Mondhatjuk úgy is, hogy megint bele futottunk a jóba. Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc órától nem mehetsz se hová… De legalább kijutottunk a EB-re. Öröm az ürümben, mint, ahogy az is, hogy itt van EP válogatásunk újabb csodás ötöse, akik nyakig bele mártanak minket a fekete fém és melankolikus öngyilkosságának dallamaiba, ősi törzsi rituálékba, és megismertetnek minket egy neurotikus, fullasztó poszt, és egyben sokdimenziós mocsár tenger gépiesen lüktető dinamikájával.

Jelen pandémiás helyzetünk őrületében formálódott ki az amerikai post-black metalos Eyeless Angels projekt debütáló EP-je. Három számos Barren Wasteland kislemezük a COVID-19 félelmét, fájdalmát és elszigeteltségét tükrözi vissza a klasszikus fekete fém és melankolikus öngyilkosság dallamaival. Egy meglehetősen intenzív és egyben depresszióval teli anyagot sikerült összehozniuk, ami tökéletesen tükrözi a világjárvány hétköznapjainkra vetülő árnyékát.

A Vörst az amerikai black metal színtér egyik legeredetibb feltörekvő projektje. Az egyszemélyes zenekar mögött egy HëllFröst nevű emberke áll, aki egy különös történettel hirdeti zenéjét miszerint őt szülei gyerekkorában az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő hegységben magára hagyták, ahol is egy „Deathtrolls” család fogadta be, akik ahelyett, hogy megették volna maguk közzé fogadták és felnevelték. Az ő kultúrájukból táplálkozva készítette el From the Roots of a Frostbitten Land címet viselő bemutatkozó anyagát, ami leginkább a korai nordikus éra, Immortál és társai behatással bír. Sajnos erős induló EP-jének későbbi dalai is ennek az érának a korai zajos, tompán szóló minimál-sztereó hangzásával bírnak.

A brit post/doom/progresszív metalos DVNE nem éppen az aktivitásáról és termékenységéről híres. Az iszapos, fullasztó témákkal dolgozó csapat 2013-as Progenitor debütáló anyaga óta három másikkal jelentkezett, a legutóbbi a mostani Omega Severer EP-jük. Na nem mintha panaszkodni akarnék, 17 perces kislemezükre két olyan dalt tettek fel, ami a pofámat is leszakítja, de egy ilyen dinamikus potenciállal rendelkező csapatnak illő lenne jobban kihasználnia a tudását, energiáját. Ami ebben a két dalban van ám bőven! Akik szeretik a nehéz neurotikus légkörű zenéket (Swans, Neurosis, Earth Crisis), mindenkép tegyenek velük egy próbát. Nem fognak csalódást okozni!

A doom-jazz konstellációs Kajgün egy meglehetősen egyedinek számító műfajt képvisel mind a hazai, mind nemzetközi szinten. A projekt a Modef és a Vanta zenekarok mátrixaként jött létre, hogy zaj alapú komor kísérleti improvizációs káosz hangulatukat megteremtsék. Ehhez az egyedi zenei masszájukhoz a doom és a sludge mocsaras mélységeit, a jazz és a világzene hatásait némi pszichedelikus hatású zaj folyamokkal egyesítették, melyeknek eredményeként egy sokdimenziós, szaxofonnal, gitár-kavalkáddal és némileg kozmikus attitűddel terhelt nehéz atmoszférát kaptak. Mindezeket bemutatkozó Maorey albumuk képben / hangjaiban tárták elénk. Hogy ez a három dalos, közel 40 perces alkotás most EP-e, vagy lemez… azt mindenki maga döntse el. Mindenesetre hallgatásuk közben nagyon jól utaztatnak és olyan csapatokat juttnak az eszembe, mint a szintén hazai Másfél, az egykori Flagrum, a psy/sludge-doom terhelt amerikai Merlock, vagy az improvizatív instrumentális pszichedelikus muzsikában utazó CROW CRASH RADIO trió.

Azért ennek a pandémiás hullámnak van jó oldala is. Inspirálja a zenekarokat, zenészeket, ahogy a belga Modder projektet is, akik egy 21 és fél perces iszapos láva folyamukban zúdították ránk Mudslinger daluk rideg iparias riffeit. Az industrial sludge formáció a tavasz folyamán jött létre és daluk rideg dinamikája megfelelő aláfestő zenét szolgáltat mai veszett világunk hétköznapjainak. Egy zavaró tényezőt találtam csak ezekben a drámai, vészjósló hangon folytonosan ismételő szabbaitsa alapú riff-ciklusokban. Mégpedig a gépies, vagy inkább erősen dob-gépre emlékeztető folyamatos kalapálást.