Süt a nap, süt a nap, süt a napsugár… Itt a tavasz ereje, a hosszabb nyitva tarás és a kedvenc számom a mágikus, tantrikus 69. Ezek együttállásának jegyében érkezett meg EP sorozatunk újabb adagja, amit egy dallamos erővel a szélbe kiáltott generációs hanggal, az underground bizarr ocsmányságaival, a doom misztériumával és a pszichedélia kozmikus rezgéseinek egyensúlyával töltöttünk meg. Élvezzétek a napot!

A dallamos hardcore/screamo/metalcore vonalán utazó budapesti Satelles új két számos kislemezével „The Dividing Line / History Prevails” vezeti fel ősszel érkező 3AM Confessions című albumát. Dalaikban általános politikai, valamint társadalmi állásfoglalásukat közvetítik az elnyomó rendszerek, valamint azon alternatív történelemi retorika ellen, aminek mintázata jelen van a mai kormányzatok propagandáiban. Mindezeket gyors és pontosan összerakott, széles skálán mozgó dallamos energiákkal és némi hardcore punk erővel tálalják elénk. Melyeknek összhatásaként egy jól irányzott és határozott generációs kiáltás hallhatunk a jelen sötétjébe.

Kifejezetten megnehezíti az írók dolgát, ha nehezen találnak információkat egy csapatról, akik a promójukkal pont, hogy a figyelemre vágyás bizonyítékát szolgáltatják. Szerencsére pár morzsát találtam azért a kanadai Abjection csapatával kapcsolatban, akik egyébként blackened death metalban utaznak. A bizarr, nehezen kivehető borító alá olyan koromfekete szerzemények kerültek, amelyek tökéletesen megfelelnek a stílus meghatározásának és annak a minőségnek, amit a tagok listájának láttán elvártam. A csapatban ugyanis helyet foglal az általam igencsak kedvelt grind/death társulat, a Wake két tagja is. Mellettük a Phemüt, Dead Again és Tobeatic nevű sludge/doom zenekarok arcai sorakoznak fel, így adott a mélyre hangolt gitár és az elborult hangulat. A közel 24 perces Malignant Deviation című anyagon 6 tétel található. Az első egy baljóslatú instrumentális felvezetés, amibe szinte berobban az An Illusion Of Sleep című aprítás. Klasszikus death metal ízekkel rendelkezik ugyan, de annyira tördelten és súlyosan előadva, hogy nem vehetjük el tőle a modernebb jelzőt sem. Mindez természetesen ezen a szinten nem a véletlen műve: a zenészek szerint egy hidat próbáltak építeni a műfaj múltja és jövője között. Ennek megfelelőn akad benne játék a tempókkal, de csak módjával: a lemez nagy részének főszereplője a falbontó agresszió és a mindenen felülemelkedő sötétség.. A remek dal ki is teríti a banda kártyáit, végig erre számíthatunk itt-ott csípkelődős gitárszólókkal megdobva. Ez egy igazán bíztató bemutatkozó EP, mindenképp érdemes figyelni erre a feltételezhetően friss csapatra.

(boymester)

Alapvetően jó jelnek tekintem egy underground death metal cucc esetében, ha már ocsmány a borítója és sikít róla a kripta hangulat. Ezzel természetesen rögtön fel is hívta magára a figyelmet a Cult Graves nevű amerikai horda. Érdekesség, hogy death/black stílus meghatározást tűztek ki maguk mellé, de itt nyilvánvalóan dohos földalatti death metalt hallhatunk már-már a brutális vonulat felé terelgető, gyomorból érkező túlvilági hörgéssel. Black metal harmóniákat sem igazán találni, a gitárok folyamatosan testrészeket fűrészelnek, csontokat reszelnek. A 2018-ban alakult, duóként működő formáció elvileg Strange Customs EP-jét már tavaly év végén kiadta kazetta formátumban, kis példányszámban, viszont a most frissen megjelent CD verzióra a kiadó felpakolta 2018-as demójuk dalait is, így jó 35 percnyi, bőven albumnyi csemege vár az underground death metalból csemegézők számára. Az új dalok ebből az első 20 percet birtokolják, valamivel jobb hangzással, de megőrizve azt a szellemiséget, amit elvárhatunk egy ilyen kiadványtól. Én mindenképp dicséretesnek mondanám, hogy nem hajtottak végre parasztvakítást: egyetlen tétel sem ismétlődik a lemezen különféle verzióban. Akinek új a zenekar, annak minden szerzemény újnak fog hatni. A különbség az új és régebbi szerzemények között más módon érzékelhető: a friss tételek hosszabbak, átgondoltabbak és érettebbek lettek. Az újrakiadást tehát megértem, csak a lila szín hozzáadását nem a borítóhoz…

(boymester)

A hipnotikus hatású okkult doom rockan utazó német Ariez tavaly novemberben adta ki négyszámos Ritual Doom EP-jét. Az ilyen tematikájú zenék receptje egyszerű: végy egy csipetnyit a ’60-as évek végi és a ’70-es évek elején klasszikus heavy rock gyökereiből, adj hozzájuk jó adagnyi misztikus és spirituális varázsigékkel átszőtt szövegeket és némi súlyt az Iommi iskolában tanult alap-riffekből és kész is az okkult doom bódító főzete. Az Ariez esetében ezt kicsit még megbolondították a black metal kultikus hatásaival és így egy egészen egyedi hangulatot értek el.

A Raziel egy meglehetősen új elszólós pszichedelikus stoner rockot játszó banda Pécsről. Első négyszámos EP-jüket a stílus könnyed éteri síkján megkomponált, de egyben markánsabb hangján tették elénk, amikből dalról dalra csemegézve mindig egy-egy újabb kompozíció hátán utazhatunk. Közel 25 perces anyaguk dallamiban egyfajta erotikus táncot lejtenek a blues alapú improvizatív hatású psy/space/desert rockos kozmikus konstallációi, amik némi jazzes és hard rockos porszemcsékkel borítják be hallójárataink tekervényeit. Zenéjüket leginkább a német Samsara Blues Experiment és az olasz Saturnia lebegései között kereshető, de simán rájuk húzhatóak a Monster Magnet elvonókúrás hangulatai is. Bemutatkozásnak nagyon jó kis cucc lett.