefelé (Bevérzett vásznak, Fátyol a levegő, Izoláció) a megnyugvás áhítatába.